Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-17 / 41. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Könnyű álmot hozzon az éj! Az alvászavarok okai 8 Tele a padlása szerelmes levéllel Buss Gyula hetvennégy éves 8 Petőfi Sándor nyomában Gyermekei születtek Ázsiában? 9 A KITÖRÉS ÚTJA: INFORMATIKUSOK KÉPZÉSE Az informatika már nem a jövő, hanem a jelen tudománya. A fiatalok képzése azonban inkább felhasználói, mintsem alkotói szempontokra épül. Pedig Európában éppen a kreatív képességekkel is felvértezett informatikusok iránt van nagy kereslet. Megszoktuk, hogy a magyar fiatalok évről évre sikerrel szerepelnek a különféle diákolimpiákon. Az is a köztudatban él, hogy számítástechnikában jóval átlagon felüli képességű diákokkal büszkélkedhetünk, s a nemzetközi diákvetélkedőkről csak nagyritkán térünk haza aranyérem nélkül. Az elmúlt két évben megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián mégis ez a szokatlan eset következett be. Hetven ország 270 versenyzője között négy magyar diák — egy miskolci, egy püspökladányi, egy szegedi és egy szombathelyi gimnazista fiú — ugyan egy ezüst- és három bronzéremmel térhetett haza Kínából, de a remélt arany ezúttal elmaradt. Dr. Hanák D. Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa a magyarországi informatikai oktatás gyengeségeiben látja a kevésbé sikeres szereplés okát. — Évek óta látjuk, mondjuk, hogy az iskolai informatikai képzésnek sem a módszerei, sem pedig az irányai nem felelnek meg a követelményeknek. Az elfogadott kerettantervekben az informatika a szükségesnél kevesebb óraszámmal szerepel. A számítástechnika oktatását általánosabb alkalmazói és speciálisabb programozói ismeretekre kellene tagolni, de az utóbbira egyre kevesebb idő marad. A Nemzeti Alaptantervben, illetve a keretprogramokban is a számítógép kezelésére, a programok nyújtotta szolgáltatások megismerésére helyezik a hangsúlyt, az algoritmizálás oktatását — amely pedig egyéb tárgyak megértéséhez, s később vállalati, menedzselési, államigazgatási feladatok megoldásához is nélkülözhetetlen — elhanyagolják. — Miért nem tudnak érvényt szerezni e felismerésnek? — Túl sok érdek ütközik egy-egy ilyen irányú elgondolás megvitatásakor, s amíg a vita folyik, minden marad a régiben. Ezért is gondolom, hogy a tehetséggondozás az a terület, ahol inkább tudunk eredményt elérni. Ennek javasolt formája a szakköri foglalkozás, a megyei és országos kiemelt szakkörök rendszere. — Eddig nem volt jelentős az informatikai szakkörök munkája? — Dehogynem. Csak az utóbbi években visszaesett a tevékenységük, s csökkent a létszámuk is, alapvetően gazdasági okokból. Az iskolafenntartók költségcsökkentő törekvései ütköznek a szakköröket általában a szabadidejükben működtetni akaró tanárokéval. A Nemes Tihamér számítás- technikai versenyt és az informatikai diákolimpiákon való részvételt szervező Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnál jelenleg nem kötelező feladat az iskolai szakkörök működtetése, sőt még a szakköri foglalkozásra fordított idő sem számítható bele a tanár óraszámába. Hiába lenne kötelező feladat a szakkör működtetése, ha pénzt kell rá fordítani — márpedig kell, néha nem is keveset —, akkor könnyen lehet magyarázatot találni arra, hogy miért nincs, aminek lenni kellene. Ráadásul a tanárok is a piacról kénytelenek élni, s inkább elmennek vállalatokhoz tanfolyamokat tartani, vagy termelő ágazatokban számítás- technikai feladatokat vállalni, hiszen több pénzt kapnak ott, mint iskolájuktól. Ezek után pedig a szakköri munkára nem is marad energiájuk, idejük. — Gondolom, az oktatásért felelősséget érző szakemberek azért mindezt mégsem nézik megadó belenyugvással. Mit próbálnak tenni? — Igyekszünk visszahozni az országos tehetséggondozó fórumokat a magunk szakterületén. Önképzőköröket, szakköröket szervezünk — aki jönni akar, azt fogadjuk. A legtehetségesebb ifjú informatikusok kiválasztására országos versenyeket hirdetünk meg, s felhasználjuk az internetet is feladatmegoldó versenyekre. Szeretnénk elérni, hogy minden régióban legyen legalább egy, a kiemelkedően tehetségnek ítélt diákoknak létesített szakkör, a legjobbak pedig az országos szakkörben képezzék tovább magukat. Tudásuk felmérésére igen alkalmas a diákolimpiái válogatóverseny, amelyet megfelelő felkészítés előz meg. —így juthatnak ki a nemzetközi porondra. — így is. Meg úgy is, a térség országaival együttműködve