Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-28 / 278. szám
4. OLDAL - 2000. NOVEMBER 28., KEDD KÖR KÉP Zenét tanuló óvodások Az a meggyőződésem, hogy mindenkinek joga van a zenei képzéshez. Kivételes esetben azért, hogy megalapozza a hivatásul választott pályát. Egyébként pedig, hogy boldog és jobb ember legyen — Kodály Zoltán gondolatait idézte Krcsméri János a tótkomlósi képviselők hétfői ülésén. Tótkomlós Az idei tanévben kettőszázötven diák iratkozott be a helyi zeneiskolába. Oktatásukról négy főállású és tizenhárom mellékfoglalkozású pedagógus gondoskodik. Az intézményben hegedülni, zongorázni, furulyázni, fuvoláz- ni, oboázni, klarinétozni, trombitálni tanulnak a gyermekek és természetesen az ütős hangszereken is játszanak - tájékoztatta a képviselőket az igazgató. Már az előképzőben megismerkednek a legkisebbek (zeneóvodások) a hangszerekkel, itt derül ki, ki folytatja majd általános iskolásként is a zenetanulást. A komlósi zeneiskola alapfokú művészetoktatási intézmény, ahol a növendékek egy részének középfokú képzése is folyik. A pedagógusok célja, hogy a tanulók többségének tudását olyan szintre fejlesszék, hogy azok képesek legyenek amatőr muzsikálásra kamaraegyüttesben vagy zenekarban. Az intézményben 1991-ben alapították meg a Tótkomlósi Zeneiskola Díj kitüntető címet, legutóbb Dorotovics Judit klarinétos növendék kapta meg - értesültek a városatyák a beszámolóból. cs. i. Megalakult a jelölőbizottság A szocialisták parlamenti képviselőcsoportja a tervek szerint decemberi 1-én választja meg új frakcióelnökségét, és december 18-án dönt parlamenti tisztséget betöltő tagjai megbízatásának sorsáról - jelentette be az MSZP hétfői frakcióülése után Juhász Ferenc frakcióvezető-helyettes. A képviselőcsoport már fel is állította hattagú jelölőbizottságát. Nőhet a hitel összege Amennyiben jövő szeptembertől valamennyi hallgató élni kíván a diákhitel lehetőségével, az 40 milliárd forintba kerülne - mondta Pokorni Zoltán hétfőn. A szaktárca vezetője hozzátette: a konstrukció kidolgozásakor erre a lehetőségre is felkészültek, illetve arra is, hogy csekélyebb lesz az érdeklődés. Pokorni Zoltán elképzelhetőnek nevezte, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességének függvényében a felvehető hitel ösz- szege, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája javaslatának megfelelően, havi 25 ezer forintra nőjön majd. ■ Az új polgármester csapatmunkára számít Megalakultak a bizottságok - Az alpolgármester Oravecz Mátyás Nagybánhegyesen a képviselő-testület önfeloszlatása miatt időközi önkormányzati választást tartottak, melynek eredményeként tegnap délután ünnepi ülésen tett esküt az új polgármester és a 9 tagú testület. Az alpolgármester Oravecz Mátyás lett. Az ülésen az önkormányzat bizottságai is megalakultak. Nagybánhegyes- Jó érzés, hogy bizalmat kaptam a lakosságtól, ugyanakkor nagy felelősség - válaszolta lapunk kérdésére Jancsó Ottó polgármester (képünkön). - A vezetői munka nem ismeretlen számomra, hiszen a nyolcvanas évektől mindig valamilyen döntéshozó testületben dolgoztam. A jelenlegi beosztásom mindenképpen a pályám csúcsa. Örülök, hogy a régi képviselők közül szinte valamennyien visszakerültek a testületbe, sőt annak is, hogy képviselőként a volt polgár- mester asszony is részt vesz a további munkában. Remélem, hogy a két év tapasztalataival, javaslataival segíteni tudja a döntéseket.