Békés Megyei Hírlap, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-06 / 5. szám

2001. január 6-7., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 7 A SÍR FELFEDEZÉSE UTÁNI ÉVEKBEN TIZENKÉT SZEMTANÚ HALT MEG A FÁRAÓK ÁTKA KITALÁLT LEGENDA? „A halál gyors szárnyakon repül ahhoz, aki megbolygatja a fáraó nyugal­mát.” Ezt ígéri állítólag az egyik sírfelirat, melyet Tutanhamon fáraónak a Királyok völgyében feltárt sírjában találtak. Hogy az ilyen figyelmeztetést nem ajánlatos könnyen venni, ennek az „elvarázsolt” sírnak a felfedezői a sa­ját bőrükön tapasztalhatták. Eszükbe jutott-e vajon haláluk pillanatában ez a komor figyelmeztetés, és megbánták netán meggondolatlan tettüket? Valószínűleg nem. A legenda a fá­raók átkáról ugyanis csak néhány fel­fedező halála után keletkezett, amo­lyan kitalált legenda. A kutatások fő szervezője és Tutanhamon sírjának feltárója egy angol archeológus, Howard Carter (1873—1939). Egész életén keresztül a sír feltárásán dolgo­zott. Egyiptomba 18 évesen került, egy évvel később W. M. Flinders Petrie-nél dolgozott rajzolóként, akit úgy emlegettek, mint a „legnagyobb régészt Egyiptom földjén”. 1899-ben a műemlékek főfelügyelője lett Felső- Egyiptomban és Núbiában, és ő volt az első, aki a Királyok völgyében kez­dett ásatásokat. Társa egy amatőr ré­gész volt, lord Camavon (1866— 1923). Egyiptomba rossz egészségi ál­lapota miatt jött 1903-ban, mert autó­balesete után légzési nehézségei vol­tak, és nem bírta a brit éghajlatot. A legismertebb régészeti felfedezésre azonban 20 évig kellett várnia. A történet aprólékos leírása már sokszor megjelent nyomtatásban, ugyanúgy, mint a kutatók titokzatos halálesetei. Elsőként lord Camavon fi­zetett rá az átokra. A sírt 1923. febru­ár 17-én tárták fel, s még ugyanabban az évben, április 6-án meghalt a lord. Halálának közvetlen oka rovarcsípés (talán szúnyogé) okozta fertőzés volt. Hasonló körülmények között, tehát ro­varcsípés következtében hunyt el 1929-ben lady Camavon. A lord ba­rátja a temetésre érkezett Egyiptomba. Néhány órával azután, hogy megláto­gatta a feltárt sírt, belázasodott. A kö­vetkező áldozat Carter kollégája, Arthur C. Mace volt, aki már a feltárás alatt betegeskedett. Archibald Reid ra­diológus nem sokkal Angliába való visszatérése után betegedett meg. 1929-ben tisztázatlan körülmények között meghalt Carter titkára, lord Westbury fia. Apja 1930 februárjában kiugrott az ablakon. Lord Camavon féltestvére, Aubrey Herbert „elmeza­varában” öngyilkosságot követett el. A sír feltárása utáni hat évben külön­böző okok miatt meghalt a feltárás 12 szemtanúja, 1930-ra már csak Carter maradt életben. A fáraók átkáról ter­jengő történeteket nevetséges históri­áknak tartotta. O maga, az átok ellené­re 66 évesen, természetes halállal halt meg. A fáraók átkáról szóló legendá­nak sok hézagos része van. Némely ál­lítólagos áldozat, mint például az ifjú Westbury, sose került közvetlen kap­csolatba a feltárással, apjáról nem is beszélve. A főszereplőt, Cartert pedig elkerülte az átok. Ennek ellenére vol­tak próbálkozások arra, hogy a titok­zatos átkot racionálisan megmagya­rázzák. A régi egyiptomiak állítólag radioaktív kőzettel védték a sírokat, vagy pedig veszélyes mikroorganiz­musok szaporodtak el a sírboltban. Más sírok felnyitását soha nem követ­ték hasonló halálesetek. Ennek ellenére a fáraók átka to­vábbra is él az emberek tudatában. 