Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11-12 / 264. szám
K Ö R K É P 2000. NOVEMBER 11-12., SZOMBAT-VASÁRNAP - 9. OLDAL MEGYEI Ment-e a könyvek által a világ elébb? (Folytatás az 1. oldalról) A bővítés és felújítás után a mostani, 550 négyzetméteres könyvtár 800 négyzetméteres lesz, ami a jelenleginél lényegesen jobb körülményeket teremt mind az olvasók, mind a könyvtári dolgozók számára, de továbbra is szűk marad. Az igazgató szerint 1200 négyzetméteres könyvtár már ideális lenne. A könyvtár 74 ezer 370 dokumentummal rendelkezik, melyből 66 ezer 820 kötet a könyv, a többi hanglemez és egyéb elektronikus információs anyag. Az olvasói létszám az idén emelkedést mutat: '88-ban 5005 könyvtári tagjuk volt, '95-ben 4072 fizető tagot tartottak nyilván, a mélypontot az elmúlt esztendő jelentette, amikor is a 3 ezer 618 tagból 1688 volt a gyermek. Egy évtizede több fiók- könyvtár is működött a városban, az utolsó 3-4 éve szűnt meg. Tavaly 2 millió 249 ezer forintot költöttek az állomány gyarapítására, mely összegből 1 millió 453 ezer forintot pályázaton nyertek, a többit a város a költségvetéséből biztosította. Ezenkívül, ugyancsak a város finanszírozásából, 800-800 ezer forintot fordítottak bútorok és számítógépek vásárlására. A '49— ben alapított városi könyvtárnak jelenleg 1649 beiratkozott tagja van, akik közül 741 a felnőtt. Gyula A Mogyoróssy János Városi Könyvtár jelenlegi épületében, a Városház utcában 1987. óta működik, mintegy négyszer nagyobb alapterületen mint korábban. A változás megteremtette a korszerű könyvtár kereteit.- A könyvtárak életében jelentős változások következtek be az elmúlt tíz évben. A könyvtárhasználat új formái jelentek meg, a kölcsönzés, a helyben olvasás mellett a könyvtári anyag telefon- , internethasználata is egyre gyakoribb — mondta el lapunknak Krasznahorkai Géza könyvtár- igazgató. — Ezzel párhuzamosan, illetve ezt megelőzően új könyvtári állományrészek jöttek létre, így többek között a multimédiás állomány, az art videotéka, a német nyelvi olvasóterem. A saját építésű adatbázisok jelentős könyvtári munkát körnek le jelenleg is. A vásárolt adatbázisok pedig kiterjesztik a könyvtár állományát. Azt, hogy ma mennyien és mennyire használják a könyvtárat, már nehéz regisztrálni. A hagyományosan beiratkozott olvasók száma az utóbbi években nagyjából azonos, a város lakóinak mintegy húsz »százaléka. Ugyanakkor sok a látogató, és egyre többen az interneten érik el a könyvtárat, illetve katalógusát. Ehhez nem kell intézményi jelenlét. A rendszerváltást követően nagyon megnőtt a könyvválaszték, másrészt jelentős állományátalakítást kellett végezni. Nagy összegeket áldoztunk például a gazdaság, a filozófia, a műszaki tudományok területén a vásárlásra. Ugyanakkor nagy mértékben nőtt a könyvek ára. Az elmúlt 10 évben jelentősen megújult a könyvtár dokumentumállománya. Ebben szerepe van az új könyvtári törvénynek, amely közvetlenül is támogatja az állomány- gyarapítást. Tavaly 4 millió 336 ezer forintot fordítottunk beszerzésre, ebből több mint egymillió forint pályázati összeg. Tavaly 6506 beiratkozott olvasónk volt. Mezőberény Dr. Fazekas Andrásné, a könyvtár igazgatója elmondta: voltak olyan esztendők, amikor csaknem 2 ezer könyvtári tagot számláltak. Az utóbbi években eltűnőben van a hagyományos