- A programom szerint tervem békét és konszenzust teremteni, valamint hiteles, objektív tájékoztatással szolgálni a falu lakóit - mondta Jancsó Ottó, majd köszönetét mondott a választópolgárok közreműködéséért, különösen a javára visszalépő két polgármesterjelöltnek. Kiemelte: az ellentétek szítása nem a haladást szolgálja, ezért igyekszik mindenben kikérni a képviselők véleményét, és elsősorban csapatmunkára számít. A következő két évben szeretne a testülettel együtt úgy dolgozni, hogy 8-10 év múlva se legyen szégyenkezni valójuk. A változtatásra szükség van - mondta végül a polgármester -, és örül annak, hogy az itt élők tenni akarnak jövőjükért. H. M. Tanítóképzés: egyoldalú veszteségek (Folytatás az 1. oldaról) Az első pofon a Tessedik Főiskola székhelyének Szarvasra helyezése volt. Akkor azonban még úgy tűnt, ha a Körös létre tud hozni két főiskolai kart, akkor visszanyerhet valamennyit a szarvasi székhely Az integráció folyamata okozta hátrányból érv a „tiszta profil” megteremtésére. A pedagógusképzés Szarvasra kerülésével és karrá alakulásával a szarvasi óvóképző visszanyeri teljes önállóságát. A főiskolai karok ugyanis gyakorlatilag önálló intézAz első variáció szerint a pénzügyi és gazdálkodási, valamint a pedagógus- képzés adta volna a két kart. Utóbbi két - Békéscsaba, Szarvas - telephellyel működött volna. Barta Árpád szerint azonban ezt a variációt sem az Oktatási Minisztérium, sem a Világbank nem támogatta. A két szervezet tiszta profilú, jól elkülönített helyszíneken működő kari képzést támogatott. A Világbank véleményét azért kellett figyelembe venni, mert több milliárdos támogatást szeretne elnyerni az intézmény. Igaz, a támogatás évek óta csak ígéret, nem tudni, mikor lesz belőle felhasználható pénz, ha egyáltalán lesz belőle valami. A Világbank mindenesetre most jó A felsőfokú tanítóképzés 1986-ban kezdődött Békéscsabán, akkor még a Debreceni Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozataként, a volt KISZ-táborban. Jelentős mérföldkő volt, amikor a Bajza utcai új épületbe költözött a képzés, majd már önállóként, Körösi Csorna Sándor néven működött az intézmény. 1998. január 1-jével jött létre a Körös Főiskola, a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskola és a szarvasi Brunszvik Teréz Óvóképző integrációjával, csabai székhellyel. A Körös Főiskola idén január 1-jével integrálódott — immáron Tessedik Sámuel Főiskolaként és szarvasi székhellyel - a szarvasi és a mezőtúri agrárfőiskolákkal. Jelenleg a „Tessediknek” három kara van: mezőtúri telephellyel a mezőgazdasági főiskolai kar, szarvasi telephellyel a mezőgazdasági víz- és környezetgazdálkodási kar, valamint a Körös főiskolai kar békéscsabai és szarvasi telephellyel. Nem „soroltuk be” a gyulai diplomás ápolóképzést, mivel még nem eldöntött, hogy önálló karként vagy a békéscsabai kar részeként integrálódik a Tessedik Sámuel Főiskolába. ményekként működnek a nagy egészen belül, egymástól függetlenül. Igaz, ez az önállósság részben eddig is megvolt. Bár a Körös Főiskolai Kar, mely a szarvasi óvóképzőből és a békéscsabai főiskolából állt, egy egész volt, érdekes módon az óvóképző mindmáig megőrizte gazdasági önállóságát. A másik érdekesség, hogy míg Békéscsabán veszteséges volt, addig Szarvason a hasonló képzési' forma kijött a normatívából. Barta Árpád főigazgató