1966-ban állítólag az átok áldozata lett az egyiptomi Mohammed Ibrahim, a régészeti múzeum igazgatója és 1972­Tutanhamon képmása, amely egyben a legelső — a tartósított testet köz­vetlenül befogadó — koporsója volt a fiatalon elhunyt fáraónak. Vastag színarany lemezből domborították mesterei, majd féldrágakő- és üvegbe­rakásokkal díszítették ben utóda, dr. Gamal Mehrez. Nemrég Luxorban, tehát Tutanhamon sírjának közelében terrortámadás következté­ben nyugati turisták haltak meg. A szerencsétlenül járt Titanic pedig cso­magterében — állítólag — egy egyip­tomi papnő elátkozott múmiáját szállí­totta. Az ősi Egyiptom védi így halot­tak a megszentségtelenítéstől, vagy ezek a rejtélyes halálesetek csupán a körülmények szokatlan egybeesésé­nek tudhatok be? Az ősi Egyiptommal milliók kerültek kapcsolatba: régé­szek, kereskedők, turisták, a kiállítá­sok látogatói. A fáraók állítólagos átka azonban csak néhány személyt érint. Tehát minden világos. De biztosan tudjuk ezt? (béres) Nélkülük nem élhet a kabaré Hetvenhat éve bosszantják egymást uw > \imM A kávéházak világa már a múlté, be­szélgetni is alig ülünk le egymással. Hacsek és Sajó, e két kávéházi pol­gár azonban háromnegyed százada egyformán népszerű, ha életformá­juk nem is felel már meg a rohanó idő parancsainak. Hacsek és Sajó: a magyar kabaré klasszikus figurái. Ez a két kávéházi trécselő úr egymás agyára megy. Hacsek a végletekig naiv, mindent fél­reért. Sajó, a nagyokos ettől méregbe gurul, bevörösödött fejjel fogadja meg, hogy többet az életben le nem ül ezzel a hülye, vén jampeccel. Aztán legközelebb megint találkoz­nak a kávéházban és kezdődik elölről a játék. S ez így megy hetvenhat eszten­dő óta... A kabarétréfa szülőatyja, Vadnay László 1925-ben a telefonkönyv la­pozgatása közben egy furcsa névre bukkant. Nevezetesen Hacsek Ernőre, Kibédi Ervin, a felejthetetlen Hetesek egy budapesti pékmesterre. Ezt a nevet kiírta magának, mert úgy találta, a Hacsek név ideális kabaréfigura lehet. Ami Sajót illeti, e név viselőjét szemé­lyesen is ismerte. Sajó Vendel a nagy­bácsija papírkereskedésében dolgo­zott, segédként. A két nevet először a Békekonfe­rencia című jelenetében használta fel. Az Andrássy úti színház igazgatójá­nak, enyhén szólva, nem tetszett Vadnay műve. „Hogy képzeli, két em­ber tíz percig beszél egymással egy asztalnál?” — mondta el a kifogását. Unalmasnak, nem színpadra valónak tartotta. Nos, nem ő volt az egyetlen színidirektor, aki nagyot tévedett. Vadnay viszont bízott a jelenetében, így átvitte azt a Teréz körúti kabaré igazgatójához, aki azonnal, műsorra tűzte. Nem is csalódott, a jelenetnek óriási sikere volt. Hacsek és Sajó külföldre is kijutott, a világ számos városában színre ke­rült. A második Hacsek-Sajót Gandhi elindul címmel mutatták be, ez talán még sikeresebb volt az előbbinél. Ez­után már Hacsek és Sajó néven futott tovább a kabarétréfa. Herceg Jenő és Komlós Vilmos vit­ték sikerre több, mint negyedszázadon át a jelenetet. A két színész, akik egy színházban játszottak és több ezerszer ültek a kávéházi asztal mellé idegesíte­ni egymást, a magánéletben soha nem ültek le egymással társalogni. Egy cseppet sem titkolták, hogy ki nem áll­hatják egymást. A Herceg-Komlós kettős halála után egy ideig úgy tűnt, vége a Hacsek és Sajónak. Aztán Kibédi Ervin úgy vélte, nem szabad abbahagyni. Felejthetetlen Hacsekké vált. A Sa­jók gyakran változtak mellette, igazán soha nem találta meg azt a párt, aki fel tudott volna nőni az ő zsenialitásához. Halála után többen is próbálkoztak átvenni a jelenetet, de az elődök emlé­két nem sikerült senkinek sem feled­tetni. De hát Hacsek és Sajó nélkül már nem élhet a kabaré. Gyanítjuk, unokáink is látni fog­ják... Kemény Videofilm-sikerlista 1. Hulla, hó, telizsák 2. A Mars mentőakció 3. Péntek esti gáz 4. A kilencedik kapu 5. Galdiátor 6. Tök alsó 7. Minden héten háború 8. A szépfiú 9. Denevérek 10. Hippolyt +1. Brókerarcok (Fanfár Videotéka) Film Meseautó A pesti üzletközpont fiatal főnöke, Szűcs János fellöki vadiúj luxusautó­jával az éppen arra görkorcsolyázó Verát. A férfi egyből beleszeret a tör­hetetlennek bizonyuló lányba és úgy intézi, hogy a kedves papa rádiós ve­télkedőn megnyerje a meseautót. Vál­lalja a sofőr szerepet is és közben megpróbálja lángra lobbantam a lány szívét. Könyv Egy távol-keleti nő emlékiratai Elizabeth Kim sorsa egy borzalmas éj­szakával kezdődik, egy kis koreai falu­ban, ahol becsületbeli ügy nevében ro­konai a szeme láttára felakasztják any­ját. Az írónő törvénytelen gyermek­ként, kitaszított árvaként borzalmak so­kaságát éli át, míg az élet meghozza számára a végső biztonságot. A kis ko­reai faluból előbb árvaházba kerül, majd egy gyermektelen amerikai há­zaspár fogadja örökbe. Elizabeth Kim könyve, a Tízezer könnycsepp megrázó történet szenvedésről, a megbocsátás erejéről és az emberi akaratról. A budd­hista hit szerint az élet tízezer mosoly­ból és tízezer könnycseppből áll és ezek mindegyike egy-egy lépcsőfok a végső béke felé — olvashatjuk Eliza­beth Kim könyvében. Igazából soha semminek nincs vége, még az életnek sem. Minden úgy folytatódik, mint ahogy a nappalra éjszaka, a világosság­ra sötétség, az újjászületésre halál kö­vetkezik. (A békéscsabai Radnóti Könyvesbolt ajánlata: Elizabeth Kim Tízezer könnycsepp, Trivium Kiadó) (y) ——«— ■ ■■■■ ■ i „...a természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és — meghaljon. (Katona József: Bánk bán) Nézegetem az öregségi nyugdíjak táb­lázatát. Három függőleges oszlop mu­tatja a kategóriákat, a létszámot s az el­látás átlagát. Vízszintesen 21 sorban rögzítik a statisztikai számadatokat, egymást váltó világos és sötét sávok segítik a könnyebb tájékozódást. A táblázat grádicsai a kisebbtől a nagyobb felé, az alacsonytól a maga­sig haladnak, mintha a piramis aljától másznának felfelé. Előveszem a nyugdíjas-szelvénye­met. Nem tartozom a gazdagok közé, de talán a koldusok közé sem. Ha sa­ját életpályámat, a curriculum vitae-t szemlélem, otthon vagyok, hisz1 én is­merem legjobban magamat. Csepp vagyok a tengerből, s remélem, hogy bennem is megtalálható a tenger szi- várványos összetételéből valami. Már belefásultam a megalázó „eltartott” és „inaktív” definíció hivatalos beso­rolásába is. Hát ne szóljak egy szót se: vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben, nem is kevesen. Miért is fájna, hogy 43 év, 3 hónap és 16 nap folyamatos munkaviszony után szá­mították ki az öregségi nyugdíjamat? Hogy két diplomát szereztem? Hogy soha nem volt semmi kifogás a mun­kám ellen? A nemzet napszámo­sa voltam, ifjú generációk hosz- szú sorát neveltem és tanítot­tam: égett az önemésztő fáklya. S most, életem alkonyán, naple­mente előtt, fáradtan és betegen megkapom a társadalom aszta­láról lesöpört morzsát, a mara­dékelv alapján kiszámított anya­gi és erkölcsi megbecsülés konkrét járadékát. „Kuncog a krajcár: ennyiért / dolgoztál, nem épp semmiért.” Valamikor még voltak álmaim. Tervezgettem a verőfényes öregség idilli csendéletét, melynek keretei kö­zött sok naiv „lehetetlenség” is elfért: néhány nagy utazás, új tájak és embe­Tiborc panasza rek, tenger és óceán, antik és rene­szánsz művészet, kandalló körül szí­vesen látott társaság, szalon és szimpozion, színház és múzeum — s mindezekhez anyagi függetlenség és emberi méltóság... Boldogabb régiók­A nemzet napszámosa voltam, ifjú generációk hosszú sorát neveltem és tanítottam: égett az önemésztő fák­lya. S most, életem alkonyán, naple­mente előtt, fáradtan és betegen meg­kapom a társadalom asztaláról lesö­pört morzsát, a maradékelv alapján kiszámított anyagi és erkölcsi meg­becsülés konkrét járadékát. ban ezek nem számítanak elérhetetlen álmoknak. De hát itt és most egyévi nyugdíjam sem volna elegendő akár egy igazi kandalló beépítésére sem, márványból faragott párkánnyal és korinthoszi oszlopfővel. Egyelőre hát nekem ne papoljon senki polgári élet­minőségről. Én tudom, milyen lehetne és azt is, mire futja. Talán az álmok még visszatérnek, s azokat nem vehe­ti el senki. Addig is meghajtom feje­met Arany János szellemujjának inté­sére: ,földi ember kevéssel beéri, Vágyait ha kevesebbre méri.” Öreg Barátaim, bizony mondom néktek, hogy rossz korban szület­tünk és éltünk. Legalább két-há- rom nemzedéknek kell feláldoznia magát, hogy az unokák emberhez méltó életet élhessenek. Emlékszünk-e még a példabe­szédre? A nagyapa diófát ültet. Jól tudja, hogy annak gyümölcsét már csak az unokája takarítja be. És mégis, mégis ülteti a diófát: a 11 boldogabb jövő ígéretét. P. S.: A mai újgazdagoknak, a magyar „elit” milliomosainak és milliárdosai­nak is el kéne gondolkodniuk Tiborc panaszán: „... aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.” Ä tisztelt „hirtelendi” mágnásoknak is tudomásul kéne venni, hogy a gaz­dagság kötelez. (Gondoljunk Széche­nyire.) Talán kicsit szemérmesebben kéne bánni a kacsalábon forgó villák környékén a feszített vízfelületű úszó­medencékkel, a saját teniszpályákkal, a zenélő szökőkutakkal és a vadromanti­kus sziklakertekkel: az ezredforduló megannyi státusszimbólumával. Mert Magyarországon becsületes jövede­lemből ilyesmikre még nem telik. Ha meg telik, gondoljanak a köz javára s a jótékonyságra is. A gondolatot meg kö­vesse a tett, lehetőleg névtelenül. Mint a mesében: jótett helyébe jót várj! Mindazok, akik példát mutatnak a Márai-féle polgári életvitelből, bizton számíthatnak legalább a könnyű álom­ra és a tiszta lelkiismeretre. S ez sokat ér a mai világban, nagyon sokat. Szász András ny. tanár, Geszt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents