Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-06 / 285. szám
4, OLDAL - 2000. DECEMBER 6., SZERDA ■■■■ f&BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Megmenteni a szegényeket Hová tűnt a köztévéből tízmilliárd? Budapest A parlamenti döntés értelmében elítélhető a sport- rendezvényen hőbörgő huligán és az is, aki nyilvános helyen rémhíreket terjeszt. A költségvetés részletes vitájában sok szó esett szociális kérdésekről. A napirend előtti felszólalások között lványi Gábor (SZDSZ) azt szorgalmazta: az Országgyűlés határozatban hirdessen moratóriumot a kilakoltatásokra a téli hónapokban, illetve alakuljon hatpárti válságstáb, amely javaslatot dolgoz ki a szegények megmentésére. Mátrai Márta (Fidesz) úgy értékelte, hogy Hódmezővásárhelyen az időközi helyhatósági választáson a szavazópolgárok véleményt mondtak a kormány teljesítményéről, hitet téve a polgári értékrend mellett. Amint az közismert, a fideszes Rapcsák Andrást választották meg a hét végén ismét polgármesterré a megyei jogú városban. A kétéves költségvetés részletes vitájában a szocialisták parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték a Magyar Televízió gazdálkodásának áttekintésére, hogy az Országgyűlés a feltárt adatok ismeretében tudjon határozni, milyen módon érdemes támogatni az utóbbi két- három évben tízmilliárdos tartozást felhalmozott intézményt. A sport, vagy más nyilvános rendezvények rendbontóit ezentúl két évig terjedő szabadság- vesztéssel, vagy pénzbírsággal is büntethetik, de a bíróság akár közmunkára is kötelezheti az ilyen tettet elkövetőt. A sporthuliganizmus megfékezése érdekében hozott rendelkezés azért fontos, mert ezentúl nem szükséges súlyosabb cselekményt elkövetni ahhoz, hogy egy rendezvényen hőbörgő, agresszív, fenyegető személyt a bíróság büntetéssel sújtson. Egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében vált szükségessé, hogy a törvényhozás a rémhírterjesztést újraszabályozza. A taláros testület ugyanis a Btk. korábbi szövegezésével kapcsolatban azt állapította meg, hogy az szükségtelenül korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Ugyanakkor bizonyos körülmények között továbbra is büntethető és három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt állít, vagy híresz- tel, amely alkalmas zavar, vagy nyugtalanság keltésére. h. m. A nagyi is gyesre mehet Nem volt szó Gógl Árpád távozásáról Budapest A kormány tegnapi döntésének értelmében januártól az egészségügyi miniszter veszi át az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) irányítását - jelentette be Borókai Gábor szóvivő. A miniszterek határoztak, a tavaszi törvénykezés menetrendjéről, illetve a nagyszülők gyes-jogosultságáról is. Mint az a szokásos szóvivői tájékoztatón kiderült: az egészség- ügyi és az egészségbiztosítási feladatok összevonása miatt 2001- től az egészségügyi miniszter felügyeli az OEP-t, illetve az egészségbiztosítási alapot. A Pénzügyminisztériumban megszűnik az egészségbiztosítót eddig felügyelő Frajna Imre államtitkár posztja, az államtitkárság pénzeit pedig a két minisztérium között osztják el. Kérdésre válaszolva Borókai cáfolta Gógl Árpád egészségügyi miniszter közeli távozásának hírét, illetve úgy fogalmazott: erről tegnap nem esett szó. A kabinet elfogadta a tavaszi törvénykezési programot, amelynek értelmében egyebek mellett a munka törvénykönyvének módosításáról, a nemzeti földalapról, az önkormányzatok címzett és céltámogatásáról, a lelkiismereti és vallásszabadságról és az ügyészségi törvény megújításáról is előterjesztések készülnek, amelyeket megtárgyal a T. Ház. Napirendre tűzik a fontos tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről, a honvédelmi tárca és a honvéd vezérkar integrációjáról, az országos területrendezési tervről, illetve a korrupció elleni küzdelemről készült javaslatokat is. Döntés született a gyes nagyszülőkre való kiterjesztéséről is, ami azt jelenti, hogy 2001-től a karrierjét vagy munkahelyét féltő szülő helyett valamelyik nagyszülő is otthon maradhat az egyévesnél idősebb kicsivel. A nyugdíjasok is választhatnak, hogy saját járandóságukat kérik, vagy a 18 310 forintnyi gyest igénylik majd. A kabinet meghallgatta Simányi György MNB elnök jelentését, majd határozott arról, hogy a költségvetés tartalékából 500 millió forintot kapjanak a túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetek. (TAKÁCS) Képviselőink parlamenti szereplései Radetzky-mars a magyarok bevonulásához Erkel Tibor (MIÉP) azt kérdezte az Ifjúsági és Sportminisztérium képviselőjétől, hogy a magyar sportolók miért Strauss Radetzky-indulójára vonultak be a sydneyi olimpia megnyitásakor. Van éppen elég választék magyar indulókból, miért egy osztrák zeneszerzőnek egy osztrák tábornagy tiszteletére komponált művét kellett választani? Ki követte el ezt a merényletet? Ki csinálta ezt az aljasságot? zonnyal megszületik még decemberben az őrszolgálatokról szóló törvénynek ez a módosítása. Képviselőnk a Parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján összefoglalta a lényeget: a mezőőri szolgálat megszervezése továbbra sem válna az önkormányzatok kötelező feladatává, de ahol létrehozzák, ott a javaslat elfogadása biztos anyagi fedezetet jelent majd a működéshez. Ma az a helyzet, hogy az állam állja a költségek felét, a törvényi keretek is adottak, mégis csak az önkormányzatok egyharmada állított fel mezei őrszolgálatot. Domokos László (Fidesz) a képviselőtársak támogatását kérte egy módosító javaslathoz, amelyet az ország 2001-2002. évi költségvetéséhez nyújtott be társaival. Amint azt képviselőnk elmondta, a beszedett illetékekből a megyei önkormányzatok 30 százalékot tarthatnak meg, 50 százalék az államot illeti, 20 százalékot pedig bizonyos terület-kiegyenlítési elvek mentén visszaosztanak a 19 megyének. A főváros ellenben az állami 50 százalék elvonása után a másik 50 százalékot egy az egyben megtarthatja. A fideszes képviselők módosításának lényege, hogy egységesítsék az illetékbevételek és befizetések módját, elérve ezzel, hogy Budapest is vegyen részt a területi ki- egyenlítést szolgáló elosztási rendszerben. SIMONFFY ÁGNES Az MTV ajándéka a gyermekfalunak „A Magyar Televízió kincseiből” több mint ötven videokazettát adott át tegnap este a battonyai SOS-gyer- mekfalunak a népszerű televíziós személyiség, Kertész Zsuzsa. A gyerekek őszinte érdeklődéssel válogattak a Kertész Zsuzsa által hozott kazettákból FOTÓ, A SZERZŐ FELVÉTELE nyi műsorral köszönték meg az MTV adományát. A Kertész Zsuzsát elkísérő, médiakapcsolatokért felelős munkatárs, Kállai Krisztián érdeklődésünkre elmondta, hogy az idei karácsonyi ajándékozást három héttel ezelőtt indította el a televízió elnöke.