Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-07-08 / 236. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Missziós meghívás Szeverényi Mihály évek óta nagyméretű képekről álmodik 6 Betty Love Az egzotikusán szép énekesnő Békéscsabán járt Kállai 75 éves A szeretetet tartja a legszebb emberi tulajdonságnak Jancsó Miklós, az örök fiatal Megújította a magyar filmművészetet, miközben folytonosan viták kereszttüzében áll művészete, világszemlélete. A nyolcvanadik évébe lépő rendezőt mindez nem zavarja, ma is — mint egész életében — fittyet hány a divatnak. Jancsó Miklós a napokban volt hetvenkilenc éves. Miközben filmet forgat. Mint ahogy tavaly is forgatott, meg tavaly előtt is. „Csodálatosan fiatal maradt” — mondogatják mostanában. Természetesen szellemére, alkotó kedvére, fantáziájára gondolnak az elismerő szavakkal. Én ezt egy kicsjt másképpen látom. Olyasmi ez, mintha valaki törpe ujjakkal és nagy orral születik és idős korában felfedezik, hogy: nini, még mindig törpék az ujjai és nagy az orra. (A félreértések elkerülése végett: Jancsó Miklós minden ujja átlag hosszúságú és az orra sem nagy.) A hasonlattal csak azt szeretném kifejezni, hogy ez a „fiatalosság” nála szinte születési rendellenesség. Ami talán annak is köszönhető, hogy szokatlan családi — mi — körülmények között cseperedett felnőtté. A Romániában éppen halálra ítélt apja nélkül egy ideig román édesanyja családja körében nevelődött. (Marx József nemrég megjelent könyvének — Jancsó Miklós két és több élete — sok érdekes adata között erről a gyerekkorról is meglepő újdonságokról értesülhetünk.) Ez a vegyes família — ahol szász rokonok is előfordultak — minden esetre elegendő volt ahhoz, hogy minden időkben távol tartsa őt a nemzeti elfogultságoktól. Később Székesfehérvárott cisztercita gimnáziumban tanult, ahol osztálytársai jóvoltából korán megismerkedik a népi írókkal, miközben a paptanárok ellenére sem lesz vallásos. Végigjárta viszont a II. világháború előtt a cserkészet minden fokozatát. Aztán jogász- kodott Kolozsvárott, majd elkötelezett híve lett Muharay Elemérnek, akit méltánytalanul elfelejtett a magyar kulturális közgondolkodás. Muharay elképzeléseinek középpontjában az állott, hogy — Bartók és Kodály példája nyomán — a népi játékokat és főleg a népi táncokat, átmenekítse, felemelje a magas kultúrába. „Cselekvő és közösségi szellemű ifjúságot” szeretett volna nevelni. Lehet, hogy ez sok mindenkinél nem sikerült, Jancsónál viszont igen. (Mellesleg: nem véletlen hát a néptáncok állandó jelenléte filmjeiben.) Ő egy életen át megmaradt „cselekvő és közösségi szellemű” ifjúnak. Innen származnak harcos politikai természetű megnyilatkozásai is. Igen ám, de őt mégis csak a film — rendszerint tiltakozik az ellen, hogy a filmet művészetnek nevezzék — magyar és nemzetközi rangú mesterének tartják. Mitől az, amikor sokan idegenkednek, főleg az utóbbi évtizedben készült munkáitól? A magyarázat — talán — egyszerű. A magyar filmművészet (én azért annak nevezném) legjobbjai Fábritól Kovács Andráson, Máriássy Félixen, Bacsó Péteren át Szabó Istvánig valamilyen járt úton indultak el. Ki a korábbi évtizedek jobb hazai hagyományait követte, ki az 50-es évek neorealizmusának hatása alatt kezdett filmezni, kit a francia új hullám eredményei késztettek valami hasonló módszerre és technikára. Aztán, éppen a legjobbak, megtalálták eredeti, csak rájuk jellemző hangjukat is a nemzetközi filmélet változó világában is. Nem így Jancsó. Talán első egyhar- mad filmje (a másik kétharmadot Várkonyi Zoltán és Wiederman Károly készítette) mutat hagyományos vonásokat, de a Harangok Rómába mentek után az így jöttem-ben és véglegesen a Szegénylegényekben olyan eredeti eszközökkel élt, amelyek újak voltak a maguk idején (a 60-as évek közepén) a nemzetközi filméletben is. Új volt, ahogy a választott témát elvontam, modellszerűen ábrázolta és ezzel általános érvényűre tágította a jelentésüket, és új volt a kamera és színészmozgatás technikája is. Nem véletlenül figyeltek fel rá a fesztiválokon és — az akkor még élő — művész mozi hálózatokban is. Jancsó, mint „közösségi szellemű ifjú” azóta is ilyen filmeket csinál. Az utóbbi két munkája ugyan valamelyest — de nem nagyon — más eszközökkel is operál, mint azt megelőzően, jelesül rövidebbek a beállítások és sokat bíz a rögtönző színészeire, de lényegében maradt, aki volt. Megy'a saját feje után, fittyet hány a divatoknak és csak azt csinálja, amit igazán fontosnak tart. Ez nem mindig és nem mindenki számára fontos, vagy elfogadható és a kritikusainak gyakran igazuk van, amikor nem minden új munkájáért rajonganak, de ez őt láthatóan nem nagyon zavarja. Azt hiszem most, hogy nekikezdett a 80. évét taposni, továbbra sem lesz „fiatalos”. Olyan lesz, amilyen volt: „jancsós”. * Bernáth László és történelNévjegy Született: Vác, 1921. szeptember 27. Családi állapota: nős (1958, Mészáros Márta), 1981, Csákány Zsuzsa, gyermekei: Nyika, Katalin, Zoltán, Dávid. Pályája: Kolozsvári Egyetem Jogtudományi Kar, néprajz, művészettörténet szak, Színház- és Filmművészeti Főiskola (1946-50), ugyanott tanársegéd (1946), majd rövid- (1950- 58), illetve játékfilmrendező (1958-). A hetvenes évek elején Olaszországban él, utána a 25. Színház (1975-79), a Népszínház (1979-83) rendezője, a kecskeméti Katona József Színház főrendezője (1983-84). A Magyar Film- és Tv-mű- vészek Szövetségének elnöke (1986—), a Harvard Egyetem tanára (1990-), a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja (1993-). Elismerései: Balázs Béla-díj (1966), érdemes művész (1970), Kossuth-díj (1973), cannes-i életműdíj (1979), kiváló művész (1980), a velencei filmfesztivál életmű-különdíja (1990), a magyar játékfilmszemle életműdíja (1994), Gene Moskowitz-díj (1999). Legsikeresebb filmjei: Oldás és kötés (1963), így jöttem (1965), Szegénylegények (1965), Csillagosok, katonák (1967 magyar-szovjet), Csend és kiáltás (1968), Fényes szelek (1968), Magánbűnök, közerkölcsök (1976 olasz-jugoszláv), Életünket és vérünket (1978), Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1998). Feldobták a minisztert Az ember úgy gondolná, egy politikus legyen jellemes, különösen, ha miniszter. Lehetőleg ne kövessen el marhaságot, s ha mégis maflázik (ki mentes a tévedésektől), legyen férfi. Álljon a sarkára és vallja be, hogy bizony nagy ökörséget csinált. Még akkor is, ha a nyíltság az állásába kerül. Nemrég Kohl exkancellárról írtam e helyütt, nem épp dicsérőleg. Annyit azért a korrupciós ügye ellenére is a javára kell írni, hogy vállalta amit tett, s — bár késő — még bűnbánatra is hajlandó volt. Nem így a mi honvédelmi miniszterünk, akit „feldobott” a kirúgott sajtófőnöke. Nem kisebb vád érte a hadügyért, mint az, hogy NATO-pénzeket csusszantott át a kisgazdák lapjának. Magyarán, nemzetközi pénzekből támogatta pártja lapját. Most tekintsünk el attól, hogy az arab világban, a Balkánon vagy a banánköztársaságokban ez elmegy, de nem az európai uniós tagságra pályázó Magyarországon. Inkább nézzük miniszterünk reagálását a lebuktatására. A televízip riportere mellének szegezte a kérdést, ugyan mesélje már el, hogy is van ez a pénzcsusszantás? Miniszterünk, a kisgazda rezzenéstelen arccal mondta bele a kamerába, a kellős közepébe, hogy ő bizony nem ismeri a lap fő- szerkesztőjét. Nagy a párt, sokan vannak benne, miért kellene mindenkit ismernie — gondolja az ember mindaddig, míg az interjú alá nem „úsztatják” a lap impresszumát, benne kövér betűvel: „Főszerkesztő: dr. Torgyán József’. Égő. De a történetnek még nincs vége. Lelepleződött emberünk azonnal helyreigazít: van ott valamilyen B. A. (teljes nevét mondja) nevű szerkesztő — mondja — , de nem ismeri. Elő gyorsan a Ki kicsodát, a legautentikusabb kortárs életrajzi lexikont, gyorsan nézzük meg, ki is az a B. A.? Megtudjuk, hogy a kisgazdapártot képviseli a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségében. Nem akármilyen megbízatás, vagyis nem valószínű, hogy a nemesmedvesi kisgazdák döntöttek a delegálásáról. Nyilvánvaló tehát a lódítás! Csak emlékeztetőül: Clintont nem azért akarták meneszteni, mert Mónikával orálisozott az ovális szobában, hanem mert hazudott... A legnagyobb bűn ugyanis, amit egy politikus elkövethet, a hazugság. Tegyük hozzá: Amerikában. Meg Nyugat-Európában. Meg minden civilizált országban. Az eset után két dolog nyilvánvaló: túl messze vagyunk Amerikától és Nyugat-Európától, illetve nem vagyunk civilizált ország. Bár az is lehet, hogy egy miniszter megbukott a héten. Legalábbis erkölcsileg. Árpási Zoltán 1 Nyilvánvaló tehát a lódítás! Mezőhegyes, 1939. A cukorgyár. Abban az időben, amikor még füstöltek a kémények, amikor még volt élet a nagy múltú (és hírű) gyár falai között
