Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-28-29 / 253. szám

14. OLDAL - 2000. OKTÓBER 28-29., SZOMBAT-VASÁRNAP SPORT Megyei női kézilabda-rangadó Férfi összecsapás a Körös-parti városban A női kézilabda NB I negyedik fordulójában az eddig nyeretlen Agro SE Orosháza csapa­ta vasárnap 18 órakor az Eötvös-téri sport- csarnokban a kétpontos Békéscsabai Előre NK együttesét fogadja. A találkozó esélyei­ről a két csapat edzőjét kérdeztük. Orosháza, Békéscsaba Róth Kálmán, a hazaiak mestere a következőket mondja: - Jó mérkőzést várok a megyei rangadón, amelyre egyébként ugyanúgy készültünk mint bár­mely más NB I-es csapat ellen. Szeretnénk megsze­rezni első pontjainkat ezen az összecsapáson, bár tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a két együttes nagyon jól ismeri egymást. Vélemé­nyem szerint a pillanatnyi forma döntheti el a mér­kőzést. Azt várom, hogy a csapat megismétli a Vác ellen nyújtott támadójátékát és a Dunaferr és a Deb­recen elleni védőjátékát, hiszen akkor lehet esé­lyünk a győzelem megszerzésére. Továbbra sem számíthatok a sérült Ónomra és Lázárra. A héten két jugoszláv játékost teszteltünk, csak később döntünk arról, hogy esetleg valamelyiket szerződ­tetjük-e. Sportszerű küzdelemre számítok a pályán és azon kívül is — fejezte be a szakember. A vendégek szakvezetője, Szabó Károly így véle­kedik: - Két szomszédvár találkozója mindig kü­lönleges csemegét ígér a szurkolóknak, amelyen mindenki a legjobb tudása szerint igyekszik játsza­ni. Szerintem, a pillanatnyi forma dönthet vasár­nap. Bízom abban, hogy az eddig nyújtott gyen­gébb teljesítményt feledtetik a lányok, megmutat­ják igazi tudásukat. Az előkészületi mérkőzéseken, a Cornexi, a Debrecen, a Vasas és a Dunaferr ellen nyújtott jó produkció megismétlését várom a csa­pattól. Remélem, a lányok tanultak a legutóbbi ta­lálkozóból és hatvan percig összpontosítanak majd. A napokban Kovács Judit volt lázas, de remélem vállalni tudja a találkozót - mondta a vezető edző. A mérkőzést a Dobrovits, Tájok játékvezetői ket­tős dirigálja. « » » A férfi kézilabda NB I B-ben vasárnap, 17 órakor megyei rangadót vív egymással Szar­vason, a helyi HC együttese a Békési FKC csapatával. Az esélyekről a két szakvezetőt kérdeztük. Békés, Szarvas Pataki György (HC Szarvas): - A békésiek ellen azt várom, hogy a csapat megismétli az Ózdon nyújtott jó támadójátékát és a védekezésben pedig feljavul. Úgy érzem, a mi gárdánk erősebb mint a jórészt fi­atalokból álló vendégegyüttes, így győzelmet várok a vasárnapi találkozón, amelyen valamennyi játé­kosunkra számíthatok. Kádas László (Békési FKC): - A Szarvas minden területen jobb mint mi, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépünk pályára. Fiatal, lendületes játékot várok a fiúktól és nagy csatában szeretnénk győzni a Körös-parti városban. Polgár Z. és Lajos ki­sebb sérüléssel bajlódik, de remélem felépülnek a hét végére. A megyei rangadót a Herczeg, Südi nemzetközi páros dirigálja. ■____________________________{VERASZTÓ) Hetvenmilliós beruházás után Szerdán nyit a békéscsabai Árpád fürdő Egyelőre kevesen tudják mivel jár majd igazán az a kor­mányrendelet, amely kimondja, hogy