Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-11 / 239. szám
2000. OKTÓBER 11., SZERDA ÁRA: 48 FORINT LY ÉVFOLYAM 239. SZÁM rövid határidővel vállal: |§ építőipari és épületgépészeti kivitelezést. II Az épületgépészeti I anyagokat kedvező ? áron megvásárolhatja üzleteinkben: Békéscsaba, Kinizsi u. 14. Tel.: (66) 445-096. Trefort u. 5. Tel.: (66) 446-827. Közgazdasági napok A vállalkozásmenedzselés a XXI. század küszöbén (Követelmények és kihívások a modern vállalatirányításban) témakörben rendezi meg a Magyar Köz- gazdasági Társaság (MKT) megyei szervezete október 12—13-án a Dél-alföldi közgazdasági napokat Békéscsabán, a Garzon Szállóban. Békéscsaba Dobrocsi Nándor, az MKT megyei elnöke tegnap érdeklődésünkre elmondta: a programokra négy megyéből - Békés, Bács- Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád - várják a közgazdászokat, valamint az érdeklődő szakembereket. Nyitóelőadást csütörtökön délelőtt 11 órakor Angyal Ádám, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára tart, az esti fogadáson pedig Pap János, Békéscsaba város polgármestere is köszönti a résztvevőket. Pénteken délelőtt 11 órakor a rendezvény záróelőadását dr. Medgyessy Péter egykori pénzügyminiszter, a- Magyar Közgazdasági Társaság elnöke tartja. _____________wy.l. A hipertermiás készülék tegnap délutáni beszerelésénél dr. Patonay Lajos és a munkatársai o-fotó: kovács Erzsébet Adományokból vásárolt rákgyógyítás Beszerelték a vidék első saját hipertermiás műszerét Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu VÉLEMÉNY Jegyzetének középpontjába Kiss A. János a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legutóbbi küldött- gyűlését állítja. (3. oldal) Heti TVR-musoR 10 + 4 oldal melléklet Megyei körkép A nagybánhe- gyesi Majoros Balázs évek óta pályázik irodalmi versenyekre, és eddig mindig dobogón végzett. (8. oldal) Szász András fizikusprofesszor hipertermiás (rákgyógyítást segítő, életminőséget javító) műszere a magyar zseniális találmányok szokásos útját járta be. Idehaza nem volt rá szükség, egy élelmes német üzletember megvásárolta, s azóta ő gyártja és forgalmazza. Lapunk szerkesztősége felfigyelt a lehetőségre, s támadt az ötlet, hogy olvasóinkkal ösz- szefogva a gyulai megyei kórház onkológiai osztályára megvásároljuk a műszert. Gyula—Békéscsaba Az első mondat a köszöneté mindazoknak, akik segítettek nekünk és a gyógyítóknak, megértették szándékunkat, hogy a félelmetesen gyilkos kór ellen egy újabb lehetőséggel felvehessük a harcot. Megyénk lakossága összegyűjtötte a betegeinknek oly drága műszer árát! Tegnap délután Gyulán jártunk, a sugárterápiás osztályon, ahol Szász professzor két (a kezdeti kísérletektől mellette kitartó) munkatársa állította össze az ötféle műszer egyikét, a lokális generális elektro-hipertermiás műszert! Dr. Patonay Lajos, az Onco-Therm GmbH orvos konzultánsa tanította, igazította el az új technika kezelésében a dr. Pikó Béla vezette osztály munkatársait.- Természetesen tudják az orvosok, hogy ez a módszer a korábban ledolgozott gyógyszeres és sugárkezeléssel együtt alkalmazandó - tájékoztat Patonay doktor. - A gépnek budapesti rákgyógyító, gondozóintézetekben vannak változatai, vidéken pedig csupán Kecskeméten, ahová kihelyezett műszerként, tudományos kísérleti alkalmazásra került egy készülék. Vidéken tehát Békés megye az első, amelynek saját hipertermiás rákgyógyító készüléke van. Gyulára a megye lakóinak önzetlenségéből, a teljes vételár kifizetésével került a gép, amelynek felvevőpiaca Németország, Anglia, Dánia, Mexikó, újabban érdeklődnek Ausztráliából is. A Szász-féle műszer előnye, hogy az egészséges szöveteket nem sérti. Másrészt olyan európai tanúsítvánnyal rendelkezik, amellyel bárhol forgalmazható, eladható. Egy kezelés ideje 60 perc, kétnaponként ismételhető, esetenként 6-8 alkalommal. Más módszerekkel együtt alkalmazva csökkentheti a gyógyszerdózis szükségességét, javíthatja a beteg életminőségét, fájdalomcsökkentő hatású. (Folytatás a 4. oldalon) Nem csodaszer...