- Szegedtől Sopronig több városban jártunk. Gyermekintézményekbe, szociális otthonokba, illetve beteg gyermekeknek vittünk hasonló ajándékot az MTV régi kincseiből - mondotta. Az apróságok karéjában beszélgető Kertész Zsuzsa - utalva az ajándék kazetták műfaji sokféleségére - hozzáfűzte:- Az a tapasztalatom, hogy a felnőttek épp úgy szeretik a rajzfilmeket, az animációs filmeket, mint a gyermekek, ezért hoztuk a Süsüt, a Vízipók, csodapókot, a dr. Bubót. Az ifjúságnak elsősorban Jókai-művek feldolgozásaival kedveskedtünk, a felnőtteknek pedig operettrészletekkel, no meg a régi nagyokkal, Latabár Kálmánnal, Feleki Kamillái, Dayka Margittal. Arra törekedtünk, hogy minden korosztály megtalálja a számára kedves műsorokat a kazettákon. MÉNESI GYÖRGY Lépések a cigányságéit 2000-ben A békéscsabai Cigány Kisebbségi Önkormányzat tegnapi ülésén megvitatta éves munkáját, valamint az év végi programokról tárgyalt. Békéscsaba Kovács Erzsébet, a szervezet elnöke a 2000. év legfontosabb eseményeiként jelölte meg az általuk rendezett gasztronómiai napot, az úgynevezett cigánytábort, a vers- és prózamondó versenyüket, valamint sportnapjukat. - Továbbra is tartjuk a kapcsolatot a pedagógiai intézményekkel - folytatta az elnök -, a csabai cigányság körében 100 százalékos az óvodáztatás és 99 százalékos a beiskolázottság. Minden problémára odafigyelnek, hogy Békéscsabán ne lehessen cigánykérdés. A beilleszkedés elősegítésére a Phare-hoz pályáztak. A programokról megtudtuk, kitüntetést vehet át önkormányzatuktól Hevesi József megyei nemzetiségi szakfőtanácsos és a békéscsabai Savio Szent Domonkos Általános Iskola a december 18-ai kisebbségek napján. December 26-án rendezik a Party étteremben a „Roma szépe” választást, ahová az egész megyéből várják a 14 és 18 év közötti lányok jelentkezését. (Cím: Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.) ___________________V. J. ÚJ ÉVEZRED - Tanúin ál! UJ KEPESITES a KlS°s‘ Az alábbi, államilag elismert szakképesítést nyújtó tanfolyamokat indítjuk BÉKÉSCSABÁN februári kezdéssel: KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ, ABC-ELADÓ, VIRÁGKÖTŐ. VENDÉGLÁTÓÜZLET-VEZETŐ, GYORSÉTKEZTETÉSI ELADÓ, PÉK, BECSÜS. Szervezés alatt: DEKORATŐR-KIRAKATRENDEZŐ. Lehet még jelentkezni: LAKBERENDEZŐ-LAKBERENDEZÉSICIKK-ELADÓ tanfolyamra. Kereskedő boltvezető, ABC-eladó, vendéglátóüzlet-vezető, gyorsétkeztetési elsdó tanfolyamok OROSHÁZÁN, MEZffKOVACSHÁZÁN, SZEGHALMON ÉS DÉVAVÁNYÁN Indulnak. Munkanélküliek a támogatás ügyében a munkaügyi központ helyi kirendeltségein mielőbb érdeklődhetnek. Részletfizetés lehetséges! Jelentkezni lehet: KISOSZ Békés Megyei Szervezete, j Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 4/1. . Tel.: (66) 325-997, (66) 327-193, (66) 451-741, 06 (30) 9354-371. Izgága óvodásoknak mozgásterápia Szakemberek szerint egyre többen keresik fel a nevélési tanácsadókat, pszichiátereket olyan gyerekekkel, akik rendkívüli fizikai aktivitásukkal, figyelemzavarukkal, magatartásproblémájukkal nemcsak a pedagógusok, hanem saját szüleik türelmét is próbára teszik. Budapsst Zárt tárgyaláson hallgatták ki a vámost Csempészet, orgazdaság, közokirat-hamisítás bűntettével vádolják Vélhetően az egyik legérdekesebb tanúvallomás a nyilvánosság teljes kizárása mellett hangzott el tegnap dr. Tatai Mónika büntetőtanácsa előtt a bűnszövetségben elkövetett csempészet, vámorgazdaság, illetve felbújtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével és magánokirat-hamisítás vétségével vádolt K. Attila volt pénzügyőr és huszonöt vádlott-társa ügyében. Békéscsaba Mindenki ismer saját környezetéből olyan felnőttet, vagy gyereket, aki rendkívüli szórakozottságában mindent elfelejt, elhagy, az életét nem tudja megszervezni. A hiperaktivitásban szenvedő gyerek a tanár és diáktársai terhére van, izeg-mozog, nem képes megülni a fenekén, sosem tudja, hol tart az óra, folyamatos közbe- kérdezéseivel mindenkit zavar. Minél hamarabb szakorvoshoz kerül, annál gyorsabban és eredményesebben kezelhető ki ebből az állapotából - nyilatkozott az Europressnek G. Tóth Viktória gyermekorvos. Elmondása szerint pár hónapos korban már megfigyelhetők azok a jelek, amelyek hajlamossá tehetik a csecsemőt a hiperaktivitásra. Azok a szülők, akik azt tapasztalják, hogy pici babájuk nappal alszik, éjszaka viszont bömböl, ha hamarabb ül, áll, szalad, mint az általánosan elfogadott, akkor mindenképpen forduljanak szakemberhez. Ekkor még úgynevezett szenzoros tréninggel, mozgásterápiával teljesen tünetmentessé tehető a kicsi. Később, óvodás-, vagy még inkább iskoláskorban ez a beavatkozás egyre kevésbé hozza meg a várva várt eredményt. 8-10 éves korban pedig már lezárulnak azok az idegrendszeri fejlődési szakaszok, amelyekre a szenzoros tréning hat. Ekkor már csak hosszadalmas, rendszeres viselkedésterápiával kezelhető a hiperaktivitás, súlyos esetekben pedig már csak a gyógyszer segíthet. Vannak mozgalmak, amelyek a hiperaktív gyerekek gyógysze- rezése ellen lépnek fel. A szakember szerint minden esetben a szülőnek kell eldöntenie, hogy mi legyen a gyerekével. Ha megfelelő iskolát, pedagógust talál számára, szigorú napirendet ír elő és tartat be, valamint meg tudja oldani, hogy hetente 3-5 alkalommal mozgásterápiára járjon, esetleg mellőzhető a gyógyszer. Később pedig a hiperaktív felnőtt szigorú napirenddel, odafigyeléssel kordában tarthatja saját magát. _______________HORVÁTH MAGDOLNA A zalaegerszegi vámhivatal munkatársát, Gy. Lászlót a bíróság zárt tárgyalás keretében hallgatta ki. A tanút állományilletékes parancsnoka feloldotta a szolgálati titoktartási kötelezettség alól, s a bírónő erre alapozva rendelte el a nyilvánosság kizárását. Az ügy ötödrendű vádlottja, a Békés Megyei Közlekedési Felügyeletnél vezető beosztásban - jármű-felügyeleti osztályvezető-helyettesként - tevékenykedett T. Imre a tegnap kihallgatott vámtiszttől tudta meg, hogy a felügyelet közreműködésével korábban forgalomba helyezett Volkswagen VR6 típusú személygépkocsi vámokmánya hamis, az után a vámteher nem lett megfizetve. T. Imrét vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével, illetve folytatólagosan, bűnsegédként, különösen nagy értékű vámárura bűnszövetségben elkövetett vámorgazdaság bűntettével és csempészet bűntettének minősített esetével vádolja az ügyészség. A közlekedési felügyeletnél műszaki vizsgabiztosként dolgozó, tanúként meghallgatott Gy. Imre nem emlékezett a vádban szereplő VR6-os Golfra, mint mondta, abban az időben napi 30-40 első forgalomba helyezéses ügyet intéztek, s az autók között szép számban akadt nagy értékű autó. Úgy nyilatkozott: lehet, hogy az autónak csak a papírjait látta, mert a gyakorlatban a vizsgáztatást a három segédvizsgabiztos intézte. Azt is állította, hogy ha a vámelőzetes vizsgálatot más megyében végezték, akkor nem kellett bemutatni a felügyeleten az erre vonatkozó okmányokat.- BOTH 1 Battonya l gyermekek színvonalas és szív ől jövő Mikulás-napi és karácso lanatig titokban tartották, de min den bizonnyal a legnagyobb jóin dulattal jártak el. Az országgyűlés lezárta a vitá Tóth Imre (FKGP) gyulai-sarkad képviselőnek arról a javaslatáról amely révén a mezőőri járulél adók módjára behajtandó köztai tozássá minősülne. Már csak szavazás van hátra, de minden bí _______Bupamct_________ Az ISM államtitkára válaszában elmondta, hogy a magyar hatóságokkal egyedül a Himnusz hitelességét és méltó hangzását ellenőriztették, minden egyéb az ausztrál szervezők műve és felelőssége, akik a megnyitó és záró ünnepség részleteit az utolsó pil-