Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-14 / 292. szám

4. OLDAL - 2000. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK KÖR KÉP RÉKfiS MEGYEI HÍRLAP Olajbizottság: soványka eredmény Az országgyűlés egy évvel ezelőtt vizsgálóbizottságot hozott létre annak megállapítására, hogy van-e korrupciós összefüg­gés az olajügyek és a szervezett bűnözés között. A bizottság november 30-án befejezte a munkáját (illetve félbeszakította azt), az elkészült jelentésről tegnap tárgyalt az országgyűlés. Kóstoló hazánk ízeiből Töltött káposztával, gyulai rózsával és farsangi fánkkal vendégelték meg a békéscsabai menekülttábor lakóit Békéscsaba Asszonyába szúrtaa kést Saját asszonyát késelte meg családi veszekedés so­rán egy bucsai férfi. A saj­nálatos eset kedden dél­után történt. A súlyosan sérült családanyát a karca­gi kórházban ápolják, a késelős családapa pedig a Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság fogdájának „vendégszeretetét élvezi”. _______Bucsa Hogy a hölgyet vesetájékon ért késszúrást pontosan mi váltotta ki, azt nem tudni. A férj csak Bu­dapesten kapott munkát, így nem lehetett naponta családjá­val. Ám arról nincsenek pontos információink, hogy ez a távol­iét mennyire viselte meg a há­zastársak kapcsolatát. Ami vi­szont biztos: a házaspár három kiskorú gyermeket nevel.- December 12-én 14 óra 18 perckor érkezett a bejelentés. M. Z.-né helyi lakos orvosi segítsé­get kért a Bucsa, Móra j-’erenc utca 2. szám alatti házhoz, mert M. J. bucsai lakos feleségét a bal oldali vese tájékán késsel meg­szúrta - közölte Kovács Kriszti­na, a Szeghalmi Rendőrkapi­tányság sajtóreferense. A súlyosan sérült asszonyt a karcagi kórházba szállította a mentő. M. J.-t a rendőrség őrizet­be vette, s a Békés Megyei Rend­őr-főkapitányság fogdájába szál­lították. A férj ellen súlyos testi sértés miatt folyik eljárás, m.b. Újkígyósi nyertes „Az én cégérem” pályáza­ton tegnap elismerésben részesült az újkígyósi De­ákné vászna méter- és rö­vidárubolt is. Budapest Az országos cég- és üzletnév- pályázat díjkiosztó ünnepségén fiz vállalkozás kapott elismerő oklevelet és tárgyjutalmat a ver­senyt szervező Európai Iparka­marai Charta-33 Egyesülettől. Köztük volt az újkígyósi Deákné vászna méter- és rövidárubolt is. Az anyanyelvi és szakmai bí­ráló bizottság ezenkívül a pász­tói Árgus-Szem Biztonsági és Magánnyomozó Kft., a Matáv Barangoló hívókártya, a buda­pesti Csirke-Fogó baromfibolt, a tatai Ebadta kutyakozmetika, a budapesti El-Hordó borbolt, a debreceni Foxi Taxi kisállat­szállító vállalkozás, a budapesti Hideg Burkoló szendvics- és sa­látabár, a váci Megcsi-Pi-Pi sült csirke gyorsétkező és a rétsági Rézkatlan Szeszfőző Kft. nevét értékelte a legjobbnak. Az én cé­gérem pályázatot azzal a céllal írták ki, hogy a tulajdonosok a magyar nyelv szabályainak megfelelő, ötletes, találó, a tevé­kenységet kifejező üzlet-, cég- és termékelnevezést válassza­nak. (C| A vitában elhangzott vélemények szerint általában nem tisztázott kellő módon a parlamenti vizsgá­lóbizottságok célja, munkamód­szere és hatásköre. Többen en­nek a bizottságnak is a szemére vetették, hogy szereptévesztésbe esett, egyszerre akart vádló és íté­lő lenni, holott egy parlamenti bi­zottság nem nyomozó hatóság, nem ügyészség és nem bíróság. A feladata kizárólag a politikai fele­lősség megállapítása és a jogsza­bályok hiányosságainak feltárása lehet. Ami azonban ebben a