Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-07 / 286. szám
12. OLDAL - 2000. DECEMBER 7„ CSÜTÖRTÖK SPORT iBtKÉS MEGYEI HÍRLAP Hat nemzet tomaversenye Nyeste Adrienn is a szerekhez lép Hagyománynak számít lassan, hogy így év vége felé megrendezi évi egyetlen, igazán rangos versenyét a Hungarotel Torna Club Békéscsaba. így lesz ez a hét végén, szombaton, amikor 13 órától a Tessedik Főiskola békéscsabai tornacsarnoka ad otthont hat nemzet egyéni és csapatviadalának. Békéscsaba — Sajnos, menet közben a románok, az oroszok, a szlovének és a belgák lemondták részvételüket- mondja Unyatyinszkiné Karakas Júlia, a klub jól ismert edzője, az egykori olimpiai bajnok Ónodi Henrietta mestere. — Viszont jelezték indulásukat a horvátok, így a magyarokon kívül még az európai élmezőnyhöz tartozó Ukrajna, valamint Anglia, Jugoszlávia és Svájc legjobbjai állnak porondra szombaton. Az esemény annyiban rendhagyó lesz, hogy az egyéni verseny mellett olyan csapattalálkozót is meghirdettek, amelyben minden együttesben egy felnőtt, egy ifjúsági és egy serdülő tornász lép szerekhez. Összesen 13 csapat, illetve 56 egyéni versenyző küzd az elsőségekért. — A legismertebb külföldi versenyző az ukrán Jarocka lesz, aki a junior Európa-bajnokságon tagja volt hazája kontinens-bajnoki címet kiharcolt csapatának - toldja meg Unyatyinszkiné. - Amúgy egy kijevi és három Ívovi gárdával, valamint egyéni indulókkal érkeznek Békéscsabára az ukránok. A békéscsabai három csapaton kívül hazánkból a KSI, a Dunaferr, a Szombathelyi Sí és a Budapesti Spartacus utódja, a Józsefvárosi ÉDSE hozza el versenyzőit. Tőlünk természetesen szerekhez lép az olimpiát is megjárt Nyeste Adrienn is. Ez a verseny jó alkalom lehet arra, hogy megismerjük annak a mezőnynek egy részét, amelyik már a következő, 2004. évi olimpiára készül. A versenyt számtalan színes bemutató egészíti ki, valamint lesz tombola és egy country zenekar is szórakoztatja a kilátogatókat. j. p. Január végére jön az új autó Róma Luca Cordero di Montezemolo, a Ferrari elnöke bejelentette, hogy a Forma-1-es világbajnoki címvédésre készülő csapat 2001-es autójának építése a tervek szerint halad és január végére készülnek el a munkálatokkal.- Néhány jelentős fejlesztést hajtottunk végre - mondta Montezomolo. - Remélem a tesztek is igazolják elképzeléseinket. Michael Schumacher, a Ferrari német pilótája egyelőre Norvégiában pihen: a háromszoros világbajnok jobb lábából november elején távolították el azt a csavart, amely a tavalyi silverstone-i balesete után rögzítette a csontot. Schumacher szombaton Maranellóba utazik, ahol a Ferrari hagyományos év végi vacsoráján vesz részt, majd azonnal visz- szatér Norvégiába, s csak január közepén csatlakozik újra a csapathoz. A Forma-l-es világbajnokság első futama március 4-én az Ausztrál Nagydíj lesz Mel- bourne-ben. ■ Illegális játékosügynökök Brazíliában Több mint háromszáz olyan menedzser dolgozik Brazíliában, aki nem rendelkezik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) engedélyével. Rio de Janeiro A Brazil Menedzserek Szervezete (ABAF) szerint közülük nyolcva- nan játékos-közvetítéssel is foglalkoznak, amihez egyáltalán nincs joguk. Ilyen például a korábbi válogatott játékos, Renato Gaucho, a Fluminense csapatának egyik vezetője, Valquir Pimentel, vagy a brazil kosárlabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya, Edvar Simoes. Mivel az ABAF szerint a külföldre kerülő brazil játékosok 80 százaléka ilyen módon „feketén" cserél klubot és országot, a szervezet az ügynöklistát átadja a Brazil Labdarúgó Szövetségnek (CBF) és a visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottságnak (CPI) is. A helyzetet súlyosbítja, hogy az illegális