Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11-12 / 264. szám
2000. november ] 1-12., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete A Sárkány-hegység árnyékában Jünnan dél-kínai tartomány északi részén, az öt és fél ezer méteres Sárkányhegység lábánál, a Jangce folyó termékeny völgyének közelségében fekszik Lijiang városka. Lakói, a nászik a nomád tibetiek leszármazottai, A nászik évszázadokkal ezelőtt felhagytak régi életmódjukkal, és jakbőr sátraikat elhagyva letelepedtek a festői szépségű Litiáng-völgyben. Közeleg a dél és Lijiang városka régi negyedében zajlik az élet. A piacon nagy a nyüzsgés. Míg a férfiak tétlenül cigarettáznak a régi faházak árnyékában, a nők fürgén röpködnek a standok között, melyeken gyógynövények, edények, zöldség és szőttesek tornyosulnak. Szinte valamennyien ugyanazt a viseletét hordják: széles ujjú, világoskék inget és hosszú, barna nadrágot, hozzá a tipikus kék sildes sapkát. Hátukon az elmaradhatatlan T alakú nagykendő, amely a hátikosár nyomását enyhíti. A kendő világos és sötét színe a nappalt és az éjszakát jelképezi, a hét kivarrott csík a csillagokat. Régen két nagy kört is hímeztek rá, melyek békaszemet szimbolizáltak; a béka egészen a 15. századig szent állatuk volt a násziknak, az animista hit háttérbe szorulása óta azonban kiment a divatból. A nászik eredetileg a nőket alacsonyabb rendű és tisztátalan teremtményeknek tartották. Tilos volt számukra a férfiak körében ülni, velük étkezni. A házak felsőbb emeleteit sem használhatták, nem járhattak a férfiak feje fölött. A nehéz munkák nagy része a nőkre hárult, és eszükbe sem jutott az évszázados szokások ellen tiltakozni: türelmesen viselték sorsukat, s miközben keményen dolgoztak, lassan kiszorították a férfiakat az élet legfőbb területeiről. Megtanultak kereskedni, árulták a tibeti árut a helyi piacon vagy a környező falvakban. Még a legnehezebb árut (például sertést) is a hátukon hordták. Ennek következtében rendkívüli fizikai adottságok fejlődtek ki náluk: nagyobb növésűek, erősebbek, vállasabbak voltak a férfiaknál. Öntu- datosabbak lettek, s mivel a férfiak a semmittevésben jeleskedtek, egy idő után átvették a gyermeknevelés szerepkörét is. így váltak a nők család- fenntartókká. A lijiangi nászik matriarchátusa néhány családnál a mai napig létezik, a környező falvakban még inkább jelen van. A férfiak ugyan megmaradtak privilegizált helyzetükben, de tudatában vannak, hogy a nők nélkül semmire sem mennének. Nem ritkaság, hogy a nászi férj vagy fiú a feleségtől vagy az anyától kénytelen pénzt kérni, s a fiatal lányok természetes módon fizetik kedvesüknek az italt vagy a cigarettát. A nászi menyasszonyt dolgosságának köszönhetően a kínaiak is nagyra becsülik. A férfira, aki nászi nőt vesz feleségül, kényelmes, gondtalan jövő vár. Am mivel öt kínai férfira átlagban négy nő jut, a férfiaknak nincs sok választási lehetőségük. A matriarchá- tus nyomot hagyott a nászik nyelvén is; a nőnem hangsúlyosabb a hímnemnél. Míg például a nőszék kapcsolat karszéket jelent, a férfiszék kifejezés hokedlit. Lijiang még századunk harmincasnegyvenes éveiben is szomorú elsőséget mondhatott magáénak a kínai öngyilkossági arányban. Átlagosan minden hétre jutott egy öngyilkosság. A múlt században ugyanis a nászi vezetők, hogy közelebb kerüljenek a kínai szokásokhoz és kultúrához, a szigorú konfuciuszi rend szerint bevezették, hogy a házasságról a szülők döntenek. Az anyákat ettől fogva nem érdekelte, szereti-e egymást a fiatal pár, vagy Az öt és fél ezer méteres Sárkány-hegység lábánál, a Jangce folyó termékeny völgyének közelségében élnek a nászik, a nomád tibetiek leszármazottai egyáltalán látták-e egymást a házasság előtt. Ez a kegyetlen rendszer egész jól működött a kínaiaknál, ahol a gyerekek vak engedelmességgel tartoztak a szüleiknek. A nászik azonban az ősi tibeti hagyományok szerint szabadok voltak, s nehezen viselték a kötöttséget. Az egymástól elválasztott szerelmes pár inkább választotta a halált. így volt ez a házasságon kívüli „gyermek- áldással” is; az ilyen gyermek megbélyegezte az egész családot, s a szülők úgyis megölték volna lányukat, hogy megőrizzék az arcát (az arc elvesztése sok keleti kultúrában elviselhetetlen szégyent jelent). A kínai kommunizmus győzelme után a kényszerházasság szokása megszűnt, az öngyilkosságok száma csökkent. Ha helyenként mégis előfordul, a régi szokás szerint zajlik. A nászik a túlvilágra való távozást komolyan veszik, és úgy tartják, hogy nem illik kapkodva, felkészületlenül, rendezetlenül távozni, csak ünneplő ruhában, nyugodt, félreeső helyen. Ha egy pár a halált választja, kimegy az erdőbe, keres egy csöndes zugot, ahol ünnepélyesen