Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-20 / 221. szám
SPORT 2000. SZEPTEMBER 20., SZERDA —11. OLDAL Több sérülés az Agro SE-nél A héten folytatta a felkészülést az októberi Dunaferr elleni bajnoki rajtra az Agro SE Orosháza NB I-es női kézilabdacsapata. Az együttes eddig elvégzett munkájáról, a további tervekről Róth Kálmánnal, a csapat edzőjével beszélgettünk. Orosháza- Sajnos, sérülések nehezítik a munkát. A csapat irányítója, Bab- oly Kornélia bokasérülést szenvedett, emiatt edzéseket hagyott ki. Tegnap már óvatosan megkezdte a futóedzéseket, miként a tavasz- szal műtéten átesett jobbszélső, Lázár Erika is. A román légiós, Daniella Onoiu kézsérüléssel bajlódik. Mivel kevesen maradtunk a különböző taktikai és technikai elemek gyakorlására, így az ifjúsági együttesből Bella Rita, Ravasz Márta és Bódi Bernadett a nagyokkal készül, s valamennyien becsületesen dolgoznak a foglalkozásokon. Most egyébként már, ahogy közeledik a bajnoki rajt egyre inkább a frissítésen a csapatjáték csiszolásán van a hangsúly.- Az edzések mellett a közeljövőben lesznek-e előkészületi mérkőzések?- A napokban négy előkészületi mérkőzést játszunk erős ellenfelekkel. Szeptember 21-én, csütörtökön 16.30 órakor az NB I-es újonc Kiskunhalas csapatát fogadjuk az Eötvös-téri csarnokban. Egy nappal később a román első ligás Ursus Kolozsvár csapata látogat Orosházára, pénteken szintén 16.30 órakor játszunk ellenük. Szombaton 8.30 órakor Kondoroson lépünk pályára a kolozsváriak ellen. Az előkészületi találkozók sorozata szeptember 27-én, szerdán 16.30 órakor Orosházán a Vasas elleni mérkőzéssel zárul - fejezte be a szakvezető. (VERASZTÓ) Karate Orosháza A Magyar Tradicionális Kyokus- hin Karate Szövetség kyokushin szakosztálya a hét végén felnőtt férfi és női I. osztályú és férfi II. osztályú súlycsoportos Knock Down országos bajnokságot rendezett Orosházán a városi sport- csarnokban. Tizenhárom klub 45 sportolója érkezett az ország minden részéből az alföldi városba, ahol szép számmal született vendégsiker. Győztesek. Női kata: Kószó Ildikó (Szeged). Férfi kata: Badar Attila (Debrecen). Nők: 57kg: Galanics Vera (Budapest). +57kg: Faragó Csilla (Szentes). Férfiak. II. osztály: 70kg: Rech Róbert (Baja). 70kg: Aladics Ákos (Baja). I. osztály: 75kg: Horváth Antal (Budapest). +75kg: Kövesdi Tibor (Baja), ebben a kategóriában lett az orosházi Magyar Róbert 3. A legharcosabb női versenyző elmet Lukács Eszter, a legharcosabb férfinek járó elismerést Koszka Attila kapta (mindketten budapesti karatésok). (CS) Baranya megye székhelyén rendezték meg a hét végén a WAKO Thai-box országos bajnokság második fordulójának küzdelmeit. A viadalon jól szerepeltek a Gyulai Shidokan Karate Thai Box Club versenyzői és két arany és két ezüstérmet nyertek és tovább jutottak az országos bajnoki döntőbe. Zilai Sándor első helyért vívott mérkőzése óvás alatt van. A fürdővárosiak eredményei. 57 kg: 2. Juhász A. 81 kg: 1. Döme Balázs. 86 kg: 1. Dr. Bényi Szabolcs. 91 kg: 2. Zilai S. ■ Tornacsarnok hiányában A foci mellett lövészet és női-, férfi kézilabda szakosztály működik a nagyszénási sportegyesület keretein belül. Hét csapatban 106 igazolt versenyző edz rendszeresen. Nagyszénás A legmagasabb osztályban a női kézilabdások szerepelnek. Az egyesületnek igen jó a kapcsolata a Czabán Samu Általános Iskolával.- Ennek ékes bizonyítéka, hogy tavaly már kézilabdában a helyi személyi alapokra támaszkodva leány ifjúsági csapat kezdte meg szereplését. A serdülő futballcsapat gerincét az itt tanuló nyolcadik osztályosok alkotják — mondta a hétfői testületi ülésen az egyesületi elnök, Zábrák Ferenc. A napirend keretében ugyanis a település sportélete szerepelt. Az önkormányzat egy sporttelepet és egy edzőpályát adott az egyesületnek tartós használatra, az anyagi támogatás mértéke 2000-ben 3,4 millió forint. A kézilabdások az iskola tornatermében és a kinti pályán edzenek az intézmény eszközeinek felhasználásával. Nagy hiányosság viszont a szabvány méretű torna- csarnok, ezért a csapat kénytelen Kondoroson játszani a „hazai” mérkőzéseit. ics. u Értékes első hely Röszke Országos meghívásos fogathajtóversenyt rendeztek az elmúlt hét végén Röszkén 14 kettesfogat részvételével. Békés megyéből Borsos Béla, a Sarkadi Lovasklub hajtója állt rajthoz, nem is eredmény nélkül. Az akadályhajtásban megszerzett első helyére külön büszke, hiszen a kecskeméti világbajnokság akadályhajtásának győztesét, Nyúl Zoltánt sikerült megelőznie. Talán ennek örömére a vadászhajtásban sokat kockáztatott és nem sikerült dobogós helyet szereznie. Az összetett eredmény alapján sárga díjszalag került a ló kantárjára, vagyis harmadik helyen végzett a hajtó. Még mindig lehet pályázni! Már korábban adtunk hírt arról, hogy a Wesselényi közalapítvány pályázatot hirdetett ifjúsági- és szabadidősport-célok támogatására. Október 2- áig még van lehetőség a következőkben közölt pályázatok elfogadására. 1. Sportegyesületek, sportszövetségek sportcélú kapacitása, infrastruktúrája fenntartása vagy bérlése (pl. sportlétesítmény bérleti díj, áram, víz, gáz, vezetékes telefon), illetve rendszeres testedzési, sportolási lehetőség biztosítása érdekében. Maximális támogatási összeg egymillió ötszázezer Ft. 2. Sportszervezetek (szakosztályok) részére konkrétan megnevezett darabszámot és irányszámot is megadó sporteszköz vásárlásának támogatása. A támogatott összeg kétszeresével kell elszámolni. Támogatási összeg: nyolcszázezer Ft. 3. Diák-, szabadidősport, helyi, megyei bajnokságokban szereplő sportegyesületek sportlétesítményeire, versenyek támogatására. Költségnem: utazási- és szállásköltség, bírói díj, sportlétesítmény bérleti díja, orvosi ügyelet, érmek, kupák. Támogatási összeg: egymillió Ft. Pályázati adatlapot 500 Ft-ért beszerezhető a Békés Megyei Szabad- idős klubok Tanácsánál Békéscsaba, P. Jilemniczky u. 3.).__________tömi Hírlap Kupa Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre a már hagyományos pénzdíjas Békés Megyei Hírlap kispályás labdarúgótorna. A békéscsabai MÁV sporttelepen négy pályán, 17 csapat mérje össze tudását, s döntötte el a végső sorrendet. A csoport- találkozók után egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a sportszerű. A döntőt a Filó és Társa (Békéscsaba) és a Csabagyöngye (Békéscsaba) vívta. A rendes játékidőben döntetlenül végződött találkozón hétméteresekkel a Filó és Társa együttese nyert, s szerezte meg az első helyet a Csabagyöngye előtt, akik egyedült maradtak veretlenek, de így sem sikerült a kupát elhódítaniuk. Harmadik helyet a Sport Büfé (Tótkomlós), a negyediket a Házépítők (Mezőhe- gyes) csapata szerezte meg. ■ Remek hangulatban Kunágota Szombaton Kunágotán barátságos öregfiúk mérkőzés keretében találkoztak a negyven-negyvenöt évvel ezelőtti helyi labdarúgócsapat tagjai és a kanadai magyarok Békés megyébe érkezett tizennégy tagú küldöttségének tagjai. Az összecsapás a vendégek 5—1- es sikerét hozta. A kezdőrúgást egy 81 és egy 77 éves egykori labdarúgó végezte el. Mint a kunágotai születésű Farkas Lajos, a rendezvény egyik főszervezője elmondta: a mérkőzés után fehérasztal mellett órákon át beszélgettek, felelevenítették a régmúlt idők emlékeit. Mindkét fél ajándékokkal, zászlókkal kedveskedett egymásnak. A mérkőzésről és a remek hangulatú összejövetelről videofelvétel készült, így a kanadai magyarok otthon is megnézhetik majd azt. v. l. ________Röviden_______ TEKE. A férfi NB II-ben hazai környezetben magabiztos győzelmet aratott a fürdővárosi együttes az Eger ellen. Gyulai SE—Aranykereszt-Egri Nyomda SE 6:2 (2940:2733). A gyulaiak eredményei: Pigniczki 511, Püski 505, Oláh 502, Nagy 495, Fekete 464, Makra 463 fa. KÉZILABDA. A Békés megyei kézilabda-bajnokság eredményei. Nők: Jamina-Sarkadkeresztúr 20-10, Ger- la-Magyarbánhegyes 25-13, Békés- Békésszentandrás 40-8, Doboz- Mezőberény 18-27, Gádoros-Két- soprony 16-31, Gádoros-Békésszent- andrás 24-18. Ifjúságiak: Bcs. Előre II.-Gyomaendrőd 16-16, Doboz- Füzesgyarmat 7-14. Férfiak: Körös- tarcsa-Nagyszénás 26-37, Gyula- Mezőhegyes 25-19. GYARAKI KUPA. Befejeződött a három héten át tartó Gyaraki Kupa kispályás labdarúgótorna küzdelemsorozata Békéscsabán, a Grund FC pályáján. A viadalon 28 csapat indult, a győzelmet a nagyszénási Bokafogó szerezte meg, a Bútoripar a Vadász Panzió és a Printomat előtt. A torna gólkirálya: Bencsik Sándor (Bokafogó) lett 12 góllal. A legjobb kapus: László Antal (Printomat), a legjobb mezőnyjátékos: Such Pál (Bútoripar) lett. SPORTFÓRUM. Békéscsabán, az Arany János Kollégiumban szeptember 22-én, 16 órakor kerekasztal beszélgetést rendeznek a sportról, az utánpótlásnevelés fontosságáról, a tehetséggondozásról. A vendégek: Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke, Pillér Sándor, a megyei labdarúgó szövetség elnöke, Medovarszki János, a MOA tagja, Tóth Sándor, a Békéscsabai AC ügyvezető elnöke. Házigazda: Laduver Ferenc, az Arany Já- nos Kollégium igazgatója._________1 Totótippjeink a 38. heti szelvényekhez 1. Bremen—Frankfurt 1 2. VfB Stuttgart—Bochum 1 3. 1. FC Köln—Bayern München 2 4. Wolfsburg—Hamburg x2 5. Dortmund—Schalke04 lx 6. Cottbus—Leverkusen 2 7. Bradford—Southampton x 8. Coventry—West Ham 1 x 9. Derby County—Leeds x 2 10. Ipswich—Arsenal x2 11. Middlesbrough—Aston Villa x 2 12. Unterhaching—Hertha BSC x 2 13. Rostock-Kaiserslautem 2 +1. mérkőzés: 14. Leicester—Everton 1 Vívás: negyedik a magyar együttes Nem sikerült az ismétlés, pedig a selejtezőkben jól kezdett a magyar csapat, majd az oroszok megállították a mieinket a negyeddöntőbe kerülésért. így végül negyedik lett az olimpián a Szalay Gyöngyi, Mincza Ildikó, Nagy Tímea összeállítású magyar válogatott a női párbajtőr csapatversenyben, miután a harmadik helyért vívott mérkőzésen kikapott a kínaiaktól. Pedig a bronzcsata jól kezdődött a mérkőzés a magyarok számára, az első három pár után 13:9 volt az állás a javukra. Mincza Ildikó újabb győzelmével már öt találat- nyira (16:11) nőtt a különbség. Ezt követően azonban a kínaiak megkezdték a felzárkózást, Szalay és Mincza is kikapott, így az utolsó asszó előtt már 34:31 volt az állás. Ekkor már Nagy Tímeának sem ment a vívás, Jang Sao-csi 36:36-nál utolérte, majd át is vette a vezetést, sőt, 41:38-ra elhúzott. A magyar vívó még egyszer betalált, de a csapat így is kikapott. Szalay plusz néggyel, Mincza plusz eggyel, nagy mínusz öttel a kínai Jang Sao-csi (balról) egy sikeres találatnak örül a magyar Nagy Timea elleni mér- zárta a mérkőzést. kőzésen. fotói europress/epa Elhervadt Rózsa Bár elsősorban a továbbjutás volt a tét a magyarok számára az úszóolimpia negyedik napjának délelőttjén rendezett előfutamokból (ritkaság: valamennyi számban érdekeltek voltak, s egy kivételével mindegyikben túlléptek az akadályon), közvetve akadt még egy nagy kérdés: vajon a most bemutatkozó atlantai olimpiai bajnokok; Rózsa Norbert és Czené Attila milyen formában van? A válasz: gyenge. Ugyanis Rózsa levizsgázott. A 200 m mell előfutamából még tovább lépett, de a középdöntőben végleg elhervadt. Czene a 4x200-as gyorsváltó első embereként tartott sydneyi premiert. Ez azonban nem a legfényesebben sikerült, hiszen joggal várt tőle mindenki 1:50 körüli, vagy azon belüli időt. Ennek ellenére csak l:52,66-ot úszott, s utolsókén^ váltotta Gáspár Zsolt. Ő is (1:51,86), majd utána Simon Jácint (1:50,32), s a békéscsabai Szabados Béla is (1/49.64) nagyon igyekezett, aminek 7:24,48-as országos csúcs lett az eredménye (a régit 1989. augusztus 8. óta tartotta 7:26.49- cel a Szilágyi, Kalaus, Kiss, Ágh kvartett), de ez kevés volt az üdvösséghez: a 10. összesített hely nem ért döntőt, ahhoz 0,9 mp-cel jobb kellett volna. Az úszóesemények negyedik esti díszelőadása egy káprázatos világcsúccsal, s egy határtalan magyar balszerencsével kezdődött. A 100 m férfi gyors második középdöntőjében a holland Peter van der Hoogenband a jövő évezredet idéző világrekordot úszott: egycsapásra 0,34(1) századot javított az ausztrál Klim 72 órás idején (48.18), s már 48 mp sem kell a két hossz végigtem- pózásához, elég hozzá 47,84 is. Ugyanebben a nyolcasban rajtolt Zubor Attila is, aki roppant bátran kezdett a „surranó" 8-as pályán. A középen úszó sztároktól alig lemaradva a 6. helyen fordult, lendülete nem csökkent, s a végén pompás országos csúccsal (49,58, saját május 20-iki rekordját korrigálta 16 századdal) ért célba. Szó szerint egy hajszállal, 3 századdal lemaradt azonban a döntőről.- Tudtam, hogy jól kezdek, még élen is voltam az elején és a végét is jól bírtam. Nagyon sajnálom, hogy ilyen kévésén múlott a döntőbejutás - jegyezte meg érthetően szomorúan a célba érkezés után. Kiss László véleménye A folytatásban majdnem leszakadt a csodás uszoda teteje, úgy ünnepelte 16 ezer ausztrál az eddig inkább pillangón jeleskedő hazai kedvencet, Susan O'Neillt a 200 gyorson aratott győzelméért. Aztán előbb az amerikai Tom Malchow indított rohamot saját világcsúcsa ellen, de „csak" nyert 200 pillangón, a rekordtól 17 századdal elmaradt (szemmel láthatóan nem bánkódott emiatt, majd, kiugrott kék úszódresszéből, annyira örült), majd az ukrán Klocskova a 400 után a 200 méteres vegyesen is „utcahosszal" győzött. A végére megint az „égig ért" az ausztrál öröm: a hazaiak 4x200-as gyorsváltója nagyon megjavította saját világrekordját! Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya arra a kérdésre, hogy miért úszott ilyen gyengén Czene Attila a 4x200-as gyorsváltó előfutamában, azt válaszolta:- Nem tudom. Már csak azért sem, mert Czene edzéseit az amerikai trénere irányítja itt, Sydneyben is, bár Széchy Tamás és Banka Péter időnként ott van a gyakorlásokon. A kapitány általánosságban is a balszerencsét emlegeti, mint ami eddig jellemzi a magyar úszókat (példaként Gürtler, s Batházi 2, illetve 71 századon múló kiesését hozta fel), s szerinte ez sújtotta most a váltót is. Már előzetesen gondot jelentett, hogy a 100 gyorson érdekelt Zuborra nem számíthatott, utólag pedig csak sajnálni tudta Czene gyengélkedését:- Ha 1:51,5-öt úszik, döntőben vagyunk. Kiss elismerte, hogy már csak azért is zavaró az atlantai vegyesúszóbajnok formánkívülisége, mert azt várta: Kovács Ágnes és Rózsa Norbert mellett ő lesz a magyar csapat harmadik éremszerzője. Rózsáról a kapitány azt mondta, hogy közelebb került a döntőbejutáshoz és a remélt jó helyezéshez, mert két „ász"; a 100-as világcsúcstartó orosz Szludnov (1:12,86-tal érkezett, 2:16,26-tal távozott) és az amerikai Tom Wilkens (2:13/34, illetve 2:16,30) kiesett a riválisok közül. Kovács Ágnesben változatlanul bízik a szakvezető. Főleg az amerikai Kristy Kowaltól tart 200-on, de nem írja le a világranglistát 2:24,12-vel vezető japán Tanakát sem, bár őt 100-on tanítványa megverte. A két dél-afrikai közül Poewe-t ítéli veszélyesebbnek, a világcsúcstartó Heyns 100-as úszását tekintve — vélekedett Kiss — várható, hogy elfárad a végére. Különvéleménye van a kapitánynak a világcsúcsesőről: — Néhánynak a hitelességét megkérdőjelezem. Amíg nem ellenőrzik, hogy ki használ növekedési hormont teljesítményfokozásra, addig ez így is marad. Egyébként is mintha egy kicsit nagyvonalúan kezelnék az ausztrálok a doppingkontrollokat, mert az uszodában messze nem fordítanak akkora figyelmet rá, mint azt előzetesen ígérték. ■ Szeptember 26: rajt kajak-kenuban A nyári olimpia zárószakaszában szállnak vízre a világ legjobb kajakosai és kenusai az érmekért. Sydneyben szeptember 26-án az 1000 m-es előfutamokkal veszi kezdetét a kajak-kenusok nagy érdeklődéssel várt versenye. Á magyar szurkolók több érmet K-4 TÁMOGATÓJA köztük aranya(ka)t - is várnak hazánk legjobb kajakosaitól és kenusaitól. Az előfutamok és a középdöntők után az egyes számok döntőit szeptember 30-án és október 1-én rendezik az ausztrál városban.