Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-18 / 295. szám

2000. DECEMBER 18., HÉTFŐ - 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat HAMIS OKMÁNYOK, (gh) Nagylakon történt, hogy három román állampolgárságú férfi ha­misított úti okmányokkal (szí­nes fénymásolóval készített né­met személyi igazolványokkal, laphiányos útlevelekkel, hamis vízummal) kívánt Magyaror­szágra jutni. Ügyükben közok­irat-hamisítás miatt indult eljá­rás. ÚTJELZŐ, (z) A Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. tett fel­jelentést ismeretlen tettesek el­len, akik a Békés-Murony kö­zötti útról elloptak három útjel­ző táblát. A kár mintegy 45 ezer forint. ELKÖTÖTT BRINGA, (z) De­cember 3-án a délelőtti órákban, Békésen, a Vásárszél utca egyik több lakásos lakóépületének kö­zös kerékpártárolójából eltűnt egy lezárt kempingkerékpár. A bringa gyári száma: HC 802858, értéke 20 ezer forint. ÁRAMTOLVAJ, (z) A Démász Rt. áramlopás miatt tett feljelen­tést egy békési férfi ellen. Az atyafi 81 ezer 300 forint érték­ben vételezett áramot úgy, hogy illetéktelenül beavatkozott a mé­rőórába. HÁROM BICIKLI, (z) December 3-ra virradóra Békésen, a Tán­csics utca egyik lakóházából is­meretlen tettesek az éj leple alatt három biciklit loptak el. A kem­ping- és a két Csepel kerékpár együttes értéke 32 ezer forint. HALOTT AZ UTCÁN, (i) De cember 8-án Okányban, a Sugár utca 11. számú ház előtt egy fér­fi holttestet találtak. Az ezt kö­vető intézkedések során kide­rült: a halott A. I. 67 éves, helyi lakos, aki ittasan az árokba esett, és onnan nem tudott' ki­jönni. A férfi halálát kihűlés okozta. ■ Derékig az iszapban a rabsic Rendőri segédlettel szabadult a halastóból A legutóbbi „halászkaland” óta minden valószínűség sze­rint egy életre elment a kedve a kopoltyúsok fogyasztásától is M. Dezső (59) komádi atyafinak. December 7-én embe­rünk öt társával a Biharugrai Halgazdaság Kft. begécsi ha­lastavaihoz indult. Biharugra A javakorabeli férfiemberekből álló társaság a halászat rizikó- sabb oldalát választotta. Tudták, hogy a tavat nem sokkal koráb­ban lehalászták, úgy abban csak a fenéken volt némi víz. Úgy dön­töttek, tüzetesebben szemügyre veszik a tavat, hátha megkerül az ünnepekre való halászlé alap­anyaga. Ez, a térségben sajnos sokak által űzött műfaj (a hor­gászengedély nélküli halászat) miatt fáj is a feje M. Imrének, a halgazdaság ügyvezetőjének, s lassan többet jár a bíróságra, mint haza. A Sarkadi Rendőrkapitánysá­got 17.50-kor arról értesítették, hogy egy ember derékig az iszap­ban ragadva várja a segítséget a begécsi 3-as tónál. A zsarukat a kátyúba ragadt rabsic kereket ol­dott társai értesítették a történtek­ről, ők kérték szorult helyzetben lévő társuk kiszabadítását. A fel­mentő sereg, a zsadányi őrs ép­pen szolgálatban lévő tagja és egy helyi halőr személyében négy ke­réken érkezett a helyszínre. A lát­vány eléggé mulatságos volt. Az iszap fogságában veszteglő ter­metes orvhalász minden igyeke­zete ellenére sem bírt kikecme­regni a vendégmarasztaló kátyú­ból. A halgazdaság telepéről szer­zett hosszú kötéllel első ízben a rendőr, a halőr és a pórul járt „halász” helyszínen lévő társa igyekezett kiszabadítani a rabsicot. A sár erősebben fogta a halra éhes M. Dezsőt. így mentő megoldásként maradt az autó, amivel aztán sikerült kiszabadíta­ni - egyébként megérdemelt - helyzetéből az orvhalászt.