Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-14 / 38. szám
12. OLDAL - 2001. FEBRUÁR 14., SZERDA SPORT Nem ízlett a letámadás Előre FC Békéscsaba-Gyulai Termál FC 3-1 (0-0) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 150 néző. V.: Kiembucz. Békéscsaba: Csirics — Futaki, Serban, Bujáki (Kovács T.) — Simon (Szabó S.), Czipó Z. (Tóth Gy.), Udvari, Valentényi (Ursz) — Bánföldi — Negrau (Majchrovics), Keresztúri. Edző: Vágó Attila. Gyula: Such — Ferenczi, Resetár, Bócsik (Csúz), Kovács P. — Kiss L., Tamási — Kulcsár (Papp Cs.), Pozsár G., Brakszatórisz — Tóth A. (Boruzs). Edző: Fodor Sándor. A találkozó előtt megtudtuk, hogy a csabaiaknál Balog Zsolt már edzésbe állt, Kurucsai viszont továbbra is sérült. A fürdővárosiak szeretnék leigazolni Hóbeit, aki legutóbb az NB I B-s Kunszentmártonban szerepelt, s mivel csapatát a megszűnés veszélye fenyegeti, így ingyen igazolható. A romániai Krisztián, aki a próbajátékon jó benyomást keltett és szerettek volna leigazolni a gyulaiak gépkocsi balesetet szenvedett, súlyosnak látszó sérülést szenvedett, így meghiúsult a szerződtetése. Az NB Il-es vendégek letámadással kezdtek, ami láthatóan megzavarta a lila-fehéreket, akik nem tudtak kibontakozni. A harcosan játszó gyulaiak több helyzetet is kidolgoztak az első félidőben és ha Tóth Attila jobban összpontosít a vezetést is megszerezhették volna a félidő hajrájában. Fordulás után a 48. percben Jamina SE—Orosháza-Csorvás I Bánföldi szögletét követően Udvari hét méterről a bal sarokba fejelte a labdát, 1—0. Az 55. percben Tóth Gy. lesgyanús helyzetben kilépett a védők közül, átadása után Majchrovics közelről növelte az előnyt, 2-0. A 71. percben Brakszatórisz a kifutó Csirics lába között lőtte a kapu közepébe a labdát, 2—1. A 75. percben Tóth Gy. nyolc méterről emelte a hálóba a pettyest, 3—1. A fürdővárosiak sokat futottak, jó teljesítményt nyújtottak, de a kapu előtt többször hibáztak. A délelőtti edzés után fáradtnak tűnő csabaiak'védői a második félidőben sokszor hibáztak, különösen az oldalról belőtt labdák hárításánál tűntek bizonytalannak. Jó: Csirics, ill. Ferenczi, Tamási, Kiss L, Brakszatórisz. Vágó Attila: — Csak az eredménnyel vagyok elégedett... Fodor Sándor: - Úgy érzem, méltó partnerei voltunk a Csabának. A területvédekezést jó szinten oldottuk meg. _________________________________(VEBASZTÓ) C 1-3 (0-2) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Kiss Z. Jamina: Kovács (Szálkái) - Hajdú, Pusztai, Lipták, Oláh — Mircea (Mázán), Pozsár Zs. (Pájer), Lakatos, Sajben — Mochnács (Jantyik), Horváth. Edző: Szarvas András. Orosháza-Csorvás: Stumpf - Seciu, Varga, Laurinyecz, Lábos - Raducu, Benyovszki, Steff, Petre — Tátrai, Berki. Játszott még: Czirbus, Lévai, Szegedi, Szeverényi, Belvon, Dobi, Antal. Edző: Pásztor József. Végig küzdelmes jó iramú mérkőzésen a frissebben mozgó NB Il-es