Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-16 / 243. szám

4. OLDAL - 2000. OKTÓBER 16., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP A katolikusok ünnepeltek Az istentiszteletek végzésé­nél használatos szent dolgo­kat, kellékeket, keresztleve­leket mutatták be a csorvási művelődési központban a hét végén nyílt kiállításon, a helyi katolikus templom szentelésének 100. évfordu­lója alkalmából. Csorvás Marosi János plébános köszön­tötte a megjelenteket szombaton délelőtt. A múltat idézve emlé­keztetett arra, hogy a katolikus templom berendezéseit az itt élők adományainak segítségével szerezték be az elődök.- Sajátjának tekintheti min­den csorvási Isten házát, ahol vi­gasztalást, megnyugvást nyerhet a betérő. Szükségünk is van a hit­re, a szeretetre mindennapjaink­ban - fogalmazott a plébános. Az egyházkerület erre az alka­lomra rajzpályázatot hirdetett kis­diákok részére, az ünnepségen a legjobb alkotókat is díjazták. Va­sárnap a templomban gyermek­előadás keretében elevenedett meg Szent Teréz élete, majd ün­nepi szent misét tartott Gyulay Endre megyés püspök. icmt«) A kis település felett elszállt az idő, de a lakói igencsak elevenek ukatA. imuím invciarr Nyolcvanéves kistelepülés Vasárnap ünnepelte fennállásának 80 éves évfordulóját a közigazgatásilag Medgyesbodzáshoz tartozó Gábortelep la­kossága. A jeles eseményt vidám hangulatú programok tet­ték még színvonalasabbá. Gábortklep- Két kerek évforduló ünnepe a mai - mondta Varga Gábor pol­gármester -, mert a 2000 év és a 80 év történései azt bizonyítják, hogy kezünkben a sorsunk. A község címerében szereplő két azonos oroszlán pedig az együvé tartozás jelképei. Őt követően Er­dei Péter képviselő szólt a falu történetéről, majd a medgyes- egyházi Jázmin tánccsoport adott műsort. A legidősebb polgárt, a 90 éves Kunos Lajost és az alig egyhetes, legfiatalabb Hegyi Cintiát virággal köszöntötték. Délután keresték Gábortelep leg­erősebb polgárát, majd az öregfí- úk focija után fél órás, ingyenes „sörnyelésre” lehetett vállalkoz­ni. A továbbiakban egy-egy tál in­gyen pörkölt, tombola, zene és hajnalig tartó táncmulatság várta a résztvevőket. _________________________H.M. ARANYLAKODALOM. (L) Zellner József és fele­sége, Franciska Kaliforniá­ból hazajőve, szombaton délután Almáskamaráson, a római katolikus templom­ban a család, az unokák, a barátok és régi ismerősök jelenlétében erősítették meg a szülőfalujukban ép­pen ötven évvel ezelőtt tett házassági ígéretüket. Az ünnepi szentmisét Kotroczó Pál nagykamarási plébános celebrálta O-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Szükség van parasztpolitikusra 2002-ben olyan programmal kívánunk a választok elé állni, amely nem légvárakra épül és a megye felemelke­dését szolgálja — hangsú­lyozta dr. Vastagh Pál, az MSZP megyei elnöke szom­baton Békéscsabán, a párt Békés megyei szervezetének küldöttgyűlését követően. Békéscsaba Dr. Vastagh Pál kiemelte: nem mindegy, hogy a megyei pártve­zetés milyen összeállításban ké­pes győzelmet aratni a 2002-es választásokon.- A kormány ígéreteiből eddig semmi sem valósult meg, a me­gye egyre inkább leszakadóban van, még a dél-alföldi régióhoz képest is. A kormánykoalíció zsákmányszerző személyzeti po­litikája miatt sok közalkalmazott és köztisztviselő igazságtalanul vesztette el munkáját, sérelmei­ket 2002-ben orvosolni kívánjuk. A küldöttgyűlés álláspontja sze­rint Kovács Lászlót pártelnöki, Németh Miklóst elnökhelyettesi pozícióban támogatjuk, és javas­latot teszünk arra, hogy az MSZP országos elnökségébe kerüljön be egy olyan parasztpolitikus, aki képes a vidék gondjait képvisel­ni. Ezt a politikust Fetser János orosházi polgármester személyé­ben látjuk megvalósulni. Az MSZP novemberi hetedikí orszá­gos konferenciáján Békés megyét tizenhét küldött képviseli - mondta a megyei elnök. v. k. Tinédzser korban a nyugdíjasklub Megalakulásának 15. év­fordulóját ünnepelte teg­nap a vésztői Barátság Nyugdíjasklub. A helyi Sinka István Művelődési Központban megtartott rendezvényen szeghalmi, gyomaendrődl, füzesgyar­mati, battonyai, bélme­gyeri, csorvási és békés­csabai nyugdíjasklubok képviselői voltak jelen. ___ VÉBZTŐ- Ilyenkor elfelejtjük gondjain­kat, bajainkat, mert összejövete­leink mindig fényt varázsolnak nehéz életünkbe - fogalmazott köszöntőjében Balogh Sándomé, aki immár másfél évtizede a vésztői Barátság Nyugdíjasklub vezetője.- A Barátság Nyugdíjasklub ti­zenöt éve alakult meg, tehát tiné­dzser korba érkezett. Tagjai már nem tinédzser korban vannak, de tettrekészségük közelebb jár a ti­nédzser korhoz, mint több mai ti­zenévesé - mondta beszédében Kaszai János polgármester. A településvezető hangoztat­ta: mai világunkban az átlagélet­kor növekszik, de az öregséget semmilyen fiatalító eszközzel nem lehet megállítani. Am az élet értelmét idős korban is meg lehet találni. Az egyik mondás is-így fogalmaz: „Amíg szeretni és adni tudsz, nem vagy felesleges.” A meghívott nyugdíjasklubok verses, zenés, táncos kultúrmű­sorokat adtak, majd jó hangulatú táncos mulatsággal zárult a jubi- leumi ünnepség. _ m.i. Vöröskeresztes véradás Orosházán Az üveggyári dolgozóknak októ- október 20-án 8 órától a kórház te­her 16-án, hétfőn az orosházi vér- rületén lévő véradó állomásra vár­ellátóban véradást tartanak 8-tól ják a donorokat, Ekkor szervez- 10 óráig. A Nagycsaládosok Or- nek ugyanis véradást. Kiszállásos szágos Egyesületének orosházi véradás - az AKG Rt. telephelyén szervezete vöröskeresztes alap- - október 24-én, a Mezőgép Rt.- szervezetének közreműködésével nél pedig október 27-én lesz. ioti Az esély a gyermekben van Matematikát tanító pedagó­gusok részére szerveztek szakmai napot szombaton Békéscsabán, a megyei könyvtárban. Dr. Czelzel Endre orvos-genetikus elő­adásait nagyon sok érdeklő­dő kísérte figyelemmel. Békéscsaba _____- Az emberi agy hetven százalé­ka születés után alakul ki, ezért a gyermeknek éreznie kell, hogy vi­gyáznak, figyelnek rá - mondta a genetikus. - Kutatások bizonyít­ják, hogy az egykék hátrányos helyzetűek, hiszen a felnőtt társa­dalomba való beilleszkedés meg­tanulása során a testvér majdnem olyan fontos, mint a szülő. A na­gyobb gyerek tanítgatja a kicsit, aki ezáltal okosodik, ám azt is jól tudjuk, hogy tanítás közben ta­nulhatunk a legtöbbet - hangsú­lyozta dr. Czeizel Endre, aki szemléletes példával illusztrálta a pedagógusok szerepét:- Amikor Míchelangelótól megkérdezték, hogyan sikerült megalkotnia a csodálatos Dávid- szobrot, ő csak annyit mondott, nem volt abban semmi különle­ges, hiszen a szobor benne volt a márványtömbben, neki csak a fe­lesleget kellett lefejtenie róla. A pedagógusok elé kerülő gyerekek is a márványtömbhöz hasonlít­hatók: bennük van a tökéletesség esélye, csak segíteni kell a fel­színre hozni azt. v. k. Tükör a visszapillantáshoz Hosszas gyűjtő- és kutatómunka eredménye a kötet Nagyközség a Viharsarokból címmel éppen tizenegy esztendővel ezelőtt je­lent meg a csorvásiak első helytörténe­ti kötete. A millennium évében, hos­szas gyűjtő- és kutatómunka után a hét végén mutatták be Kasuba István: Fejezetek Csorvás történetéből című munkáját. Csorvás A település történetének kutatásával húsz éve foglalkozik Kasuba István. Bevallása szerint kezdetben csupán az átlagember érdeklődésé­vel lapozgatta a községről szóló régi dokumen­tumokat, ám később már célirányosan olvas­gatta mindazokat a kiadványokat, amelyek Csorvásról szóltak.- Tapasztalatom szerint eddig közel száz írás jelent meg a megyei lapokban és a Csorvási Híradó hasábjain. Ennek a könyvnek a megírására azért vállalkoztam, mert rengeteg biztatást kaptam azoktól a helybeliektől, aki­ket szintén érdekel Csorvás múltja - fogal­mazta meg gondolatait a szerző. „Ez a könyv tükör a visszapillantáshoz. Fel­villant néhány emléket a ma élőkben, de elő­csalogat olyan halványodó mozzanatot is, amit a nagyszülők meséltek nehéz, de a távolból mégis szép életük részeként. Tisztelgés azok előtt, akik részt vállaltak Csorvás harmadszori újjáélesztésében, fejlődésének megalapozásá­ban.” E sorokkal Szilágyi Menyhért polgár- mester ajánlja a kötetet az olvasóknak. CS. I. DADA-TÁBOR, FRANKÓ KÖZREMŰKÖDÉSSEL, (b) A VII. Frankó Dance Fesztiválon a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által készített drogtotót helyesen kitöltők közül sorsolták ki a kétnapos, DADA- tábor résztvevőit. A hét végén megrendezett tábor a gyermek és ifjúsági közalapítvány szanazugi üdülőjében talált otthonra D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Raiffeisen Lakáshitelek Elköltözne? Ha bármi okból lakást keres, válasszon a Raiffeisen Lakáshitelek közül. Hívja a Raiffeisen Bank telefonos ügyfélszolgálatát a nap 24 órájában. Kollégánk pár perc alatt választ ad arra, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan és az Ön anyagi körülményei alapján Ön hitelképes-e, és bankunk mekkora összeget tud hitelként felajánlani. A Bank a teljes hitelbírálati folyamat után dönt a hitel engedélyezéséről és végleges feltételeiről. Bankfiók: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 19. www.raiffeisen.hu Hivja a 06-40-48-48-48-as telefonszámol! X Raiffeisen BANK t

Next

/
Thumbnails
Contents