ügynökök hatékonyan közreműködnek a hamis útlevelek megszerzésében is, aminek következtében a játékosok jobban eladhatók az uniós korlátozásokat bevezető olasz, francia és spanyol bajnokságban. Az ABAF úgy véli, hogy így lett hamis portugál útlevele például Didának (AC Milan) vagy de Oliveirának (Real Mallorca). Átmeneti állapot röplabdafronton Az új generáció segíthet a jövő formálásában Egyetlen mérkőzést nyertek a csabai röplabdázók (balra), mégpedig a nyeretlen, az őszi szezonban mindössze három szettgyőzelmet arató Tiszaújváros gárdája ellen d-fotó, kovács Erzsébet A hét végén befejeződött az NB Il-es női röplabdabajnokság Keleti csoportjának küzdelemsorozata. Az igencsak megtépázott, majd újjá alakult Békéscsabai RE egy győzelemmel és hat vereséggel a nyolctagú mezőnyben a hetedik helyen ért célba. lünk tartani a korábbi NB I-es gárdából néhány lány, ezért aztán nagyon nehézzé vált a rövid ősz. Tény, s ezt meg tudom érteni, a volt első osztályú csapat tagjai ma már az egzisztenciájukat építgetik, hiszen a sportág teljesen amatőrré vált Békéscsabán, s csak hobbi szinten tudják folytatni a lányok — szabad idejükben, ha van egyáltalán. Békéscsaba Mint emlékezetes, a nyáron kevés híján megszűnt a sportág Békéscsabán, ami egyben a röplabda megyei halálát is jelentette volna. Az utolsó pillanatig küzdött a pénztelenség és a közöny ellen egy maroknyi kis csoport, s végül siker koronázta erőfeszítéseiket: á megszűnt Békéscsabai Főiskola DSE helyett létrejött egy új egyesület, a Békéscsabai RE, amely a szűkös anyagiak miatt nem tudta átvenni az előd NB I-es — jogosan kivívott — tagságát,- hanem csak egy osztállyal lejjebb nevezett be a rajt előtt egy-két nappal. A nyáron eltávozott Oroszi László edző utódja egy régi-új tréner, a fiatal Kormos Mihály lett. Aki még ilyen mostoha körülmények ellenére is vállalata a szakmailag nagy kihívást.- Mindenféle alapozás nélkül vágtunk bele a bajnokságba — kezdi Kormos Mihály. — Sőt, annak tudatában, hogy az egykori sikercsapatból megmaradt féltucatnyi lány sem ígért többet, mint azt, hogy néha kisegíti a döntően juniorolúa épülő csapatot. Néhány összeszoktató edzés után már bajnoki mérkőzéseket kellett játszanunk. Mint várható volt, csak egy-egy meccsre tudott veAz őszi szezon sorrendje 1. Szegedi RC, 2. Debreceni Biogál, 3. Nyíregyházi Öröskösfőld, 4. Palota, 5. Dabas, 6. Miskolci EAFC, 7. Békéscsabai RE, 8. Tiszavasvári. — Ezek szerint nem sokat jártak edzésre sem...- Igencsak alacsony volt részükről az edzéslátogatottság, zömében csak a fiatalok voltak ott a foglalkozásokon.- A közvélemény azért többet várt a volt NB I-es csapattól. — A már említett hiányzások miatt, no meg azért, mert rögtön az elején kifogtuk a mezőny legerősebb csapatait, nem szereztünk győzelmet. Ez tovább gyengítette a hozzáállást. Az sem a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy a két legreményteljesebb fiatal, Bakos Rita és Fodor Edit eligazolt a nyáron. Pedig ez a csapat, a játékosállományt tekintve, a dobogós helyért indult harcba. Ennek ellenére azt mondom, az idősebbek segítő szándéka tiszteletre méltó, hiszen ha idejük engedte, igyekeztek a gárda rendelkezésére állni.- ... és a fiatalok?- Ügyesek, de még idő kell ahhoz, hogy nagyobb teljesítményre legyenek képesek. A maguk bajnokságában, a juniorban négy győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyen állnak, de lesz ez még jobb, ahogy rutint is szereznek. De reményteljes a 15- 16 éveseink jövője, így Bucsi Adrienné, Gyebnár Anikóé, Márton Éváé, Mátyás Boglárkáé, Lórándt Petráé... S a mögöttük lévő 13 évesek is nagyon ügyesek, háromnégy év múlva már rájuk épülhet a felnőtt csapat.- Mi lehet a fő cél a folytatásban?