Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-14-15 / 242. szám
2000. október 14-15., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 7 Maradjanak inkább a festett deszkák mellett? Színészek a Parlamentben Ronald Reagan államelnökségig vitte az USA-ban, de a magyar színészek között is sokan vállaltak — ideig-óráig — politikai szerepet. Választások közeledtével a pártok világszerte előszeretettel keresik meg a népszerű művészeket, hogy ugyan már, a színeikben induljanak el a nagy megmérettetésen. A Fidesz színeiben induló Eperjes Károly megkapta a parlamentbe kerüléshez szükséges voksokat, mégsem vállalta a honatya szerepét szerepet, de nem is kértem. Most sem kértem, hogy rám szavazzatok. De ha már kijelöltetek erre a szerepre, nem adom visz- sza.” Később a Nemzeti büféjében barátai előtt megjegyezte: „Majd csak végigülöm azt az öt évet. Remélem, utána nem kell ugyanannyit leülnöm érte.” A rendszerváltás után Darvas Iván és Bánffy György képviselte először a színészeket a T. Házban. Ami Darvas Ivánt illeti, sokszor maradt távol az ülésekről, Bánffy azonban szorgalmasan látogatta új munkahelyét. Az 1994-es választások előtt számos ismert művész neve tűnt fel a választási listákon, de a választóknak még a „Király”, azaz Zámbó Jimmy sem kellett. Egyedül Pécsi Ildikó tudott bekerülni, nem kisebb politikust előzve meg a listán, mint Pető Ivánt. Négy esztendővel később, a Fidesz színeiben induló Eperjes Károly megkapta a parlamentbe kerüléshez szükséges voksokat, de aztán mégsem vállalta a honatya szerepét. Pedig a hírek szerint a Kulturális Minisztériumban komoly feladatot szántak neki. Jelenleg a művészvilágot Kósa Ferenc filmrendező képviseli, immár a harmadik ciklusban. — Kell-e egyáltalán színész a parlamentbe? — kérdeztem Bánffy Györgytől, aki négy évig szerezhetett tapasztalatokat ebben az ügyben. — Szerintem a színész ne politizáljon — jelenti ki határozottan. — Mi színészek érzékenyebbek vagyunk, mint mások, ebből adódik, hogy nem vagyunk igazán alkalmasak erre a feladatra. Én le is vontam a tanulságot, visszavonultam a politikától. Nos, ezek után mi mást is javasolhatnánk a politikai babérokra törő művész uraknak és hölgyeknek? Maradjanak a kaptafa, azaz a festett deszkák mellett. Nélkülük is van elég színészkedés. K. Gy. A magyar politikai életben, 1945 után, három ismert színész bukkant fel. Major Tamásról, Gobbi Hildáról, Várkonyi Zoltánról tudott volt, hogy baloldali érzelműek, s ezt az illegalitás Csepűrágók a T. Házban 1945-90 között Major Tamás, Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Horváth Teri, Avar István, Ladányi Ferenc, Kállai Ferenc és Makláry Zoltán 1990-98 között Darvas Iván, Bánffy György és Pécsi Ildikó Jelenleg Kósa Ferenc és Eperjes Károly (lemondott) éveiben sem rejtették véka alá. Később csaknem minden választás után bekerült néhány színész a parlamentbe. Az egypártrendszerben Major Tamás, Horváth Teri, Avar István, Ladányi Ferenc, Kállai Ferenc ült hosszabb-rö- videbb ideig a T. Ház padsorában. A felsoroltakat az ambíciójuk is vitte az Országházba. Makláry Zoltánnak viszont esze ágában sem volt politizálni, mégis bekerült. A Madách Színházban volt a jelölőgyűlés, ahol a kollégák ajánlották honatyának a kitűnő színészt. Makláry Zoltán így válaszolt a bizalomra: „Soha nem adtam vissza _________________„Ide süssetek, a miénk nagyobb, mint a tiétek”_______________ Fallosz-sztori a televízió képernyőjén Illik, nem illik — a férfiasság jelképe bizony beszédtéma. Sőt, most már filmtéma is: az egyik televíziós csatorna ismeretterjesztő jelleggel rántja le a leplet — életszemléletünk egyik gyakori hibájáról. Szemérmesen éjszakára tették a sokat sejtető Fallosz-sztori című film sugárzásának kezdési időpontját. A kanadai ismeretterjesztő film, miközben részletes anatómiai és élettani magyarázatokkal szolgál a férfiasság megtestesítőjének tartott szervről, evolúciós és kultúrtörténeti hátteret is rajzol. Mert bár közismerten fontos a pé- nisz biológiai szerepe, arra azért mégsem ad ez a tény magyarázatot, hogy miért tölt be fontos, központi szerepet a férfiak gondolkodásában. Vannak, akik úgy vélik, a pénisz-centrikusság evolúciós örökség. Az ókori görögök és rómaiak számára a phallos nem elsősorban férfi attribútum volt és egyáltalán nem tekintették közvetlenül szexuális jellegűnek. Amellett, hogy a termékenységnek lett szimbóluma, jelképrendszerébe tartozott a jószerencse, az uralom, a védelem is. Míg a nyugati világban a phallos az idők során elvesztette vallási jelentőségét, Indiában még ma is vitathatatlanul a Síva istent jelképező fallikus tárgy, a „lignum” a legnagyobb erejű és legszentebb antropomorf (valamely dolgot emberi alakban ábrázoló vagy emberi tulajdonságokkal felruházó) jelkép. A hinduk életszemlélete szerint az erotika több, mint a szaporodás nélkülözhetetlen eleme: az élet körforgásának fenntartója. így a hindu templomok dús szobordíszei nem az érzékiség dicséretét hirdetik, mint hitték annakidején a brit felfedezők, hanem az erotikát, mint művészetet mutatják. Annak ellenére, hogy a férfiasságról való modem felfogás csak az ipari forradalom, a demokrácia erősödésével, az individualizmus megjelenésével alakult ki, a férfiak csak a XIX—XX. század fordulóján kezdtek érdeklődni testük működése, ösztöneik és szenvedélyeik iránt. Az 1970-es évektől pedig amolyan „testkép-forradalom” zajlik. Amikor divat a testépítés, a férfiak is plasztikai sebészhez járnak, kezeltetik kopaszságukat, szexuális zavaraikat. Központi aggodalom keleten és nyugaton egyaránt a pénisz mérete. A férfiak 65 százaléka kicsinek, 35 százaléka túl kicsinek tartja a péniszét. A megoldás műtéti úton kínálkozik. A férfiasság-központú nézők, gondoltak e már arra, hogy a világ építészete is tele van fallikus jellel? — teszik fel a szerkesztők a kérdést. — Az Eiffel-torony, az amerikai felhőkarcolók, a torontói CN Tower nem más, mint a hatalom, a felsőbbrendűség, a másokat legyőzni akarás fallikus jelképe. Az éghajlat, a gravitáció és más természeti és fizikai törvényeknek fittyet hányó, magukat a látképre ráerőszakoló felfelé meredő jelképek ezek. Melyek szinte beleordítják létezésüket a világba, és azt mondják: „Ide süssetek, a miénk nagyobb, mint a tiétek, a miénk a legnagyobb!” Ismerjék fel a pénisz-központúság és a férfiasság-mánia képtelen és neAz Eiffel-torony nem más, mint a hatalom, a felsőbbrendűség, a másokat legyőzni akarás fallikus jelképe vetséges voltát — summázza a film — s akkor sokkal jobban érzik magukat a kedves nézők! Ajánló Videofilm-sikerlista 1. A part (thriller) 2. A hurrikán (dráma) 3. Ember a Holdon (vígjáték) 4. Stuart Little kisegér (mese) 5. Dogma (vígjáték) 6. Hatodik érzék (thriller) 7. A tehetséges Mr. Ripley (thriller) 8. A kétszáz éves ember (vígjáték) 9. Anna és a király (romantikus) 10. Kettős kockázat (thriller) +1. Pitch Black (horror—sci-fi) (Fanfár Videotéka) Filmajánló Pitch Black Nem túl távoli jövőben a teherszállító űrhajó kényszerleszállást hajt végre egy ismeretlen bolygón. Bár a hely elsőlátásra lakatlannak tűnik, a véletlen játéka folytán a landolás épp a 22 évente bekövetkező sötétség idején történt. A nap takarásba kerül, és elkezdődik... Könyv Kotier a marketingről K 0 T L E R A MARKETINGRŐL Robert W. Galvin, a Motorola elnöke szerint: „Ez a könyv arról szól, hogyan lehet nyereségesen győzni, a differenciált vevőigényekre összpontosítva optimálisan teremteni és menedzselni a keresletet.” A dicsérő-ajánló szavak nem véletlenek. Philip Kotier a korszerű marketing megtestesítője, könyvei 20 nyelven, 58 országban jelentek meg és több, mint 3 millió példányban keltek el. A világszerte nagy sikert aratott előadásain alapuló, Kotier a marketingről — Jönni, látni, győzni a piacon című könyv az ezredforduló marketingjének lényegre törő összefoglalása. Segítségével a marketingszakemberek és a marketing iránt érdeklődők fejleszthetik elméleti és gyakorlati tudásukat, Kotier útmutatásai még a verseny felgyorsulása és globális kiszélesedése, valamint az internet korában is megbízható iránytű. A szerző olyan sikeres cégek tanácsadójaként jegyzi a könyvet, mint az AT&T, a General Electric, a Ford, az IBM, a Michelin, a Merck és a DuPont. i—mmmm rjaiB : .g|| 1 ÉHilHHHI A MUNKA VILÁGA A falucska főterén várjuk az autóbuszt. A nyár derekán tartunk, igencsak keressük az árnyékot. Ketten vagyunk csak; egy korombéli fejkendős asszony a leendő útitársam. Már a jármű érkezése előtt beszédbe elegyedünk. A harmadik mondatnál az unokákra terelődik a szó. Kicsit dicsekszünk, aztán panaszkodunk vagy inkább csak zsörtölődünk. A következőket hallom a nagymamától. A minap kapálni, gyomlálni hívta (nem is a munka miatt, hanem inkább csak úgy szoktatásul) tizenéves unokáját, aki azzal hárította el a kérést, hogy nem tudja megkülönböztetni a gyomnövényeket a konyhakerti veteményéktől. A gyerek falun született, ott nőtt — nagyszülei már serdülőként summások (tavasztól késő őszig) távoli nagybirtokokon, de még a szülők sem szakadtak el a földtől. A kamasz valószínűleg nem téveszti össze a gyomokkal sem a hagymát, sem a salátát, csak éppen nem fűlik foga a munkához. Kellemesebb a hűvös szobában jót aludni a diszkó után, majd inkább magnózni, mint az ágyások között csúszkálni — pláne a reggeli harmatban. Szóval, ha ez a gyerek akarna, akkor még tudna segíteni a kertben, a jószágok körül vagy akár kinn a földeken. Városi kortársai azonban már végképp elszakadtak a természettől. Róluk elhiszem, hogy nem tudják megkülönböztetni a padlizsánt az uborkától vagy a dísztöktől. Azon viszont csodálkoztam, hogy senki nem tisztított még krumplit azok közül a 17 éves gimnazista lányok közül, akik főzéshez készülődtek egy osztálykiránduláson. Talán eszembe se jutottak volna ezek a dolgok, ha nem hallom a tévében a minap: „Vissza kell vezetni a cigányokat a munka világába.” Megint szépítünk. Nem vissza, hanem be! Be kell vezetnünk a cigányokat (és a nem cigányokat avagy a romákat és a gádzsókat egyaránt) a munka világába. Mert mindenkinek meg kell tanulni dolgozni. Nézzünk néhány szólást. „Ért hozzá, mint cigány a búzavetéshez.” Vagy: „Eltalálta, mint cigány a búzavetést.” (Szántás nélkül szórta el a magot.) Továbbá: „A cigány is szántana, ha meg- szokhatná”. Gondolom fölösleges az idézett szólásokat elemezni. A cigány évszázadokon át (kivéve a különböző mesterségek — szegkovács, teknővájó, vályogvető stb. — kiváló művelőit, nem tanult, tanulhatott meg igazán dolgozni. Most ne azt kérdezzük, hogy ki a bűnös ebben, hanem azt, hogy miként lehet termelővé, munkáséletűvé tenni a cigányokat és mindazokat, akik eddig nem hasznosították magukat. Mert a munka (az alkotás, a teremtés, a mívesség, valaminek a létrehozása) manapság korántsem becsület és dicsőség dolga. Hosszan lehetne sorolni, hogy korábban — szinte társadalmi osztályoktól, rétegektől függetlenül — mindenkinek, mindenütt megvolt a maga dolga. Még az arisztokrata gyerekeknek is! Nem beszélve a polgári és paraszti származékokról. Isten őrizz, hogy a kisbéresek, cselédek, libapásztorok sanyarú sorsa kísértsen vagy a gyári gyermekmunka. („Helyén a kapszlit nő kap- dossa vagy elfakult fejű kisgyerek...”) De az egészséges, ép testű és lelkű em-' berek közül senki nincs, nem lehet felmentve az alól, hogy értékteremtő tagja legyen a társadalomnak. És nem pusztán az anyagi javak előállításáról van itt szó, még csak nem is a szellemi produktumokról, hanem az adott társadalom lelki egészségéről. Vagyis az ügyeskedés, a kupeckedés, a helyezkedés, a társadalom pumpolása — legalábbis hosz- szú távon — sehová sem vezet. Természetesen kinek-kinek lehetőséget kell adni a munkára és meg kell tanítani dolgozni! A kisgyermek számára is nyilvánvalóvá kell tenni — életkori sajátosságainak megfelelően —, hogy vannak bizonyos kötelezettségei a családban és az iskolában. Mert mi lesz, ha már örökre eltávoznak közülünk a dolgos nagymamák, az aranykezű kézmívesek, a különböző szakmák avatott mesterei, a nevelve tanító tudós tanárok utolsó nemzedéke is? Mindazok, akiktől mesterséget és emberséget lehet tanulni. Fogalmam sincs róla, hogy a — korábban folytonosan idézett — Makarenko tevékenységéből mennyi a valóság és mennyi a legenda. De ha netán valaha leírta vagy kimondta azt, hogy „Követelek tőled, mert tisztellek!” akkor, nos akkor aligha lehet megmosolyognunk. Egyszóval nem elég szeretni unokáinkat, nem elég gyámolítani az elesetteket, vigasztalni a sírókat — követelni is kell tőlük! Ezt magyarázom útitársamnak. Az idős asszony bólogat, bólogat, de közben kifelé figyel, az út- szélre, ahol ott sétálnak a kurvák. Életkor szerint akár az unokáink is lehetnének. Gyarmati Béla