olvasóréteg, érezhetően csökken a középkorúak aránya, ezzel szemben viszont emelkedik a középiskolások száma, akiket elsősorban a tanulmányaikhoz szükséges gyors információ megszerzése visz az 500 négyzetméteres, 43 ezer 390 kötettel, 2 ezer 422 hanglemezzel és 82 egyéb dokumentummal, a három raktárral rendelkező, könyvtárba, ahol 74 óta nem volt jelentősebb felújítás. A város költségvetéséből könyvbeszerzésre biztosított keretük évente - ez öt éve változatlan - 743 ezer forint. Ebből az összegből és a pályázatokon nyert pénzből, valamint ajándék- cserével tavaly például csaknem 1,8 millió forintot költöttek az állomány gyarapítására. Orosháza A Justh Zsigmond Városi Könyvtár az idén állománygyarapításra nem áldozhatott (volna), de pályázati pénzek jóvoltából és adományokból több mint nyolcszázezer forint értékű könyvvel, kiadvánnyal lett gazdagabb az intézmény. Jelenleg négyezer-hat- százhuszonhat a beiratkozott olvasók száma, szeptember 30-áig harmincnégyezren vették igénybe a könyvtár szolgáltatásait. S hogy ez a szám növekedjen, a hagyományos szolgáltatásokon túl bővült a tevékenységi kör. A felnőtt könyvtárban KÖZ-PONT néven indult új részleg, ahol elsősorban a számítógéphez kötődő szolgáltatásokat (szövegszerkesztés, internet, elektronikus levelezés) használhatják az olvasók. Itt kaptak helyet az Európa Unióról szóló kiadványok, a számítástechnikai szakirodalom is. A gyermekkönyvtár élményszerű irodalomfoglalkozásokat, játszóházakat és szünidei programokat szervez a fiataloknak. A kölcsönzés, az olvasótermi elfoglaltság mellett a millennium évében két kirándulásra is elmehettek a könyvtárlátogató diákok. CS. I. - NY. L. - SZ A. - SZ. M. mimsstmtmiwsmmsmmmimBsmssisimisismsm sintolon-20% -30% -40% A Metaker megígérte... A Metaker segít Önnek! Velünk együtt készülődhet az ünnepekre VAGY LAKÁSÁNAK SZÉPÍTÉSÉRE❖ Import gépi perzsa középszőnyegek 2 x 3-as méretben i^-74€rFf helyett 10 740 Ft áfás áron ❖ Perzsaszőnyegek különböző méretekben, színekben és mintákkal J^29d-ff7nf helyett 1790 Ft/m2 áfás áron ❖ Padlószőnyegek, 3, 4, 5 m szélességben már 490 Ft/m2-től ❖ Padló PVC 2, 2,5, 3, 3,5, 4 m szélességben tnár 490 Ft/m2 áfás ártól ❖ Függönyök ❖ Sötétítők ❖ Karnisok ❖ Fürdőszobaszettek ❖ Ágyneműk, ágynemű-garnitúrák ❖ Törölközők, egyéb lakástextíliák Egyedülálló újdonság; Önnek csak meg kell álmodnia, lerajzolnia és a méretet, színeket megadnia. A mi iparművészünk megtervezi, kivitelezzük és Ön már rövid idő múlva gyönyörködhet is GYAPJÚ, KÉZI CSOMÓZÁSÚ, közösen alkotott szőnyegében. Úi szolgáltatás a Metakernéll Ha bejön hozzánk és kiválasztja padlószőnyegét, PVC-jét, mi az Ön kívánsága szerint házhoz szállítjuk, beszabjuk és leragasztjuk. Mindez megoldható: í Békéscsaba, Andrássy út 42—44. Tel.: (66) 324-193, 441-133. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00—18.00 óráig, szombaton 8.00—13.00 éráig. MA MÁR CSAK MÚLT A GIMNÁZIUM, (i) Körösladányban 1975-ig működött a Tüköry Lajos Gimnázium. Mára a középfokú oktatás már csak múlt a településen, az egykori tanulók viszont rendszeresen visszajárnak egykori alma materükbe. Nemrég az 1970- ben végzett diákok tartották 30 éves érettségi találkozójukat. Az egykori tanulók mellett megjelent a rendezvényen osztályfőnökük, Fazekas Jánosné is ■ Megint szárnyalnak a Démász-számlák Nincs villany a házban, mégis küldték a felszólítást Még villanysütője sincs abban a házban, igaz minek is, ha nincs villanyórája sem, mégis főhet a feje a békéscsabai Antal Gyulának, mert a Démász azért csak küldi neki a számlákat. Már harmincezernél tartanak, és az összeg meg csak emelkedik. Hiába, ez a „Pegazus-számlák” jellemzője. Békéscsaba Nézzük a szerkesztőségi asztalra kitett számlákat; precízen érkeztek a címre, annyi szent. A ház a Bartók Béla úton áll, a 6/1-es szám alatt. A számlák Antal Gyuláné nevére érkeznek rendületlenül, ahogy Vörösmarty mondaná.- Ez a röhej az egészben - magyarázza Antal Gyula -, hiszen anyám már három éve halott. Azóta lakatlan a ház. Akkor szerelték le a villanyórát is. Áramot eleve nem használunk. A lakásban korábban átalakításokat végeztünk, már bizonyos falak is hiányoznak, mert üzlethelyiséget kívántunk volna kialakítani. Anyagiak hiányában félbemaradt a munka. Azóta van csak gondom velük - és I felnéz az égre, mintha onnét várna magyarázatot -, mióta rátértek erre az új számlázási rendszerre.- Mióta kapja a csekkeket?- Tavaly októbertől.- Nem kereste fel az ügyfélszolgálati irodát?- Dehogynem. Rá három hónapra. Akkor az ügyintéző kisasszony megígérte, hogy kitörli a címet a gépből. Közben persze hangsúlyozta, hogy a rendszer tökéletes. Azóta ez történt - mutatja -, hogy ennyi számlát gyűjtöttem össze, legutóbb meg ezt kaptam. Ez is az édesanyám nevére jött. A közüzemi szerződés felbontása. Hát kíváncsi vagyok, hogyan élnek a kikapcsolási jogukkal. Meg azt sem értem, honnan vették a villanyóraszámot? - Nos, e sorok írója is ezt kérdezi először Kovács Károlytól, a Démász békéscsabai területi kereskedelmi vezetőjétől:- Sajnos, amikor a régi rendszerről áttértünk az újra, a régi, hibás rögzítések miatt téves adatok is átkerültek az új bázisba. Szerencsére a hibák felszámolásának a vége felé járunk, de még vannak öröklött problémák, melyek közül sokat elhárítottunk már, így ezt is helyre fogjuk tenni.- Régen nem becsült számlák érkeztek a fogyasztókhoz, hanem havonta jártak a villanyóra-leolvasók. Ma nem járnak, és azóta mi fogyasztók ügyfelek lettünk, de jóval több problémánk támadt a korábban hétköznapinak tűnő befizetésekkel kapcsolatban.- Leolvasók most is vannak, de a havi leolvasásra való visszatérés nem szerepel a terveinkben. Az azonban igen, hogy a különféle szokású csoportoknál különféle leolvasási időket alkalmazunk. Az erősen változó, nagy fogyasztású helyeket havonta, az egyenletes, kis fogyasztású helyeket évente olvassuk le, de ezeket a változtatásokat az érintett fogyasztókkal egyeztetve végezzük majd el.- A leolvasók hétvégén járnak majd, amikor bennünket, ügyfeleket esetleg otthon is találnak?- A leolvasók alkalmazottak; a foglalkoztatási törvény és a kollektív szerződés egyelőre ezt a módot teszi lehetővé alkalmazásukra.- Itt a tél a nyakunkon. Az ügyfélszolgálati irodájuk kicsi. Nyáron a tűző napon, télen esőben vagy hóban, fagyban várakoznak majd az ügyfeleik? Nem tervezik az iroda bővítését?- A terveinkben szerepel a költözködés az Andrássy út 46. szám alá. Ott nagyobb ügyfélszolgálati irodát üzemeltetünk majd. Ám azt még ki kell alakítani, hogy alkalmas legyen a jelentős ügyfélkör fogadására.- Irodájukban járva én is megtapasztalhattam, hogy ügyintézőik udvariasak, kedvesek, szolgálatkészek, de a ,,számlagondokkal” csak egyvalaki foglakozik. Vagyis, hiába támad fel az emberben a remény, hogy hamarabb végez, beállhat mondjuk hatvanharmadiknak a sorba.- Csak a pénztárunk egyszemélyes. A többi ügyintézőnk tájékoztatással, egyéb módosításokkal, illetve a számlák rendezésével foglalkozik.- Mi lesz a cikk elején tárgyalt eset megoldása? Meddig kapja még a békéscsabai Antal Gyula három éve elhunyt édesanyja a befizetési csekkeket?- Megszüntetjük a fogyasztási helyet és töröljük a nyilvántartásunkból. PANICS SZABÓ FERENC Láncos kút vándorlása Az országban egyedülálló az orosházi kútmúzeum, amit lelkes helytörténészek — élükön Kiss Horváth Sándorral — alapítottak. Orosháza A gyűjtőmunka eredményeként jelenleg húsz működőképes kutat láthat az érdeklődő Orosháza belvárosában, a Táncsics utca-Könd utca kereszteződésében álló víztorony tövében. A minap egy újabb szerzeménnyel gazdagodott a múzeum.- Juhász István orosházi gazda 1912-ben Budapestről hozatta azt a láncos kutat, amire most nagyon büszkék vagyunk. Mivel a család sokszor költözött, mindig vitték magukkal az öntöttvas vízvételezési alkalmatosságot, hiszen az ásott kutakra rá lehetett telepíteni. A családi értéket az ifjabbik Juhász örökölte, aki nyugdíjas vasutasként Csaba- csüdön telepedett le. Mivel a família bevezettette a vizet otthonába, ezért a kútritkaságra nem volt többé szükségük, felajánlották múzeumunknak a láncos kutat — mesélte el lapunknak a gyűjtemény gyarapodásának legújabb fejleményét Kiss Horváth Sándor, a múzeum vezetője. _______________________________ICSETEI Tévéfelvételre utaznak Hovatovább! - Óvodások a Pólus Centerben Kevesebb napközis A Gyomaendrőd külterületi Öregszőlőben működő Tulipá- | nos óvodában ebben a tanévben J harmincháromról huszonnyolc- [ ra csökkent az óvodások létszáma. A létszám fogyatkozása miatt a havi állami és önkormányzati támogatás összesen ötvenkétezer forinttal lett kevesebb, ugyanakkor a fenntartási költség emelkedett. A létszám emelkedésével egy ideig nem lehet számolni. Az ott lakó gyermekek háromnegyede hátrányos helyzetű, többen nagycsaládban nevelkednek. A Tulipános óvoda az utóbbi körülményre is hivatkozott, amikor azt kérte az ön- kormányzattól, a napközis gyermekek után járó jelenlegi 4300 forintos támogatást emelje 5500 forintra. A képviselő-testület úgy döntött, a kérést teljesíti. __ <r> Bélmegyer Hétfőn hajnalban huszonegy helyi óvodás tizenhat felnőtt kíséretében kel útra, hogy részt vegyen a fővárosban, a Pólus Centerben megrendezésre kerülő, Rókus- falvi Pál „Hovatovább!” televíziós műsorának felvételén, mely december 17-én kerül adásba. Köztudott, hogy a három versenyző csapatot országosan felkért támogató segíti. A bélmegyeri gyerekeket hatvan jelentkező közül választotta Kovács Ági úszó, olimpia bajnok, s együtt versenyeznek az első díjért. Nos, a tét nagy, a győztes csapat egymillió forinttal térhet haza. Dán Márton polgármestertől megtudtuk, hogy a vetélkedőre a Bélmegyeri Óvodáért Alapítvány pályázott. Az alapítvány a közelmúltban a helyi művelődési házban megrendezte a szülők bálját, melynek bevételét az óvoda játékállományának pótlására, s a meglévők felújítására költik. Amennyiben nyernének, akkor ezt az összeget is erre a célra fordítanák. Bízzunk benne, hogy Fortuna a bélmegyeri gyerekek mellé áll...-SZ-