- BOTH ­Zastava pisztoly nyolc lőszerrel Szent Györgyöt ábrázoló ikont foglaltak le a vámosok A Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnok­ságának munkatársai 110 jogsértő cselekményt derítettek fel, összesen 12 millió 232 ezer forint értékben a december 4-étől 10-éig tartó héten. A lefoglalt vámáruk összetétele jól mutat­ja, hogy a csempészek is készülnek az év végi ünnepekre. Gyulán egy amerikai állampolgár jelentkezett kilépésre román rendszámú, Audi A-6-os típusú személygépkocsival. Annak rend- je-módja szerint fölmutatta a köl­csönadási szerződést, ám a lát­szatra „sima ügy” jókora megle­petést tartogatott. A 7 millió forin­tot érő Audiről kiderült, hogy a Budapesti IX. Kerületi Rendőrka­pitányság körözi, mert azt eredeti német tulajdonosától ismeretle­nek ellopták. Röszkén egy bolgár nőtől Szent Györgyöt ábrázoló ikont foglaltak le a vámosok. Másnap a jugoszláv állampolgárságú V. M.-nél Zas­tava típusú pisztolyt találtak, a hozzá tartozó tárral és nyolc lő­szerrel. A férfi ellen fegyvercsem­pészet miatt indult eljárás. Kelebián a vonatablakból „röpködő” csomagokra figyeltek fel a határőrök. A kidobált pakko­kat összegyűjtötték, s mint talált vámárut átadták őket a vámhiva­talnak; összesen 1,5 millió forint értékű ruhanemű volt bennük. Lökösházán, a Romániából ér­kező vonatokon 119 kötött puló­vert, 900 petárdát és 253 karton cigárettát találtak a vámosok. A negyvenezres minimálbérről Borbély Károly, 26 éves, sarkadi gépkezelő: — Alapjá­ban véve örü­lök a mini­málbér meg­emelésének, de összességében cseppet sem vagyok boldog. Ezt a minimál­bért olyan emberek állapították meg, akik csak hírből halottak havi negyvenezer forintos fize­tésről, hiszen jómaguk súlyos százezrekkel gazdálkodnak. Szerintem egy háromtagú csa­ládnak havonta, nettóban kelle­ne minimum 150 ezer forint ah­hoz, hogy viszonylag normális körülmények közepette élhesse­nek. Sajnos tudjuk, hogy ez a 40 ezer forint szinte semmire nem elég. Papp Elek, 42 éves, sar­kadi rokkant- nyugdíjas: — Beval­lom, hogy en­gem szinte hi­degen hagy a minimálbér emeléséről született döntés, mert rokkantnyugdíjas vagyok. Magá­nak a döntésnek azonban örülök, mert végre valami megmozdul a kisemberek fizetése ügyében, s nemcsak a parlamentí képviselők meg magas beosztásban lévők ke­resik degeszre magukat. Igaz, 40 ezer forint nem olyan nagy pénz manapság. Számításaim szerint, minden családban fejenként leg­kevesebb havi nettó 70 ezer kelle­ne, hogy elfogadható életszínvo­nalon, normális körülmények kö­zepette élhessen az ember. Petriné Nagy Éva, 29 éves, bolti el­adó:- Mivel engem is érint, termé­szetesen örü­lök a kor­mány döntésének. Persze min­den - a jogalkotók által hozott - határozat, döntés csak annyit ér, amennyit a jogalkalmazó betart, illetve betartat belőle. Ezzel csak azt állítom, hogy ez akkor biz­tos, amikor a kezemben a fize­tés. Meglátásom szerint a mun­kavállalók, a kétkezi munkások elismerése mindenképpen meg­követelt legalább ennyit. Ugyan­akkor bízom benne: a munkálta­tók nem amellett döntenek, hogy az adott bérkeretből csak úgy oldható meg a bérfejlesztés, ha az létszámcsökkentéssel, he­lyenként netán tucatos létszám- leépítéssel párosul. BerkeJános- né, 48 éves, sarkadi rok­kantnyugdíjas: - Dicsére­tesnek tartom a minimálbér emelését, de őszintén meg­vallva, ezáltal sem lesz megfizet­ve a kétkezi munkás. Jómagam rokkantnyugdíjas vagyok, a fér­jem, a fiammal egyetemben az egészségügyben dolgozik, s mit mondjak, az sem egy megfizetett szakma. Azért valahogy csak ki­jövünk a pénzből, igaz, vidéken az alapvető dolgokat csak meg­termeli az ember. Véleményem szerint főleg a téli hónapokban, amikor a rezsi, de különöskép­pen a gázszámla is csillagászati, minimum, családtagonként nettó 30-40 ezer forint kellene ahhoz, hogy viszonylagos nyugalomban élhessen az ember. b. l D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A magasabb szintű oktatáséit A mezőberényi Orlai Petries Soma Általános Iskola egyik kiemelt feladata az idegen nyelvek oktatása. A minél ma­gasabb szintű oktatás érdekében az idegen nyelvet oktató tanárok rendszeresen vesznek részt továbbképzéseken, nyújtanak be pályázatokat. Mezöberény - Az európai nyelvi portfólió- létrejöttét az Európa Tanács kez- Csengeriné Ignácz Edit igazgató- deményezte. Kialakításában helyettest (képünkön) arról kér- több ország tanáraival és diákjai- deztük, kik vesznek részt az eu- val együtt magyar nyelvtanárok és rópai nyelvi portfóliós kísérlet- tanulók is részt vettek. A nyelvi ben. A következő választ kaptuk: portfólió egy folyamatosan gyara­- A kísérletben Mihalik Ár- podótasak (csomag), amelyben a pádnéval együtt veszünk részt, a tanulók követhetik, rendszerez- 3. a és a 2. a osztály tanulóinak hetik és tanúsíthatják mindazt a bevonásával. A 3. a osztályban tudást és tapasztalatot, amit re­emelt szintű német nyelvoktatás mélhetően minél több nyelv elsa- folyik, a 2. a osztály nemzetiségi játítása során megszerezhetnek, német nyelvet tanul. ’A portfólió segíti, hogy nyoma- Ki kezdeményezte és mit je- maradjon a tanulók erőfeszítései­ként az, hogy portfólió? nek, sikereinek, élményeinek. Se­I gít abban is, I hogy a tanu­lók felfedez­zék a nyelvta­nulás örömét. A diákok szü­leikkel együtt számon tart­hatják, hogy mit tudnak már, és még mit tanulhatnak meg, illetve milyen úton-módon gyara­píthatják tudásukat. Ha iskolát változtatnak, meg tudják mutatni addigi eredményeiket. A nyelvi portfólió használatá­nak célja, hogy a tanulók tudják, megszerzett tudásukkal baráto­kat szerezhetnek, megérthetik magukat külföldiekkel, továbbta­nulhatnak, munkát találhatnak Európában. ________________»le. Tíz éve az egészséges környezetért A Környezetvédelmi Minisztérium nemrég ünnepelte az önálló környezetvédelmi tárca megalakulását. Ez alkalom­ból tüntették ki dr. Fórján Mihályt, a Körös-vidéki Környe­zetvédelmi Felügyelőség igazgatóját. Gyula A gyulai székhelyű Körös-vidéki Körpyezetvédelmi Felügyelőség létrehozása 1990 decemberében része volt annak a kormányzati szándéknak, amely a környezet- védelem irányítását az európai gyakorlathoz kívánja közelíteni. A lépés időszerűségét azóta igazolta az élet: az állampolgárok évről évre 10-15 százalékkal több ügyben keresik föl