- A tisztes helytállás és a fiatalok átmentése a következő évekre. Meg, hogy egyáltalán legyen röplabdaélet a városban. Ehhez célként tűztük ki, hogy szélesítjük a bázist, több iskolát szeretnénk bevonni a röplabdasportba.- Hogyan lesz a folytatás?- Egyelőre még tartanak az edzések, csak a karácsony körüli ünnepek alatt lesz pihenő. A tavaszi bajnoki sorozat kezdési időpontjáról még nincsen információnk, de mi már januárban megkezdjük rá a felkészülést. JÁVOR PÉTER Röviden TEKE. Nyíregyházi TK-Gyulai Aranykereszt 3:5 (3182:3210). NB Il-es férfi tekemérkőzés. A gyulai dobók: Tóth L. 540, Püski 581, Baksa 474, Makra 520, Pigniczki 585, Fekete 510 fa. MAGYAR KUPA. Csütörtökön 19.45 órakor Békéscsabán, a 2- es iskola tornatermében játsz- szák le a Csaba FC-Rubeola FC Csömör Magyar Kupa kispályás labdarúgó-mérkőzést. Alighanem remek meccsre van kilátás, ugyanis a csömörikek jelenleg az NB I listavezetői. CSELGÁNCS. Nemzetközi diákversenyt rendeztek a minap Gödöllőn, amelyen a gyoma- endrődi utánpótlás is tatamira lépett. A diák B korcsoportban az 54 kilós fiúk között Jocsó bronzérmes lett, miként a lányok mezőnyében a 40 kilósok Szabó és a serdülő 44 kilósok között Harmati. SPORTLÖVÉSZET. A diák olimpia országos döntőjében a 20 lövéses légpuska számában az általános iskolások kategóriájában Békés megye csapata Machlik, Bódis, Ökrös összeállításban bronzérmes lett. TENISZ. A magyar női junior teniszválogatott (Czink Melinda, Kapros Anikó, Németh Tünde) két győzelmet aratott a 3. csoportban az Egyesült Államokban zajló korosztályos világbajnokságon. A csapat Tajvant, majd Uruguay-t is 2:l-re győzte le, s az elődöntőbe jutásért Észtország ellen mérkőzik a 3. csoportban. KOSÁRLABDA. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Toronto Raptors — Dávid Kornél csapata - 98:84-re kikapott a Utah Jazz otthonában. A magyar kosaras nem lépett pályára. AATLÉTIKA. A politikai élet vezetőinek és a sportvilág magas rangú tisztségviselőinek jelenlétében vettek végső búcsút a prágai Nemzeti Színházban a november 21-én, 78 éves korában elhunyt négyszeres olimpiai bajnok cseh hosszútávfutótól, Emil Zatopektől. A szertartáson a családon kívül részt vett Juan Antonio Samaranch NOB-elnök, valamint Dagmar Havlova, Vaclav Havel köztársasági elnök felesége, Milos Zeman miniszterelnök és Vaclav Klaus, a cseh képviselőház elnöke. OLIMPIA. A Svájci Olimpiai Bizottság döntése szerint egyelőre sem Bern-Montreaux, sem Zürich-Grison pályázata nem felel meg azoknak a követelményeknek, amellyel a két tartomány jelentkezhetne a 2010-es téli olimpia rendezésére. Ennek ellenére a szervezet támogatja az ország kandidálását, s 2001. júniusáig várja a „javított" beadványokat, amelyeknek a sorsá- ról szeptemberben dönt. ■ Szenior szezonzáró Budapest Második alkalommal rendezték meg a fővárosban a Nyéki Imre szenior úszóemlékversenyt, amelyre az idén a hazaiakon kívül nyolc nemzet delegálta 25 éven felüli úszóit. Rajtkőre léptek angol, jugoszláv, orosz, osztrák, moldáv, szlovák, szlovén, ukrán sportolók, köztük a kijevi olimpikon, Feszenko is, aki ma is remek teljesítményre képes. Ott volt az eseményen a gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub és a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület maroknyi csoportja is. A Békés megyeiek eredményei. Férfiak. 100 m gyors. VI. kcs.: 3. Terdy (Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület) 1:17,00. IV. kcs.: 2. dr. Legeza (Dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub) 1:02,78. 100 m hát. VI. kcs.: 2. Jávor (Bcs.) 1:22,98. 100 m pillangó. VI. kcs.: 2. Jávor 1:18,20. IV. kcs.: 2. dr. Legeza 1:09,10. 33 1/3 m gyors. VI. kcs.: 3. Jávor 19,22. 