vendégek az első félidőben jól használták ki adódó helyzeteiket és kétgólos előnyre tettek szert. A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a játék, amit az eredmény is tükröz. G.: Lipták, ill. Steff (11-esből), Raducu, Tátrai. Békési FC-Vésztő 2—1 (2—0) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békés, 50 néző. V.: Péter, Varsányi. Békés: Váradi — Czipó P., Sándor, Szenti, Tóth- Kovács - Szűcs, Lapsánszki, Kasik, Nagy Z. - Borbola, Kané. Edző: Zsíros György. A végig nagy mezőnyfölényben lévő, csere nélkül pályára lépő békésiek az első félidőben sok helyzetükből kettőt értékesítettek. Fordulás után is az NB III-as hazaiak irányították a játékot, több nagy helyzetet kidolgoztak, még 11-est is hibáztak, így büntetőből szépítettek a lelkes megyei I. osztályú vendégek. Teremfoci a 35-ön túliaknak Békéscsaba A Békéscsabai Városi Labdarúgó Szövetségben elkészítették a 35 éven felüliek teremlabdarúgóbajnokságának versenykiírását. A tornán részt vehet, aki 2001. március 1-jéig 35. életévét betöltötte és 2001. január 1-je után megyei I. vagy magasabb osztályú bajnoki, illeteve kupamérkőzésen nem szerepelt. A küzdelemsorozatot hétfő és keddi napokon rendezik Békéscsabán, a 2-es számú általános iskola termében. Az első fordulót március másodikán játsszák. Nevezési határidő február 23., amelyet a polgármesteri hivatal sportcsoportjánál Tóth Pálhoz kell eljuttatni: Békéscsaba, Szent István tér 7. A rendező szerv maximum 16 csapat nevezését tudja elfogadni, ezért a nevezéseket a beérkezés alapján regisztrálják. Mary Pierce, francia teniszbajnok Barbara Rittner, Lina Krasznoroutszkaja és Kristie Boogert társaságában hagyományos arab viseletben érkezett a katari nyílt teniszbajnokság megnyitójára Dohába. Most először rendeznek női teniszversenyt Arab-öbölbeli országban _______ ________ _______ _____ ______________ FOTÓ: EUROPRESS/EPA Ha zaérkezett az Every Day KSE Nyolc nap edzőtábor a jugoszláviai Adán Nyolcnapos adai edzőtáborozás után vasárnap hazaérkezett az Every Day KSE Orosháza NB I B-s férfi kézilabdacsapata. Az együttes huszonegy tagja Bajusz József edző irányításával napi három edzésen vett részt. ______ Orosháza ________ A hazaérkezés után Vayer Tamás technikai vezető elmondta: sikePÉCS A baranyai székhelyen rendezték meg a diákolimpia országos döntőjét az V—VI. korcsoportban. Dinya Tamás (felvételünkön), aki még csak másodéves Békéscsabán, az Evangélikus Gimnáziumban maga mögé utasította a középiskolás mezőnyt, első helyezést ért el a 100 méteres gyorsúszásban. Szintén jól szerepelt a közgés Petrovszki Tamás, aki két ezüstérmet szerzett. Eredmények. 100 m gyors. Bajnok: Dinya Tamás (Bcs. Evangélikus Gimnázium) 54,63. 100 m hát: 5. Dinya 1:03,10. 100 m pillangó: 2. Petrovszki (Bcs. Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi) 59,06.200 m vegyes: 2. Petrovszki 2:18,43. Eger Ugyanekkor rendezték meg Egerben az általános iskolások döntőit a Heves megyei székhelyen. A fiatalok itt is jól szerepeltek, töbrült a kitűzött munkát elvégezni, a négy ifjúsági korú játékos is jól bírta a terhelést. Az együttes új szerzeménye, a 21 éves irányítóátlövő Patocskai Krisztián is egyre inkább beépül a gárdába. Az edzőtáborozás során egyedül a jobbszélső Gern szenvedett sérülést. Az orosháziak hét előkészületi mérkőzést játszottak I. és II. ligás ellenfelekkel, a mérleg három győzelem, négy vereség. ben egyéni csúcsot úsztak. Külön ki kell emelni a fiúk 4x50 nies gyorsváltóját, akik 11. idővel kerültek a dön- tőbe, ahol közel nyolc másodpercet javítottak, s végül harmadikként értek célba. De hasonlóképp remek eredményt ért el Szabó Zsolt, a gyulai 5-ös iskola diákja, aki a 100 méteres gyorsúszásban lett diákolimpiái bajnok remek, 57,50 másodperces idővel. Eredmények. Leányok. IV. kcs. 100 m pillangó: 4. Solymosi N. (Bcs. 2-es isk.) 1:08,43. 100 m hát: 5. Lendvai (Bcs. l es isk.) 1:12,74. 100 m gyors: 13. Gondi (Bcs. Szabó P. téri isk.) 1:05,88. 100 m mell: 7. Ludvig (Gyula, Implom isk.) 1:22,06. III. kcs. 50 m pillangó: 7. Galgóczi (Gyula, Implom isk.) 32,26. 50 m mell: 4. Bozó L. (Bcs. 2-es Eredmények. Every Day KSE-Futok (II. ligás) 26-20, Every Day KSE—Tosa Markovié Kikinda (I. ligás) 20—31, Every Day KSE-Jugovic Kac (I. ligás) 26-28, Every Day KSE-Bajmok (I. ligás) 27-33, Every Day KSE- Hercegovina Szécsány (II. ligás) 32—25, Every Day KSE—Crevena Zvezda Belgrád 25—28, Every Day KSE-RK Sever Szabadka (II. ligás) 31-25. _____________ ■ is k.) 38,06. 4x50 m gyorsváltó: 9. Bcs. 2. sz ált. isk. (Bozó L., Szekeres, Varga, Vass). I-II. kcs. 50 m gyors: 9. Csökő (Bcs. Szabó P. téri isk.) 34,00. 50 m hát: 5. Bozó D. (Bcs. 2-es isk.) 38,59. 6x50 m váltó: 6. Bcs. 2. sz. ált. isk. (Sebestyén, Orlai, Simon, Szikszai, Balogh, Bozó D.). Fiúk. IV. kcs. 100 m gyors. Bajnok: Szabó Zsolt (Gyula, 5-ös isk.) 57,50. 100 m pillangó: 4. Tóth T. (Bcs. Szabó P. téri isk.) 1:04,89. 100 m hát: 15. Bodóczi (Bcs. Szabó P. téri isk.) 1:16,14. 100 m mell: 5. Csökő (Bcs. Szabó P. téri isk.) 1:17,08. 4x50 m gyorsváltó: 3. Bcs. Szabó P. téri isk. (Csökő, Bodóczi, Jambrich, Tóth). III. kcs. 50 m gyors: 12. Nagy 1. (Gyula, Dürer isk.) 30,12. 50 m pillangó: 7. Szegedi (Bcs. 2-es isk.) 32,76. 50 m hát: 4. Török Gy. (Bcs. 2-es isk.) 34,42. 50 m mell: 9. Szécsi (Gyula, Dürer ált. isk.) 38,60.4x50 m gyorsváltó: 7. Bcs. 2. sz. ált. isk. (Török Z., Benkő, Szegedi, Török Gy.). I-II. kcs. 50 m gyors: 2. Molnár (Bcs. 2-es isk.) 31,71. 50 m hát: 6. Balogh (Bcs. 1-es isk.) 36,90. 50 mell: 10. Jeszenszky (Gyula, Implom isk.) 43,8. 6x50 m váltó: 9. Bcs. 2. sz. ált. isk. (Molnár, Solymosi E., Benkő, Szabó, Túri, Dér). ■ Czégény bravúrja Gödöllő A Körösök Völgye Turista Egyesület (KVTE) újonnan igazolt versenyzője, Czégény Erzsébet fantasztikus teljesítményt nyújtott az ultraterepfutók és teljesítménytúrázók idei második minősítő országos versenyén. A Gödöllői-dombvidéken rendezett Margita 40 elnevezésű viadalon a 41 km hosszú, hatszázötven méter szintkülönbségű homokos, sáros talajú pályán úgy nyert a hölgyeknél 4 óra 5 perces idővel, hogy egy kivételével valamennyi férfi indulót megelőzött. A férfiak versenyét, a többszörös országos bajnok klubtárs, Szarvas Mátyás nyerte, aki ezúttal is igazolta, hogy komolyan kell számolni vele a vetély- társaknak az idei országos bajnoki fordulók során. Szarvas Mátyás támogatói: Speedy Kerékpárbolt, Békéscsaba, Dózsa György úti Body Building Club, Békés Megyei Nap, Békés Megyei Hírlap, ____________________________■ Röv iden FALLABDA. Február 17-én, szombaton, 11 órától a Szarvasi Hot Ball Squash Clubban az idei év első országos válogató versenyét rendezik meg. A rangos férfi viadalon az országos ranglista legjobbjai küzdenek az Európa- bajnokságon induló öt versenyzőt felvonultató magyar csapatba kerülésért. TEKE. Új pályacsúccsal győzött idei első hazai NB Il-es bajnoki mérkőzésén a fürdővárosi férfi tekecsapat, amely huszonnyolc fával javította meg a tavaly februárban elért 3016 fás eredményt. Gyulai SE-Aranyke- reszt-Salgótarján 6:2 (3044:1909). A gyulaiak eredményei: Oláh 534, Makra 526, Püski 511, Fekete 502, Tóth 495, Baksa 476 fa. FORMA—1. Max Mosley örülne, ha sok évi előkészítés után végre Forma-1-es futamot rendezhetnének Bejrútban. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a zsúfolt naptárra panaszkodó csapatok nem örülnének a Libanoni Nagydíjnak. m Totótippjeink a 7. heti szelvényekhez 1. Unterhaching—Bayern München 2 2. Rostock—Leverkusen 2 3. Cottbus-Freiburg x 2 4. Bremen-Schalke 04 x 2 5. Wolfsburg-Bochum 1 6. Dortmund—Hamburg 1 7. VfB Stuttgart—Hertha BSC x 2 8. 1. FC Köln—Kaiserslautern 1 x 9. AC Milan—Bologna x 2 10. Bari—Juventus 2 11. Parma—Brescia 1 x 12. Perugia-Lazio 2 13. Reggina-Fiorentina x2 +1. mérkőzés: 14. Napoli—Internazionale x Dinya és Szabó diákolimpiái bajnok Kézilabda Téli Kupa A hét végén 23 mérkőzéssel folytatódott a Téli és Farsang Kupa kézilabda teremtorna küzdelemsorozata. Eredmények. Békés megye Kondoros. Nők. NB-s csoport: Békéscsabai Előre I.—Újkígyós 30-27 (15-17), Nagyszénás-Csorvás 15-16 (9—10), Bcs. Előre L— Medgyesegyháza 17-21 (7-11), Újkígyós-Nagyszénás 26-16 (12— 9). Megyei csoport: Kétsoprony-Gyomaendrőd 23-14 (12-7), Gyomaendrőd-Bcs. Előre I. 10-28 (2—11), Mezőberény-Békés- szentandrás 24-15 (10—3), Békésszentandrás-Bcs. Előre I. 22-34 (8-17), Újkígyós-Jamina 23-23 (10-10). Ifjúságiak: Gyomaend- rőd-Csorvás íl-19 (8-9). Orosháza. Fiúk. 7—8. osztályosok: Köröstarcsa-Gádoros 24-11 (12-2). 5—6. osztályosok: Kétsoprony-Gádoros 11-19 (8-11). 3— 4. osztályosok: Every Day-Kétsoprony 13-3 (8-0). Leányok. 