a felügyelősé­get. Ma már a gazdasági élet műi­den területét átszövi a környezet­védelem: üzemek, utak, csator­nahálózatok építéséhez, új gyár­tási eljárások bevezetéséhez mind-mind a környezetvédelmi hatóság engedélye vagy hozzájá­rulása szükséges. Sőt, legtöbb­ször a különböző pénzügyi támo­gatások folyósítása előtt is kikérik a felügyelet véleményét. Gyulán, a Megyeház utca 5. szám alatti székházukban és a Nagyváradi úti jól felszerelt labora­tóriumban a Körös-vidéki Környe­zetvédelmi Felügyelőség 68 mun­katársa dolgozik. Számuk alig vál­tozott az egy évtizeddel ezelőtti­hez képest, de a rájuk háruló mun­ka és az elintézésre váró ügyek száma ez idő alatt megduplázó­dott. Ez komoly informatikai fej­lesztésre késztette az intézményt. A korszerű számítógépparkot azonban nemcsak a hatósági ügyek kezelésére, hanem a megye környezetvédelmi állapotának do­kumentálására és közzétételére is felhasználják. A napokban egy Phare-pályázat eredményeképpen 50 millió forint értékben a legkor­szerűbb műszerekkel fejlesztették laboratóriumukat, ami azért is fon­tos, mert a pontosabb mérések az eddiginél jobban megalapozzák a hatósági döntéseket. Hagyomá­nyosan jó szakmai kapcsolatot ala­kítottak ki a társhatóságokkal, va­lamint a szomszédos romániai ha­tóságokkal. Az aradi és nagyváradi környezetvédelmi ügynökségek­kel gyümölcsöző együttműködést tartanak fenn, sőt, az idén első íz­ben közös publikációjuk is megje­lent. A környezetvédelmi jogsza­bályok betartása mellett azon munkálkodnak — a hatósági esz­közök alkalmazásával is —, hogy a térség környezetállapota javuljon és a Körös-vidék lakói tiszta, egészséges, biztonságos környe­zetben élhessenek. <fmi Demográfiai hullámvölgyben a város A polgármesteri hivatal oktatási, közműve­lődési és sportirodája Békéscsaba középtávú oktatási tervének elkészítéséhez tanulmányt készíttetett Kiss János Péter szociológus, re­gionális kutatóval, melynek tanulságos ada­taiból teszünk közzé egy csokorra valót. Békéscsaba A megyeszékhely népességszáma az 1980-as években érte el csúcspontját, az 1970-es évek legvége óta 63 000 és 70 000 között mozog. Az ország népessége 1981 óta csökken, de ezen be­lül is a megye népességszáma még meredekebb csökkenést mutat. Békéscsabán a természetes szaporodás és a vándorlások összesített egyenle­ge 1994-től fordult negatív irányba, és a népes­ségcsökkenés üteme egyre gyorsuló: 1994 és 1997 között még évente 100-300 fő közötti volt, 1999-ben a természetes fogyás 355, a vándorlási veszteség 176 fő volt, azaz összesen 531-gyel csökkent az év folyamán a város lakossága. Ez az adat egyben arra is utal, hogy míg korábban a népességcsökkenés forrása az alacsony születési szám volt, addig 1997 óta a fogyás elsősorban az elvándorlásnak köszönhető. Az elmúlt év első napjának adatai szerint Békéscsabán összesen 63 427 lakos él. A természetes fogyás mértékére jellemző, hogy az évtized második felében rendre több mint másfélszer annyian haltak meg a város la­kói közül, mint amennyien születtek. A születési arány tekintetében (összevetve a többi megye- székhellyel) Békéscsaba a középmezőnyben fog­lal helyet, de a természetes fogyás tekintetében csak Miskolcon, Budapesten és Szombathelyen