regionális versenyt szervezünk immár 1995 óta, a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát. Legközelebb 2001. nyarán Zalaegerszegen, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Ez sem könnyű megmérettetés fiataljaink számára, mert a cseh, lengyel, szlovák, román és német versenyzők erős konkurenciát jelentenek a számukra. Túl a versenyeken, ennek akár gazdasági-politikai jelentősége is lehet. Vannak ugyanis olyan, a megvalósuláshoz közel álló tervek, amelyek szerint komoly és jelentős cégek a középkelet európai régióba telepítik szoftverfejlesztési feladataikat, amire náluk nincs kellő számú vagy megfelelően felkészült szakember. — Vagyis a szakkörök tagjai, akik nem sokáig maradnak diákok, akár nemzetközi megbízatásokra is számíthatnak az iskolai évek után? — A jól képzett számítástechnikai, informatikai szakembereket világszerte keresik. És meg is fizetik. Jelenleg pedig alig van már utánpótlás a nálunk fejlettebb gazdasággal működő európai országokban. Ezért is kellene tovább növelni országszerte — párhuzamosan a tehetséggondozás megszervezésével — a felsőoktatási intézményekben a műszaki informatikus hallgatók létszámát. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki informatika szakára 2000-ben például már csaknem 470 elsőéves hallgatót vettek fel, közülük azonban jó ha húszán szerzik majd meg a színvonalas kutató-fejlesztő munkához ma már elengedhetetlen doktori (PhD) fokozatot. Énnyi friss agyra évente lenne szüksége minden egyes nemzetközi nagyvállalat magyarországi kutató-fejlesztő részlegének! Schöffer Jenő Országszerte tovább kellene növelni a műszaki informatikus hallgatók létszámát a felsőoktatási intézményekben liiilÉliíllllii«# | Píéímíibbbwíhmmbb *&gs Több szerénységet, politikus urak! Azt mondja Gy. G., a kisgazda párt politikailag megbukott elnökének falufejlesztési miniszteijelöltje, hogy vállalja a tárca vezetését, államtitkárrá pedig X. Y.-t nevezi ki. (így kijelentő módban!) A kormányfő egy szót nem váltott még vele, Gy. G.- nek tehát halvány gőze nincs arról, mit vár el tőle — ha esetleg felkéri — a miniszterelnök. Mégis nyilatkozik a személyi elképzeléseiről, mi több, jelképesen már bele is ül a bársonyszékbe. (Még szerencse, hogy nem szólíttatja magát miniszter úrnak, mint tenné Szabadi Béla államtitkár, akit épp most menesztettek a tárcától.) Más. Túri-Kovács Béla környezetvédelem első emberéről elterjesztette a sajtó, hogy amíg nem találják meg Torgyán doktor utódját a földművelésügyi tárca élére, átmenetileg átveszi a minisztérium irányítását. A kormányfő Túri-Kováccsal már hetek óta nem találkozott, ilyen irányú elképzelése nincs, miniszterünk mégis megszólalt az ügyben. Nyilván tetszhetett neki a kettős szerep, végtére is kevésszer fordul elő a történelemben, hogy egy mókus két házat visz, forradalmi helyzet kell ahhoz — meg tökös magyar ember —, hogy ilyen pozícióba kerüljön valaki. Turi- Kovács úgy látta, ha felkérik, mindkét minisztériumot el tudja igazgatni. Megint más. Háromnegyed évvel ezelőtt, amikor Torgyán József a Fidesz nyomására visszalépett a köztársasági elnökjelöltségből, Szabó János honvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, ha őt jelölnék, természetesen vállalná az államelnöki pozícióval járó terheket. (Csak zárójelben és szerény kitérőként jegyzem meg, nagy mákunk van, hogy Torgyán doktort visszaléptették, mert nagyon égő lenne egy államfőről kideríteni, hogy nem egészen tiszta körülmények között jöttek-mentek a pénzek a családjában, illetve a környezetében.) A három történet közös vonása: a szerénység kiáltó hiánya. Nyilvánvaló, egy politikus legyen ambiciózus, de ne higgyen többet magáról, mint amire alkalmas vagy amire annak tartják. A régi, bolseviki időkben, a hetvenes-nyolcvanas években a posztokra — jól vagy rosszul —, de választották a vezetőket. Az önként jelentkezőkkel szóba sem álltak, hamar megkapták a karrierista jelzőt, majd az elhatárolódás közönye vette őket körül. A demokráciában sem lehet másként! Egy rendszer, egy politikai vezetés nem épülhet fel a magukat alkalmasnak tartó jelentkezők egyéni ambícióiból! Több szerénységet politikus urak! Végtére^ is, itt szolgálatról lenne szó! Árpási Zoltán ... nagy mákunk van. Sarkad, 1938. A település jellegzetes színtereit villantja fel a hatvanhárom évvel ezelőtt elküldött képeslap. Az idősek talán még emlékeznek a hajdani piactérre és a Kossuth utcai sarki postára