szerint Békéscsabán nem volt kezdeményezőkészség a szakon belül olyan képzési formák meghonosítására, melyek pénzt hoztak volna a tanítóképzés asztalára. Ennek ellentmond, hogy belső információink szerint a tanító- képzés felől jövő kezdeményezések rendre elutasításra találtak a kari tanács előtt. — Nem gondolja, hogy a békéscsabai főiskola folyamatosan veszít az integráció óta? — kérdeztük a tegnapi sajtótájékoztatón Barta Árpádtól. — Ez igaz. Ez egyértelmű volt már az 1998-as egyesítésnél. Most nem érzem olyan súlyosnak a veszteséget - mondta a kar főigazgatója, hozzátéve: az óvóképzővel történő integrálódás fölösleges volt 1998-ban. HÍREK RÖVIDEN Orbán elszámol a vagyonával Megszüntették a károkat Orbán Viktor ma vagy holnap hozza nyilvánosság- A tavaly év végi és az idei természeti katasztrófák ra saját, illetve felesége vagyonnyilatkozatát - kö- során kárt szenvedett épületek 92 százalékát hely- zölte tegnap Borókai Gábor kormányszóvivő. El- reállították, illetve újjáépítették. Valamennyi szociá- mondta, hogy a miniszterelnök hétfőn kézhez kap- lis és egészségügyi alapfeladatot ellátó intézmény- ta a parlament mentelmi bizottságától 1998-as va- ben van fűtés, megkezdődhetett a munka — mond- gyonnyilatkozata másolatát, mivel azonban a fele- ta el hétfőn Bakondi György, az Országos Katasztró- ségére vonatkozó dokumentumot is a nyilvánosság favédelmi Főigazgatóság vezetője a Helyreállítási és elé szeretné tárni, az ezzel kapcsolatos formaságok Újjáépítési Tárcaközi Bizottság munkáját értékelő intézése még időt vesz igénybe. tájékoztatón. Álláshelyeket szüntettek meg A gyulai képviselők tegnapi rendkívüli testületi ülésükön elfogadták a város 2001— 2002. évi költségvetési koncepcióját, s óvodapedagógusi álláshelyek megszüntetéséről, illetve óvodai csoportok összevonásáról határoztak. Gyula Ez utóbbi döntés hátterében a csökkenő gyermeklétszám következtében elengedhetetlenné vált óvodai intézményhálózat-racionalizálás áll. A városatyák a köztisztviselői illetményalapot az eddigi 28 150 forintról 36 ezerre emelték. A képviselő-testület a „Gyula város önkormányzatának közoktatási feladat-ellátási, intézmény- hálózat működtetési és fejlesztési terve 2000-2006 között” című anyag elfogadásával már júniusban akként határozott, hogy november 30-áig áttekinti az önkormányzat által biztosított óvodai ellátás intézményi és szervezeti kereteit. Az óvodák 2000. évi költségvetése körüli gondok is bebizonyították, tovább nem tartható, hogy az óvodák dologi költségvetése gyakorlatilag már csak a közüzemi és energiaköltségeket fedezi. A szükséges költségvetési forrást nem lehet kívülről biztosítani. A városatyák ennek mentén úgy döntöttek: a Sarkadi úti óvodában egy, a Béke sugárúti óvodában egy, a Törökzugi óvodában kettő, valamint a Széchenyi úti óvodában szintén két álláshelyet szüntetnek meg. Az óvodai intézményrendszert — egyelőre - egyebekben nem változtatták, de további gyermeklétszámcsökkenés esetén a hálózat átalakítása sem elképzelhetetlen.- BOTH Környezetük állapotát értékelték Számottevő légszennyező anyagot kibocsátó ipari üzem nincs Nagyszénáson. Ám az ülepedő és szálló por tekintetében a levegőminőségi határérték túllépése tapasztalható — olvasható abban az anyagban, amit Kurunczi Edina környezetkutató geográfus készített a helyi ön- kormányzat megbízásából. Nagyszénás A levegő, a felszín alatti és a felszíni vizek, a talaj, valamint az élővilág, a természeti értékek, a táj, a települési és épített környezet értékelésekor kiderült, hogy Szénáson jelenleg kettőezer-négyszázhuszon- három ingatlan van, a lakosság által okozott környezetkárosítások közül a legnagyobb gondot a hulladék jelenti (például a baromfitelepek szerves trágyájának elhelyezése). Nagyszénás területén nincs országos jelentőségű védett természeti terület. A környéken kevés az erdő, így kevés a fácán és a nyúl is. Ennél azonban nagyobb gondot okoz az erdősávok és a fasorok hiánya. A humánvédelem és gazdálkodás biztonsága érdekében fontos az erdősítés fokozott támogatása, a fasorok és az erdősávok visszaállítása — tájékozódtak a település komplex környezetvédelmi programjának megismerésekor a képviselők. A hétfői ülésen a napirend tárgyalásakor megfogalmazódtak a tennivalók is: csökkenteni kell a lég- szennyezést, az allergén porok mennyiségét, támogatni kell a kerékpárutak építését, meg kell akadályozni a rétegvizek minőségének romlását, csökkenteni kell a belvízveszély kockázatát. _______________________(CSETEI Engedély nélkül szólt a zene Több bűncselekmény elkövetője került rendőrkézre — tudtuk meg tegnap Apáti- Nagy Tamástól, a Békési Rendőrkapitányság megbízott osztályvezetőjétől szokásos hétfői sajtótájékoztatóján. Békés Egy hónapja beszámoltunk róla, hogy a Hidasháti Mezőgazdasági Rt. bakuczi kerületében ismeretlen tettes ellopta a lineár öntöző- berendezés szívókosarait, s ezzel 700 ezer forintos kárt okoztak a nagyüzemnek. A nyomozás eredménnyel járt, felderítették a tettest, rendőrkézre került a tolvaj, a 18 éves F. Zoltán, aki a bűn- cselekmény elkövetésekor békési lakos volt, időközben Cibakházára költözött. A vizsgálat során kiderült, hogy a tolvaj az alumínium alkatrészeket hulladékként értékesítette, összesen 5 ezer forintért. November 24-én a városközpont egyik üzlete elől elloptak egy 35 ezer forint értékű kerékpárt, melyet másnap a tulajdonosa másnál felismert. így jutottak el a nyomozók Ö. Sándor 40 éves, muronyi lakoshoz, aki beismerte a lopást, s azt, hogy korábban is kötött el kerékpárokat. A szóban forgó biciklit 6 ezer forintért adta el. A rendőrök akció keretében ellenőrizték a városban a szórakozóhelyeket, pontosabban azt, hogy az ott működő diszkósok mennyire tartják be a szerzői és szomszédos jogokat. A város öt szórakozóhelyén nem tudták megmutatni ezt a szerződést, vagyis nem rendelkeztek zene szolgáltatására szóló engedéllyel, így jogdíjat sem fizetnek. A vizsgálatot szakértő bevonásával folytatják. _______m Az előkészítéskor egyeztettek A kardoskúti önkormányzat 2001. évi költségvetési koncepciójának előkészítésekor az intézményvezetőkkel is egyeztettek. Kardoskút Általános elv: a személyi és a dologi kiadások növekedése nem haladhatja meg a 8-10 százalékot. Fejlesztéseket, felújításokat a legszükségesebb esetben végeznek jövőre. Kardoskút kiadásainak kilencven százalékát saját bevételeiből fedezi 2001-ben is - tudtuk meg a csütörtöki testületi ülésen. A község legjelentősebb bevételi forrása továbbra is az iparűzési adó, ami elsősorban a MÓL Rt. tevékenységéhez kapcsolódik. A működési kiadások nagyságrendje meghaladja a százhárommillió forintot. ________________________m Kik lesznek a főtisztviselők? Eltűntek, keresik őket Jelentős mértékű alapilletmény- és nyelvpótlékemeléssel, illetve