Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-31-11-01 / 255. szám
10. OLDAL - 2000. OKTÓBER 31-NOVEMBER 1., KEDD-SZERDA ■■■ «BtflÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP Felelősséglista az iskolai ki-kicsodáról Kik oktathatják gyermekeinket megfelelő képzettséggel? Lista készül az ország közoktatási intézményeiről és azokról is, akik gyermekeinket tanítják. Akik és amely intézmények nem kerülnek fel e listára, nem adhatnak bizonyítványt a náluk végzőknek. Becslések szerint az ország iskoláinak 20-25 százalékában két- három tantárgyat is tanítanak megfelelő végzettség nélküli pedagógusok. Erről a szülők úgyszólván semmit se tudnak. Ok abban a hiszemben élnek, hogy gyermeküket az állás betöltéséhez megfelelő képesítéssel rendelkező tanárok tanítják. Azzal sincsenek tisztában a szülők, hogy az oktatással foglalkozó különböző cégek, vállalkozások tanárai valóban birtokában vannak- e a megfelelő diplomának. Egyáltalán, taníthatják-e azt, amit sok pénzért ígérnek? Ezen a helyzeten kíván változtatni az Oktatási Minisztérium döntése: egy három évvel ezelőtt született kormányrendelet módosításával. Az intézkedés nyomán átalakul majd a közoktatás teljes információs rendszere. Lista - kizárólagos jogokkal Az Oktatási Minisztériumban megtudtuk, hogy a módosítás értelmében az ország közoktatási intézményeiről új listát készítenek. Ez azt jelenti, hogy az e listára fel nem került, oktatással vagy azzal is foglalkozó cé- jgek, vállalkozások, óvodák, is- ! kólák nem tekinthetők közoktatási intézmények. Következésképpen nem adhatnak bizonyítványt, nem élhetnek a közoktatási intézményeket általában megillető jogokkal és nem élhetnek a különböző lehetőségekkel. A tervezet szerint minden oktatási intézménynek nyilvánosságra kell majd hoznia az ott dolgozók nevét, iskolai végzettségét, az intézmény működésének rendjét, a csoportok számát, vagyis mindazokat a számára fontos tájékoztató adatokat, amiből megtudhatja minden szülő, hogy kik, milyen körülmények között és hogyan tanítják a gyereküket. Ez a lista azonban a minisztérium internetes honlapján is látható lesz, valamint a megyei pedagógiai intézetekben is megszerezhető minden adat a megye közoktatási intézményeiről, ideértve az igazgatók, tanárok nevét, iskolai végzettségét is. Bár az iskolákban nem lesz kötelező, ott is kifüggeszthető, nyilvánosságra hozható, hogy ki az igazgató, melyik tantárgyat milyen végzettségű tanár tanítja. Az iskolákban nyilván meglepődnek majd, hiszen az ellenőrző füzetekben eddig is ott volt a tanáA pedagógus is szülő Más kérdés, hogy a szülők még jobb tájékoztatásához, kiszolgálásához hozzátartozik a teljes nyilvánosság. A pedagógus is szülő, állampolgár. Érthető tehát, hogy ő is tudni szeretné az iskola fenntartásával, szakmai irányításával foglalkozók nevét, iskolai végzettségét. Ez a nyilvánosság azonban még várat magára. A pedagógusok felelőssége óriási, illusztráló képünk a békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola különösen érzékeny oktatási óráján készült wotó. kovács Erzsébet rok neve, bármelyik szülő meg- kólái végzettség hiányzott a név nézhette, hogy melyik tantár- mellől. Ez is odaírható, gyat ki tanítja. Legfeljebb az is- ___________________*0. Szexposta; Pb. Bordás Sándor rovata Túlzott szexuális