je­lentésben nem szerepel, az ép­pen a politikai felelősség. Sajnos, a média is arra ösztönzi a bizott­ságokat, hogy szorgalmas apró­munka helyett látványos szenzá­ciókat produkáljanak. Ha pedig van olyan politikai vagy gazdasá­gi erő (és miért ne lehetne), ame­lyik a teljes politikai elit lejáratá­sában érdekelt, akkor az egy ilyen nagy közfigyelemmel kísért bi­zottságban vagy azt manipulálva, könnyű sikereket érhet el. Tóth Károly (MSZP) megálla­pította: elkezdődött valami ennek a bizottságnak a munkájával, de sok hibával. Az elején bizonyta­lankodtak, részletkérdések apró­lékos vizsgálatával töltötték az időt, amikor pedig az érdemi munkára tértek át, akkor „a Fi­desz azt mondta, na, köszönjük Országgyűlés A Fidesz vezérszónokaként me­gyénk képviselője, Sümeghy Csa­ba rögtön leszögezte: egy szó sem igaz abból, hogy a most tár­gyalt törvényjavaslat munkaválla­ló-ellenes volna. A munkajogi szabályozásnak alapvetően az a célja, mondta, hogy összhangot teremtsen a munkavállalói és a munkáltatói érdekek között, és a feleknek a versenyképesség meg­őrzéséhez, a termelékenység nö­veléséhez, valamint a munkahe­lyek megtartásához fűződő, hosszú távú közös érdekeinek fi­gyelembevételével ott vezessen be munkáltatói szempontból kor­látozó intézkedéseket, ahol erre a munkavállalói jogos érdekek alapján ténylegesen szükség van. Képviselőnk reagált arra a so­kat hangoztatott vádra is, amely szerint a kormány nem egyezte­tett az érintett felekkel. Hossza­szépen, ebből elég”. Képviselőnk elmondta: annyi azért bebizo­nyosodott, hogy Magyarországon voltak olajügyek, voltak az olaj­ügyekhez kapcsolódó korrupciós ügyek, és ezek elérték az állam- igazgatás gépezetét, a rendőrség egyes köreit, a vám- és pénzügy- őrséget, az igazságszolgáltatás egyes területeit. Tóth Károly bí­rálta a különböző hivatalokat és hatóságokat azért, mert szerinte nem nyújtottak kellő segítséget a bizottság munkájához. Pallag László (FKGP) beszéde elején azt a példátlan esetet tette szóvá, hogy a bizottság nem ter­jeszthette a jelentést a parlament elé, ugyanis november 30-án meg kellett szűnnie, így most ő sem előterjesztőként, csak egyszerű képviselőként szólhat. Képvise­lőnk részletesen cáfolta azokat a véleményeket, amelyek szerint a bizottság szervezetlenül, koncep­ciótlanul, rossz vezetéssel végezte volna a munkáját. Szerinte min­denki úgy igyekezett befolyásolni őket, hogy nehogy eredményt ér­jenek el. Tudatosan és szándéko­san nem adták oda (vagy nem kel­lő időben) azokat az anyagokat, amelyeket kértek. Pallag azért is szemrehányást tett az igennel szavazóknak, hogy leállították a bizottság működését, holott még nem értek a munkájuk végére. san sorolta azokat az alkalmakat és fórumokat, ahol a szociális partnerek véleményt nyilvánít­hattak, és megnevezte, hogy me­lyek azok a szakaszok, amelyek a munkavállalók és a munkáltatók megállapodása alapján kidolgo­zott szabályok. Az más kérdés, tette hozzá, hogy a szakszerveze­ti oldal mindennek dacára sajtó- és nyilatkozat-hadjáratot indított a törvényjavaslat ellen. Sümeghy szerint demagóg félretájékozta­tásról van szó. A képlet egyszerű: itt nem a magyar munkavállalók érdekeiről, hanem arról a politi­kai érdekről van szó, és ezt képvi­selik a zömmel az MSZP padsora­iban ülő magyar szakszervezeti vezetők is, amelyben a munka- vállalói társadalmat eszközként lehet felhasználni a Fidesz-kor- mány által beterjesztett törvény- javaslatokkal szemben. Végül képviselőnk részletesen ismertette a munkaidőre és a pihe­Vígh Ilona (Fidesz) szerint az olajbűnözés a piacgazdaságra va­ló áttérés egyik mellékterméke volt. A képviselő asszony szerint a vizsgálóbizottság által elért eredmény jelentős, hiszen felleb- bent a fátyol az olajbűnözésről, de nem áll arányban a befektetett energiával és pénzzel. A bizottság ugyan megszűnt, de aZ olajügyek feltárása tovább folyik a demokra­tikus intézményrendszerben. Vastagh Pál (MSZP) szerint az olajügyeket vizsgáló bizottság munkája és eredményei aggasztó hatást váltottak ki, mert a magyar közvéleményben a mélyponton van az intézményrendszer és az egész parlament iránti bizalom. Va­lamennyi politikai erőt arra intette, hogy ne ígérjen felelőtlenül köny- nyű győzelmet a bűnözés és a kor­rupció felett, mert ez illúzió. Nem­zetközi példákat is sorolt arra, hogy müyen magas körökbe is fel tud ha­tolni a megvesztegetés, az illegális pénzszerzés. Vastagh szerint addig kielégítő volt a bizottság munkája, amíg aprólékos elemzéssel és hely­zetfeltárással foglalkozott, amikor azonban a politikai szempontok mindennek fölébe kerekedtek, ak­kor már tudható volt, hogy tevé­kenységük nem hozhat kielégítő eredményt. Már csak az volt a té­ma, hogy hol, melyik kormányt le­het összekapcsolni az olajbűnözés­sel. Véleménye szerint ilyen mó­don nem volt értelme tovább foly­tatni ezt a munkát, mert ennek egyetlen demokratikus politikai párt sem lehet nyertese, legfeljebb a szélsőségesek. _______ibimonffyi nőidőre vonatkozó, tervezett válto­zásokat, amelyeket a szakszerve­zetek leginkább támadnak. A ja­vaslat nem növeli a teljesítendő munkaidő mértékét. A hatályos szabályokkal azonosan a teljes munkaidőt napi nyolc órában álla­pítja meg. Az egy hét és a 48 óra úgy függ össze, hogy a javaslat szerint a munkavállaló egy héten belül rendkívüli munkavégzéssel együtt sem dolgozhat 48 óránál többet, de két hónapon belül (kol­lektív szerződés esetén legfeljebb négy hónapon belül) a rövidebb és hosszabb munkanapoknak ki kell egyenlítődniük. Sümeghy Csaba hangsúlyozta, hogy a munkaidő- keretre vonatkozó új szabályozást a szociális partnerek megállapodá­sa alapján fogalmazták meg. A pihenőnapok kiadása is ha­sonlóképpen rugalmassá vált, de a munkavállalót továbbra is he­tenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül az egyiknek vasárnap­ra kell esnie. Az új törvényterve­zet azt mondja ki, hogy a pihenő­napokat kéthetente, megállapo­dás alapján legfeljebb egy hónap­ra összevontan is ki lehet adni, de ezek közül az egyiknek vasárnap­ra kell esnie. SIMONFFY ÁGNES Töltött káposztával, gyulai ró­zsával és farsangi fánkkal ven­dégelték meg a békéscsabai menekülttábor lakóit tegnap a Demokratikus Jogok Fejleszté­séért Alapítvány és- a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szak­képző Iskola közös rendezvé­nyén. A hazánk étkezési hagyomá­nyait és népszokásait bemutató Vásári komédiások, népze­nészek és nem utolsósorban Mikulások fokozzák a vásár­lási kedvet december 16-a és 22-e között a békéscsabai pi­acon. A Karácsonyi piacfesz­tivált idén — egy év kihagyás után — másodjára rendezi meg az Agora-Csaba Rt. Békéscsaba December 16-ától Télapókkal, vásári komédiásokkal, kisbíróval találkozhatnak a vásárlók a bé­késcsabai piac területén. - Ke­reskedőink igénye alapján dön­töttünk úgy, hogy idén ismét megrendezzük a Karácsonyi pi­acfesztivált — mondta a rendez­vényről tartott tegnapi sajtótájé­Kerékpárút, szolgálati lakás, tan­terem-kialakítás, terem a sport számára - így is lehetne össze­gezni azokat az elképzeléseket, mellyel az alig 550 lelkes falu gazdagodott vagy gazdagodik. A Mezőberény és Gyomaend- rőd között lévő kisközség vagyona csaknem 2 millió forinttal gyara­podott, ugyanis az idén ennyiért vásároltak egy szolgálati lakást. A testületi döntés értelmében a falu magyar gasztronómiai esten Fá­bián Tamás, a Demokratikus Jo­gok Fejlesztéséért Alapítvány munkatársa elmondta: az alapít­vány feladatai közé tartozik, hogy a menekülttábor lakói ré­szére lehetővé tegyék a külvilág­gal való kapcsolatteremtést és a közösségfejlesztést. így például több ízben szerveztek találkozót abból a célból, hogy a tábor lakói és a békéscsabaiak megismer- kedhessenek egymással. v. k. koztatón Csanálosi László piac­igazgató. A piacfesztivál célja, hogy ne csak portékával, hanem színes programokkal is a piacra csábítsák a vásárlókat. A decem­ber 16-ai nyitónapot követően 20-án és 21-én népzenészek és néptáncosok lépnek fel a piac te­rületén. December 22-én kisál­lat- és kutyavásár lesz, díszven­dég Mátyás király, a zenét a Zűr­zavar együttes szolgáltatja. Szenteste délelőttjén a vásárcsar­nokban vonósok szórakoztatják a betérőket, a karácsony hangu­latát idéző klasszikus darabok­kal. A piacfesztivál ideje alatt a Mikulások és komédiások rejt­vényt osztogatnak. A nyerteseket december 23-án sorsolják ki. m határában, a 46-os főúttal párhu­zamosan - pályázati pénzekből - épül kerékpárút, melynek kiviteli tervei már el is készültek. Ugyan­csak építenek kerékpárutat a köze­li horgászparadicsomba, Dan- zugba is. Az önkormányzat tulaj­donában lévő Arany János utcai épületben két tantermet alakíta­nak ki, melyek közül az egyik a sportot is szolgálja. A helyi fiatalok szórakozásáról is szeretnének gondoskodni: hétvégenként ismét lesz diszkója a falunak. - sz ­Rémek és rémhírek a munka világáról Hallottad, hogy felemelik a heti munkaidőt 48 órára? Hát ezektől még ez is kitelik! — ilyen és ehhez hasonló vélemé­nyeket már az év első felétől hallani lehetett. Az országgyű­lés tegnap kezdte el tárgyalni a Munka törvénykönyvének azt a módosítását, amelyből kiderül, melyek a valós hírek és melyek a rémhírek a munka világával kapcsolatban. Karácsonyi piacfesztivál Egy kisközség nagy tervei Csárdaszállás Szkilla kerül a plakátra Békés megyéből ketten jutottak be a Persil gyermekmodell­verseny legjobb száz versenyzője közé — adtuk közre egy korábbi lapszámunkban. A napokban megtörtént az ered­ményhirdetés is. A szeptemberben indult országos versenyt a 4 éves, budapesti Hegyesi Szkilla nyerte, aki csaknem 3000 jelentkező közül került ki győztesen. Negyedmillió a nyomravezetőnek A gépkocsivezető megállás nélkül tovább hajtott- A verseny nagyon népszerű volt á szülők körében. Több mint 3000 nevezés érkezett, a pályá­zókra csaknem 8 ezren szavaz­tak. Szkilla, aki 312 szavazat­előnnyel nyert, éppen olyan, mint amilyen kisgyereket keres­tünk: huncut és eleven - hangoz­tatta az eredményhirdetés előtti sajtótájékoztatón Georg Grassl, a Henkel mosószerüzletágának igazgatója.- Nagyszerű verseny volt, jó most személyesen is találkozni ezekkel a gyerekekkel - véleke­dett Hegyi Barbara, a verseny védnöke. A Persil gyermekmodell-ver- seny pályázata szeptemberben került a lapokba. A felhívásban olyan 3-8 év körüli gyerekek je­lentkezését várták, akik szívesen szerepelnének a Persil jövő évi óriásplakátjain. Közel 3000 fénykép érkezett az ország különböző részéről. Szak­értőkből álló zsűri választotta ki azt a 100 kisgyereket, akik beke­rültek egy női magazin külön ka­talógusába és a főbb megyei la­pokba. A 6 győztes kisgyerek ol­vasói szavazatok alapján került ki. Csaknem 8000 levél érkezett. A győztes gyerekek: Hegyesi Szkilla (Budapest) 658 szavazat, Wiesner Nikolett (Budapest) 346 szavazat, Karacs Jázmin (Nádud­var) 333 szavazat, Zsolnai Tamás (Budapest) 224 szavazat, Vincze Balázs (Zirc) 159 szavazat, Mohai Ádám (Szomód) 147 szavazat. Ők egyenként 200 000 forint mo- delldíjat, egy-egy mosó-szárító gépet és egy évre elegendő Persil mosószert nyertek. A Persil gyermekmodell-ver- seny végeredményét a közönség­nek a sajtótájékoztatót követően, a Fővárosi Nagycirkuszban meg­rendezett, nagyszabású Persil Mi­kulás-napon hirdették ki. A győz­tes gyerekeket Hegyi Barbara kí­sérte a porondra. A cirkuszi elő­adásra meghívást kapott a 100 döntős kisgyerek (köztük a. mezőberényi Farkas Tímea és a szarvasi Kovács Ákos) és családja, és további 300, akiket az összes beküldő közül sorsoltak ki. A legtöbb szavazatot kapott abszolút győztes Hegyesi Szicíliá­val 2001-ben a Persil-plakátokon találkozhatunk. m. b. Testvérkapcsolatok A napokban Muronyban járt az erdélyi Gemyeszeg önkormány­zatának háromtagú küldöttsége, hogy felvegye a testvértelepülési kapcsolatokat a faluval. Ä pol­gármester vezette delegációnak a kilenc hegyvidéki szórványte­lepülést tömörítő község refor­mátus lelkésze és egy képviselő­je volt a tagja. Fekete Ferenc, Murony polgármestere elmond­ta: aláírták azt a dokumentu­mot, mellyel a későbbi együtt­működésüket szentesítették. Ennek megvalósításában, tarta­lommal való megtöltésében ki­emelt szerepet kapnak a helyi civil szervezetek. A jövő eszten­dő első hónapjaiban ismét, de már egy nagyobb létszámú dele­gációval, szakemberekkel kiegé­szülve érkeznek a községbe a gernyeszegiek, hogy a 2001-es együttműködési programot részleteiben közösen dolgozzák ki; - sz ­Mint arról már tegnapi la­punkban beszámoltunk, halálos közlekedési baleset történt kedden 17 óra körü­li időben a Békéscsaba és Doboz közötti útszaka­szon. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján egy feltehetően kékesszürke színű Trabant ha­ladt Doboz irányából, és a gerlai bekötőút közelében el­ütötte az úttest menetirány sze­rinti jobb oldalán kerékpárját gyalogosan toló férfit. A gyalo­gos a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. Az ismeretlen gépkocsivezető megállás és segítségnyújtás nél­kül továbbhajtott. Dr. Kis István őrnagy, a me­gyei rendőr-főkapitányság hiva­talvezetője tegnap elmondta: a balesetben a Trabant jobb oldali visszapillantó tükre letört, a jobb irányjelző burája, valamint az első szélvédő kerete és a ka­rosszéria is rongálódhatott. A rendőrség kéri, hogy aki a bal­esettel vagy a gépjárművel, an­nak vezetőjével kapcsolatban ér­demleges információval rendel­kezik, az jelentkezzen a megyei rendőr-főkapitányság közleke­dési osztályán a (66) 523-700-as telefonszám 22-31-es mellékén vagy tárcsázza a 107-es, illetve a 112-es segélyhívószámot. A hi­vatalvezető szólt arról is: a me­gyei rendőr-főkapitányság veze­tője a nyomravezetőnek — aki­nek kilétét titkosan kezelik - negyedmillió forint jutalmat ajánlott fel. NY. L

Next

/
Thumbnails
Contents