egyéb kedvezményekkel igyekszik vonzóvá tenni a köz- tisztviselői pályát a kormány. Amint az a hétvégi ülésén kiderült, a tervezett törvénymódosítás értelmében bizonyos szigorításokra - így például vagyonnyüatkozat megtételére - is számíthatnak az érintettek. A pozitív és negatív kihatású intézkedések részleteiről az érdekképviseletek alig tudnak valamit. Budapest A kormány szándékai szerint a rendes, év eleji 8,75 százalékos alapilletmény emelésen kívül jövő júliustól 28 százalékos növekményre, majd évente - az infláció mértékén felüli - újabb 20 százalékos többlet anyagi elismerésre számíthat a köztisztviselői kar. Jelentősen emelik a felsőfokú angol, francia és német nyelvvizsgával rendelkezők pótlékát és egyéb kedvezményekkel is vonzóbbá kívánják tenni a régóta méltánytalanul alulfizetett pályát. A kevés népszerűséggel kecsegtető intézkedések közé tartozik a körülbelül 20 százalékos létszámcsökkentés és - legalábbis bizonyos posztokon - a családtagokra is kiterjedő kötelező vagyonnyilatkozat bevezetése. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) és Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke egyaránt megelégedéssel nyugtázta a kormány- döntést, bár mindketten csodálkozásuknak adtak hangot amiatt, hogy a kabinet eddig még egyik érdekképviseleti szervet sem tájékoztatta a döntés részleteiről. így egyebek mellett nem tudni például azt, hogy kikből fog állni a döntés nyomán hamarosan megszülető főtisztviselői kar. Szabó szerint valószínűleg csupán néhány száz sokoldalúan képzett, „EU-kompatibilis” elit gárdáról van szó. A köztisztviselők „tisztaságát” (a többi között a vagyonnyilatkozatokat) ellenőrző - ugyancsak a jövőben felállítandó - központi hivatal pontos feladatait, jogosítványait sem ismerik az érintett vezetők. Arról sincsenek értesüléseik, hogy kiknek volna kötelező, s kiknek csupán ajánlott vagyonnyilatkozatot tennie. Fehér József úgy véli: ne a beosztás, hanem a korrupciós kísértés közelsége, a köztisztviselő korrupciós „veszélyeztetettsége” döntsön ez ügyben. Előfordulhat, hogy egy minisztériumi osztályvezetőt nincs is miért megvesztegetni, míg egy helyi önkormányzati beosztott - aki mondjuk fontos pályázatokat bírál el - könnyen korrupcióba keveredhet. TAKÁCS MARIANN Farkas Márta 17 éves szarvasi lakos augusztus 18-án délután negyed kettő körül távozott lakásáról, azóta holléte ismeretlen. Farkas Márta 170 centiméter magas, sovány testalkatú, haja gesztenyebarna, váltig érő. Arca ovális, álla lrihegyesedő, orra pisze, homloka magas. Eltűnésekor narancssárga alapon sötét narancssárga virágokkal díszített hosszú ruhát és fekete színű, vastag talpú papucsot viselt. Mitnyán Ildikó Márta 18 éves szarvasi lakos augusztus 19-én este hat órakor távozott lakásából, azóta holléte ismeretlen. Mitnyán Ildikó Márta 165 centiméter magas, vékony testalkatú, körülbelül 53 kilogramm súlyú. Szőke, Kleopátra-fri- zurát visel, orra kicsi, szabályos, fülei fejhez si- mulóak, szája keskeny, szeme zöldesbarna, bal kezének gyűrűs ujján vékony arany karikagyűrűt visel. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert. A rendőrség kéri, hogy aki Farkas Márta vagy Mitnyán Ildikó Márta tartózkodási helyét ismeri, vagy eltűnésük óta látta őket, értesítse a Szarvasi Rendőrkapitányságot a (66) 313-711-es telefonszámon, vagy tegyen bejelentést bármely rendőri szervnél.