Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-11-12 / 264. szám

2000. november 11-12., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 7 AZ ÚJSÁGÍRÓK EGYETLEN CÉLJA NAPOKON ÁT: A TÚLÉLÉS A MEGFŐZÖTT FÖLDIGILISZTA IS EHETŐ Halálfélelem ült a hordágyon fekvő katonaruhás lány arcán. Nem is annyira a két fadarabbal sínbe rakott, törött lába miatt aggódott, inkább attól félt, hogy minden pillanatban lezuhanhat a faágakból összetákolt hordágyról, amelyet négy katona cipelt a vállán. Ingoványbán derékig vízben, térdig iszapban gá­zolva igyekeztek biztonságba helyezni társukat. Igaz, a katonák éppen olyan hamisak voltak, mint a tettetett lábtörés — a mundérban a védelmi miniszté­rium által újságírók számára szervezett túlélő tanfolyam résztvevői izzadtak. játszani a nyomkereső kutyák szimatát —, aztán következett a lápos terület. És hogy ez se legyen olyan egyszerű, egy „törött lábú” sebesültet kellett egy sebtiben összetákolt hordágyon ma­gunkkal cipelni. Még szerencse, hogy a csoport egyetlen nőtagja „sérült meg”, aki hordágyastul alig volt több hatvan vártak a katonai rendőrség terroristának álcázott emberei. Kezünket megbilin­cselték, szemünket bekötötték, majd egy autóbusz ülésére fektettek. Negyed­órás buszozás után egy elhagyatott épü­letbe értünk. Itt motozás után mindegyi­künket külön helyiségbe vittek. Egyen­ként vezettek bennünket kihallgatásra, Az izzadságcseppek, a káromkodások, az erőfeszítés persze valódi volt. Hi­szen ugyanazt követelték meg a gya­korlaton résztvevő hét újságírótól, amit hasonló gyakorlatokon a hivatásos ej­tőernyősöknek kell végigcsinálniuk. A védelmi minisztérium külföldi példa alapján első ízben szervezett új­ságírók számára túlélő tanfolyamot, amelynek célja olyan helyzetek megol­dására való felkészítés, amilyenekbe a válságövezetekben végzett riporteri munka során kerülhetnek a tollforga- tók. Például, ha valahol Boszniában ak­nára fut a gépkocsijuk vagy Csecsen- földön emberrablók elől kell menekül­niük, és puszta életüket mentve, rejtőz­ködve kell megtenniük akár több száz kilométert, miközben az egyetlen fel­szerelésük mondjuk, egy zsebkés. Vezetőink — két fiatal ejtőernyős százados — azonban sok mindenre megtanítottak, aminek a hétköznapi életben is hasznát vehetjük. Például hogy hogyan nyithatjuk fel puszta kézzel a konzervdobozt. A titok — és a konzerv — nyitja: addig dörzsöljük a bádogdoboz kerek felét egy lapos sziklához (betonhoz, aszfaltúihoz stb.), amíg el nem kopik a karimája, és le nem esik magától a kerek dobozfe­dő. Megtanultuk megállapítani, me­lyik égtáj merre van, gyufa nélkül gyújtottunk tüzet, és megtanultunk tá­jékozódni ismeretlen terepen. S hogyan lehet erdős, sziklás terüle­ten álcázott éjszakai fekhelyet készíte­ni? Itt szó szerint érvényesült a mondás: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.” Csupán annyi módosítással, hogy „ Ki mint veti hálózsákját...” A pihenésre pe­dig nagy szükségünk volt, mert másnap reggel kezdődött az „ismeretlen terepen való mozgás” elnevezésű gyakorlat. Két- és háromtagú csoportokban kellett megtennünk 15 kilométeres utat erdőn- mezőn, úttalan utakon keresztül, asze­rint tájékozódva, amit előző nap elmé­letben megtanultunk. De azért nem hagytak teljesen sorsunkra, mindegyik csapat kapott egy-egy rádió adóvevőt, amelyben probléma esetén rejtjelezve hívhattuk fel az oktatóinkat. A harmadik nap programja a sziklás terep leküzdése volt. A meredek, szik­lás ösvényen való felkapaszkodás csu­pán bemelegítőül szolgált, az igazi fel­adatot az