- A kezdeti eredmények biztatóak: a kemoterápiával kombinált hipertermia megállíthatja a daganat növekedését, a betegség előrehaladását, illetőleg csökkenti a tüneteket és panaszmentessé teheti a beteget. Ugyanakkor nem csodaszerről, hanem kiegészítő eljárásról van szó, amely teljes gyógyulást aligha eredményezhet. Meghosszabbíthatja azonban 2- 10 évvel a betegek életét, s ez is óriási eredmény - nyilatkozta Patonay doktor a hipertermiás készülékről. Százmillió forintot nyertek Újabb jelentős összeget nyert pályázat útján az önkormányzat — kezdte sajtótájékoztatóját tegnap délelőtt Cservenák Pál Miklós, a város polgármestere. Mezőberény Mint Cservenák Pál Miklós elmondta, a Gazdasági Minisztérium értesítette, hogy a tárcához benyújtott tizennyolc költségalapú lakásvásárlási pályázaton a saját 25 millió forintos önerőhöz további 100 millió forintot nyert a település. A közepes méretű lakásokra a városban is nagy az igény, éppen ezért minél hamarabb szeretnék indítani ezt a lakásépítési programot. A polgármester szólt arról is, hogy a szennyvízhálózat — a beruházás összege 817 millió forint — 40 százalékát ugyancsak pályázaton elnyerték, a saját erőn túl a további összeget a már benyújtott pályázatokkal kívánják előteremteni. Az újabb szennyvízberuházás a város északi területét, vagyis a „tót” részt érinti. A munkálatokat egy éven belül indítják, s szeretnék azt két esztendőn belül be is fejezni, ami azt jelenti, további 1200 lakást kötnek a szennyvíz- rendszerre. A polgármester elmondta: az építendő szennyvíz- hálózat egyes öblözeteinek kiviteli tervei már elkészültek, s vannak öblözetek, melyek tervezését már megrendelték.____________-szA bepánikolt rendőr és társai Megváltoztatott helyszín kamu sofőrrel, falazó kollégákkal A sarkadi közrendvédelmi osztályvezető nemrégen összetörte kapitánya szolgálati kocsiját. Információink szerint az eset körülményei számtalan törvénysértő mozzanattal tarkítottak. A megyei rendőr-főkapitányságon elmondottak megerősítették, pontosították adatainkat. Geszt—Békéscsaba A múlt hét csütörtökjén kaptuk a lúrt: október elsején este, kilenc óra körül Geszten összetört a sarkadi rendőrkapitány szolgálati Opel Astrája. Mi több, vezetője egy, a falu túlsó felén élő geszti lakos traktorával elvontattatták a helyszínről, behúzták egy pár száz méterrel odébbi garázsféleségbe. Az információban szereplő állítás szerint a kocsi volánjánál a baleset bekövetkezésekor a sarkadi kapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője ült, s nem utazott vele senki. Az egyik ház betonkerítésének kiverése, s az árokba borulás után egy telefonfülkéből - s talán nem is a legközelebbibői - felhívott valakit. S állítólag alkohol befolyása alatt állt, mi több, az esetet csak a kocsi árokból kiemelése, elvontatása után jelentették. A többes szám indokolt, mert az illetékes gyulai közlekedési járőr - mely egyetlen fiatal rendőrből állt - értesítése, a traktoros akció előtt a helyszínre érkezett a balesetező osztályvezető helyettese, valamint a zsadányi(!) őrsparancsnok, a körzeti megbízott is. A helyszínre érkező baleseti helyszínelőnek már azt mondták, hogy nem az osztályvezető, hanem annak helyettese vezette a kocsit. így vért is csak az utólag odaérkezett helyettestől vettek. A helyszínelő tudomásul vette a kocsi elvontatását, elhitte, hogy a helyettes vezette a kocsit, ám a gyulai kapitányságon gyanúsnak találtak néhány „apróságot”. Magunk még csütörtökön kértük a főkapitányságot, hogy tájékoztassák lapunkat a történtekről. Erre végül is tegnap került sor. Dr. Kis István rendőr őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalának vezetője megerősítette: valóban baleset történt október 1-jén este a sarkadi kapitány kocsijával.- A sarkadi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője akkor este a körzeti megbízott ellenőrzésére ment Gesztre- mondta dr. Kis István őrnagy.- Ott megtudta, hogy a körzeti megbízott Mezőgyánban tartózkodik, ezért a faluban megfordult, majd egy kanyarban a nagyobb sebesség miatt kisodródott, kerítésnek ütközött, s az árokba borult. Bepánikolt, elrohant a helyszínről, telefonált a helyettesének, s megkérte, mondja azt, hogy ő vezette az autót. Csak a helyettes kiérkezése után, az esetet követően egyórányival értesítették a központi ügyeletet, illetve előbb a sarkadit. (Folytatás a 4. oldalon) Vadkender a kertekben A rendőrség kétegyházi vadkender-termesztésről kapott jelzést október 9-én — tájékoztatták a sajtó képviselőit tegnap a Gyulai Rendőrkapitányságon. Gyula—Kétegyháza Egy kétegyházi kertben indiai vadkenderhez hasonló, két méter magas növényeket találtak, nyolc tövet. Az elsődleges információk szerint a tulajdonos a magvakat interneten rendelte Hollandiából, postán kapta a szállítmányt, és 40—50 holland forintot fizetett érte. Az adatgyűjtés során egy másik kétegyházi portán is találtak négy tő, egy méter magas indiai vadkenderhez hasonlatos növényt, két tőnek pedig a helyét. A két kétegyházi fiatal férfi ellen kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indult eljárás. A vadkender-példányokat a rendőrség Budapestre küldte szakértői vizsgálatra. ___________- sz. m „Különleges” a Csabai derelye Érzékeny veszteség a zöldbabtámogatás megvonása A szakminisztérium és az Agrármarketing Centrum a „különleges táplálkozást kielégítő” kategóriába sorolta a Csabai de- relye termékcsaládot. Miközben a minden szempontból első három hazai hűtőház közé sorolt békéscsabai cégnél erre nagyon büszkék, fájdalmasan érinti őket, hogy a gyorsfagyasztott zöldbab exporttámogatását megszüntette az FVM. Békéscsaba Sportnyelven szólva, kiváló teljesítményt nyújtott tavaly a Békéscsabai Hűtőipari Rt.: 174 millió forintos adózás utáni nyereséget regisztrálhatott, és ha Mari Tibor cégvezető nem is kopogta le beszélgetésünk elején, de leszögezte, hogy az idén is „jól állnak”, hasonlóan sikeres gazdasági évre számíthatnak, legalábbis a pillanatnyi számok ezt mutatják. A negyvenhétféle vegyes terméket előállító élelmiszer-ipari részvénytársaság nyersanyagainak a legnagyobb hányadát a zöldborsó teszi ki, az árbevétel kétharmadát az export jelenti, amely messze nem új információ, hiszen már a hetvenes-nyolcvanas években is rangot vívtak ki maguknak a nyugati piacokon. Nem utolsó sorban, mert tudták, csak a minőségi termelés, no meg az elegáns csomagolás lehet igazi fokmérő. Nem véletlen, hogy most készülnek bevezetni a még eddiginél is mutató- sabb csomagolást.- Talán meglepően hangzik, hogy miközben az aszály miatt például nagyon érzékenyen érintett bennünket a jelentős zöldborsókiesés - negyven százalékkal kevesebb termett, mint amennyire számítottunk —, mégis azt mondjuk, hogy jó eredményre számíthatunk. Nos, mivel számtalan vegyesfőzeléknek alapanyaga a borsó, mindenképp biztosítanunk kell, még drágább, külföldről beszerzett alapanyagból is. Kétségtelenül számottevő a piackiesésünk, de manapság nincs idő keseregni a nehézségeken, lépni kell, igyekezni kell valamilyen módon pótolni a veszteségeket. Amely egyébként adódik a másik csemege, a zöldbab támogatásának kieséséből is. Hozzáteszem, ezt nem a gyengébb teljesítmény miatt kaptuk, hanem mert olyan országokba kell értékesítenünk, ahol a mezőgazdaság támogatása eléri az ötven százalékot is. (Folytatás a 3. oldalon) Ezekben a napokban teljes erővel működik a zöldbabfeldolgozó-sor, hiszen az ízletes zöldség is számos vegyes termék nyersanyaga p-fotó; kovács Erzsébet