5—6. osztályosok: Kétsoprony-Agro SE II. 10-14 (6-7), Csorvás-Agro SE I. 11-16 (6-8), Gádoros-Agro SE I. 17-25 (8-10). 3-4. osztályosok: Agro SE-Csorvás 8-5 (4-5). Újkígyós. Nők. Megyei csoport: Bcs. Előre Il.-Sarkadkeresztúr 31—í2 (19—3). Leányok. 7—8. osztályosok: Bcs. 2—es isk—Doboz 21-13 (12-4), Bcs. Madách-Doboz 13-12 (7-5). 5—6. osztályosok: Bcs. Madách-Sarkad 4-25 (1-2). Fiúk. 5—6. osztályosok: Újkí- gyós-Békés II. 26-8 (15-5), Újkígyós-Békés 1.18-20 (10-13). ■ Már az első félidőben eldőlt Debreceni MTE-Csaba FC-Geowatt 6-3 (3-0) NB I-es teremlabdarúgómérkőzés, Debrecen, 50 néző. V.: Földi, Rózsa. Békéscsaba: Búj — Provosinszki, Podmaniczki, Szatmári, Boldizsár. Cs.: Szabó, Horváth, Kazay. Edző: Szarvas András. Debrecen Már a második percben - miközben kimaradt egy csabai ziccer - , a másik oldalon az egykori válogatott, a télen igazolt Duró betalált. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, majd a hajrában a debreceniek kihasználták a vendégek két hibáját és rögtön háromgólos előnyre tettek szert. Fordulás után szépítettek a békéscsabaiak és három további nagy helyzetet kihagytak, amit újabb góllal büntettek a hazaiak. A folytatásban felváltva estek a gólok. A látottak alapján a debreceniek sikere megérdemelt, a mérsékelt teljesítményt nyújtó tartalékos vendégek ellen. Ha a vendégek ebből a mérkőzésből sem tanultak, erősen el kell gondolkozniuk a játékosoknak (az ittlévőknek és a visszalépőknek), a vezetőknek a folytatás szükségességéről. Gólszerző: Mészáros 2, Duró 2, Szabó Zs., Trencsényi, ill. Provosinszki 2, Podmaniczki. Jó: Duró, Mészáros, Szabó, ill. a csabaiak közül senkit sem lehet kiemelni. Világsztárok oktatnak Már lehet jelentkezni A somogyi megyeszékhelyen már ötödik éve sikerrel rendezi meg kapus és csatár táborát a Mézga-Koto Focisuli Klub. Kaposvár A kapus tábor ezúttal június 25-30-a között vápa a tehetséges gyerekeket. A fővédnökséget Bicskei Bertalan szövetségi kapitány vállalta, díszvendég Grosics Gyula. A szakmai irányítást Hegedűs Péter, a Szombathelyi Haladás egykori kiváló kapusa végzi. A tanárok névsora mindennél többet mond: Király Gábor, Szűcs Lajos, Szeder József, Bíró Szabolcs, Udvarácz Milán, Géléi Károly, Brockhauser István, Rapp Imre és Milinte Árpád, továbbá Uli Stein volt német és Jean-Luc Ettori volt francia válogatott kapus. A csatártábor július 2-ától 7-éig tart. Fővédnöke Sallói István, aki jelenleg a magyar válogatott menedzsere. Szakmai irányító Bőzsöny János és Horváth János. Oktatók: Bene Ferenc, Weimper István, Détári Lajos, Varga Zoltán, Nyilasi Tibor, Gellei Imre, Dunai II. Antal, Nagy II. János, Pusztai László, Kisteleki István, Bánki József, Ion Zare, továbbá a volt német válogatott, Kari Heinz Rummenige és a volt francia válogatott Didier Six. Jelentkezési cím: Mézga Focisuli Klub 7400 Kaposvár, Pipacs u. 15. fsz, 2. T,: 30/9659-951 és 30/9982-575._________________■