Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-09 / 237. szám

RIPORT 2000. OKTÓBER 9., HÉTFŐ - 7. OLDAL Vallatom fogott rabtemető ,,Nem tudhattuk, mikor történik meg velünk is a baj” A számunkra kedves személy elveszté­sének biztos tudatánál csak egy rosszabb létezik, a bizonytalanság. Mert amíg a végtisztesség várat magára, a lélek sem nyugodhat. Sokan cipelik magukkal ezt a terhet, ám kevesen be­szélnek róla. A gyomaendrődi Holdmézesi-Serb dr. Szerb Györgynére és családjára is sokáig hallgatást paran­csolt a hatalom. Gyomaendrőd 0V9m őbirtoimti lamjrfcmt j r*af,íö Holdmézesi-Serb dr. Szerb Györgyné Mirhóháti úti háza nappalijában, a gőzölgő kávé mellett idézzük az ötvenöt évvel ez­előtti történetet. Akkor a Szerb család még Budapesten élt.- 1945 után a férjemet, aki tizenöt évig volt a Budapesti Szent Margit Kórház szü­lész főorvosa, megpróbálták beléptetni a pártba. Ő erre nem volt hajlandó. A rend­szer ezt úgy torolta meg, hogy a fővárosból kihelyezték a Bács-Kiskun megyei Bócsára. Harminc kilométeres tanyakörzet orvosa lett, ha kellett, levezette a szülést, fogat hú­zott. Szolgálati lakásban, nagyon nehéz kö­rülmények közt éltünk. A férjem sokáig hasztalan próbálkozott, hogy jobb helyre kerüljünk, az álláspályázatait sorra elutasí­tották - idézte riportalanyunk a negyvenes évek második felét, amely a családjuk többi tagjához sem volt kíméletes. - A férjem öccsét az ávósok olyan kegyetlenül megver­ték, hogy belehalt a sérüléseibe. A bárónő sógornőm szintén áldozatul esett a rendszernek. Negyvenki­lencben, a hetvenegy esztendős apósomat, Szerb Tódor Györgyöt a rákospalotai családi házából a Markó utcai gyűjtőfogházba hur­colták. Innen egy év múltán bí­rósági ítélet nélkül a kistarcsai intemálótáborba vitték. Az apó­som vezető tisztviselő volt, a Belügyminisztériumból ment nyugdíjba. Amikor csak lehetett, a fogságban látogat­tuk, ám egyszer, amikor mentünk, azt mondták: „ne keressék, mert maguk is oda kerülnek, ahová ő”. Akiknek van emléke az dcpo ■ • - - ) r ‘:n Holdmézesi-Serb dr. Szerb Györgyné kezdeményezésére néhány éve kiállításon mutatták be Gyomaendrödön a gyomai és endrődi nemesi családok címereit. A felvétel a kiállítás megnyitóján készült ávósok kegyetlenségéről, azok megértik, a továbbiakban nem tehettünk semmit. Teltek az évek. Szerb doktor több állo­máshely után 1964-ben Gyomán kapott ál­lást. A körzeti főorvos itt praktizált egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig. Feleségé­vel egy fiút és egy lányt neveltek fel. Mind­Végre lesz egy hely... A váci önkormányzat az egykori rabtemetö helyén kegyeleti helyet alakít ki. Holdmézesi-Serb dr. Szerb Györgyné el­mondta, kegyeleti szempontból igen nagy ennek a jelentő­sége. Annyi évtized után végre fejet hajthatnak itt, a méltat­lanul meghurcoltak hozzátartozói, s halottak napján lesz egy hely, ahol megemlékezhetnek elvesztett szeretteikről. ketten pedagógusok. A rendelőintézeti asz- szisztens nyugdíjas feleség így emlékezik a Gyomán köztiszteletben álló párjára:- Ötvenegy évet töltött orvosi szolgálat­ban, az életét szentelte a betegek gyógyítá­sának. Minden este imádkozott szegény ap­jáért, ám végig csak találgatni tudott: vajon erőszak által vagy természetes halállal halt meg a táborban? Évtizedekig megfigyeltek minket. A betoppanó idegen láttán már összerezzentünk. Nem tudhattuk, mikor történik meg velünk is a baj. Gyomán sem a család nemesi származásáról, sem a hoz­zátartozóink elhurcolásáról nem beszél­tünk. A kényszerű hallgatás egészen 1990-ig tartott. A rendszerváltozás után már nem volt akadálya, hogy az özvegy kutatásba kezdjen. Levelet írt a Történelmi Igazságté- teli Bizottságnak és a Belügyminisztérium­nak is. Utóbbi 1990. novemberében arról értesítette, hogy az 1950 májusában Kistarcsára internált apósa 1952. június 5- én