egy-másfél méter széles sziklahasadék sima falán való felmá­szás jelentette. Az már csak hab volt a tortán, amikor egy 25 méter magas, függőleges sziklafalon ereszkedtünk le kötélen. Még be sem fejeztük a sziklamászó gyakorlatokat, amikor a közeli erdőből kiáltozás és durrogás hallatszott. Odaérkezve megdöbbentő látvány fogadott. Az egyik szikla mö­gött egy sportruhás férfi görnyedt, ke­zét jajgatva a hasára szorította, tenye­re alól szivárgott a vér. Amikor egyi­KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ de hogy igazán mit akartak megtudni, az nem derült ki, mert én a nevemet fir­tató első kérdésre sem voltam hajlandó válaszolni. Igaz, nem is nagyon igye­keztek kiszedni belőlem, az egyik terro­rista csak az asztalt verte előttem a gu­mibotjával, hozzám nem nyúltak. Ha élesben ment volna a dolog, akkor például egyenként vágták volna le az uj­jaimat, amíg el nem kezdek beszélni, így azonban csak az volt a büntetésem, hogy a magánzárkában hátrabilincselt kézzel, fejjel a falnak támasztottak. Itt kellett végighallgatnom, ahogyan az ab­lakom alatt egymás után két társamat „kivégzik”. Azt másnap reggel tudtam meg, hogy egy harmadiknak sikerült el­menekülnie. Minket, többieket reggeli fél hétkor szabadítottak meg a terrorista­ellenes kommandó csuklyásai. Igaz, már hajnali fél négykor is próbálkoztak, de az akkori szabadítókat a terroristák „kinyírták”. Ez a gyakorlat olyan hely­zetet imitált, amilyenbe valóban csak válságövezetben kerülne az ember, ám sok, a hétköznapi életben is jól haszno­sítható dolgot is megtanultunk. Például felismerni a gyógynövénye­ket és zúzódást, ínygyulladást, hasme­nést gyógyítani velük. Vagy azt, hogyan kell csapdával őzet fogni és a húsát só­zással, füstöléssel tartósítani. Persze az őzfogást csak imitáltuk, de a tartósítást sertéshússal el is végeztük. Főztünk le­vest csalánból, vadsóskából és bogáncs­ból, sőt az egyik társammal — progra­mon kívül — még a főtt földigilisztát is megkóstoltuk. Nem állítom, hogy ínyencfalat, de ehető. Gaál László Erőpróba a hullámok hátán: húzni vagy tolni? künk elvette a férfi tenyerét, hogy megnézze, mi baja, az alól a puszta belei buggyantak elő. Igaz, mindjárt kiderült, hogy a belek műanyagból vannak, csakúgy, mint a másik szikla mögött fekvő csinos fia­talasszony alkaijának nyílt töréséből kikandikáló csont, de az első pillanat­ban igencsak megijesztettek bennün­ket. Ráadásul a csonttöréses nőről kide­rült, hogy gerincsérülése is van, tehát nagy hirtelen hordágyat is össze kellett tákolnunk, és azon vinni le őt az erdei útig, ahol már várt a mentőautó. Mi­után a sebesül­teket elláttuk, néhány órát aludtunk az er­dőben, hogy aztán nekivág­junk egy újabb 15 kilométeres gyalogtúrának, ezúttal az „éjszakai rej­tett helyváltoztatást” gyakorlandó. Az egyik csapat megtapasztalhatta, hogy az erdőben fény nélkül nem sok esély van a tájékozódásra. Amikor kimerült a zseblámpájuk eleme, kénytelenek vol­tak letáborozni, és egy őrtűz mellett az erdő mélyén megvárni a pirkadatot. A következő napot ott kezdtük, ahol haj­nali háromkor nyugovóra tértünk — a harckocsi-gyakorlótér melletti árokban. Innét megint gyaloglás következett egy jó darabon az erdei patak medrében gá­zolva — így lehet legegyszerűbben ki­kilónál. S habár négyen vittük a hord­ágyat, nem volt könnyű dolgunk, mert rajta kívül a teli hátizsákunkat is cipel­ni kellett, s az lépten-nyomon bele­akadt a sűrű bozótba, a lábunk pedig térdig süppedt az iszapba. Az sem volt gyerekjáték, amikor a patak folyását követve egy körülbelül egy méter át­mérőjű, négy méter hosszú betongyű­rűn kellett magunkat hátizsákostul, hordágyastul átpréselni. A „víz­akadályok leküzdése” című program része volt á 120 méter szé­les víztározó átúszása — teljes felszere­léssel. El nem tudtuk képzel­ni, hogyan le­het százhúsz métert úszni nehéz túraba­kancsban, teli hátizsákkal, de az oktatóink tudták a módját, hogyan lehet esőköpenyből tutajt csinálni, hogy azon szállítsuk el a felszerelést. Mindenképpen ez a nap volt a legmeg- erőltetőbb, de volt olyan gyakorlat is, amely pszichikai téren edzette az em­bert; ez pedig a „fogság és vallatás” cí­mű fejezet volt. Elméleti előadással kezdődött, ahol megtudtuk, hogy mindig jobb reguláris hadsereg fogságába esni, mint ha félka­tonai banda vagy terrorcsoport ejtene túszul. Az előadásról csak egyenként tá­vozhattunk, az ajtó mögött pedig már Harc az életért 1. nap: Tájékozódás ismeretlen terepen 2. nap: Mozgás feltáratlan felszínen 3. nap: Sziklás terep meghódítása Éjszakai rejtett helyváltoztatás 4. nap: Sérültek ellátása Vízi akadályok leküzdése Fogság és vallatás . 5. nap: A „vég” Hhbbhhhbhhhhhhhhhhhhhi „0, a szárnyas idő hirtelen elrepül..." (Berzsenyi) Egy NYUGDÍJAS NAPLÓJÁBÓL Mit csinálhat az ember, ha végképp nyugállományba kerül? Először is meghúzza magát, mint afféle inaktív állampolgár. Mivel csak időben vált milliomossá, le­mond a világ körüli utazásokról. Athén, Velence, Firenze, Róma, Madrid, Párizs, London lett volna az első útvonala, mikor még annyit ál­modozott az elveszett illúziók korá­ban. Megpróbálhatja hasznossá tenni magát a ház körül. Kertészkedik, tesz- vesz, szöszmötöl, innen oda rakosgat, vagy onnan ide. De ha kímélő élet­módra szorították? Vagy nem ért hoz­zá? Az én esetemben mindenki jól jár, ha csak gyönyörködöm a fűben, fában és virágban. „Lassanként koszorúm bimbaja el­virít.” Élvezzük hát a megérdemelt nyugdíjas éveket, sütkérezzünk az őszi verőfényben, mely ezüstre festi hajian holló fürtjeinket. Az öregkornak is megvan a maga szépsége. Meg aztán nem szabad unatkozni. Ott a rádió, az újság, a televízió, a könyv: megannyi hangos és néma ba­rát. A rádióban most éppen hangos, modem keményzene szól, dobhártya­szaggató decibelekkel. A másik hul­lámhosszon zártkörű vitafórum a trá­gár szövegkörnyezet létjogosultságá­ról a postmodern irodalomban. Az új­ságban többnyire ugyanabba a hírér­tékbe botlunk: áremelés, természeti katasztrófa, korrupció, pártviszály, megélhetési bűnözés, erőszak, drog, öngyilkosság, egészségügyi és kultu­rális intézmények racionalizálása, éh­ségsztrájk, tüntetés, országúti de­monstráció, környezetszennyezés, rák, népességfogyás, nemzethalál, érték­rendek pusztulása, lélektani határok közönyös átlépése. No, de ott a televízió a sok csator­nával, bár egyik-másik inkább kaná­lis, még inkább kloáka. Akciófilm: vérpatak, hullafolt, artikulátlan üvöl­tés nadrág- és torokszakadtából, öt-hat ocsmány szóvariáns, leng a trágár szleng, bűzlik a ránk eresztett kultúrszemét tömegáru, a behurcolt csatomakultúra. Emitt a latin-ameri­kai szappanoperák szirupos mákonya kábít, amott egy amerikai sorozat négyszázharminckilencedik epizódja zajlik magyar szinkronnal, magyarta­lan hanglejtéssel. A ráérő szinkron­hang szabálytalanul darabolja a heve­nyészett szöveg fonalát, ötletszerűen mossa össze és lépi át a mondathatá­rok Rubicionát. Az indokolatlan ordí- tozás, a modoros lihegés s a gyakori beszédhiba sűrűjében mintha mindig esküszöveget ismételnénk vagy penta- meterek verslábai közt bukdácsol­nánk. Annyi különbséggel, hogy a