Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-06 / 31. szám

KÖRKÉP 2001. FEBRUÁR 6., KEDD - 5. OLDAL MEGYEI VITTE A PÉNZT, (i) Január 28- án reggel fél hét és délután fél négy közötti időben Körös- ladányban, egy magánlakás konyhaajtóját törte be ismeret­len tettes. A betörő a lakásban némi kutatást végzett, majd az egyik szekrényben megtalált 23 ezer forinttal távozott. TETTENÉRÉS, (i) Január 19- én este fél tíz körüli időben egy szolgálatba induló rendőr Szeg­halmon, a Bocskai és a Nádasdy utca sarkán található telefonfül­kénél telefonpersely-feltörés közben érte tetten a fiatalkorú B. Z. és a szintén fiatalkorú Cs. Zs., szeghalmi lakosokat. A két fiatal a persely tartalmához nem ju­tott hozzá, a rongálási kár vi­szont így is 20 ezer forint. Állati történetek A kardoskúti tanyavilágban pró­bált „szerencsét” az az ismeret­len elkövető, aki az egyik sértett ingatlanából két szarvasmarhát lopott el. Az okozott kár 300 ezer forint. A környék másik la­kójától két juhot és 11 szál kol­bászt vittek el. Egy orosházi ta­nyás gazda Külsőhosszúsor alatt lévő ingatlanából három üsző borjút és egy hízó disznót lopott el valaki november 28-ára virradóra. A kiscsákói tanyavi­lágnak is hívatlan látogatói vol­tak november utolsó napjaiban: egy bekerített juhakolból egy anyajuhot kötött el az ismeret­len. Nagyszénáson, szintén a külterületről tizenhárom disz­nót loptak el 380 ezer forint ér­tékben. _______________________» tCS) Kör ös-vidéki Zsaru Tizennégy kiló a kommandós mellénye Alaposan meglepődött a szeghalmi Péter András Gimnázi­umnak az a diákja, akinek felsőtestére 14 kilogrammos kommandós mellényt aggattak, fejére pedig 3 kilós kom­mandós sisakot helyeztek. A rendhagyó öltözékpróbát pén­teken délelőtt az iskolában tartott kommandós-tájékoztató keretében tartották. Szeghalom A kommandós mellény azért ilyen nagy súlyú, mert az kerá­miabetétekkel van ellátva. Mint az előadó mondta: ha a komman­dósnak teljes védelmi szerelés­ben kell valahol több órát állnia, akkor már a várakozás is meg­erőltető lehetne. Ám a terrorelhá­rító szolgálat munkatársai szá­mára ez a több kilós öltözék még nem próbatétel. Ők mindannyian rendszeresen kemény kiképzés­ben részesülnek, így kondíció­juk, fizikai állóképességük töké­letes. Ám a kommandós álláshoz nem elég a fizikai erő, aki ilyen pályára jelentkezik, annak lelki­leg is hibátlannak kell lennie. Ha a kettő közül egyik nincs meg, akkor az illető nem tevékenyked­het a terrorellenes szolgálatnál. Arról is hallhattunk, hogy a kom­mandósok munkája nagyon sok­irányú. A Fradi-mérkőzések biz­tosításától, a hegesztőpalackok átlövésén át (az előadó óva intett mindenkit attól, hogy PB-gázpa- lackot lőjön át, mert az felrob­ban, a hegesztőpalackot viszont robbanásveszély esetén különle­ges lövedékkel muszáj átdurran- tani), a veszélyes bűnözők elfo­gásáig számos tevékenységet vé­geznek. A terrorellenes szolgálat végzi a kábítószer-kíséréseket is. A ha­táron lefoglalt „anyagot” előbb Budapestre szállítják, majd vala­melyik vegyi üzembe viszik meg­semmisítésre. Nemrég történt, hogy három kamionban, össze­sen 20 milliárd forint értékű kábí­tószert vittek egy hazai gyárba megsemmisíteni. MAGYARI BARNA Kerékpárosok fekete hónapja Februártól fokozottan ellenőrzik az Orosházi Rendőrkapi­tányság illetékességi területén a kerékpárosokat. Az első nagyobb arányú razziát a napokban tartották a rendőrök Orosháza bel- és külterületén. Ami a fokozott ellenőrzést indokolja: januárban két végzetes kimenetelű kerékpáros­baleset is történt a kistérségben. Orosháza Az elmúlt esztendőben 23 kerék­páros-baleset fordult elő az Oros­házi Rendőrkapitányság illetékes­ségi területén. A 23 kerékpáros közül 12 ittasan vezette kerékpár­ját, a kivilágítatlanság pedig hat esetben játszott szerepet a bal­eset bekövetkezésében. A -sza­bálytalanul közlekedő, balesetet szenvedett kerékpárosok közül 9 súlyos, 13 könnyebb sérülést szenvedett, egy pedig elhalálo­zott. A 2001-es esztendő első hónap­ja sajnos máris „fekete" statiszti­kát mutat - tudtuk meg Kis Rozá­lia törzszászlóstól, a rendőrkapi­tányság baleset-megelőzési elő­adójától. Januárban 7, sérüléssel végződő közúti közlekedési bal­eset történt, amiben 4 esetben ját­szott közre a kivilágítás hiánya, egy pedig szeszesitalt is fogyasz­tott. A kerékpáros-balesetek során ketten elhunytak. - Ezeket az ada­tokat olvasva érdemes elgondol­kodni azon, hogy már 1000 forint­ból is fel lehet szerelni a kerékpár első és hátsó világítását, ami a ke­rékpáros életét mentheti meg. A kerékpárral közlekedőknek is be kell tartaniuk a látni és látszani el­vet! - mondta Kis Rozália. A közeljövőben több alkalom­mal is számíthatnak a kerékpá­rosok ellenőrzésre. Akinek nincs felszerelve a járműve világítással, vagy elfelejti azt bekapcsolni, az 1000 forinttól 10 ezer forintig ter­jedő birságra számíthat. Ha vala­ki a szondázáson is „fennakad", nem kerüli el a feljelentést sem. A sínekre került a sorompó Leengedett karos vasúti so­rompót döntött ki Körős- ladányban egy tehergépko­csi. A baleset következté­ben a csapórúd a sínekre került. Ám a fémrudat sze­rencsére még a vonat érke­zése előtt eltávolították, így az esetleges tömegbalesetet sikerült elkerülni. Körösladány — Január 20-án 20 óra 35 perckor Körösladány belterületén, a 47-es főút vasúti átjárójánál F. B. buda­pesti lakos az általa vezetett te­hergépkocsival közlekedett Bé­késcsaba irányába. A figyelmet­len és gondatlan vezetés miatt a sofőr későn vette észre a karos sorompó zárt állapotát. A sorom­pónak nekihajtott, aminek követ­keztében a csapórúd a vágányra esett. A további balesetek meg­előzése végett a szolgálatban lé­vő vasutasok segítettek a csapó­rúd leemelésében — -kezdte az eset feltárását Kiss Lajos rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrka­pitányság közlekedési alosztályá­nak vezetője. A sorompódöntés során sze­mélyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont 300 ezer,fo­rintra tehető. Információink szerint azon a januári estén ködös, párás idő volt, így bizonyára az időjárás is közrejátszott a baleset bekövet­keztében. M. B. Jótékonysági est Az orosházi Székács József Családsegítő Alapítványt 1990-ben, a városban műkö­dő nagyobb szervezetek, vállalkozások és magánsze­mélyek hozták létre. Az ala­pítvány célja: a városban élő, hátrányos helyzetű diá­kok támogatása. Orosháza Az alapítvány február 2-án nagy­szabású jótékonysági estet szer­vezett Orosházán, a Petőfi Műve­lődési Központban, aminek be­vétele szintén a célok megvalósu­lását szolgálja. A rendezvény fővédnöke, dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, a ta­pasztalatok szerint az elszegényedő családokban nagyon sok tehetséges fiatal kallódik el amiatt, hogy a csa­lád nem tudja finanszírozni a gyer­mek továbbtanulásának költségeit. Az alapítvány — saját eszközeivel — rajtuk szeretne segíteni. A Székács József Családsegítő Alapítvány a hátrányos helyzetű diákok rendszeres pénzbeli támo­gatása mellett ruhagyűjtéssel igyekszik enyhíteni a rászorulók gondjain, illetve minden évben megrendezik Mikulás-ünnepségü­ket is, ahol a város 200 legrászorul­tabb gyermekét lepik meg, játékot is tartalmazó ajándékcsomaggal. A február 2-i jótékonysági ren­dezvényen a Békés Megyei Jókai Színház művészeinek prózai-, musical- és operettösszeállítását láthatta a közönség, fellépett a Békés Banda' és a Balassi Tánc- együttes is. Az est meglepetés­vendége pedig Éles István humo­rista volt. ne e.) Felújított épületben a földhivatal — Jeles nap ez a mai. Az Orosházi Földhivatal épülete kí- vül-belül megújult, ezentúl lényegesen szebb és méltóbb körülmények között fogadhatják orosházi munkatársaink is az ügyfeleket — mondta az ünnepélyes átadáson Kiss Sándor, a Békés Megyei Földhivatal vezetője. Kisüsti fesztivál, kiállítás és böllémapok Várják a jelentkezőket az országos versenyre r Az ÉFOSZ megbízásából a Délkelet-magyarországi Pálinka­főzők Egyesülete és a Lovász Reklámiroda április 5—8. kö­zött Gyulán rendezi meg a II. nemzetközi kisüsti fesztivál, kiállítás és böllérnapok keretében a 2001. évi hivatalos ma­gyar országos kisüsti pálinka versenyt. Gyula Orosháza Az Ady utcai épület felújításával rekordidő — mindössze három hónap - alatt készült el a vállal­kozó. Ez alatt az idő alatt a Mik­száth utcai volt kisiskolába tette át székhelyét az intézmény. A fel­újított épületben ugrásszerűen ja­vultak a munkafeltételek is. Az ünnepélyes átadáson részt vett dr. Kovács Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium helyettes államtitkára, aki elmondta, a£ elmúlt tíz évben a földhivatalok tevékenysége jelentősen felérté­kelődött. A rendszerváltozás után - a kárpótlások és a priva­tizáció kapcsán - megindult a tulajdonviszonyok átrendező­dése, ami miatt megnövekedett a földhivatalok ügyfélforgalma, ehhez azonban nem álltak ren­delkezésre a megfelelő tárgyi feltételek. Az elmúlt évtized alatt az állam 12 milliárd forin­tot fordított a földhivatalok fej­lesztésére, amiben a felújítások mellett jelentős arányt képviselt az informatikai fejlesztés is. A helyettes államtitkár hangsú­lyozta, Orosházán kiemelkedő­en jó kapcsolat alakult ki a Nemzeti Kataszteri Program kapcsán a helyi földhivatal és az önkormányzat között. Fetser János, Orosháza polgár- mestere köszöntőjében utalt rá, az Ady utcai épületet az ezerki- lencszázhúszas években egy he­lyi vállalkozó építette, most, nyolcvan év elteltével pedig szin­tén egy helyi vállalkozó újította fel. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a földhivatal 22 dolgozó­ja megfelelő körülmények között végezheti munkáját. Dr. Varga István országgyűlési képviselő pedig a földhivatalok­ban dolgozók munkáját méltatta és reményét fejezte ki, hogy a kö­vetkező másfél évben ezen ágazat munkatársainak bérezése is meg­felelően rendeződik. KOVÁCS ERIKA Békési Zoltán, az egyesület elnö­ke elmondta, hogy a szervezők két kategóriát hirdettek meg, az egyik az „A - bérfőzető magán- személyek”, a másik a „B - ke­reskedelmi célú pálinkafőzők”. A szakmai zsűri elnöke Piros László ÉFOSZ-főtitkár, szakmai elnökhe­lyettes dr. Pándi Ferenc kandidá­tus. A részvétel ingyenes, mind­össze egy liter pálinkát kell bekül­deni a versenyre és egy másik li­tert a fesztivál kóstolóira. Jelent­kezési határidő: február 16. Az előzsűrizést követően a legjobb harminc-harmincöt pálinka kerül az április 6-án, pénteken megtar­tandó fesztiválzsűrizésre. Az eredményhirdetés másnap, ápri­lis 7-én, szombaton lesz. Kérnek mindenkit, aki főz vagy magán­emberként főzet, tartogat, őrizget jóféle pálinkákat, bátran indulja­nak a versenyen, hiszen tavaly is jó néhány magánszemély nyert arany, ezüst vagy bronz okleve­let. Á minimum 50 000 forint ér­tékű fesztiválfődíjra ugyanakkora eséllyel pályáznak, mint a legna­gyobbak. Jelentkezni, érdeklődni, a hi­vatalos kiírást, jelentkezési lapot elkérni a következő címen lehet: Lovász Reklámiroda, 5600 Békés­csaba, Andrássy út 12. Tele- fon/fax: 66/445-745. A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye lesz az a szakmai fó­rum, amelyre az illetékes kor­mányzati és hatósági szervek - PM, FVM, VPOP — elsőszámú ve­zetőit várják a szervezők, hogy a gyümölcstermesztés, kisüstipá- linka-főzés, -értékesítés, illetve az élőállattartás, -forgalmazás aktu­ális kérdéseit megvitathassák az érintettek. A fórum házigazdája Tóth Imre, Gyula város ország- gyűlési képviselője lesz. ______■ Sá rgaságjárvány Arad megyében Fertőzési gócok: Szentanna, Németszentpéter, Réthát (Tisa Nova) és Világos Sárgaságjárvány tombol az Arad megyei gyermekek között — adta hírül a Nyugati Jelen című napilap. Az aradi járványkór­ház egyik orvosnője, Dana Oprea (kis ké­pünkön) elmondta, hogy a tavaly indult megbetegedési hullám novemberben tető­zött. Aradon a múlt héten 40 pácienst ápol­tak, a sárgaság gyanújával beutaltak száma napi átlagban 3—4 volt. Az aradi járványkórház legfiatalabb betege (az álló kisfiú karjában) még nincs másfél éves d^otó: nyugati jelen Arad megye A hatóságok a megbetegedések számának emelkedéséről, Dana Oprea doktornő viszont kifeje­zetten járványról beszél. Mint mondja, tavaly több aradi gyer­mek szenvedett A típusú hepati­tisben, mint a korábbi években bármikor. Noha ez a kór elsősor­ban a hideg évszakra jellemző, az elmúlt nyáron 20 beteget ápoltak a 14 ágyas kórházi szárnyban. Óvoda-, illetve isko­lakezdésre megháromszorozó­dott a páciensek száma, október­ben és novemberben 60-70 gyermeket kezeltek; helyszűke miatt egy ágyban többen is fe­küdtek. Az egészségügyi szak­emberek négy fertőzési gócot tartanak nyilván Arad megyé­ben: Szentanna, Németszent­péter, Réthát (Tisa Noua) és Vi­lágos településeket. Az A típusú sárgaságot olyan vírus terjeszti, amely a piszkos, mosatlan kezeken tenyészik.- Bármily banálisnak tűnik, a betegséget a minimális higiéniai szabályok betartásával, minde­nekelőtt a gyakori kézmosással kiküszöbölhetjük - állítja az ara­di orvosnő. Ha azonban már bekövetke­zett a megbetegedés, a páciens­nek viszonylag hosszú időt, 14- 42 napot kell kórházban töltenie, életkorától függően. Most a több­ség 7-12 éves, de ápoltak már csecsemőt is sárgasággal. Jelenleg a legfiatalabb beteg 17 hónapos, s édesanyja, aki nem érti, hogyan történhetett a fertőzés, részt vesz a kicsi ápolásában. Az aradi orvosnő szerint a kór minden gyermeknél másképpen jelentkezhet. Indulhat úgy, mint egy szokványos nátha: lázzal, izomernyedéssel, étvágytalanság­gal. Másoknál reumás tünetek je­lentkezhetnek, de hányás, há­nyinger, gyomorfájás is előfordul­hat. Viszont bőr-, illetve vizeletel­színeződés csak az esetek felében történik. Nagyon fontos tehát, hogy a gyermeket azonnal vigyék szüleik, gondozóik orvoshoz, ha rendellenességet tapasztalnak ná­luk. _________________________MÉNESI GYÖRGY I

Next

/
Thumbnails
Contents