beveszi a mérget, és kéz a kézben várják a halált. Az öngyilkossághoz hagyományosan a fekete sisakvirág gyökerét használják, melyet olajban főznek meg. Ez ugyan fájdalmas gyomorgörcsökkel jár, de az eredmény garantált, ráadásul tisztább, mint a mélybe ugrás vagy a fegyver. Amikor valaki kileheli a lelkét, nászi szokás szerint ezüstpénzt kell a nyelvére helyezni. Ha ezt elmulasztják, a megboldogult nem tudja megváltani a paradicsomba való belépést, ahol az ősei, rokonai élnek. Ez a szokás még ma is nagyon erős, ezért ha egy idős vagy súlyosan beteg ember a végét járja, éjjel-nappal őrködnek a betegágyánál, nehogy elmulasszák a rítust. Éppen ezért nagy szerencsétlenségnek számít, ha valaki öngyilkosságot követ el vagy baleset áldozata lesz. Az ilyen boldogtalan lélek bolyongásra van ítélve, míg a családja meg nem menti a harlalunak nevezett rítussal, melyet a sámánok, a dongok végeznek. A sámánok azonban a tradíciók kopásával és a kommunista szorongatás következtében mára szinte teljesen kihaltak. A nászi tradíciók egyébként is fogyatkoznak. Nemcsak a sámánok „mennek ki a divatból”, de a régi, piktorgramm írás is, helyette egyre inkább tért hódít a kínai írásmód. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egész észak-tibeti kultúra pusztulásra van ítélve. A lijiangi taoista templomban például minden este megtartják a szokásos egyházi zenélést. Fehér bajszú öregemberek szólaltatják meg a régi hangszereket, melyeket a kulturális forradalom után Kínában igyekezett a kommunista hatalom elpusztítani. A nászik elásták őket, így Lijiang ma az utolsó helyek egyike, ahol ma is hallani a Han, a Szong és a Tang dinasztia korából származó dallamokat. „A mi zenénk több, mint 400 éves — állítja a hetvenhét esztendős Cseung Lung. — Túlélte Mao Ce-tung kulturális forradalmát, miért ne élne tovább?” A gigantikus kínai birodalomban tehát tovább virágzik a nászik, az északi tibetiek kultúrája. *• m ■ • . ? m A KORMÁNYZÁS FELELŐSSÉGE Nincs szerencséjük a Békés megyei minisztereknek. Előbb Pepót váltották le, most meg Ligetvárinak kell távoznia. Csakhogy míg Pepó tökéletesen szétzüllesztett mindent maga körül, addig Ligetvári épp ellenkezőjét tette: nekilátott kiganézni. Ezzel szemben Torgyán doktor az utolsó utáni pillanatig ragaszkodott Pepóhoz, Ligetvárit viszont idejekorán menesztette. Az ok kézenfekvő: Pepó azt tette, amit elvárt tőle, Ligetvári amit tisztessége, tudása, szakmai hitele diktált, csak épp belepancsolt a kisgazdapárt piszkos ügyeibe. Torgyán doktor szerint persze egészen másról volt szó: Ligetvári tudós ember, képtelen volt megfelelően irányítani a minisztériumot. Nagy kérdés persze, hogyan tudta megítélni Ligetvári szakmai munkáját Torgyán doktor az alatt a néhány nap alatt, amikor épp nem utazott a világban, épp nem foglalkozott a magyar mező- gazdaság megváltásával, épp nem hazudozott össze-vissza a házépítéséről, épp nem takargatta a Környezet-gazdálkodási Intézet kisgazda vezetőinek piszkos ügyeit, épp nem bátorította Szabadi államtitkárt arra, hogy rugdosson ki mindenkit, aki „tiszteletlenül” beszél vele. Pártay Tivadar, a kisgazdapárt nagy öregje így emlékezett vissza Torgyán pártba kerülésére: „1990 tavaszán alá- zatoskodott be lakásomra, és kérte felvételét az FKGP-be. Kijelentette, jómódú ügyvéd, de hiányzik a társadalmi elismertsége.” Azóta eltelt kerek tíz év, és Torgyán doktor megszerezte a társadalmi elismertséget és magáévá tette a pártot. Aki nem feküdt le neki, az mehetett. Tegnap kiderült, nem csak pártbéli elvtársaival van így az elnök, há- nem a kívüliekkel is, csütörtökön este épp a miniszterelnök tekintélyét fogyasztotta el vacsorára. Megtehette, mert a kormányfő Torgyán foglyává vált. Ha lelépteti, bukik a koalíció, s vele a kormány. Egy normális országban van egy határ, ameddig a koalíció érdekében el lehet menni, azon túl jön a rendkívüli választás. Megszokhattuk, hogy a miénk nem normális ország, ezért nincs határ egy erkölcsileg és politikailag lenullázódott pártelnökkel szemben. Félő, a Fidesz mindezért nagy árat fizet. Itt már régen nem arról van szó, hogy egy hiteltelen ember tobzódik a hatalomban, és tehetségtelen pártkatonáinak sorát ülteti fontos pozíciókba, hanem arról, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke ehhez partner. Márpedig a kormányzás felelőssége e tekintetben is közös. Árpási Zoltán ..a kormányfő Torgyán foglyává vált. Csanádapáca, 1916. A nyolcvannégy évvel ezelőtti pillanatot megörökítő képeslap Klein Ferencz csanádapáczai üzletét ábrázolja a helybéliekkel. A bolt egykori kínálata a bejáratot díszítő hirdetések alapján igen széles: méter- és rövidáru, fűszer, szeszes ital és vegyes cikk egyaránt kapható
