Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-25-26 / 276. szám
2000. november 25-26., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Csabai nosztalgiazenész CD-je megjelenésére vár Volt egyszer egy angol-magyar Az évszázad mérkőzése Telefonok szexügyekben ínyenc urak hívását várják 6 A Szomszédok Almája Békéscsabán Lope de Vega A kertész kutyája című darabjának első szereposztásában, Diana grófnő szerepében Fehér Anna Jászai-díjas színművésznőt láthatja a közönség. A televíziónézők sokasága a Szomszédok című teleregényben láthatta. A széria feltehetően anyagi okok miatt megszakadt. A művésznőt a meseszép színház aulájában természetesen erről is kérdeztük. Fehér Anna szerint a színház teremtette másfajta értékre vigyáznunk kell. A képen A kertész kutyája jelenetében Jancsik Ferenccel látható D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET — Emlékszik az első színházi élményére, amely nyomot hagyott Önben? — Az Arany János Gyermekszín- házban láttam az Aranykoporsót. Emlékezetes előadás volt, mert tudja, én egy gazdag fantáziával megáldott kisgyerek voltam, szerettem a meséket, de nemcsak hallgatni, kitalálni is, sok mesét találtam ki. — A Szkéné Színházban kezdte a pályáját. Hogyan került oda? — Az egyik osztálytársam hívott. A Szkéné a műszaki egyetem amatőr együttese volt; mindenfélét játszottunk, amit a hetvenes években egy amatőr csoport játszhat. Nemcsak mesejátékokat, de más fellépő műsorokat, amelyekből nem hiányoztak az avantgárd törekvések sem. — Volt színházi gyakorlata. Azzal együtt nehezen jutott be a színművészetifőiskolára. — Először kiestem a harmadik rostán. Másodjára alig akartam elhinni, hogy felvettek. Szapphó Töredékét mondtam el. — A szülei mit szóltak, hogy ezt a pályát választotta? — Drukkoltak nekem, és ma is örülnek a sikereimnek. — 1981-ben végzett a főiskolán. Azt hallottam, legendás osztályba járt. Kik voltak az évfolyamtársai? — Békés András osztályába jártam. Kulka János, Lang Györgyi, Balikó Tamás, Szerednyei Béla, Kubik Anna, Nemcsák Károly, Bubik István jártak többek között velem egy évfolyamba. — Évfolyamtársainak is, akárcsak Önnek, ígéretesen -alakult pályájuk. Egyébként vannak szerepálmai? — Nincsenek. Szerencsére nagyon sok jó szerepet játszottam már eddig, és remélem még fogok is. — Hogyan készül egy szerepre? — Az sokban függ attól, milyen a darab, hogy ki a rendező, mi a koncepciója. Próbakezdés előtt nem tanulok szöveget, csak ha már nagyjából közösen a kollégákkal és a rendezővel kitaláltuk, miről szóljon a darab, és a szövegen túl mit jelentenek a szituációk. Leginkább a partnerek érdekelnek és a rendező koncepciója. — A kritikákat el szokta olvasni? — Igen, mert érdekelnek. Kíváncsi vagyok a kritikusok véleményére, hogy milyennek látják ők az előadást, akik gyakorlott színházi látogatók, megalapozott szakmai véleménnyel rendelkeznek. A színházi kritikusok és színházi előadások egy oldalon állnak, vagy kell, hogy álljanak. Hat is rám a kritika. Ahhoz képest értékelem, amit a rendező kitalált. Persze a legfontosabb a nézők visszajelzése, hiszen a színház elsősorban a néző és a színész kapcsolatából, kölcsönhatásából áll. — A mozifilmek után országos népszerűséget a Szomszédok című teleregény hozott az Ön számára, mely tizenhárom évig nagy nézettségi mutatókkal ment a televízióban. — Horváth Adámmal forgattam akkoriban Molnár Ferenc Marsall című darabját. A forgatás fantasztikus légkörben zajlott, nagyon jó rendezőt ismertem meg benne, boldogan vállaltam a munkát az új sorozatban. Nem tudom, miért maradt félbe, de az biztos, hogy nem az érdektelenség miatt. Még a mai nap is megállítanak az emberek, és kérdezgetik az okát. Nekem is hiányzik, hiszen tizenhárom évig ugyanaz a csapat dolgozott együtt, a családomnak éreztem őket. — Mit gondol, miért volt annyira népszerű? — Az emberek úgy érezték, hogy a mindennapjaikról szól. A sorozat sokszor a saját életük elé tartott tükröt. Sokszor engem is azonosítottak a figurával. Nemegyszer előfordult, hogy az utcán tippeket, ötleteket adtak, hogy mit csináljon Alma, de ez ezzel jár. — Fontos dolognak tartja a népszerűséget? — Igen, hát persze, de a népszerűség azért nem mindig azonos a tehetséggel. Az emberek szeretete fontos visszajelzés számunkra. A szakmának az a lényege, hogy szeretnek bennünket nézni. Ebben az igencsak erősen befolyásolt, „sztárolt” médiakultúrában fontos, hogy az érték és a népszerűség különbségét mindenki „helyére tegye” magában. — Színházában, a József Attilában Fejes Endre Vonó Ignác című darabjában láthatja a közönség, amelyben Virág Teklát játssza. — A darabot Garas Dezső rendezte, nagyon örülök, hogy együtt dolgozhattam vele. Garas a szakma bölcse, nagyon tehetséges képviselője. A darab pedig egyszerűen gyönyörű, groteszk, egyszersmind esendő, és mégis nagyon sok fájdalom árad benne rólunk, emberekről. Az külön örömünkre szolgált, hogy a szerző, Fejes Endre kétszer is megnézte. Ez volt az idei évadban az első bemutatónk. — A pesti közönség milyen darabokban láthatja még? — A miniszter félrelépben a gondot okozó titkárnőt, Jane-t játszom, a Vízkeresztben Olíviát, E. Kishont A házasságlevél című darabjában a gondot okozó szomszédasszonyt alakítom. Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című színművének abban az előadásában, ahol minden szerepet nőkre osztottak, már nyolcadik éve játszom Boka Jánost. Most legkedvesebb szerepem Diana grófnő A kertész kutyájában, Békéscsabán. A szerep a női lélek olyan skáláját vonultatja fel, amelyben minden színésznő lubickolna. — Békéscsabára Konter László meghívására került. Hogy érzi magát itt a színházban? — Most, amikor beszélgetünk, eddig háromszor játszottuk a darabot. A premierközönség eddig nagyon drukkolt, úgy érzem, tetszett nekik az előadás; a másik két estén is nagy tapssal jutalmaztak bennünket a nézők. A kollégákban ambiciózus, lelkes csapatot ismertem meg, pillanatok alatt otthon éreztem magam közöttük. Úgy érzem, ők is megszerettek engem. — Művésznő, hogyan látja a szakma jövőjét? — Azt tapasztalom, hogy háromnégy év óta az emberek újra visszafordultak a színházhoz, újra igénylik a varázslatot, kíváncsiak a gondolatokat és érzelmeket közvetítő előadásokra. Ez nagyon jó a műfajnak. A média sokfélesége és erőszakossága miatt, különösen az évtized elejére, a színház elvesztette központi szerepét, más helyre került. Úgy érzem, hogy a jövőben újra megtalálja helyét ebben a másfajta világban. A színház „az ott abban a pillanatban semmivel sem pótolható varázsát” teremti meg. Vigyáznunk kell rá a jövőben, hogy az igényességét .önmagával és a nézőkkel szemben ne veszítse el. Pánics Szabó Ferenc —lillllg Budapest, irányítószám: 1055 Akkor most beszélgessünk az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatáról! Arról a bevallásról, amely Torgyán doktor villaépítése okán hirtelen oly nagy vihart ka,vart. Arról a képviselők által kitöltött papírról, amelyet egyes honatyák oly nehezen akarnak nyilvánosságra hozni, s inkább összegründolnának bizottságokat, csak a köz minél később tudja meg a valós helyzetet. Hiába no, ez még nem a Nyugat, ahol másképp mennek a dolgok. Olaszországban például e tekintetben akkora a nyilvánosság, hogy a magyar parlament belesápadna. A képviselők vagyonnyilatkozatait bármely olasz állampolgár lekérheti, Németországban pedig a Bundestag hivatalos kézikönyvében teszik közzé a képviselők jövedelmi, illetve foglalkozási helyzetéről készített bevallást. Vagyis se az olaszok, se a németek nem ismerik a titkosítás fogalmát. Erről jut eszembe: mondják, mióta tudják, hogy a választás után nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatnak van egy titkos melléklete is, amelyet parlamenti páncélszekrények mélyén őriznek? Önök kezdettől tudták, hogy a nyilvános dokumentumok csak féligazságokat tartalmaznak, s a teljes képért — ha tudni akarnak mindent képviselőink vagyoni helyzetéről — meg kellene fúrniuk a parlamenti mackót? Töredelmesen bevallom, én tudatlan voltam, valószínű tájékozatlanságból vagy figyelmetlenségből. Talán mert olyan helyen dolgozom, ahová alig csorog be információ a hazai közéletből. Az is lehet, hogy nem bennem, bennünk van a hiba, hanem a T. Házban, amely a titkos mellékletről bölcsen hallgatott. Ha így történt, akkor bizony jól palira vettek bennünket. Úgy is mondhatnám, madárnak néztek minket. Valamennyiünket. Kormánykoalíció és ellenzék kollektiven, egymásnak falazva hallgatott el valami nagyon fontosat. Ha belegondolok abba, hogy Torgyán villaépítési botránya nélkül máig abban a hiszemben lennénk, hogy mindent tudunk képviselőink vagyoni helyzetéről, bizony beleborzongok a fene nagy nyilvánosságba. És beleborzongok abba, hogy a magyar demokrácia tizedik évében lelkiismeret-furdalás nélkül néznek egy országot gyereknek, mutatnak fityiszt a választópolgároknak. Az egész vagyonnyilatkozati és -átvilágítási ügyben ez a legnagyobb botrány. A kollektív elhallgatás, a kollektív hazudo- zás. Minden más csak mese, műbalhé, figyelemelterelés, Fábry-show, Bru-ha-ha. Vagyis cirkusz a Kossuth téren: Budapest, irányítószám: 1055. Arpási Zoltán ... madárnak néztek minket. Sarkad, 1914. „Mi lehet az oka annak, hogy oly' régen nem írtunk egymásnak? Nem haragszol talán?” — kérdezi a feladó a Sarkadon postázott képeslapon barátnőjétől