hazánkban 2002. ja­nuár 1-je után csak azok az uszodák, strandok nyithatnak ki, amelyekben vízvisszaforgató van felszerelve. Egyes véle­mények szerint — különösen a kis településeken — a hazai fürdők fele zárva marad ettől kezdve. Békéscsaba Nos, a békéscsabaiaknak ilyen szempontból nem kell aggódni­uk, hiszen az Árpád fürdő ver­senymedencéje idestova egy évti­zede vízvisszaforgatóval üzemel. Csak a rend kedvéért és leegysze­rűsítve: ez egy olyan „szerkezet”, amely rövid idő (szinte néhány óra) alatt átforgatja annyira a me­dence vizét, mintha éppen most töltötték volna fel friss vízzel. Minden bizonnyal a régiek még emlékeznek arra, amikor sö­tétbarnás „nedűben” kellett tem­pózniuk a csabai strandon. A ter­málvíz nemcsak kissé fura színe­zetű (és ízű) vize volt sokaknak visszataszító, de bizony mini­mum hetente le kellett az egészet cserélni. így is sokszor a negye­dik-ötödik naptól rendesen „bedöglött”, s a nyári forróság el­lenére sem kívánkoztunk bele. Igen ám, de a csabai Árpádban csak a versenymedencét látták el vízvisszaforgatóval, az úgyneve­zett hátsó medencék továbbra is termállal vannak feltöltve nyaran­ta.- Reméljük, már nem sokáig — állítja Gyulai Tibor, a strand ve­zetője. - Jelenleg is folyik már egy jelentős rekonstrukció, ami nem zárul le egyhamar, hiszen sok dolgot fel kell még újítanunk a strandon.- Menjünk sorjában! Ha nem is a fürdőközönség szeme láttára, de tudott dolog, hogy tavasz óta tart a „ paraván mögött” az építkezés.- Az idei évben jelentős ön- kormányzati segítséggel és saját erős beruházásból egy hetvenmil- lió forintos felújítást hajtunk vég­re. Ez a szakasz lassan lezáruló­ban van. Ebből az összegből ki­cseréltük a teljes víz- és gázháló­zatot, kialakítottunk egy új ka­zánházat, amelybe a legmoder­nebb kazánok kerültek. E napok­ban még a villanyszerelők dol­goznak nagy erőkkel, s a fűtés­korszerűsítés végmunkái zajla­nak. Számítógép-vezérlésű lesz a sátras versenymedence kiszolgá­lása, a legkorszerűbb dolgokat építik be a Vízmű Rt. dolgozói, il­letve néhány alvállalkozó.- A nagyközönséget, a sporto­lókat igencsak érdekli, mikor ve­hetik birtokukba?- November elsején, szerdán reggel hat órakor nyitunk, s attól kezdve, hétfő kivételével, min­dennap este hétig fogadjuk a ven­dégeket. A sportolók ennél to­vább edzhetnek a sátor alatt.- Milyen folytatás várható a korszerűsítés terén?- Nagy tervek készültek, s elöljáróban: ha mindez megvaló­sulhat, legalább további egymilli- árd forintra lenne szükség. Persze ez nem egyszerre készülne, ha­nem a következő években folya­matosan.- Mi a legsürgetőbb?- A hátsó medencék korszerű­sítése, vízvisszaforgatóval való felszerelése, amely előrelátható­lag háromszázmillióba kerül. Egy nagyon látványos, napozósziget­tel, vízi döngölővei, csúszdává és egyéb, a mai követelményeknek megfelelő játékos, szórakoztató dolgokkal felszerelt medencét alakítunk ki a jelenlegi három he­lyén. Továbbá egy új termálvizes melegmedencét. A terv szerint az építkezést jövő ősszel kezde­nénk, s az újabb tavaszi nyitány­ra el is kell készülnie úgy, hogy közben a téli fürdő és a verseny­medence zavartalanul üzemelne.- A következő lépcsők?