a táborban meghalt. A váci rabtemető­ben hántolták el, sírja nincs. Az asszony, bár ma is kétli, hogy a Kistarcsán elhunyt személyt váci temetőbe szállították volna, nem tehetett mást, elfogadta a választ. Idén májusban azután hírt kapott róla, hogy fel­tárják a váci rabtemetőt. Az ötvenes évek elején elhantolt emberek exhumálását a he­lyi önkormányzat és az Igazságügyi Mi­nisztérium kezdeményezte. A feltételezé­sek szerint itt hántolták el Hóman Bálint egykori kultuszminisztert is. Az özvegy le­velet írt a váci polgármesternek, aki azt to­vábbította az Igazságügyi Orvosszakértői Intézetbe. Nemsokára megérkezett a vá­lasz. A levelet az intézet biológus-antropo­lógus szakértője, dr. Susa Éva írta. Tudatta, hogy az általa vezetett szakmai csoport idén május 29. és június 17. között feltárást végzett a váci rabtemetőben. A feltárást megelő­zően a váci levéltárban, a váci bör­tönben és a Történeti Hivatalban adatgyűjtést végeztek. Az adatok között megtalálták Szerb Tódor György nevét. Ezek az információk is a váci rabtemetőhöz kötik az el­temetés helyét. A feltáráskor közel száz sírt exhumáltak, az antropológiai vizsgálat be­fejezése ősz elejére várható. A szakértő a vizsgálat eredményéről tájékoztatást ígért. CSATH RÓZA A „Ferenc József” diákjai a ménesbirtokon A gyomaendrődi Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollé­gium osztrák partneriskolájának hét tanulója a mezőhe- gyesi ménesbirtokon teljesítette növénytermesztő gépész és állattenyésztő gyakorlatát. Az ígéretes kapcsolatról beszél­getvén kiderült, hogy az osztrák iskolák működési költsé­gekre háromszor annyit kapnak az államtól, mint a ma­gyarországiak. Gyomaendrőd—Mezőhegyes A diákok gazdálkodó családok gyermekei voltak, ezért az adott ágazatban való munkavégzés szá­mukra természetes volt, azonban újként hatott rájuk a gazdaság mérete, az alkalmazott technika és technológia. Elmondták töb­bek között, hogy Ausztriában a mezőhegyesinéi lényegesen ki­sebb birtokokon folyik a gazdál­kodás. Az összefüggő gyakorlat végén a tanulókat meglátogatták az oszt­rák iskola vezetői. A négytagú de­legációt dr. Megyeri Zsolt vezér- igazgató fogadta, beszélt a ménesbirtok történelméről, is­mertette az eredményeket, gondo­kat, és felvázolta a jövőbeli elkép­zeléseket. Ezt követően a felnőt­tek és a tanulók határszemlén vet­tek részt. A vendégek nem palás­tolták meglepetésüket a látottak­kal kapcsolatban, és az eredmé­nyeket illetően elismerően nyilat­koztak. Megköszönve a tanulók­ról való gondoskodást, meghívták iskolájukba a ménesbirtok, a mezőhegyesi és a gyomaendrődi szakképzés irányítóit.- Célunk elsősorban a Wieselburg-Erlaufban működő, Ferenc József nevét viselő mező- gazdasági szakképző iskolával, az ottani szakemberekkel, tanárok­kal való megismerkedés volt. Azt tapasztaltuk, hogy az intézmény létszámát tekintve hasonló nagy­ságú, mint a gyomaendrődi, illet­ve a mezőhegyesi. Hasonló az is­kola- és az oktatásszerkezet is. Az intézetben mezőgazdasági tech­nikus, mezőgazdasági gépgyártó és élelmiszer-ipari technológus szakirányú képzés folyik. Hoz­zánk hasonlóan kollégiumot is működtetnek. Lényeges különb­ség, hogy a működési költségekre háromszor annyit kapnak, mint a magyarországi iskolák, így az ok­tatástechnikai, laboratóriumi és műhelyberendezéseik igen kor­szerűek és hatékonyak. Igaz, tan­gazdasággal nem rendelkeznek, de a környék gazdái olyan fel- szereltségűek, hogy képesek a ta­nulókat gyakorlati foglalkozások­ra fogadni. Úgy váltunk el ven­déglátóinktól, hogy a kapcsolatot folytatni és erősíteni szándéko­zunk - jelentette ki Gubucz Jó­zsef, a gyomaendrődi szakképző iskola igazgatója. A wieselburg-erlaufi és a gyo­maendrődi iskolák együttműkö­dését a ménesbirtok a lehetősé­gekhez mérten a jövőben is támo­gatja - tudtuk meg dr. Megyeri Zsolt vezérigazgatótól. _________________________(o*ü Alkotótábor a Wörthi-tó partján Felvételünkön Csuta György (balról) és Molnár János Csuta György békési festő­művész — miután VIII. Nemzetközi Művésztelepét augusztus közepén „bezár­ta” — szeptember elején az ausztriai Klagenfurt mellett Krumpendorfban, a Kärntner Caritasverband szervezésében egyhetes al­kotótáborban vett részt. A krumpendorfi művésztelep jó­tékonysági céllal jött létre, és a Pension Caritasban, ami koráb­ban szálloda volt, ma diákotthon, évek óta a segítségre rászoruló, mostohább körülmények között élő osztrák művészeknek igye­keznek a pihenés és az alkotás le­hetőségét biztosítani. Az idén már negyedik alkalommal kapott a táborba meghívást három ma­gyar alkotó: a nagykanizsai Ludvig Zoltán, a sárvári Molnár János és Csuta György. Ludvig Zoltán festőművész tagja az oszt­rák szövetségnek, így kapta az el­ső meghívást és vihette magával Csuta Györgyöt. A Wörthi-tó partján, festői kör­nyezetben, évről évre szép mun­kák születnek, és az egy hét jó al­kalom az eszmecserére is. A mű­vésztelepre az idén huszonkét al­kotót hívtak meg, az osztrákokon kívül néhány szlovén, magyar és román vendéget is. Mindannyian a karitatív szervezetnek ajándé­kozzák az ott készített műveiket, amelyek azután a Caritas épüle­teit, idősek otthonát, gondozóhá­zait díszítik. Csuta György el­mondta, hogy nagyon szívélyes légkörben teltek a napok, baráti kapcsolatok alakultak ki, s úgy érzi, megszerették a magyarokat. A külföldi művészek körül töb­ben meghívást kapnak majd a bé­kési, illetve a nagykanizsai mű- vésztelepre is. _____________njc Fiatal lírikus támogatókat keres A kétegyházi Puravecz Pé­ter (képünkön) verseket ír. Jelenleg első kötetének ösz- szeállításán dolgozik. Arról kérdeztük, mit jelent szá­mára a költészet.- A Vásárhelyi Pál Műszaki Szak- középiskola ötödéves hallgatója vagyok, a vízügyi technikus sza­kon - kezdte a bemutatkozást Péter. - Hét éve írok verseket.- Emlékszel a legelső versedre?- Igen, édesanyámról szólt, és Anyák napjára írtam. Édesanyám rendkívül boldog volt, nagyon tet­szett neki. Tevékenységemet ta­náraim is nagyra értékelték, ösz­tönöztek, hogy írjak. Igen gyor­san kezdtem publikálni is.- Hol közöl­ték eddig az írá­saidat?- A kétegy­házi általános is­kola Nebulók nevű újságjában és a vízmű Vi­zeslepedő című lapjában. Taná­raim Békéscsabán is felkaroltak, informáltak a pályázati lehetősé­gekről. így kerültem bele a most megjelenő Tavaszi Antológiába is.- Könnyen vagy nehezen szü­letnek a versek? Szilánkok Melle domború, érzékien piheg, Arcomat simogató hajfonat, szemembe mélyedt tekintet. Egy fájó szeretkezés, lomhán vakító táj, Védtelen időhurok, egy neked adott nyár.- Mosta­nában nehe­zen, de attól is függ, hogy milyen hatá­sok érnek. Régebben tíz-húsz percig tartott egy vers szü­letése. Manapság két-három na­pig is eltart, amíg csiszolom.- Milyen versformát hasz­nálsz?- Leginkább a szonettet és a szabad verset. Az eddigi száz­negyvennégy próbálkozásom így született.- Milyen té­makörökhöz kapcsolódnak?- Elsősor­ban a szere­lemmel, a férfi-nő vi­szonnyal fog­lalkozom. Az érzéseimet, az indulataimat, a vágyaimat pró­bálom megfogalmazni bennük. A költészet oldottabbá teszi az em­ber lelkét, így van ez, ha olvasó, ha szerző az ember. De megragad a való világ is. A szegényeké, a koldusoké. PANICS SZABÓ FERENC Az „intermediális” Géczi János A beszélgetés apropóját az adta, hogy a Magyartanárok Egyesületének meghívására Géczi János a közelmúltban Békéscsabán járt. (A címbeli idézőjeles szó Tandori De­zsőtől való.) Békéscsaba- Arra kérem, először Békés me­gyei kapcsolatait tisztázzuk.- Anyai ágon medgyesegyházi származású vagyok. (De én már Monostorpályiban születtem.) Nagyszüleim tanyáján, később a faluban olyan meghatározó élmé­nyekre tehettem szert, mint a nagycsalád, a gazdag, paraszti kultúra és a természet. A biológi­át - végzettségem szerint bioló­gus vagyok - általános iskolai ta­nítóm, Katona Sándorné, Erzsiké néni szerettette meg velem. Har­madik osztályos gimnazistaként a sárospataki biológusnapokon aranyérmet nyertem, így lettem biológus. A szegedi egyetemen szereztem diplomát.- De hogyan lett költő?- Részben családi indíttatásra. Mivel több festő, író is van a csalá­dunkban, eleve nem volt tőlem so­ha idegen a művészet. Szegedi egyetemi éveimben aztán közel ke­rültem az Ilia Mihály szerkesztette Tiszatájhoz. Nagyjából egy időben indultam Baka Istvánnal, Zalán Ti­borral. De soha nem akartam a köl­tészetből megélni. Jelenleg három felsőoktatási intézményben, a pé­csi, a szegedi egyetemen, valamint a budapesti Képzőművészeti Főis­kolán tanítok, mind a három he­lyen művelődéstörténetet.-Ön a vizuális költészet műve­lője, sőt mestere. Hogyan lett azzá?- Meggyőződésem, hogy a ha­gyományos szónyelvet széjjel kell rúgni. A ké­pi jelek ki­tágítják az üzenetet, amit a sza­vak önma­gukban már nem képesek közvetíteni. A korosztá- Anyai ágon medgyesegy- ly°mra is házi származású ez a *°bb­mufajuság jellemző. Ez egyfajta világértel­mezés is, amire egy műfaj önma­gában már nem alkalmas. Könyv­művekben gondolkodom, kom­pozícióban, ezért egy-egy köte­tem általában vegyes műfajú: van benne vers, esszé és kép. Össze­köt korosztályommal az is, hogy az irodalmi életen kívül létezünk mindannyian.-A Tiltott ábrázolások köny­ve és az Angyalhéj című kötete egy sajátos, csak Önre jellemző Róma-élményt, Itália-élményt tükröz. Mik ennek a gyökerei? Mi ennek a vonzódásnak az oka?- Igazából az antik görögség, a bizánci kultúra, a hellenisztikus kqr vonz engem, legjobban a patrisztika korában élt keresztény szerzők érdekelnek. Róma, aho­gyan a horvátországi Rovinj is, in­kább pótélmény. Szeretem a me­diterrán világot, a délszakias nö­vényi környezetet és életmódot.- Ejtsünk néhány szót az Isko­lakultúra című folyóiratról, mely­nek Ön az alapító főszerkesztője. Hol a helye ennek a lapnak szelle­mi életünkben?- Jelenleg 96 pedagógia folyó­irat létezik az országban, ezek többmilliós példányszámban jelen-’ nek meg összesen. Egy tanárra 45 példány jut. Sok-e ez vagy kevés? Egy jó folyóirat sohasem a jelennek készül, mindig a jövőnek, feladata az értelmiség tudásának fenntartá­sa. Az Iskolakultúra egyébként nem kifejezetten pedagógiai folyó­irat, noha arról is szól, sokkal in­kább művelődéstörténeti, tehát szélesebb spekt­rumú. Támogatja Névjegy az Oktatási Mi­nisztérium; ama néhány lap között van, amelyeknek nincsenek egzisz­tenciális gondjaik. A folyóirat rovat­vezetőkre épül, nincs fölöttük szerkesztőbizott­ság. Egy-egy lap­számunk különö­sen nagy visszhangot váltott ki, ál­talában éppen az érintettek köré­ben (a romákról, a felekezetekről, a nemzetiségi oktatásról). — Sokan még mindig elsősor­ban a Vadnarancsok szerzőjeként ismerik, pedig több tucat könyv címlapján látható a neve. Mekko­ra a Géczi-életmű?- A homoszexualitásról szóló könyvem az egyetem elvégzése után jelent meg, nagy port vert fel. Valójában öt kötet viseli a Vad­narancsok címet, ebből csak egy foglalkozik a sze­xuális devianciá­val. Eddig 35 szépirodalmi művem látott napvilágot, írtam néhány tanköny­vet is.- Megköszön­ve a beszélgetést, hadd ajánljuk ol­vasóink figyelmé­be legújabb könyvét, mely a maga nemében igazi szenzáció: az Allah rózsái című művelődés- történeti tanulmányában azt vizs­gálja, hogyan kerüli át a rózsa az iszlámból a keresztény szimboli­kába. SOMI ÉVA Géczi János Monostorpályiban született 1954. május 4-én. Szegeden, a József Attila Tu­dományegyetemen szerzett biológus diplomát, író, folyóirat-szerkesztő. 1969-től publikál verseket, regényeket, novellákat, drá­mákat, esszéket, kritikákat.

Next

/
Thumbnails
Contents