Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-20 / 43. szám
2. OLDAL - 2001. FEBRUÁR 20., KEDD H A Z A I / V I LÁGTÜKÖR IMLAP Lebukott a tömeggyilkos ápolónő Fekete Angyal február 6-án adta be az utolsó halálos injekciót Reggelre üres ágyat találtak a mit sem sejtő hozzátartozók fotó: europress Fekete Angyal néven kerül be a magyar kriminalisztika történetébe az a 24 éves ápolónő, aki harmincnegyven - általa gyógyíthatatlannak vélt - beteget segített át azok tudta, beleegyezése nélkül a halálba. Budapest Tímea, a fővárosi Nyírő Gyula Kórház múlt héten őrizetbe vett ápolónője tegnap délutánig 19 elhunytat tudott megnevezni azok közül, akiknek „segítő szándékkal” halálos injekciót adott be. A szüleivel, testvérével rendezett anyagi körülmények között élő pomázi nőt szorgalmas, jó munkatársnak ismerték kollégái, azonban nem kedvelték túlságosan. Többször kapták apró hazugságokon, füllentéseken, többen nem nézték jó szemmel túlbuzgóságát, illetve azt sem, hogy esetenként lekezelően beszélt az ápolószemélyzet többi tagjával. A rendőrségen meghallgatott tanúk szerint szeretett önállóan dönteni, ez okozta a tragédiákat is. fgy fordulhatott elő, hogy az orvosok által rendelt gyógyszeres beöntés helyett 1998-ban egy esetben mosogatószerrel végezte el a beöntést. Tímea egészségügyi szakközép- iskolában végzett, tehát értette a kórlapon szereplő diagnózist, otthon volt a gyógyszerek világában is. A kihallgatások során elmondta: a gyógyíthatatlan betegek szenvedésein akart segíteni. Éjszakai műszakban az általa halálra ítélt betegek infúziójába adagolta a tragédiákat okozó szereket - káliumot, seduxent, különböző morfiumkészítményeket -, így tetteinek nem volt külső nyoma. Mint megtudtuk, mindig olyan gyógyszert adagolt túl, amellyel az adott pácienst kezelték, ezért az esetenkénti boncolások alkalmával sem derült fény az emberölésre, már csak azért sem, mert annak gyanúja nem merült fel. Munkatársai egymást között Fekete Angyalnak nevezték amiatt, hogy éjszakai ügyeletéi alatt gyakrabban fordult elő haláleset, mint másoknál. Mégis, egészen az utolsó időkig senki sem vizsgálta a fenti halálesetek körülményeit. A kórház igazgató-főorvosa mindössze egy hete tett bejelentést a rendőrségen, akkor kezdődött meg az adatgyűjtés, ami a csütörtöki őrizetbe vételhez vezetett. Tímea alig néhány hete, február 6-án adta be az utolsó halálos injekciót. A gyanúsított, információink szerint sosem állt pszichiátriai kezelés alatt. Ezen a héten, a rendőrség tájékoztatása szerint, elmeszakértői vizsgálatnak vetik majd alá. Úgy tudjuk, a nyomozás kiterjed annak megállapítására is, hogy mások esetleg felelősségre vonhatók-e a halálesetek miatt. A haszonszerzést, mint motivációt egyelőre elvetette a rendőrség. Dr. Martini Jenő orvos-jogász lapunk érdeklődésére elmondta, Magyarországon még a beteg belegyezésével, annak kérésére sincs lehetőség eutanáziára. Erre egyébként Európában csak Hollandiában kerülhet sor. Nálunk az önrendelkezés joga annyit biztosít, hogy esetleg nem fogadjuk el a további gyógyszeres kezelést. istsi A cigányság jövője A megoldás kulcsa: az oktatás, a biztos megélhetés Szolnok Káosz, fegyelmik, kizárások Felfüggesztheti-e a kisgazdaelnök tagságát a kizárt pártfőügyész? A kisgazdapárt országos elnöksége tegnapi ülésén fegyelmi eljárást kezdeményezett Bánk Attila frakcióvezető ellen, miután múlt hét végén Bánk a párt főügyészeként Torgyán Józseffel szemben rendelt el ugyanilyen szankciót. Közben folytatódnak a kizárási kísérletek, napról napra nő a káosz. A romákat leginkább izgató társadalmi kérdésekkel, e kisebbség gazdasági, szociális és kulturális helyzetének áttekintésével foglalkozó tanácskozást tartottak hétfőn az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Lungo Drom Országos Cigány Érdek- védelmi és Polgári Szövetség szervezésében. Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben üdvözölte a fórum résztvevőit. Hangsúlyozta: tapasztalatai szerint a romakérdést csak akkor lehet megnyugtatóan megoldani, ha a külső és belső befolyások ellenére a cigányság nem akar elkülönülni a társadalmon belül. Farkas Flórián, az OCÖ elnöke kifejtette, hogy a közelmúltban két országértékelést is hallott, de szerinte egyikben sem kapott jelentőségéhez méltó súlyt a cigányság, noha ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt évtizedben nem születtek eredmények. A tanácskozáson Pokomi Zoltán oktatási miniszter arról beszélt, hogy a cigányság alulképzettsége miatt drámai változásokat élt meg az utóbbi tíz esztendőben. Ennek egyik következménye - jellemezte a helyzetet -, hogy ma minden harmadik cigány gyerek olyan családban nő fel, ahol mindkét szülő munka- nélküli. A tanulók mindennapi tapasztalata a zsúfolt lakás, a szegénység, az elégtelen táplálkozás. A miniszter elismerte: törekvéseik ellenére nem értek el áttörést a roma fiatalok oktatásában, a romák felkarolásához az egész rendszernek sokkal gyermekbarátabbá, humánusabbá kell válnia, és el kell felejtenie a versenyszellem mindenhatóságát. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter előadásában arról beszélt, hogy a hagyományos cigányszakmákat űzök évszázadokon át nagy megbecsülésnek örvendtek, a feladat most nem kevesebb, mint a ma élő romáknak a kor követelményeinek megfelelő pénzkereseti forrást teremteni. Budapest Bánk Attila élete legnehezebb döntésének nevezte vasárnapi lépését: párttagsági jogainak felfüggesztése mellett fegyelmi eljárást rendelt el Torgyán József ellen. A szokatlan lépést azzal indokolta, hogy pénteken szabálytalanul tartottak vezetőségi ülést, azon érvénytelen határozatok születtek, illetve az utóbbi időszak tor- gyáni tettei már-már a koalíciós kormányzást is veszélyeztetik. Bár Torgyán pénteken bejelentette, hogy mára frakcióülést hívatott össze, Bánk szerint e jog egyedül őt illeti, ő pedig március elsejére hívta össze a frakciót. Torgyán József a tegnapi elnökségi ülést követően elmondta: Bánk Attilát pénteken leváltották pártfőügyészi posztjáról, így eleve nem volt joga fegyelmit indítani elnöke ellen. A pártalkotmány egyébként is kimondja, hogy az FKGP első emberét a 2002. évi országgyűlési választásokat követő 60 napig tisztségéből sem felfüggeszteni, sem leváltani nem lehet. (Más jogi forrásból az Europress úgy tudja: az érvényben lévő fegyelmi szabályzat szerint a párt főügyésze bárki ellen indíthat fegyelmi eljárást - akár a pártelnök ellen is.) Még nem tudni, kinek lesz igaza, de ha Torgyán párttagsági jogai valóban függőben vannak, akkor egyelőre elnökként sem intézkedhet, egyebek mellett nem jelölhet minisztert az FVM élére. E véleményt látszik igazolni, hogy noha Torgyán korábban jelezte: tegnap négyszemközt találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormányfő környezetében senki sem tudott efféle programról, s a sajtó képviselői is hiába várakoztak késő délutánig a parlamenti folyosón. Török Gábor politológus úgy látja: az FKGP botrányaiban a dominóelv érvényesül. A kezdő lökést a Fidesz, illetve maga a miniszterelnök adta meg azzal, hogy távozásra kényszerítette bársonyszékéből Torgyán Józsefet, mintegy biztatva politikai ellenfeleit: „szabad a préda”. A pártelnök ezek után nem tehetett mást, minthogy hű maradt önmagához. Támad és előre menekül. Csakhogy akciója igen veszélyes és kétélű: nemcsak önmagát száműzheti a politikai lomtárba, hanem a pártját is. Mert ha nő a polgári platformo- sok tábora, ugyanaz történhet, mint ’91-ben: az elnök és néhány híve mintegy ellenzékben ott ül majd ugyan a parlamentben, míg a volt frakció zöme - kizártak és kiváltak - függetlenként politizál tovább, s támogatja voksaival a kormányt. Persze akár szakadhat is a koalíció... TAKÁCS MARIANN VÉGLEGES RENDELET. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), valamint a Pénzügyminisztérium szakértői véglegesítették a 2001-es agrártámogatási rendeletet - jelentette be hétfőn Németh Zsolt, a megbízott agrárminiszter szóvivője. Közölte: a véglegesítés nyomán az agrár- támogatási rendelettervezet kedden a kormányülés elé kerülhet. Jelezte, hogy elkészült a szövetkezeti külsőüzletrész- tulajdont rendező jogszabály- tervezet is, amelyet várhatóan a kormány szintén keddi ülésén tárgyal majd meg. BALKÁNI ÜGYEK. Hétfőn a Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény Szociális Kezdeményezése kétnapos tanácskozást indított Budapesten. A tanácskozáson a balkáni stabilitási egyezmény segélyezett országainak munkaügyi és szociális miniszterei, államtitkárai, ezen országok munkaadói és szakszervezeti vezetőinek képviselői vesznek részt, Magyar- ország a házigazda szerepét tölti be. ÁSZ-VIZSGÁLAT. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tulajdonában már csak 42 millió forint értékű, az induló vagyon egy százalékát kitevő ingatlan van, a szervezetnél a vagyonvesztés mintegy hárommilliárd forintra tehető - állapította meg az Állami Számvevőszék (ASZ) vizsgálata. A kedvezményes üdültetéshez szükséges fedezet biztosításához az alapítványnak átadott vagyonból számottevő forrás nem várható, a jövőben is csak kiegészítő központi költségvetési támogatással tartható fenn a kedvezményes üdültetés. NÉPSZÁMLÁLÁS. Eddig a lakosság mintegy 90 százaléka töltötte ki a kérdőíveket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A nép- számlálás alapszakasza február 21-én zárul. Ezt követően egy héten át pótösszeírást tartanak, amelynek célja mindazok számbavétele, akiknek összeírására eddig valamilyen ok miatt nem került sor - derül ki a közleményből. A pótösz- szeírás időszaka alatt a polgár- mesteri hivatalok is várják a még össze nem írtak jelentkezését. FELMENTÉS. Nem kívánták indokolni Szenes Andreának, a Magyar Televízió műsorokért felelős alelnökének hétfői felmentését az MTV vezetői. Az érintett - akit Torgyán József javasolt a posztra - megdöbbenéssel értesült a felmondásról, mivel hivatalosan nem kapott felmondólevelet. Martonyi János Kanadában Kapcsolatbővítés, beruházásösztönzés a napirenden Ottawa Kanadában folytat tárgyalásokat Martonyi János külügyminiszter, meghívóján, John Manley kanadai külügyminiszteren kívül találkozik Herb Gray miniszterelnök-helyettessel, Elinor Caplannel, a bevándorlásügyi tárca irányítójával. Horváth Gábor, a magyar Külügyminisztérium szóvivője, aki Martonyi János kíséretének tagjaként tartózkodik a helyszínen, elmondta: a magyar diplomácia a politikai és a gazdasági együttműködés fellendülését várja a Kanadában tett látogatástól. Martonyi egyébként John Manley első külügyminiszter vendége azóta, hogy tavaly novemberben Kanadában választásokat tartottak. A külügyminiszteri találkozó napirendjén szerepelnek a kétoldalú kapcsolatok bővítése mellett a transzaüanti biztonsággal ösz- szefüggő kérdések, valamint a közép-, a kelet- és a délkelet-európai térség helyzetének értékelése. A tárgyalások célja, hogy áttekintsék és ösztönözzék a gazdasági együttműködést, valamint a kanadai beruházásokat hazánkban. A magyar külügyek irányítója kedden már Torontóban folytat megbeszéléseket és tart előadást a magyar-kanadai gazdasági kapcsolatok bővítése iránt érdeklődő helyi üzletemberek, vállalkozók, befektetők előtt „Magyarország a stabilitás és az integráció hídfőállása” címmel. Martonyi János találkozik a kanadai magyar egyházak, szervezetek vezetőivel, valamint a kanadai magyar sajtó kép- viselőivel a Magyar Házban. ■ TÍZEZREK TÜNTETTEK BAGDADBAN. A felvonuló tömeg a pénteki amerikai-brit légitámadást ítélte el. „Az Irak elleni indokolatlan légicsapások után, amikor a diplomáciai rendezés lehetőségei teljesen kimerültek, Oroszországnak felül kell vizsgálnia a Bagdad elleni nemzetközi büntetőintézkedésekben való részvételét, és egyoldalúan fel kell mondania kötelezettségvállalását” - hangsúlyozta hétfőn Dmitrij Rogozin, az orosz törvényhozás alsóháza külügyi bizottságának elnöke.___________________________________________fotó, europress/epa