- Azok már távolabbiak. Az öt- venméteres medencét szeretnénk feszített víztükrűre kialakítani, ami jó szervezés esetén egy hóna­pos kiesést jelentene csupán. A le­látó víztelenítése, korszerűsítése kapcsolódna hozzá. Ami nagyobb volumenű beruházás: a régi téli fürdőt teljesen felújítanánk, s víz­gyógyászati egységgé alakítanánk ki. Ez is legalább háromszázmilli­ós beruházás lenne. A még távo­labbi elképzelésekben pedig egy százhúsz ágyas szálló is szerepel a tervekben, amely részben az Élővíz-csatorna fölé is benyúlna. JÁVOR PÉTER Szerdán újra beköltözhetnek az úszók, a vízilabdázók, a közönség a sátor alá ARCHÍV FELVÉTEL VÉLEMÉNY JÁVOR PÉTER A háttér Szinte minden sportágban panaszkodnak amiatt, hogy igencsak leszűkült a háttérbázis. A megye sportját nézve, a labdarúgók amiatt keseregnek, hogy már alig van gyerek, aki a toborzókra jelent­kezne. Az egyik csabai sikersportág, a kézilabda utánpótlás-nevelői is lámpással keresik a jövő ge­nerációját. Az egyik legismertebb és legeredmé­nyesebb klub, a Hungarotel TC Békéscsaba tor­nász edzői sem tudnak annyi gye­reket lecsábítani az edzőterembe, mint egykoron. Ha mégis, akkor kétszer akkora erőfeszítés kell hozzá, mint egy­két évtizede. Pedig ott olyan nevek lehetnének vonzerők, mint az olimpia bajnok Ónodi Henriet­ta, vagy az utóbbi két-három év klasszisai közül Varga Adrienn, Nyeste Adrienn... Az egyéni sportágak ráadásul még nehezebb helyzetben vannak, mint a csapatjátékok. Ez ért­hető, hiszen az utóbbiban több a játékosság, mozgalmasabb az élet, nagyobb a közösségi ösz- szetartás. Mégis, e téren is egyre több nehézség tapasztalható. A lemorzsolódás következménye: egykoron a kézilabdázók Békés megyében első és másodosztályú bajnokságot szerveztek, mindkét csoportban tucatnál is több csapattal. Ma örül­nek, ha a „megyeegy” létszáma betelik. A röplab­________Röviden________ LABDARÚGÁS. A DVSC utánpót­láscsapata előfelvételi szervez a most végző nyolcadik osztályos játékosok­nak. A klub gondoskodik a fiúk beis­kolázásáról, valamint biztosítja kollé­giumi elhelyezésüket. A toborzóra no­vember 2-án és 3-án délelőtt 9 órától kerül sor a Vágóhíd utcai pályán. Bő­vebb információ a (30) 2896-299 tele­fonszámon kapható. PARALIMPIA. A Sydneyben zajló paralimpián a mezőkovácsházi Engel­hardt Katalin az 50 méteres gyors­úszásban a hatodik helyen végzett, ideje: 46,36. A számot a francia Beat­rice Hess nyerte 36,85-as idővel, ami új világcsúcs. KÉZILABDA. Vác-Agro SE Oros­háza 26-32 (9-19). NB I-es ifjúsági leány kézilabda-mérkőzés, Vác, 200 néző. V.: Horváth, Salamon. Ld.: Bódi 9, Bella 5, Szendrei 4, Sztvorecz, Sipos 3-3. EMLÉKVERSENY. Békés város ön- kormányzata és a Békési TE vasárnap 9 órától a békési sportcsarnokban rendezi meg harmadik alkalommal a Molnár Sándor asztalitenisz-emlékversenyt. A viadalon azok a női és férfi amatőr játé­kosok indulhatnak, akik NB-s csapat­ban nem szerepeltek az idén. KUPASORSOLÁS. A Magyar Ké­zilabda Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolását. A férfiaknál az NB I B-s HC Szarvas együttese november 15-én, szerdán 18 órakor az Every Day KSE Orosháza csapatát fogadja. dázók is megyei bajnokságokat írtak ki régen, ma egyetlen