Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-30-10-01 / 230. szám

8 Hétvégi magazin 2000. szeptember 30-október L, szombat-vasárnap A Bendegúz turné újabb állomásai Folytatódik a Bendegúz turné, melynek kere­tében a jövő héten három településre látogat el a Hírlap. Tücsök Peti és Hangya Levi ta­nácstalanok, mert nem tudják elolvasni Ben­degúz levelét, amit egerünk titkosírással írt a szerkesztőségi macskák miatt. Pedig fontos lenne megismerni a levél tartalmát, mert ab­ból tudják meg, hogy mely településeken lép­nek fel a jövő héten, ahol a megyei művelődé­si központ kézműves szakiskolája jóvoltából játszóház is vátja a látogatókat. Ha a kép jobb alsó sarkában álló útmutató szerint összeol­vassátok a betűket, megtudhatjátok, melyik három település a Bendegúz tűmé következő állomása! Megfejtésként ezt küldjétek be! « « « A megfejtéseket legkésőbb szerdán adjátok postára! Címünk: 5600 Békéscsaba, Mun­kácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Gye­rekrejtvény és azt, hogy hány évesek vagy­tok! A helyes megfejtők között 5 darab Zseb Bendegúz című könyvet sorsolunk ki. A nyertesek névsorát jövő szombaton közöljük. A múlt heti rejtvény megfejtése: Körös- nagyharsány és Örménykút. Nyertesek: Bidiga Lóránd, Sarkad- keresztúr, Molnár Ágota, Békéscsaba, Nyemcsok Zsolt, Szarvas, Szűcs Boglár­ka, Lökösháza, Váradi Marianna és Mik­lós, Mezőberény. Beküldendő': a rejtvény megfejtése. Beküldési határidő: 2000. ok­tóber 9. Cím: Békés Megyei Hír­lap, 5601 Békéscsaba, pf: 111. A megfejtéseket csak postai levelező­lapon fogadjuk el. A helyes meg­fejtést beküldők között öt darab Göncz Árpáddal a világban című könyvet sorsolunk ki, amit postán elküldünk. A 2000. szeptember 16—17-ei rejtvény megfejtése: „Nem volt más választásom, egész úton be nem állt a szája.” Nyertesek: Ambrus Jánosné, Gyula, Bukovinszky Miklós, Bé­késcsaba, Gál László, Végegyhá­za, Horváth Marianna, Orosháza, ! Mundrucz Ilona, Körösladány. VÁLOGATÁSALBUM: LOUD ROCKS A Loud Records fantasztikus válogatásalbummal jelentkezett, amely nem titkoltan a Judgement Night, a Spawn és a Blade film­zenék sikertörténetét igyekszik tovább írni. Napjaink legnépsze­rűbb rockzenekaraival karöltve a Loud Records művészei a kiadó nyolcéves fennállásának legnépszerűbb felvételeit szólaltatják meg a rap/hip-hop és a rockzene stíluselemeinek páratlan ötvözé­sével. Az albumon szereplő 13 felvételen olyan előadók működ­nek közre, mint például a System Of A Down, aki a Wu Tang Clan-nal közösen a Shame című dalt szólaltatja meg, Big Pun a Incubus közreműködésével a Still Not A Player-t adja elő, míg a Sevendust-hoz Xzibit társult a What You See Is What You Get megszólaltatásában. A Wu Tang Clan Ozzy Osboume-nal közö­sen adja elő a Four Heavens Sake című himnuszt, mely talán az album legfantasztikusabb felvétele, Szintén a Wu Tang Clan-hoz csatlakozik Tom Morello is egy elementáris nóta erejéig. (s) 2000. Szeptember 30., Szom bat- Televízió-műsor 2000. Október 1 Vasárnap ­Televízió-műsor m1 RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV m1 RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 23.00-16.00 TS- Sydney 2000 (benne: kajak-kenu, kerékpár, díjlovaglás, férfi gyep­labda, labdarúgás, női röplabda, férfi műugrás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, birkózás, ökölvívás, atlétika, női magasugrás, gerelyhají­tás, ritmikus sportgim­nasztika, női kosárlab­da, taekwondo, férfi öt­tusa, vitorlázás), 16.05 Extrém koktél, 16.20 Századunk (Bokor Pé­ter és Hanák Gábor film­je, 36. Műsorvezető: Cseh Tamás. 1946: a nép gyermekeinek fel- emelkedéséről, a Győrffy Kollégium sze­repéről Pataky Ferenc akadémikus mesél), 16.50 TS - NB l-es lab­darúgó-mérkőzés (Kis­pest Honvéd FC-Fe- rencvárosi TC.) 19.00 Lottóshow 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó este 20.00 Bruhaha (kabaré a köbön) 21.00 TS- Sydney 2000 _______ 22.25 Rögtön jövök! 23.20 Alaphangok 23.30-16.00 TS - Syd­ney 2000 (záróün­nepély) 6.30 Ünnepnaptár, 7.00 Kölyökklub (Tazmánia; Teletubbies; A csodatrió: Batman; Maci Laci; Hé, Arnold!; Pokémon), 9.55 Disney-rajzfilmek (Kacsa­mesék; Micimackó), 10.45 Csőrre töltve (rajz­filmsorozat. Szilveszter és Csőrike), 11.15 Jo­ker, 11.20 Az első csók (francia tinisorozat), 11.50 2x2 néha sok(k) (amerikai vígjátéksoro­zat, 16. Alkalmi lakó­társ), 12.20 Autómánia (ism.), 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.10 Pepsi Music Chart, 14.10 Vészhelyzet (am. filmsorozat), 15.45 Time Trax - Hajsza az időn át (amerikai kalandfilm-so- rozat), 16.35 A tenger vándorai (amerikai ka­landfilm), 18.30 Híradó, 18.50 Fókusz plusz (ma­gazin), 19.08 Üzenet 19.10 Hegylakó (sor.) 20.00 Idétlen időkig (amerikai vígjáték) _____ 22.00 Heti Hetes 23.05 Nikita, a bér­23.50 Híradó _____ 0.05 Beavis és Butthead (rajz- filmsorozat) 0.30 Fókusz plusz 0.55 Divatklip EUROSPORT 6.00 Gyökereink, 6.30 Repülő ház (Biblia a gyermekeknek), 7.00 TV2 matiné (rajzfilmso­rozatok: Mila, a szuper­sztár; Cápali és Cápeti; Rémecskék kicsiny bolt­ja; Tökfej tesók; Igazi szellemirtók), 9.00 Cartoon Network (rajz­filmsorozatok: Pöttöm kalandok; Animánia; Pin- dur pandúrok; Beatle Juice; Boci és Pipi), 11.00 Party TV, 13.00 Széllovagok (német ka- landfilm-sorozat), 13.50 Drága tanár úr! (olasz if­júsági sorozat), 15.45 Szindbád kalandjai (amerikai fantáziasoro­zat), 16.40 Egyről a ket­tőre (amerikai vígjáték­sorozat), 17.10 Jó bará­tok (amerikai vígjáték­sorozat), 17.40 Herku­les (mexikói sorozat), 18.30 Tények, 19.05 Jets - Acélsóly­mok (német ak- ciófllm-sorozat) 20.05 Dupla dinamit ____(am. akciófilm) 22.10 Lőj a vadászra! (am. akciófilm) 0:05 Quantom Leap - Az időutazó (sci-fi ___sorozat)______ 0.55 Utazás a Föld kö­zéppontja felé (amerikai thriller) 23.00-16.00 TS- Syd­ney 2000,16.05 Roma magazin, 16.30 Domo- vina, 16.55 Sprski Ek- ran, 17.20 Unser Bilds- chrim, 17.45 Hrvatska krónika, 18.15 Ecranul nostru, 18.40 Slovenski Utrinki, 19.05 Együtt (velünk élő kisebbsé­gek), 19.30 Extrém kok­tél 19.40 Esti mese (Frakk a macskák réme; Süni és barátai) 20.00 Híradó este 20.30 Tinédzserparti - nem csakfiata­I oknak ______ 21.05 A patikusnő (né­met film. Fsz.: Katja Riemann, Jürgen Vogel, Richy Müller, August Zimer) 22.55 Bravo Tv 23.30-16.00 TS - Syd­ney 2000 HBO 6.30 Szorít az idő, 8.05 Macskák nem táncolhat­nak! 9.25 A vadon fog­lyai, 11.20 Szakíts, ha bírsz!, 12.50 A nagy csa­pat 3., 14.30 A szerelem hálójában, 16.25 Kisvá­rosi intrikák, 17.55 Silicon Towers, 19.30 Jó barátok, 20.00 Egetverő szenzáció, 21.40 South Park, 22.10 Nyom nél­kül, 24.00 Az elveszett fiú, 1.40 Embervadászok Magyar ATV 19.30 Power kapitány, 20.00 Miss Universe..., 21.00 Millenium 2000, 21.30 Valóságos csodák, 22.00 Foci, foci, foci! A műsor és a kezdési időpont vál­toztatásának jogát minden tévé­adó fenntartja, s ezért lapunk fele­lősséget nem vállal. 3.00 Torna, 4.00 Ökölvívó-selejtezők, 6.00 Lövészet, 6.30 Torna, 8.30 Úszóse­lejtezők, 11.30 Cselgáncs, 12.30 Vívás, 14.00 Torna-összefog., 15.00 Úszás­összefog., 16.30 Csapatszellem, 17.00 Férfi pályakerékpár, 18.00 Olimpiai éxtra, 18.30 Súlyemelés, 19.15 Cselgáncs-összefog., 20.00 Torna-összefog., 21.00 Úszás-ősszefog., 23.00 Sporthírek, 23.10 Ökölvívás, 24.00 Evezés 20.05 Dupla dinamit 5.30 Hírek, 7.50 Papír- sárkány, 8.50 Sportper­cek, 9.10 Ami igaz, az Igaz, 9.25 A világörökség kincsei, 9.40 Csillagjel, 10.10 Nyelvőrző, 10.35 Kaland és felfedezés, 11.05 Dzsungeldili, 11.30 Színinövendékek, 12.20 Protestáns világ, 12.50 Anziksz, 13.05 Néptáncok, 13.20 A he­lyettesítő tanár (sorozat), 14.45 A fantomok biro­dalma, 14.55 A fotográ­fia kalandja, 15.25 Tátott szájjal.., 16.20 Elfeledett tájakon, 16.50 Kedves 17.20 Mese _______ 18.55Tálentum _____ 19.25 Esti kérdés 19.35 A világörökség... 19.55 Nana (franc. sor.) ______ 20.55 Szobrok _____ 22.10 Nevem: Joe (angol film) 23.50 Híradó SPEKTRUM 12.00 Hivatásuk a ve­szély, 12.30 A vacsora tálalva! 13.00 Égi harc.., 13.55 Heuréka! 14.50 Ötlettár, 15.25 Dugóhú­zóval,, 15.55 Földön.., 16.45 Állatenciklopédia, 17.15 Ez állatin 7.45 Repülősök, 18.45 A Gucci divatház, 19.40 Búvárok, 20.10 Kaland­ra fel! 20.40 Vadak kö­zelében, 21.35 Múltunk titkai, 22.30 Múltidéző utazások, 23.00 Szülők iskolája, 23.30 Az euró­pai dinasztiák alkonya N. GEOGRAPHIC 15.00 Niagara-vízesés, 16.00 Rejtélyes világ, 17.00 AChachapoya múmiák, 18.00 Alexand­ria, 19.00 Vadon élő csa­ládok 3, 19.30 Óriások... 23.30-16.00 TS- Sydney 2000 (benne: atlétika, kajak-kenu, ví­zilabda, kézilabda, vitor­lázás, kosárlabda, díjug­ratás, röplabda, ökölví­vás, ritmikus sportgim­nasztika, birkózás, női öttusa és a záróünne­pély közvetítése), 16.05 Szerencseper­cek, 16.30 Örömhír (a református egyház mű­sora), 17.00 ...az én vá­ram (lakáskultúra min­denkinek), 17.30 Tv-kli- nika (egészségügyi ma­gazin. Amerikában ma már természetessé vált, hogy bizonyos testi vagy arcon lévő válto­zást műtéti úton korri­gálnak), 17.55 Sikkes (aktuális divatok, diva­tos aktualitások. Min­den, ami új, minden, ami figyelemre méltó, minden, ami sikkes) 18.25 Telemázli (műsor­vezető: Geszler Dorottya és Dömsödi Gábori 19.00 A Hét (a hét eseményei) 19.45 Híradó. Időjárás 20.00 Sláaertévé __ 21.00 TS-Sydney 2000 _______ 22.30 TS-Gól! 23.30 R.E.M.-koncert (1998-as felvétel) 6.30 Ókori harcosok, 7.00 Kölyökklub (Taz­mánia; Teletubbies; Bat­man; Maci Laci; Hé, Ar­nold; Pokémon; Foxi Maxi), 10.00 Papyrus (francia rajzfilm), 10.45 Csőrre töltve (Frédi és Béni), 11.10 Az első csók (francia tinisor­ozat), 11.35 Joker, 11.45 A természet ré­mes csodái (angol ter­mészetfilm), 12.55 Jo­ker (telefonos villámjá­ték), 13.00 Híradó, 13.10 A szív hangja (4.), 14.50 Hazárd megye lordjai (amerikai kalandfilmsor.), 15.45 Robotzsaru (amerikai akciófilm-sor.), 17.25 Föld 2. - A világűr Ro­binsonjai (am. sci-fi sor.), 18.20 Hatoslottó­sorsolás, 18.30 Híradó, 18.50 Akták, 19.08 Üzenet 19.10 Hegylakó (ameri- kai tévéfilmsor.) 20.00 Az utolsó cser- kész (film) 22.00 Hullámok hercege (amerikai film) 0.30 Híradó ______ 0.45 Orszáoház 1.15 A természet rémes csodái 2.20 Akták _____ 2.45 Divatklip 6.00 Reggeli gondola­tok, 6.30 Állatkert a háti­zsákban, 7.00 TV 2 ma­tiné (rajzfilmsorozatok: Mila, a szupersztár; Cápali és Cápeti; Ré­mecskék kicsiny boltja; Tökfej tesók; Igazi szel­lemirtók), 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsoroza­tok: Pöttöm kalandok; Animánia; Pindur pandú­rok; Beatle Juice; Boci és Pipi), 11.00 Sport2, 11.30 Rio Lobo (ameri­kai western, 1970), 13.50 Baywatch (ameri­kai sorozat. Nő, pia, mo­tor) 14.50 Macgyver (amerikai krimisorozat), 15.50 Sentinel - Az őr­szem (amerikai akció- film-sorozat. Fsz.: Ri­chard Burgi), 16.50 Szá­guldó vipera (amerikai akciófilmsorozat), 17.40 Xena (amerikai fantázia­sorozat) 18.30 Napló ______ 20.00 Csupasz pisztoly (amerikai vígjá- ték) ________ 21.40Columbo(ameri- kai krimisorozat) 23.15 Páratlan (Stahl Judit műsora) 23.45 Magyarország ___holnap_______ 0.15 Szószátyárok (az Új Színház előadása) 2.00 Vers éjfél után 23.30-16.00 TS - Syd­ney 2000, 16.05 Jövő- Menő, 16.30 Milleniumi Mesék, 17.00 Örömhír (az unitárius egyház műsora), 17.25 Milleniumi ünnepségek, 17.4Ó Maradj velünk! (találkozás Jézussal) 17.50 Katolikus krónika 18.15 Útmutató _____ 18.40 Ókeresztény emlékek nyomán Aquincumból 19.15 A zene világnapja 21.00 A Hét _______ 21.45 Híradó - Időjárás 22.00 Európai Utas 22.30 Szilveszteri durranásek (film) 0.10 Romper Stamper (ausztrál film) 1.40 Hon-lap ______ 2.10Musica Historica 2.20 Iskola utca 3.20 TS - Disney 2000 _______ 4.40 TS-Gól HBO 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Irány a nyugat!, 8.50 Tommy Boy, 10.30 Jó barátok, 11.00 Oroszlánbar­lang, 12.35 A Pamela Harriman-történet, 14.10 Latinos prakti­kák, 16.00 Rés a paj­zson, 17.50 Apád- anyád idejöjjön, 20.00 Jackie Brown, 22.30 Autószex, 23.30 Lesz ez még így se Magyar ATV 6.50 Nap-kelte, 18.00 Napnyugta, 19.00 Hét­ről hétre, 19.30 Power kapitány, 20.00 Maigret felügyelő, 21.00 Csillag­szem. 21.40 Cirkusz­film, 22.30 Lapszem- le/Számadó, 23.20 Feró korcsmája 5.30 Hírek; Postabontás, 7.20 Papírsárkány, 8.25 A világörökség kincsei, 8.40 Sportpercek, 9.00 A mormoták birodalma, 9.45 Hej, helyes beszéd! 9.55 Magyar történelmi arcképcsarnok, 10.10 Európa hite, 10.40 Rend­hagyó történelemóra, 11.20 Milleniumi króni­ka 12.00 Híradó. Sport, 12.10 Nótacsokor, 12.40 Szegletkő, 13.10 Azúrexpressz (magyar film), 14.20 Emlékképek 14.45 Utazás az... __ 15.45 Arisztokraták 16.35 Lyukaséra 17.20 Mesefilmek 17.45 Sportpercek 19.15 A világörökség... 19.30 Versposta 19.45 Népzenei műsor 20.50 Sportpercek 21.10 A zene világnapja 21.55 Mindenki jól van (olasz film) SPEKTRUM 13.25 Csodák világa, 13.55 A Seychelles- szigetek, 14.30 Tenger­világ, 15.00 Az élet hul­lámai, 16.00 Elixir, 16.30 Teljes gázzal, 17.00 Szuperbörtönök, 18.00 Húszévesen.., 19.00 A vándorsólyom, 20.00 Háborúk titkai, 21.00 Az elnöki intéz­mény titkai, 22.00 Sportszafari, 22.30 A vi­zek szerelmesei, 23.00 Kutatások évszázada, 0.05 Titkos történelem N. GEOGRAPHIC 15.00 Az aligátor birodal­ma, 16.00 Kalahári-siva- tag oroszlánjai, 17.00 A természet lidércei, 17.30 Parányi ragadozók, 18.00 Az aranysakál, 19.00 Tengeri szörnyek _____________EUROSPORT_____________ 6.00 Lovaglás, birkózás, 7.30 Kézilabda, női döntő, 9.15 Ökölvívás, 10.15 Atléta ka, 11.00 Záróünnepség, 13.00 Kajak-kenu, 14.00 Vízilabdadöntő, 15.00 Röp­labdadöntő, 16.30 A csapatjátékokról, 17.00 Lovaglás, 18.00 Olimpiai magazin, 18.30 Kézilabda, női döntő, 19.30 Ritmikus sportgimnasztika, 20.30 Kosárlab­dadöntő, 21.30 Ökölvívás, 23.15 RalLvb, összefoglaló, 23.50 Záróünnepség

Next

/
Thumbnails
Contents