Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-09-10 / 288. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Shakespeare es a vadkender Mí Dél-afrikai kutatók \ 1| meglepő feltevése \ \ 6 \ Önkéntes száműzetésben Bara Margit ma is vonzó szépasszony 6 Internetezők szabadsága Mit enged és mit tilt a szerzői jog? 7 Egy békéscsabai Angliában Lapunk november 4—5-i számában Gavin Rookledge angol fiatalemberrel közöltünk beszélgetést, amelyben leírtuk: Gavin nevezetes ősét — mert az összeveszett tisztjével — kirakták egy dél-amerikai szigetre. A szerencsétlen három évet töltött ott, elvadulva találtak rá a hajósok. Története szenzáció- számba ment, rengeteg kikötőn kocsmában keringett róla história. A sztorit kissé átalakítva Defoe is megírta a Robinsonban. Most a békéscsabai Susánszky Pállal beszélgetünk, aki — amellett, hogy évtizedes barátság fűzi Gavin Rookledge-hez — számos érdekességet közöl az angolokról. Susánszky Pál szerint mára megnyíltak a lehetőségek Magyarországon is... d-fotÓ: lehoczky Péter — Hogyan ismerkedett össze angol barátjával? — Egy angol-magyar antológia révén, amely a fiatal művészeket volt hivatott támogatni, itt Békéscsabán, a Kner Nyomdában készült. Én akkoriban villanyszerelőként dolgoztam, nyomdagépeket javítottam. Gavin először az előkészületekben vett részt. Később a befejezés időszakára jött vissza. Akkor egyedüliként képviselte az angol kolóniát. Elképzelheti, mennyire unatkozhatott. Az egyik művezetőnknek támadt az az ötlete — mivel én épp akkor kezdtem angolul tanulni —, hogy társalogjak vele. Ez nagyon jó gyakorlás volt, de én még igen kezdő voltam. Az első beszélgetéseink részemről rosszul szerkesztett mondatokkal, kevés szókinccsel indultak meg. Legtöbbször kézzel, lábbal magyaráztunk egymásnak. De így is sikerült összebarátkoznunk. — Hogy került ki Angliába? — A nyomdai munkálatok Angliában fejeződtek be. Gavinnek is el kellett utaznia, búcsúzáskor viccesen azt mondta, nem áll velem többé szóba, ha nem látogatom meg Angliában. így aztán 1991-ben kimentem hozzá. Nyolcnapos baráti látogatásnak indult a dolog, de nyolc és fél év lett belőle. Magyarországon akkor szabadultak el az árak, léptek életbe a harmincszázalékos banki kamatok. Én úgy éreztem, itt sohasem lesz egzisztenciám, ezért lépnem kell valahová. Az olajkitermelésben kívántam dolgozni; az Északitengerre készültem, az olajkutakra, a szakmám ugyanis elektrotechnikus. — A munkát vállaló magyarok közül sokan nem találnak a képzettségüknek megfelelő tevékenységet. Önnek végül milyet sikerült találnia? — Gavin egy nyomdába vitt, ahol voltak ismerősei. Alkalmi munkát ajánlottak. A nyelvtudás hiánya miatt ez csak asszisztensi munka volt; persze feketén. Két év múlva, amikor az angol már jobban ment, felfigyelt rám a részleg igazgatója. Feltűnt neki, hogy rendszeresen javítgatom a gépeiket. Egyik alkalommal, amikor a szervizes megint nem tudott mit kezdeni az egyik géppel, én javítottam meg. Szerencsémre, amikor nyakig voltam a vezetékekben, a termelési igazgató állt meg a hátam mögött. így indult a karrierem. Ezután gépmester lettem, majd menedzser; ottlétem utolsó két évében műszaki fejlesztési menedzser. — Mennyit tudtak az angolok Magyarországról? — A médiából ők azt tudták, hogy Magyarország egy fejlődő ország. Az ottani tömegtájékoztatásra jellemző, hogy csak a szélsőséges hírek számítottak hímek. (Azóta, gondolom más a helyzet. Az utolsó öt évben már nagyon sok jót mondott az angol média hazánkról). Gulyás, Puskás — ennyit tudtak rólunk. (Gulyás alatt a pörköltet értik, amiben már van egy kis paprika, az nekik gulyás, mindegy, hogy mi.) Szóval angol ismerőseimnek furcsa volt, hogy a magyar embereknek hifitornyuk, fürdőszobás lakásuk van. A magyar irodalomról nincs képük, a magyar filmeket nem ismerték. Én az átlagemberről beszélek persze. :— Hogy tapasztalta, az angolok hogy álltak az alkoholfogyasztással? — Az angol kocsmák eleve más kialakításúak, mint a magyarok. Utóbbiakban öt négyzetméternyi hely áll rendelkezésre a vedelésre; előbbiben padlószőnyeg van, és még az új pubok is úgy néznek ki, mintha legalább száz éve ott állnának. Ennek megfelelő az angolok ivókultúrája. Nagyon sokat járnak kocsmába, de azt a gyengébb fajta lager sört isszák. Abból nem lehet annyit inni, hogy berúgjon az ember. — És mi van a filmekből, regényekből is jól ismert angol hidegvérrel? Találkozott vele? — A mértéktartó viselkedés az arisztokratákra jellemző, mert hozzátartozik az etiketthez. Nekünk biztos nem tűnik természetesnek. De nem mindenki olyan az angoloknál sem. Ellenpontként az angol futballhuligá- nokat mondhatnám. — Volt kint meccsen? Arsenal- Liverpool? — Nem, nekem a foci, még a magyar is, túl erőszakos. — Az angol irodalomban nemcsak a Robinson szól az angol felsőbbrendűségről, a múlt században is a legteljesebb természetességgel született egy sziget-történet. Ebben angol diákok vetődnek hajótörés által egy lakatlan szigetre. Amikor hosszabb idő után rájuk találnak, megalapítják az eszményi angol köztársaságot. Az angol, aki kultúrája és neveltetése által példával szolgál a világ számára, és erről persze meg is van győződve... — Igen, ez a felsőbbrendűség-érzés tapasztalható minden született angolnál. Nagyon büszkék rá, hogy angolok. Londonban sok a bevándorló, lakosságának egyharmad része az angol gyarmatokról jön. Iszonyatosan káprázatos a gazdagság. A hatalmas kastélyszerű épületek szinte mindegyike színtiszta kőből készült; a díszítéseket is csipkés, faragott kőből alkották. Ott alig látni vakolt házat — ez mindent elmond. A vakolás nálunk alkalmazott eljárás volt, málladoznak is az épületek. A gazdagságról persze nemcsak ez, de a múzeumok roppant kincsei, melyeket a leigázott népektől raboltak, is tanúskodnak. No meg aztán arrafelé meg tudták fizetni az olasz, a németalföldi vagy a spanyol mestereket. — Miért jött haza? — Harmincöt éves kora táján az embernek el kell döntenie, hol is akarja élete hátralevő részét leélni. Mára Magyarországon is megnyíltak a lehetőségek. Legalábbis én úgy látom. — Lovasiskolát üzemeltet a megye- székhely külvárosában. — Mindig is szerettem a lovakat. Szerencsére már gyerekkoromban is gyakran sikerült felkéredzkednem valakinek a lovára... Most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy saját lovasiskolával rendelkezem. Sok a munka az iskola kialakításával. Legutóbb kétszáz facsemetét ültettünk. A mondás, hogy ültess egy fát, és nem éltél hiába, rám többszörösen igaz. Pánics Szabó Ferenc Goebbelsi mocskosok és rágalmazók Kis hír a napilapok belső oldalain: a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége felhívással fordul a magyar újságírókhoz, hogy folyamatosan szólítsák fel Torgyán Józsefet, adjon választ arra a kérdésre, miért gyalázza az újságíró-társadalmat. Magyarra fordítva, minden sajtótájékoztatón tegyék fel a kérdést Torgyán doktornak, ugyan minek alapján állította a közelmúltban, hogy az újságíró-társadalom „mocskos” és „rágalmazó”, s „goebbelsi módszereket alkalmaz”. A hír egyfelől meghökkentő, hiszen nincs rá példa, hogy a magyar újságírókat a szakmai szervezete bármikor is felszólította volna arra, hogy próbáljanak meg kollektiven sarokba szorítani egy politikust. Másfelől viszont túl óvatos a felhívás, mert így a kisgazda pártelnök még jó ideig elszórakozhat az újságírókkal. Mint a mocskosok és rágalmazók, Goebbels kései magyar tanítványainak egyike, csak emlékeztetném a kedves olvasót a nyugati gyakorlatra. Ha egy politikus „begyalázza” az újságírókat — mint tette Torgyán doktor —, akkor az illető másnap eltűnik a képernyőkről és a lapok hasábjairól. Vagyis a közvélemény számára meghal, mert akiről nem tudnak, az nincs, a következő választáson nagy valószínűséggel megbukik. A kis hír megjelentetése a nyugati gyakorlat meghonosítására tett első kísérlet. Nem nehéz megjósolni, hogy a mostani felhívás célja: kitapogatni, hajlandók-e összefogni az újságírók a maguk és olvasóik érdekében. Mert itt azért mégiscsak az olvasókról van szó. Ha ugyanis a sajtó feladata a tájékoztatás és nem egyes politikusok feltétel nélküli kiszolgálása, akkor az újságírók jelképes vagy valóságos arcul csapása az olvasók képen törlésével ér fel. A rendszerváltás idején politikusok és olvasók ezt elég jól látták és értették. Olyannyira, hogy a fordulat végrehajtásában döntő szerepet tulajdonítottak a sajtónak és csillagos ötöst adtak a magyar újságíró-társadalomnak. Igaz, akkor látszólag úgy nézett ki, hogy az újságírók a rendszerváltókat szolgálják. Mára kiderült, hogy a „mocskosok”, a „rágalmazók” valójában már akkor is az igazságot igyekeztek szolgálni. Ma sincs másként, még olyan esetekben sem, amikor politikusok, rendőrök, ügyészek próbálnak szőnyeg alá söpörni piszkos ügyeket. Tudom, nehéz ezt tudomásul venni, különösen annak, aki a sajtó tüzének célkeresztjébe kerül. A jelek szerint még akkor is, ha maga tehet róla. Árpási Zoltán Akiről nem tudnak, az nincs. Gyoma, 1905. A település egykori piacterét és a városházát ábrázoló, Klein Vilmos által kiadott képeslapon küldi üdvözletét a levélíró Gyomáról