klasszikus időmértékes verselésnek rend és fegyelem volt a törvénye, itt és most viszont édes anyanyelvűnket rontjuk felelőtlenül. Pedig nyelvében él(ne) a nemzet. Elzárom a szennycsatomát. Leeme­lem a polcról a nemrég kapott könyvheti újdonságot. Világhírű szer­ző, a második világháború avatott tol­lú ábrázolója. A fülszöveg szerint ko­runk stílusában „nyers, brutális, erőtel­jes és borzalmas”, vagyis: remekmű, ez kétségbevonhatatlan... Belelapo­zok: a 12. oldalon 17 obszcén kifeje­zés, a 118. oldalon 23., a 330. oldalon nyolc (kész felüdülés!), a 432. oldalon 29 (!) trágár szó bravúros műfordítói átültetése érhető tetten a szép magyar nyelv televényébe. Hát igen. Éz már az ezredforduló világa. Szép, új ízlésvi­lág. Nosztalgikus sóhajjal gondolok Arany Jánosra, Jókaira, Krúdyra, s a többi klasszikusra, akik még undorító Videofilm-sikerlista 1. Doktor zsiványok (kaland) 2. A holtak útja (thriller) 3. Ilyen a boksz (vígjáték) 4. Toy story 2. (családi) 5. Az álmos völgy legendája (horror) 6. A part (thriller) 7. A hurrikán (akció) 8. Ha szorít a szorító (vígjáték) 9. A kis hableány 2. (mese) 10. Velem vagy nélküled (romantikus) (Fanfár Videotéka) Film Doktor zsiványok A csődbe jutott James Macleane összeakad Plunkett-tel, aki azt java­solja, hogy társuljanak. Ketten kiszi­matolják a legsebezhetőbb, leggazda­gabb áldozatokat, majd együtt kira­bolják őket. Egy szép napon aztán megjelenik a nő, aki nagy. szimpátiá­val tekint a véletlen odasodorta csir­kefogókra. (s) Könyv Fortinbras királysága Az ifjú Fortinbras két éve uralkodik Dá­niában (vagy tán egy kisebb és bizony­talanabb országban?), ahol „a bűz az ég­re csap”. Sovány uram az orange párt, és a titkos szolgák feje veszélyes ember. Dagadt lovag gyűlöletet zabái és go­noszságot köp. Fortinbras a Bohócki­rállyal szövetkezve győzte le a vörös szalagos bárókat. Pénz herceg aranyló száműzetésben él Wiennában. „A könyv politikai elemzés és nem művészi alkotás. Vélemények és érzések ütközé­se. Megzavaija nyugalmában azokat, akik a nyugalmat külső dolgokban s nem önmagukban keresik” — írja a Fortinbras királysága előszavában a szerző, Lengyel László. A kötetet olvas­va eltűnődhetünk: torz tükröt tart elénk közéletünkről és szereplőiről a szerző, vagy tiszta tükörbe nézve borzongha- tunk jelenünk aktuálpolitikai történése­in? Tessenek vagy sem a Lengyel által merészen megrajzolt politikusi portrék, egy biztos: közéletet élni csak vitázva, beszélgetve, kérdezve és gondolkozva szabad. Mintahogy az meg vagyon írva. (A békéscsabai Radnóti Könyvesbolt ajánlata: Lengyel László Fortinbras ki­rálysága, Helikon Kiadó 2000.) (y) szavak nélkül tudtak fogalmazni. Vojtina ars poeticája szerint: ,,Nem a való hát; annak égi mása Lesz, amitől függ az ének varázsa.” Csakhogy mindez már elavult, ide­jét múlta (?!) Manapság a nyelvi kör­nyezetszennyezés dívik. Multikul­turális zsinórmértékünk olyanná lett, mint a pálpusztai sajt. Minél büdö­sebb, annál érettebb. így lesz eladható és fogyasztható. Hurrá! Éjszaka pihentetem a nyugdíjas idegszálakat. Csukott szemmel, nyitott ablaknál hallgatom az aranytorkú éne­kes madarak hajnali karénekét. Az ő beszédkultúrájuk megőrizte művészi színvonalát. A trillázó partitúra har­móniája ugyanúgy nyugtat és gyö­nyörködtet, mint Periklész, Homérosz, Augustus korában vagy Lorenzo Me­dici, II. Magnifico művészetpártoló re­neszánsz kertjében, ahol a serdülő Mi­chelangelo faragta első szoborfaunját. Valahol utat tévesztettünk... Szász András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents