Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-22 / 223. szám
INTERJÚ 2000. SZEPTEMBER 22., PÉNTEK - 7. OLDAL A romok helyére is virágot ültetett Táborszky László:,, Nincs nagyobb hatalom az igaz szeretetnél” Az Úr Jézus nem ígérte az ő követőinek, hogy álomvilágban fognak élni. Isten az ő apostolait ebbe a világba küldte. Itt kell helytállni és mindent elkövetni azért, hogy a föld, a lakóhely szebb, békésebb, boldogabb legyen — vallja Táborszky László esperes. A negyvenegy esztendeje Békés megyében szolgáló evangélikus pappal a pásztorolásról, a szülői házból hozott értékekről, a család, a társ fontosságáról beszélgettünk. Békéscsaba- Amikor anyám a szíve alatt hordott, a szüleim azért imádkoztak, hogy a születendő gyermekük pap vagy misszionárius legyen. Amikor később a lelkészi hivatás mellett döntöttem, többen intettek: „Bolond vagy, ne menj papnak!” Mert nehéz idők jártak akkoriban. Az ország romokban hevert, Sopron pedig nagyon távol esett a szülőfalumtól és Budapesttől is. A vonaton úgy utaztunk, hogy a vagonokban még ülés sem volt, téglán ültünk. Amikor apám kikísért a vasútállomásra, forrón átölelt, a szeme fénylett, és azt mondta: „Menj, fiam, Isten áldásával! De egy lépést se tégy, ha csak béres és nem pásztor leszel!” Hogy mit sikerült ebből megvalósítanom, azt Isten fogja számon kérni. De jó lelkiismerettel elmondhatom, mindig azon igyekeztem, hogy pásztor legyek. Táborszky László esperes békéscsabai hivatali dolgozószobájában hallgatom az ötvenöt évvel ezelőtti történetet. Majd' húsz esztendőt kell még visszalépnünk az időösvényen, hogy a nógrádi szülői házba érkezzünk, oda, ahonnan a lelkész élete indult. Egy falu, egy vallás- Nógrád megyében születtem, Vanyarc községben. A falu evangélikus, az őseim is evangélikusok voltak. A szüleim gazdálkodtak, apám iparossággal is foglalkozott. Öten voltunk testvérek, minden plusz munkát igyekezett elvállalni, hogy tanulhassunk. A mezőgazdasági munkában mi is részt vettünk, a szüléink a munka szeretetére neveltek — idézte a gyermekkori emlékeket Táborszky László. — Vanyarc népviseletes falu volt, szorgos emberek lakták akkoriban is. A településnek egy temploma van. Egy falu, egy vallás, egy egyház. Innen indultam. Budapesti középiskolában érettségiztem, később a szüleim is a fővárosba költöztek.- A kereskedelmi iskolát kitűnővel végezte. Bár a közgazdasági pálya nyitva állt Ön előtt, mégis a lelkészi hivatást választotta. Mi indította a papi pályára? — A szüleim mélyen hívő evangélikusok voltak. Nálunk gyakorlat volt a reggeli áhítat, közös imádság, ének és a vasárnap megszentelése. Számomra a szüleim hívő élete, tisztes, áldozatos munkája örök példát adott. Ám ahhoz, hogy valaki lelkész legyen, kétféle elhívásnak kell eleget tenni. Az egyik a külső körülmény, ide tartozik a tanulás, a fölszentelés, a beiktatás. Ám ezt megelőzi annak a belső hangnak a meghallása, Névjegy hogy az Úr hív, ő küld. Számomra ez lett a meghatározó. Annak idején többször mondták: „Jóakaraté bolond vagy, hogy elmégy papnak”. Nem volt perspektíva, nem látszott semmi, csak a homály. Ám akit Isten elhív, azt meg is tartja. Nem csak papnak, de a keresztény életben is. Négy év a bányavárosban- Lelkészi szolgálatának első állomása negyvenkilencben Tatabánya. Több okból fontos helyszíne ez életének.- Úgy volt, hogy a tanulmányaimat svájci egyetemen folytatom, de a vasfüggöny ebben megakadályozott. így kerültem püspököm kérésére, küldésére a bányavárosba. Addig zárt, evangélikus közösségben éltem, ez a világ egészen más volt. Sokféle ember élt itt, sokféle problémával. A tatabányai szolgálatban ismertem meg a valóságot, azt a formálódó világot, amellyel később máshol is találkoztam. A teológia tudománya mellett a társadalomtudományok foglalkoztattak. Tanulságos volt szembesülni a sokfelől érkező hívek szemléletével és életmódjával. Éltek itt emberek az Alföldről, a Dunántúlról, egy gyülekezeti tagom meg olasz volt. Megtapasztaltam, érkezzék bárki bárhonnan, az Anyaszentegyház a Krisztusban hívők közössége. Mindenütt volt és van egyház, gyülekezet, ahol az emberek együtt imádkoznak, énekelnek, egymással törődnek.- A tatabányai évekre esik a családalapítás ideje is.- Tatabányán nősültem. Sopronból hoztam életem párját, Mór Margitot, akivel negyvennyolc éve élek boldogan. Ott születtek a gyermekeink. Isten egy fiúval és egy lánnyal áldott meg bennünket. Öt unokánk van.- Tatabánya után Szák következett hat évig, majd a kondorosi szolgálat. Onnan tizenhárom év után került Békéscsabára. Milyen, amikor a lelkész búcsúzik a hívektől?- Nagyon nehéz. A híveimet szerettem, ők is szerettek és becsültek. Sose mentem úgy tovább, hogy azt magam akartam. Mindegyik helyen szívesen lettem volna halálomig, de meggyőződésem, hogy Isten jelöli ki az utat. Ő vezetett idáig is. Amikor huszonnyolc éve Békéscsabán beiktattak, több igehirdetés hangzott el a püspök, majd az akkori esperes szájából. Az egyik igehirdetés alapigéje az volt: akinek többet adtak, attól többet kívánnak. Dicsekvésre nincs okunk, csak alázattal tudjuk elfogadni azt, amit Isten adott. Szent meggyőződésem, ezzel az Istentől kapott erővel kell szolgálni. Mindig az egyházi felsőbbség kérésének és a SZÜLETETT: 1927. szeptember 10-én Vanyarcon Budapesten a II. Rákóczi Ferenc Kereskedelmi Középiskolában érettségizett 1945-ben Az Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karán kitüntetéssel diplomázott 1949-ben Lelkészi szolgálatának korábbi színhelyei: Tatabánya, Szák, Kondoros 1972 óta a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség egyik megválasztott lelkésze 1989-1995 püspökhelyettes 1980-2000 a kelet-békési egyházmegye esperese Kitüntetései: Országos Egyház Luther Emlékérem 1983., Országos Béketanács Kitüntető Érem, A Munka Érdemrend Ezüst Fokozata 1987., Békéscsaba Városért Pro Űrbe kitüntetés 1986., A Magyar Műemlékvédelemért Emlékplakett, Kós Károly-díj 1996. Nős, két gyermek édesapja Felesége Mór Margit gyülekezetek hívásának tettem eleget, úgy mentem tovább. A kapcsolatok megmaradtak. Megrendítő, amikor Szákról hívnak telefonon, levelet írnak vagy látogatóba jönnek. Ugyanígy vagyok Kondorossal is. A békéscsabai beiktatásomra vagy kétszáz kondorosi jött el. A szertartás végén körülvettek, könnyes volt a szemünk. Emlékek, találkozások- Nincs más, akit örömünkben és fájdalmunkban olyan közel engednénk magunkhoz, mint a papot. Pedig az ember szemérmes. Megtalálni a közös hangot - Amikor negyvenötben a hittudományi kart választotta, a papi pályának nem kedvezett az idő. Az egyház által öröknek tartott értékeket az eltelt évtizedek alatt sokszor megtagadta a világ. Ön ezt miként élte meg?- Pál apostol azt mondja: „Zsidónak zsidóvá lettem, görögnek göröggé lettem”. Mindenkivel meg kell találni a közös hangot és arra kell építeni. Erre törekedtem a nehéz időben is és sikerült sokszor megtalálni sokféle emberrel tam, akit ajándéknak tartok, aki mindenben mindig hűséges társam volt. A soproni gyülekezet aktív tagjaként, már lány korában vezette a gyermek Bibliakört, szólót énekelt a passiókban és a mai napig is végez kántori szolgálatot. Minden embernek fontos, hogy ne legyen magányos. „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítőtársat, hozzáillőt” - mondta az Úristen. Jó, ha az ember megtalálja azt a társat, elfogadja, megbecsüli és vele vándorol. Mert vándorok vagyunk, mindannyian. Az időnket Isten szabja ki. Nem mi határozzuk ám mindannyian részben Budán, részben Budaörsön laknak. Mondom is néha, negyvenegy éve tartós kiküldetésben élünk Békés megyében, ahol vér szerint senkink sincs. A hívek nagyon kedvesek, a városban otthon vagyok, csabainak érzem magam. Szeretem Békéscsabát, jóindulattal, tőlem telhetőén tettem érte, amiért Pro Urbe-díjjal jutalmaztak. Ám azzal is számolnom kell - ha most jól is bírom magam -, hogy az erőm majd fogy, hiszen szeptember tizedikén múltam hetvenhárom éves. Úgy döntöttünk, hogy a hozzátartóink közelébe költözünk. Hogy mi lesz azután? Püspök Úr azzal biztatott, hogy számít rám, a feladatot pontosan még nem ismerem. Szeretnék olyasmivel is foglalkozni, amire eddig kevés időm jutott. Szépirodalmat olvasni, találkozni a rég látott ismerősökkel, meglátogatni a volt híveimet a Dunántúlon és másutt, ha lesz rá módom, Békéscsabán is. Szívesen kertészkedem is. A szülői házhoz tartozott kert, később a parókiákhoz is. Nagyon szerettem ott dolgozni, a romok helyére is virágokat ültettem. Arra nincs remény, hogy Budapesten saját kertem legyen, van viszont a testvéreimnek és a lányoméknak Budaörsön. Isten hűséget vár Apám azt mondta: „Menj, fiam, Isten áldásával! De egy lépést se tégy, ha csak béres és nem pásztor leszel!" wotó: lehoczky péter- Ahhoz, hogy valaki kinyíljék, kölcsönös bizalom kell. Az ember ahhoz fordul, akinél azt reméli, hogy meghallgatásra lel, akinek kiöntheti a szívét. Az a szép a hivatásunkban, hogy segíthetünk tanáccsal, kaláccsal és munkával is. Sose vártam azt, hogy a híveim a jelenlétemben hagyják abba a munkát, hanem odaálltam közéjük. Ezzel nem népszerűségre törekedtem, hanem arra, hogy felvállaljam az élethelyzetüket. Ilyen szempontból sokkal üdvösebb kisebb közösségben szolgálni, ahol az ember tudja a másik örömét, baját. Mindig arra törekedtem, hogy a sokirányú lelkészi szolgálatban a lelkipásztorolást híven gyakoroljam.- A lelkipásztorok hivatása találkozások sora. Bizonyára sok kedves emléket őriz.- Nagyon sokat. Isten úgy adta, hogy Európa legtöbb országában jártam. Több testvéri kapcsolat köttetett ezeken az utakon, a messzi tájakon, de idehaza a hívekkel is. Sokan már a temetőben pihennek, máig nagy szeretettel emlékezem rájuk.- Esperes Úr! Megosztana velünk egy történetet?- Egy kedves idős asszonyt úr- vacsoráztattam, majd idő múltán úgy adódott, hogy nekem kellett eltemetni. Valaki arról az asz- szonyról elhunyta után azt mondta: „olyan jó volt a közelében lenni!” Kívánom, hogy nagyon sokan legyenek olyanok, akiknek a közelében jó lenni, akikből kisugárzik a szeretet, a hit, a reménység. a közöst, az építés jegyében. Miután szeretettel, tisztelettel és megbecsüléssel fordultam az emberek felé, én is megkaptam ugyanezt. Az emberek megérzik, hogy mi az, ami szívből jön, ami őszinte. Nincs nagyobb hatalom a világon az igaz szeretetnél.- Esperes Úr aktívan tevékenykedett az egyházi közéletben, módja volt formálni azt.- Húsz éven át a kelet-békési egyházmegye esperese voltam, közben egy cikluson át püspökhelyettes. A gyülekezetek és a lelkészek elöljárójaként szerveztem a továbbképzést, intéztem a hivatali ügyeket, olykor a püspököt helyettesítve, egyházi épületek avattam fel.- A feladatai közé tartozott az ifjú papok pásztorolása. Mire tanította azokat, akik segédlelkészként Ön mellett szolgáltak?- Akkor boldog egy vezető, ha a fiatal munkatársa még többre viszi. Nincs rosszabb annál a mesternél, aki a titkokat, a fogásokat őrzi és féltékeny arra, aki jól halad. Azoknak, akiket az Isten mellém rendelt munkatársul, igyekeztem maximálisan átadni az ismereteimet. Vándorok vagyunk, mindannyian- Az egyházi hivatáshoz a hit adja az erőt, ám fontos a társ támogatása, a családi háttér biztonsága is. Önnek ez megadatott.- Mielőtt megnősültem, sokat imádkoztam az Úristenhez, hogy adjon nekem hitvestársat, munkatársat, feleséget.- És megkapmeg a születésünk helyét, idejét és a körülményeit, ahogyan a halálunkét sem. A pályán nem jó egyedül, lényeges, hogy az ember társra leljen. A házasságra készülőktől mindig megkérdezem, jól- Milyen gondolatokkal engedi el a hívek kezét?- Az első, hogy hálát adok Istennek, hogy eddig velem volt és megtartott. Többször kerültem halálos veszedelembe. Negyvennégyben, amikor az oroszok bejöttek, egy katona majdnem lelőtt. A szívemnek szegezte a pisztolyát, de nein húzta , meg a ra-. vaszt. Azután lebombázták a házunkat. Az épület megrongálódott, de mindnyájan megmaradtunk. Ötvenhat telén kismotoron hittanórára mentem, elcsúsztam, a fejemtől másfél méterre állt meg az orosz teherautó kereke. Isten azt akarta, hogy legyek. Minden küldetés, minden hivatás fontos. Szükség van a rendőrre, az orvosra, a cipészre, az utcaseprőre, a tanárra, a papra, a miniszterelnökre, a katonára, és mindenkinek azt kell tennie, ami a dolga. Mert Isten hűséget vár tőlünk. A rendszerváltás megtörtént. Isten tudtával voltunk abban a helyzetben is, amelyben voltunk, az is próba volt és nagy lehetőségeket adott, ám meg kell montljam, az ,,Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát és én életemet adom a juhokért. ” (János Evangéliuma tizedik fejezetének tizenegyedik verse) meggondolták-e? Mert ez nem kirándulás, hanem közös vándorlás, ahová nem mindegy, hogy kivel indulunk. A házaséletnek is megvannak a kritikus szakaszai. Az első az összeszokás ideje, hiszen a jegyesség idejében mindenki ösztönösen szebb arcát mutatja. Azután eltelik tíz-tizenöt esztendő és ott bujkál a kétség, talán a szomszéd almája édesebb. A harmadik próba a naplemente előtt .jön el. A nehézségek közepette is ki kell tartani egymás odaadó szeretetében. Ezt a közösséget védeni és erősíteni kell.. Nekem megadta az Isten a jó társat, akivel bizalommal lehettünk egymás iránt.- Esperes úr! Idén decemberben leteszi az aktív lelkészi szolgálatot. Milyen tervekkel készül nyugdíjba?- Boldog vagyok, mert áldott jó gyermekeink vannak, mind- kettejük családja ép, egészséges, elmúlt évtizedek olyan erkölcsi és szellemi rombolást végeztek, amit nehéz helyrehozni. Hála Istennek, vannak egyházi iskolák. Nagyon lényeges, hogy milyen irányba nevelik a gyerekeket. Mert nem elég oktatni, a gyermekeket nevelni kell, példával. Hogy mennyire hiteles az élet, azt Isten ítéli meg, mert egyszer számot fogunk adni. Nem vagyunk angyalok, se tökéletesek. Gyarlók vagyunk, vétkezünk, de van bocsánat, megújulás. Mindig a valóságra tekintve, keresztyén reménységgel gondolkodtam. Akár tudomásul vesszük, akár nem, ennek a világnak Isten az ura. Sokszor megpróbálja hitünket, szeretetün- ket, türelmünket, megbocsátó készségünket, de sohasem hagy el minket, velünk van ígérete szerint, benne bízhatunk.- Esperes Úr! Köszönöm a beszélgetést. CSATH RÓZA