33 1/3 m hát. VI. kcs.: 3. Jávor 23,15.33 1/3 m pillangó. VI. kcs.: 2. Jávor 19,98. 133 1/3 m vegyes úszás VI. kcs.: 2. Jávor 1:47,24. Nők. 100 m gyors. VI. kcs.: 1. Németh Éva (Bcs.) 1:45,72. I. kcs.: 2. dr. Török (Gyula) 1:10,00. 100 m mell. VIII. kcs.: 2. Jámborné (Bcs.) 2:02,49. 100 m hát. VIII. kcs.: 1. Jámbor Sándorné 2:00,50. VII. kcs.: 3. Klenkné (Bcs.) 2:02,87. VI. kcs.: 2. Németh 2:04,34. IV. kcs.: 3. Budainé (Gyula) 2:05,58. III. kcs.: 1. Belanka Jánosné (Bcs.) 1:35,30. II. kcs.: 3. Fehér (Gyula) 1:29,77. 100 m pillangó. VI. kcs.: 2. Németh 2:13,89. III. kcs.: 2. Belankáné 1:46,00. I. kcs.: 1. dr. Török Enikő 1:17,50. 33 1/3 m gyors. VI. kcs.: 3. Németh 29,41. III. kcs.: 3. Kónyáné (Gyula) 20,62. 33 1/3 m mell. VIII. kcs.: 3. Jámborné 34,50. II. kcs.: 3. Nacsa (Gyula) 28,79. 33 1/3 m hát. VIII. kcs.: 2. Jámborné 36,10. III. kcs.: 1. Kónyáné Bagi Csilla 25,8S. II. kcs.: 2. Fehér 26,10. 33 1/3 m pillangó. VI. kcs.: 2. Németh 32,54. III. kcs,: 2. Kónyáné 22,04. 133 1/3 m vegyes. Vili. kcs.: 1. Jámbor Sándorné 3:06,73. VI. kcs.: 2. Németh 2:36,67. Tizenhat csapat a Mikulás Kupán Csapattalálkozók Békéscsaba _________________Szarvas ______ Szarvason kilencedik alkalommal rendezték meg a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és az 1- es Számú Általános Iskola DSE szervezésében a Mikulás Kupa gyermeklabdarúgó-tornát. A rendezvényen 16 csapat három-korosztályban vetélkedett. A végeredmény. 1987-ben születettek: 1. Balmazújváros, 2. Szarvas, 3. Pais DSK Csillaghegy. Legjobb kapus: Hipszki János (Szarvas). Legjobb mezőnyjátékos: Kányási Zsolt (Balmazújváros). Legjobb góllövő: Kállai Gábor (Balmazújváros). 1988: 1. Balmazújváros, 2. FC Italia Arad, 3. Mezőberény. Legjobb kapus: Varga Imre (Balmazújváros). Legjobb mezőnyjátékos: Szarvas Endre (Balmazújváros). Legjobb góllövő: Huszár Márius (Arad). 1989: 1. Balmazújváros, 2. Szarvas A., 3. Szarvas B. Legjobb kapus: Szekeres Viktor (Szarvas) . Legjobb mezőnyjátékos: Kiss Máté (Balmazújváros). Legjobb góllövő: Kovács István (Balmazújváros). A rendezvény támogatói: Szarvas város önkormányzata, ifjúsági- és sportbizottsága, Békés Megyei LSZ, Dél-Véd Kft., Gyermekünkért, Jövőnkért Alapítvány, Integrál Rt., Nagyné és Társa, Proda Bt., Lux-Halász, Suzuki, Szarvas, Sportgarázs, Szabadkai és Társa, Rágyi és Társa, Turul Bt., Korona vendéglő, Plastobal, Maranta Bt., Czipó Kft., Alföldhús, Szilágyi Mihály. Hódmezővásárhely Hódmezővásárhelyen hat csapat részvételével nemzetközi gyermeklabdarúgó-tornát rendeztek az 1988-as születésű gyerekek részére. Marosvölgyi Károly edző tanítványai, a Békéscsabai Előre-Ma- dách csapata kupagyőztes lett. Békéscsaba Negyedik alkalommal, az ország négy különböző pontján folytatódott a Pepsi sulifoci-bajnokság. Békéscsabán az elődöntő legjobbjai. Nike Liga: 1. Mezőberényi Orlai isk., 2. Bcs. Madách isk. Sportszerek liga: 1. Mezőberényi Orlai isk., 2. Méhkeréki ált. isk. Pannon Praktikum Liga: 1. Bcs. Vásárhelyi P. isk., 2. Gyulai Munkácsy M. isk. Lay Liga: 1. Gyulai Munkácsy isk., 2. Bcs. evangélikus gimnázium. ■ A Békéscsabai Lakótelepi SE kick-box szakosztálya az idén is megrendezi a hagyományos Bé- késcsaba-Arad barátságos csapattalálkozót. A viadalt idén is Békéscsabán, a Szabó Pál téri iskola tornacsarnokában rendezik december 17-én 15 órától. A szokásoknak megfelelően, az aradi Astra Kick-box Klub ismét több román válogatottat hoz majd el, tehát fel lesz adva a lecke Csicsely Szilviának, Debreczeni Dezsőnek és csapattársainak. Az is hagyomány, hogy e napon kerül sor a Békés Megyei Karate Szövetség által rendezendő Secret-Őr Kupa utolsó fordulóra, a Békés megyei felnőtt light-contact, gyermek semi-contact és serdülő light- contact bajnokságra, amely 11 órakor kezdődik. a