rosszabb a helyzet. A szülőképes nők termé­kenysége még a hazai városi átlaghoz képest is nagyon alacsony, és az utóbbi 25 évben jelentő­sen csökkent. Az 1970-es évek elején született és az azóta szülőképes korba lépett nagyobb létszá­mú korosztály — „a második demográfiai hul­lám” — tagjai is kevesebb gyermeket hoztak vi­lágra. így a kilencvenes évek második felére várt demográfiai hullám elmaradt, sőt éppen 1999- ben születtek a legkevesebben Békéscsabán. A kutatást végző szociológus véleménye sze­rint viszont a következő négy-öt évben további je­lentős visszaesés már nem várható, mivel a máso­dik demográfiai hullám jelenleg 25-30 éves tagjai­nál kitolódott a gyermekvállalás időpontja 28-35 éves korra. A 2000-től kezdődő években jelentő­sebb számú, a kilencvenes évek második felének átlagához közelítő gyerekszülés várható a város­ban. De mint a kutató kifejtette: a születésszám komolyabb növekedése és a fiatalok nagyobb ará­nyú bevándorlása csak a helyi gazdaság megerő­södése, a lakás-, illetve*a szociális helyzet javulása esetén várható. Ha azonban ez nem követke­zik be, és a jelenlegi trendek folytatódnak, ak­kor 2006-tól 2015-ig fokozatosan egy újabb je­lentős, mintegy 15 százalékos szülétésszám- csökkenés prognosztizálható a szülőképes korú nők számának csökkenése miatt. A vándorlások terén valamivel kedvezőb­bek a kilátások, ám a város összesített vándor­lási egyenlegének az 1990-es évek első felében tapasztalt pozitív egyenlege már a múlté. Az állandó vándorlások egyenlege — tehát a vég­legesen Békéscsabán letelepedők, ületve a vég­legesen innen elköltözők számának különbsé­ge — kismértékben már korábban is negatív volt. Még a kilencvenes évek második felében is jellemzően kevesebben költöztek Csabára, mint ahányan elhagyták a várost, ám a korábban pozitív egyenlegű ideiglenes vándorlások - me­lyek évente 1000-1500 fős nagyságrendűek és fő­ként a középiskolai kollégisták tették ki — is nega­tívra váltottak 1997-től. A KSH adatai alapján a be­költözők jellemző típusa a kisgyermekes fiatal csa­lád, míg az elköltözőké a 10-20 év közötti, vagy még idősebb gyermekkel rendelkező középkorúak csoportja. A bevándorlók között több a szegény és alacsony iskolai végzettségű személy, míg az elköl­tözők inkább magasabb státuszú, jobb jövedelmi viszonyú emberek, akik főként Gyulára és városközeli falvakba (Telekgerendás, Szabadkí­gyós) költöznek el, de gyermekeiket továbbra is a megyeszékhelyre járatják iskolába, frankó mariann Tompán egy jugoszláv állam­polgár által vezetett személygép­kocsiból 365 kvarcóra került elő. Egy másik, szintén gépkocsival érkező jugoszláv kijelentette: nincs elvámolnivalója, és nagyon siet. Ez a sietség ütött szöget a vá­mosok fejébe. A férfi dzsekijéből és nadrágjának korcából négy csomagban összesen 1,04 kg ma­rihuánát varázsoltak elő 600 ezer forint értékben. Az egyéb szabálysértési eljárá­sok során az elmúlt héten a vám­raktárakba került még 5 ezer 500 ív karácsonyi csomagolópapír, 200 orsó varrócérna, 72 farmer- nadrág, 14 szemüveglencse, 100 kötött sapka, 181 karóra, 590 lé­zeres kulcstartó és 20 méter füg­gönyanyag. _______________________________________II. OY.

Next

/
Thumbnails
Contents