szerény kis csapata van Békésnek. Volt időszak, amikor Békéscsabán három vízilabda- csapat működött, ma egy klub — igaz, egyre iz­mosodó - éli életét. Ha a gyerekek elkerülik a sportpályát, hosszú­távon egyrészt egészségügyi vetülete lesz. Máris tapasztalni, milyen sok kövérkés gyerek él ha­zánkban. S mennyivel fogékonyabbak a betegsé­gekre. Terhelhetőségük egyre alacsonyabb, pszi­chés mentalitásuk gyengébb. Mind nagyobb a hajlamuk a narkózásra, ivásra, s növekszik az ön­gyilkossági hajlamuk is. Sportszakma szempontból legalább ilyen a kép. Minél kevesebb gyerek közül válogathatnak az edzők, annál kevesebb az esély arra, hogy a következő olimpiákon, Európa- és világbajnok­ságokon az élbolyhoz csatlakozzunk. Az egyre fogyó élversenyzők száma egyre kevesebb példa­képet is jelent a mai ifjúság előtt. Nemcsak az aranyérem nimbusza csökken, hanem az odave­zető, egyre nehezebb és rögösebb út is gyakran riasztja a gyerekeket. A dopping pedig a szülőket gondolkodtatja el azon, valóban érdemes-e spor­toltatni csemetéjüket? Lehet, hogy sötét ez a kép, ám tény, jó egy év­tizede tapasztalható, hogy nemcsak az imént em­lített olimpiai aranyérmek értéke csökken, hanem a sport varázsa is. Legalábbis az élsporté. De hát ma ez is hozzátartozik Magyarországhoz. Az utolsó pillanatban Benevezett a Csorvás az NB II-be Péntek délelőtt nemcsak az idő volt szomorkás Csorváson (esőre váltott a szép ősz), hanem a helyi labdarúgócsapat tagjai, ve­zetői is letargiában ülve tör­ték a fejüket: van-e kiút? Nos lett. Mégis folytatja az újonc, mégpedig a hazai NB II-ben. Csorvás A csütörtöki állapothoz képest pénteken délután már egészen feldobódva újságolta Medvegy Sándor klubelnök: - Mégis indu­lunk az NB II-ben. Előteremtőd­tek az anyagiak, biztosított a hát­tér. Egyelőre ne kérdezze honnan lett pénz, de hamarosan erre is válaszolok. Tény, Csorváson az elkesere­dett helyi szurkolók már aláírás- gyűjtési akcióba fogtak a csapat érdekébe. Sőt, demonstrációt szerveztek, úgy tervezték, kivo­nulnak az önkormányzat székhá­za elé, kiakasztják a gyász zász­lót az épületre - tudtuk meg az egyik törzsszurkolótól, Elhardt Ferenctől, népszerű nevén Nyikiritytől. Most úgy tűnik, erre már nem lesz szükség.- Pénteken azonnal megke­restük Pásztor Józsefet, hogy folytassa a munkát - teszi hozzá Medvegy Sándor. — A csapat tag­jaival szombaton amúgy is talál­koztunk volna egy búcsú vacso­rán, ehelyett most egy örömva­csorára gyülekezünk.- Mikor tudták meg, hogy mégis folytathatják a pontvadá­szatot?- Pénteken ebéd után.- Az MLSZ-ben hogyan fogad­ták a hírt?- Örültek a jelentkezésünk­nek, s hozzájárultak, hogy egy kis késéssel adjuk be a jelentke­zési lapot, no meg a mintegy négyszázharminc ezer forint ne­vezési és játékvezetői díjat. Amit pénteken 14 óra húszkor befizet­tünk. A bizonylatot pedig azon­nal elfaxoltuk a szövetségbe.- Ugyanaz a csapat folytatja?- Sőt, még igazolni is szeret­nénk. Máris megkezdtük a tárgya­lásokat is az erősítésről. Vasárnap pedig megtartja az első „új” edzést Pásztor József is. (jávori Az Előre FC az élen Örülnek, ha a „megyeegy” létszáma betelik. NYÍLT NAP. Az egri Eszterházy Ká­roly Főiskola nyílt napot szervez az érdeklődő testnevelés szakon tovább­tanulni szándékozó fiataloknak de­cember 5-én, 10 órától, a főiskola dísztermében (Eger, Eszterházy tér 1.). Ezen ismertetik a jövő-évi felvéte­livel kapcsolatos tudnivalókat, és [ módszertani tanácsokat is adnak a fel­készüléshez. ELISMERÉS. A Magyar Kézilabda Szövetség összesen kétmillió forintot osztott szét a sportágat legjobban népszerűsítő 10-10 általános és kö­zépiskola között. Minden intézmény 100 ezer forintot kapott. A díjazottak között van a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium is. ■ Asztalitenisz A női asztalitenisz Klubcsapatok Szuper-ligája állása 1. BSE 5 ­­32: 3 15 2. Postás 4 ­1 28: 9 13 3. OMTK 3 ­2 29:20 11 4. Linz 3 ­21: 0 9 5. Cakovec 3 ­­18: 6 9 6. Szekszárd 2 ­3 17:26 9 7. Hodonin 1 1 3 17:27 8 8. Topolcsány 2 ­1 13: 9 7 9. Vlasim 1 ­4 11:26 7 10. Duga Resa 1 1 1 13:13 6 11. Havirov- ­5 10:31 5 12. Sokol Nusle- ­5 3:33 5 A hagyományoknak megfe­lelően az idén is megren­dezte a békéscsabai Trefort Ágoston Villamos— és Fém­ipari Szakképző Iskola a Köztársaság Kupa nemzet­közi ifjúsági labdarúgótor­nát. A viadalt az Előre FC Békéscsaba csapata nyerte. Békéscsaba A kétnapos viadalon a hat együt­tes két hármas csoportban küz­dött a továbbjutásért. A csoport- mérkőzések után a helyosztókon dőlt el a kupa és a helyezések sorsa. Eredmények. A csoport. Beszterce­bánya (szlovák)-Békés 7-2. Sepsi- szentgyörgy (román)-Békés 5—1. Besztercebánya-Sepsiszentgyörgy 3— 1. B csoport. Előre FC Békéscsaba— Székelyudvarhely (román) 2—1. Sze- ged-Székelyudvarhely 0—1. Előre FC Békéscsaba-Szeged 0-0. Helyosztók. Az 5-6. helyért: Szeged-Békés 8-1. A 3. helyért: Szé­kelyudvarhely—Sepsiszentgyörgy 3—1. A döntőben: Előre FC Békéscsaba— Besztercebánya 4-0. G.: Jakab 2, Ursz (11-esből), Boér. A torna végeredmé­nye: 1. Előre FC Békéscsaba, 2. Besz­tercebánya, 3. Székely udvarhely, 4. Sepsiszentgyörgy, 5. Szeged, 6. Békés. A győztes békéscsabai csapat tagjai: Váradi, Boér, Popol, Palotai, Lovas, Kolarovszki, Horváth T., Juhász P., Ursz, Okos, Jakab, Szabó Zs., Walfisch, Zahorán, Lipták, Komróczki. Edző: Silviu lorgulescu. Különdíjasok. Legjobb kapus: Mikó Levente (Székelyudvarhely). Gól­király: Pál József (Sepsiszentgyörgy) 3 góllal. Legjobb magyar mezőnyjáté­kos: Juhász Patrik (Előre FC Békéscsa­ba). Legjobb külföldi mezőnyjátékos: Koler Tamás (Besztercebánya). ____________________oty Sport a helyi televíziókban Október 29., vasárnap, 19.15. Sporthírek (ism.: 22.15 és október 30., hétfő, 17.20.), benne képes tudósítások a Bécs-Budapest szupermaratonról, a Békéscsaba-Dunaferr és azOrosháza-Békéscsaba NB I-es női kézilabda-mérkő­zésről. Interjú Vágó Attilával, az Előre FC edzőjével. Gyula-Hajdúnánás NB IB- s női kézilabda-mérkőzés. A Mesterek Klubja rovatban: Vendég: Gregor László edző, Csicsely Szilvia és Debreczeni Dezső újdonsült kick-box Európa— bajnokok. Október 31., kedd, 18.45: Békéscsaba-Dunaferr NB 1-es női kézilab­da-mérkőzés. November 2., csütörtök, 17.05: Békéscsaba—Kiskunfélegyháza NB Il-es férfi kosárlabda mérkőzés. U> 3 & Orosházi Városi Tv. Október 30., hétfő, 19.20: Sporthírek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents