Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-01 / 27. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2001. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK - 3. OLDAL NÉPTÁNC, (s) Szombaton szerepelt a békéscsabai Balassi Tánc- együttes a budapesti Erkel Színházban rendezett Néptánc-antológia 2000 elnevezésű, országos hírű fesztiválon, ahol a Békés Banda zenei kíséretével Szilágyi Zsolt koreográfiáját, a Karikatánc és dübögőst mutatták be. A műsorban felléptek a XV. Országos Szólótánc Fesztivál arany gyönggyel, arany sarkantyúval díjazott táncosai, közöttük a csabai, idén a kategóriában örökös címet elnyert Szarka Zsolt is. CUKORBETEGEKNEK, (d) Február 2-án, pénteken délután 3 órakor találkoznak a békéscsabai cukorbetegklub tagjai Békéscsabán, a Réthy Pál Kórház első emeleti ebédlőjében. A kórosan érzékeny idegrendszerű emberekről tart előadást dr. Szentgyörgyi Csaba főorvos, majd batyusbálon szórakoznak a résztvevők. IRODALOM. (1) A nagyka- marási általános iskolában február 2-án délelőtt Tomanek Gábor és Nagy Erika, a békéscsabai Jókai Színház művészei rendkívüli irodalomórát tartanak a tanulók részére. A bemutató első felében az alsósok részvételével a magyar népköltészetről, míg a második részben a felső tagozatosokkal Arany János és Petőfi Sándor költészetéről esik szó. NYÍLT NAP. (w) Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Művelődési Központja és Kézműves Szakiskolája február 2-án délelőtt 9-12 óráig nyílt napot tart az iskola épületében (Békéscsaba, Orosházi út 32.). A kézműves szakiskolában népi kismesterségeket oktatnak, a képzéseket nyolc általánost végzettek, illetve érettségivel rendelkező, 22 év alatti fiatalok számára ajánlják. KÖLTSÉGVETÉS, (z) Pénteken délután két órakor tartja soron következő ülését Mező- berény önkormányzata. A képviselő-testület egyebek között megvitatja első félévi munkatervét, tájékoztatót hallgat meg a Tappe Kft. munkájáról, ezután a város idei költségvetésének előkészítése kerül terítékre. LEDŐLT FÁK. (f) Két karvastagságú faág tört le tegnap délelőtt Gyulán, a Béke sugárúton, a fákat a tűzoltók eltávolították. Személyi sérülést és kárt nem okozott a baleset. ■ „A DIPLOMA NEM AZT JELENTI, HOGY AZ EMBER MÁR ÉRETT, CSAK AZT JELZI, HOGY KÉSZEN ÁLL AZ ÉLETRE.” (Edward A. Malloy) Adományosztás elkobzott termékekből Kétszázféle termékből osztottak szét adományokat a rászorulóknak tegnap a Vöröskereszt békéscsabai központjában. Békéscsaba A Magyar Vöröskereszt országos titkárságának megbízásából a Békés Megyei Vámhivatal által elkobzott termékekből álló adományt vett át a közelmúltban a megyei szervezet - mondta el Priskin János, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének vezetője. Az adományok kiosztását három városi szervezet végzi. Békéscsabán tegnap közel 400 ezer forint értékű terméket osztottak ki. Ezen felül 20 ezer forintnyi tartós élelmiszert és 40 ezer forint értékben a dobozi harisnyagyár termékeit osztották szét a rászorulóknak. Több mint százan kaptak - egyéni igényeket is figyelembe véve - az adományokból, akiket a helyi önkormányzat javaslatára, illetve saját adatbankjából választott ki a Vöröskereszt.