vágy Tinik jeligés levélben egy lány azt kérdezi, hogy mi a nimfománia. Barátnőjével azon vitatkoztak, hogy kielégületlenséget jelent a nőknél, ugyanakkor azt is hallották, hogy a nimfomán nő mindig szeretkezni akar. Az elnevezés a nimfa szóból származik. A görög-római mitológiában a nimfák hosszú életű, mindig fiatal, de halandó félistennők voltak, akik természeti erőkkel (vízzel, fákkal stb.) álltak kapcsolatban. A nimfák sok szerelmi kalandba bonyolódtak istenekkel, szatírokkal és emberekkel. Nimfománia a nők kórosan felfokozott nemi vágyát jelenti. A nimfomániás nő megélhet orgazmust, de tartósan mégsem tud ki- elégülni. Az átlagot meghaladó számú közösülést igényel, ezért állandóan változtatja férfipartnereit, vonzódik a csoportos szexuális helyzetekhez, a szexuális életét pedig nagyfokú kritikátlanság és gátlástalanság jellemzi. Számára a szexualitás kizárólag testi kapcsolatot jelent. A szexuális ösztönök és az érzelmek szétválása utal a baj gyökerére, melynek oka legtöbbször a szexuális fejlődés zavara, megoldatlan neurotikus konfliktus, ezért pszichoterápiás kezelést igényel. ______■ Jó hír a cukorbetegeknek Október 12 és 14 között rendezték Sopronban a Magyar Arteriosclerosis Társaság XlII. kongresszusát. Itt mutatták be azt a nemzetközi vizsgálatot, ami a Fournier nevű francia gyógyszergyár által gyártott mikronizált fenofibráttal történt, ami Magyarországon Lipidil néven van forgalomban. A vizsgálatban olyan cukorbetegek vettek részt, akiknek magas volt a koleszterin és vérzsír szintjük. A vizsgálat kezdetekor koszorúér-festés történt, majd a betegek 3 éven át szedték a mikronizált fenofibrátot. A fenofibrát mintegy 20 éve összeállított vegyület, amely Magyarországon 1985 óta van forgalomban. A belőle készült gyógyszer hat éve kapható nálunk. A mikronizáltság azt jelenti, hogy az eredeti fenofibrát molekulát jobban felszívódhatóvá tették egy speciális vegyi eljárással, így nem csupán jobban hasznosul, de kevesebb a mellékhatás is. Azért kell a mikronizált jelzőt használni, hogy ne lehessen azt hinni, hogy ez a vizsgálat a régi molekulával történt. A vizsgálat lezárásakor egy újabb koszorúérfestéssel mérték le, hogy mi történt a koszorúerekben. Az eredmény azt mutatta, hogy a fenofibrát hatására 40%kal csökkent az észűkület romlásának mértéke és 23%-kal a koszorúérszűkülettel kapcsolatos klinikai események (szívhalál, szívinfarktus és szívműtétek) gyakorisága. Ez az első olyan vizsgálat, mely eleve cukorbetegeken igyekezett lemérni azt, hogy egy koleszterinszint-csökkentő gyógyszerrel mennyire befolyásolható az érelmeszesedés. Köztudott, hogy a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban a vezető halálok a szív- és érrendszeri betegségek, és ez fokozottabban érvényes a cukorbetegekre. A most lezárult és világszerte bemutatásra kerülő vizsgálat azt igazolta, hogy magas koleszterin és vérzsír-szintű betegeken a mikronizált fenofibrát csökkenti a koszorúér-szűkület fokát és a koszorúér-szűkülettel összefüggő történéseket. m l Több, mint asztali naptár A XXI. század sem ilyen lenne, ha a tudománytól a kultúráig, a gasztronómiától a művészetig, a sportig nem alkotnak nagyot a múltban a magyarok. És mindez egy 2001. évi asztali naptáron végigkövethető. • a pillanattól, amikor Magyaror---- • ■---------------- szág a keresztény világ és így EuNem véletlenül adtuk az Európá- rópa része lett. Ezt az eseményt a ban 2001 elnevezést a jövő évi címlapon Corvus-Kora Róbert: asztali naptárunknak - mondta István megkoronázása, a körme- tegnapi megyeszékhelyi tájékoz- net című festménye mutatja be. tatóján Lovász Sándor, a Lovász A naptárt lapozgatva kiderül, Reklámiroda vezetője. Hangsú- hogy a magyarok alkotásai, felfe- lyozta: a naptári funkcióknál ké- dezései, találmányai nemzetközi pekben és szövegben is többet ki- kitekintetésben is értékállóak, vánnak nyújtani a minap megje- meghatározóak. A naptár pedig lent kiadvánnyal. Kiindulva attól abban egyedülálló, hogy szakemberek írásai alapján ez több nyelven - a magyaron kívül angolul és németül - is megtalálható a kiadványban. A legtöbb szöveget Nádházi István gyulai iskolaigazgató írta, de például a Szentek és boldogok témához az írásos anyag a katolikus püspöki konferencia titkárságától érkezett. Természetesen Békés megyei kötődésű anyagok is találhatók a naptárban a békéscsabai evangélikus templomoktól a vértanúhalált szenvedétt Apor Vilmosig, Munkácsy Mihálytól a Csabai és a Gyulai kolbász „ábrázolásáig”. NY. L Raiffeisen Devizabetét Kamatoztassa nálunk devizáját! Példák az 1000 USD értékű lekötésekre (EBKM) Futamidő USD DEM 1 hónap 5,30% 3,25% 3 hónap 5,60% 3,50% További devizanemek és futamidők: EUR, GBP, ATS; 6 és!2 hónap. Hívja a 06-40-48-48-48 -as telefonszámot! Bankfiók: Békéscsaba, Andrássy út 19. ] Raiffeisen j BANK „MINDNYÁJAN AZT KÉRJÜK A BARÁTAINKTÓL, HOGY ŐSZINTÉN BÍRÁLJANAK MINKET, DE CSAK AZOK A KÜLÖNÖSEN NAGY SZAMARAK ENGEDNEK KÉRÉSÜNKNEK, AKIKET KI NEM ÁLLHATUNK.” (William James) Tökéletes alak és bátorság a divathoz Ruhakalandozás Mély dekoltázsok, szupermini szoknyák, forrónadrág és a köldököt szabadon hagyó topok - ez a divattervezők ajánlata a 2001-es tavaszi-nyári szezonra. Nemcsak tökéletes alakkal, de meglehetős bátorsággal is kell rendelkeznie annak, aki a legfrissebb divatirányzat szerint óhajt öltözködni. A tervezők ugyanis igencsak takarékosan bántak az anyagokkal, inkább a hölgyek bőrét hagyják érvényesülni. A felhasznált anyagok sem takarnak teljesen, inkább sejtelmesen áttetszők. A legnagyobb sztár az anyagok között az áttetsző si- fon és a csipke. A légiesen köny- nyű ruhák szinte szállnak és lazán követik a test vonalát. A felsőrészek gyakran hímzésekkel díszítettek és szűkre szabottak. Az elegáns felsőrészt sportos farmer- nadrág és motoros bőrdzseki teszi napközben is viselhetővé. Hozzá akár westerncsizmát is húzhatnak a lányok. Élénkülnek a színek: a tavalyi egyeduralkodó szürke után a lila, narancssárga, rózsaszín, pink, eperszín, és a türkiz jön divatba. A színeket gyakran keverik: visz- szajönnek a virág- és etnomintás anyagok. Kedvelt az arany-fehér színösszeállítás is, főként az olasz divattervezőknél. _______________________________(EUROPHMB) NAPFÉNY VÁROS, (w) Békéscsabán, a Lencsési úton, a taxiállomásnál nyílt meg nemrégiben a Sonnen Stadt Szolárium Stúdió. A negyvenhét csöves Ergoline turbó szoláriumot klímával és beépített CD-lejátszóval szerelték fel, sőt még beszélni is tud: folyamatosan információt ad a benne fekvő vendégnek. Ezen a héten harminc százalékos árengedménnyel várják a bámulni vágyókat D^OTÓi LEHOCZKY PÉTER