- Az elszegényedett családok főként élelmiszert vittek, míg a vízkárosultaknak az újjáépítéshez tudtunk például villanykapcsolókat és néhány szerszámot Az adományosztást a Vöröskereszt önkéntesei végezték a hivatásos munkatársak szakmai ac]nj _ nyilatkozta Priskin János, irányításával d-fotó, kovács ERZSÉBET f. m. Mától itt a húszezres! A Magyar Nemzeti Bank február 1-jén bocsátja ki a húszezer forintos címletű bankjegyet. A forgalom igényli a jelenleginél magasabb címletű bankjegyet, hiszen a tízezer forintos 1997. évi bevezetése óta eltelt időszakban a gazdaságban lévő készpénzállomány nagymértékben, több mint 50 százalékkal bővült. Ez a folyamat azzal járt, hogy a forgalomban lévő készpénzmennyiség döntő részét ma már a legnagyobb címlet teszi ki, jelenleg a készpénzállomány értékének 74 százalékát a tízezer forintosok adják. A tízezer forintos a bankjegyek mennyiségén belül egyharmados részarányával a legnagyobb darabszámban jelenlévő címlet. A húszezer forintös bankjegy kibocsátásával az új bankjegysorozat címleteinek száma hétre emelkedik. A húszezer forintos bankjegy előoldalán Deák Ferenc arcképe, a hátoldalán az 1866-ban megnyílt régi képviselőház épülete a jelenlegi fővárosi Bródy Sándor u. 8. szám alatti épület — látható, amely harmincöt éven át adott otthont az országgyűlés képviselőházának. A húszezer forintos bankjegy a bankjegysorozat magasabb címleteinél megszokott összes biztonsági elemmel rendelkezik, ezen felül e címlet védettségét növeli a hátoldalon található, optikailag változó tulajdonságú festékkel (OVI) készült nyomat. A bankjegyet a bankjegysorozat többi tagjához hasonlóan Vagyóczky Károly grafikus- művész tervezte. A bankjegy előoldalán Deák Ferenc arcképe látható Lépéshátrányban a középvállalkozások (Folytatás az 1. oldalról) Az egyik lehetséges megoldás, hogy a magyarországi középvállalatok „továbbadják” a bérmunkát - úgy is fogalmazhatunk, hogy összedolgoznak -, például román partnereknek. Ilyenre már korában is akadt példa, a jövőben pedig még inkább lehet rá VÉLEMÉNYEK LÁSZLÓ ERZSÉBET Vigadóban, egymás közt Semmiképp nem tudnám összekeverni Orbán Viktort Kokóval. Újdonsült profi világbajnok bunyósunk mondja: amióta sikert sikerre halmoz, egyre többen mosolyognak rá itthon, mert szeretik, ő meg visszamosolyog. No persze! A miniszterelnök ritkán bunyózik, nem világbajnok és főleg nem profi. Utóbbit ne tessenek félreérteni, pusztán arról van szó, hogy a kormányfő körül sosem kavarog annyi pénz, mint a profi sportvilágban. Legfeljebb a tárcafőnökökig jutnak el a vaskos bankókötegek. Azért megérdemelne Orbán is egy fellépés előtti várakozásindexet, mint Kokó. (Csupán közbeve- tőleg: hol születhetnének olyan sűrűn emlegetett mondások, mint a „három gyerek, három szoba...” kezdetű, ha nem a Vigadó ódon falai között, országértékelés közepette?) Kiderülne, úgy várjuk-e a nagy ívű beszédet, mint a legekkel körbetűzdelt bokszmeccset. A körítés máris nosztalgiát ébreszt. Üzengetnek a ring közepébe, mint Muhammad Ali idejében. Csak nem az fáj, hogy a bal szektornak a Vigadóban nem jutott hely? Higgyék el, barátok között az ember mindig bátrabban beszél. Őszintén elmondhatja, ha akarja, térülnek-e még valaha ebédre Torgyánékhoz. Vagy attól tart, torkán akadna egy-két gombóc? Pedig biztosan régen tudakolta már, hogy van a család, nincs-e baj a gyerekkel. Elmagyarázhatná: mi végre az új típusú beszélgetési rend, a két Lányira egy Torgyán? Nem lehet eleget diskurálni a balkáni szindrómáról? Kifejthetné, miért hord össze annyi badarságot Demszky a fideszes pártelnök, Kövér László meg a szocialista vezér, Kovács László választójogi paktumáról. Elmesélhetné szűk körben, milyen érzés a végső visszaszámlálás, amikor már csak öttel ülnek többen a koalíciós frakcióban. Egy valamit biztosan megtehet övéi körében a miniszterelnök. A szemükbe mosolyoghat: „Látjátok, egyre sikeresebbek vagyunk.” A közönség pedig visszamosolyog. Szeretik egymást. _____________________________________■ KI SS A. JANOS Szinte csak a család. Koalíciósok kitörés előtt Ne szorítsd a fenevadat a sarokba, mert onnan csak egy kiutat lát majd: kitörni! Ha e megállapítást nem lehetne a római korból származtatni, tapasztalataink alapján is leszűrhetnénk. Torgyánékkal kapcsolatban — a családra, s nem a pártra gondolok - kétszeresen is igaz a dolog. Torgyán József úgy nyomoríttat- ta meg a kisgazdák pártalkotmányát, hogy őelnöksége demokratikus módszerekkel elmozdíthatatlan legyen. Ezzel szinte ingereli az e miatt kutyaszorítóba került párt- és koalíciós társakat arra, hogy nem éppen parlamentális eszközökkel adjanak túl rajta. Őrület. Nézem a kis Torgyán szemeit, valami furcsát látok fajta: nem benne, mert azt nem nagyon láthatom, vajmi keveset néz a kamerába. Látszik, valami megrázóan hatott rá, most vagy már korábban. Csak tippelhetünk: ha Torgyán József nem taktikázza be párt- és koalíciós társait abba a bizonyos sarokba, nem fajulhattak volna el odáig a dolgok, hogy házépítése, újabb borítékja, utazgatásai, családtagjainak ügyei ez idő tájt a nyilvánosság elé kerüljenek. Ügyes a sajtó, de - minden híreszteléssel ellentétben - hozott anyagból dolgozik. Ellenzékiek, kisgazdák, netán a parlamenti arányok foglyaként a kisebbik testvér által meg-megalázott nagyobbik koalíciósok anyagából is. Ekkora kolonccal a nyakán senki sem vághat neki a következő választásoknak. Torgyán bizalmi helyzetébe már egy mégoly mélyen szántó eke se akadna bele: amikor egy országgyűlési képviselőt valaki a miniszterek elmeállapotának vizsgálatát rendszeresítő törvény komponálására ihleti, arra talán a nagyvilág is felfigyel. Újabb hungaricum került eladósorba... Nem kellene sajnálnunk, ha Torgyán József magánutazóként róná tovább a földtekét, ahogy mondta volt, vele változatlanul csak a legszűkebb kíséret tartana - miként meg mások szokták mondani: Elképzelem: egy (családi) körben nincs sarok, ahol tartani kellene bármiféle kitöréstől. Folytatódik a szennyvízberuházás Az idén elkezdődik a belterületi szennyvízberuházás utolsó üteme — többek között ez volt a témája annak a közmeghallgatásnak, amelyet január 30-án, közvetlenül a képviselő-testület ülése előtt tartottak Mezőhegyesen. Mezőhegyes A közmeghallgatáson Kassai Béla polgármester tájékoztatta a résztvevőket és a kábeltelevízió nézőit az önkormányzat 2000. évi gazdálkodásáról, vázolta az idei költségvetést, majd szólt a szennyvízberuházás következő, most induló üteméről, az ehhez szükséges pénzügyi forrásokról, illetve a víziközmű-társulással kapcsolatos szervezési feladatokról. A közmeghallgatást követően a képviselő-testület első fordulóban tárgyalta és elfogadta a város 2001. évi költségvetését 979 millió 48 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel. A működési forráshiány összege 19 millió 931 ezer forint, ennek fedezésére, illetve csökkentésére a város „önhikis” pályázatot nyújt be. A szennyvíz-, illetve a strandfürdő-beruházás megkezdéséhez 95 millió 55 ezer forint felhalmozási célú hitel felvételére is szükség lesz az idén, ez az összeg — a városatyák reményei szerint - pályázati pénzekkel csökkenthető. Az ülés végén a képviselő-testület elfogadta a 2001. évi pénzügyi-gazdasági ellenőrzési tervet, majd munkaterven kívüli napirendként módosította az egyes szociális ellátásokról és a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló önkormányzati rendeletet. M. GY. Az 1-es postáról A Magyar Posta Rt. megvásárolta Békéscsabán, a Munkácsy utcában a telket, amelyen felépítik az 1-es postát, ahová átköltözik a Szabadság téri közintézmény. Békéscsaba A Hírlap székháza mellett épülő létesítmény átadási időpontjáról még nagyon korai lenne beszélni. A tervpályázat nyertese, a békéscsabai Megina Stúdió már a hatósági engedélyezési tervet készíti, és ezt akár az első negyedévben elbírálhatják. Azután következhet a kiviteli tervezés. Tegnap Békéscsabán járt munkatársaival Széllné Tóth Ibolya, a Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatósága vezetője, találkozott Pap János polgármesterrel, és kérte: a város nyújtson minél hathatósabb segítséget a mintegy félmilliárd forintos beruházás megvalósításához. ______m. Re ptémyitány a Budapest—Graz vonalhoz kezeljük a repteret, részint az Orosháza—Budapest—Graz gazdasági vonal „kiépítéséhez”, részint pedig Gyopáros és a környék turizmusának fejlesztéséhez. A helyi ipari vállalkozói kört nem éri váratlanul a bejelentés, úgyhogy mindenképp élünk a lehetőséggel -'válaszolta tegnap érdeklődésünkre Fetser János. ifábiáni Törvénytelenül bocsátották el Karancsit? sodrendű alperesnek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot is bevonta. Karancsi érdeklődésünkre elmondta: a tegnap délutáni tárgyaláson a Fővárosi Munkaügyi Bíróság két tanút hallgatott meg. Ezt követően a bírónő tegnap sem hirdetett ítéletet, újabb tanúk meghallgatását tervezi. M. B. Látjátok, egyre sikeresebbek vagyunk. számítani, mert egyszerűsödtek a vámszabályok, gyorsabb és gördülékenyebb az oda-vissza szállítás. Az bizonyos, hogy a közepes nagyságú, szövetkezetekből lett kisebb ipari részvénytársaságok életében is sajátos lesz a 2001. esztendő. Többségüknél még A kormányszóvivő bejelentette: 11 önkormányzati repülőteret értékesít az ÁPV Rt., köztük a békéscsabait és az orosházit is. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság dr. Viniczai Éva bírónő vezette tanácsa tegnap újabb fordulóban tárgyalta Karancsi Tibor, az olajügyek kirobbantása révén országos hírnévnek örvendő szeghalmi exrendőr munkaügyi perét. Az ügyben ítélet ezúttal sem született akad tartalék, némi nyereség, illetve jutalmazási lehetőség is, de ez csak akkor marad meg, ha sikerül megbirkózniuk az új kihívásokkal. Másképpen fogalmazva: legalább megakadályozni, hogy további lépéshátrányba kerüljenek. _________________________FÁBIÁH I8TVÁH Orosháza Fetser János polgármester igen komoly érvényesülési lehetőségnek tekinti, hogy az orosházi, volt katonai reptér is eladólistára került és reméli, hogy a Gazdasági Minisztérium a jelzett, Széchenyi-terwel történő „összevetése” is kedvező lesz számunkra.- Nekünk elővásárlási jogunk van és számoltunk vele az utolsó régiófejlesztési tervekben is. A működtetésre és a legszükségesebb funkciókra a pénzünk is megvan, s ha megkapjuk az ÁPV Rt. leiratát, a képviselő-testület máris napirendre tűzi a részleteket. Stratégiai pontként setet, szerinte tavaly törvénytelenül, koncepciós eljárással bocsátották el a rendőrségtől. Az első tárgyaláson az Országos Rendőrfőkapitányság volt az egyetlen alperes, majd később a bíróság máSzeghalom—Budapest Karancsi Tibor, a Szeghalmi Rendőrkapitányság egykori főnyomozója a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon nyújtott be kere-