Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-11 / 213. szám
FAJTABEMUTATÓ, (z) A KWS, a Monsanto, a Martonvásári Kutatóintézet, a Hidasháti Mezőgazdasági Rt. és a szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Intézet közös rendezésében kukorica fajtabemutató lesz szeptember 12-én, kedden. A program 9 órakor kezdődik a szabadkígyósi kastélyban, majd a szakmai ismertetőket követően a szántóföldön 48 fajtával ismerkedhetnek az érdeklődők. FOTÓKIÁLLÍTÁS, (s) Szeptern bér 12-én, kedden 16 órakor nyílik Mikulás Jaceéko fényképeinek tárlata a mezőmegyeri Arany János Művelődési Házban, Keresztény szimbólumok címmel. Az alkotásokat a Ciril és Metód évforduló alkalmából a szlovákiai Trebes város múzeuma bocsátotta rendelkezésre. PÁVAKÖRÖK, (s) Ma 14 óra 30 perces kezdettel Békéscsabán, a Békési Úti Közösségi Házban dallal köszönti egymást a Szlovák Klub és a Csaba Pávakör. A nyilvános találkán a két szervezet beszámol saját tevékenységéről is. KUTYA-SZÉPSÉGVERSENY, (z) A békési 1-es Számú Általános Iskola udvarán szeptember 16- án, szombaton délután három órakor kezdődik a munkakutyabemutató, majd ezt követően fajtiszta és keverék kutyák részére - kivéve a harci ebeket - szépségversenyt rendeznek. A nevezési díj kutyánként kétszáz forint. ELLOPTAK, (s) A békési rendőrkapitányság keres egy GER 949-es forgalmi rendszámú Trabantot. A kocsit a békési rosszerdei kertek egyik hétvégi háza elöl lopták el pénteken. BALESETEK, (s) Pénteken Kaszaperen tehergépkocsi kerékpárossal ütközött, utóbbi súlyos sérüléseket szenvedett. Ugyanezen a napon két motorkerékpáros elesett, mindketten könnyebben sérültek: egyikük Szarvas és Békésszentandrás között, a másikuk Békéscsabán. Szombaton két könnyű sérülés történt az utakon: Békéscsabán egy személyautó árokba borult, Szarvason pedig ugyancsak egy személygépkocsi kamionnal ütközött. ŐRIZETBEVETTÉK, (s) A békéscsa- i bai rendőrkapitányság munkatársai pénteken lopás miatt őrizetbe vettek egy mezőberényi fiatalembert, az orosházi határőr-igazgatóság pedig egy moldáv állampolgárt, akit közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A külföldi férfit egyszer már kiutasftot- ták Magyarországról. ____________■ „HA AZ ALKALOM KOPOGTAT, A VÁLLALKOZÓ MINDIG OTTHON VAN.” (Victor Kiam) Az év mecénása A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány kezdeményezésére négy civil szervezet létrehozta megyénkben is Az év mecénása díjat. Először tavaly Orosházán adták át az elismerést, az idei gondozója a gyulai Körös Néptánc Alapítvány, a létrehozók egyike. Gyula A Legyen az adomány újra hagyomány jelmondat azt fedi, hogy rangot szeretnének adni az ellenszolgáltatások nélküli adományozóknak a civil szféra területén. A megye civil szervezetei két kategóriában jelölhetnek, a magán- és a vállalati szférában. Jelölőlaphoz a gyulai Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban lehet jutni. Címük: 5700 Gyula, Béke sugárút 35., telefon: (66)463-544, fax: (66))463-806. A jelölőlapok leadá- si határideje október 20-a. sz. m. MEGYEI KORKÉP 2000. SZEPTEMBER 11., HÉTFŐ - 3. OLDAL Nyolc év után ismét beiktatott lelkész Nyolc esztendő után ismét van beiktatott lelkésze a mezőberényi I. Kerületi Evangélikus Egyházközségnek. Szombaton délután ünnepi istentiszteleten iktatták be Bátovszky Gábort annak a gyülekezetnek a hivatalába, ahol korábban szolgált, majd átmeneti időszakra Tótkomlósra helyezték. Mezőberény " , Egyházkerület püspökéhez, hogy — a fiatal lelkész helyett mást sze- Annak idején többször foglalko- retnének. A hívek tiltakoztak, zott lapunk az üggyel, melynek majd a püspök visszahelyezte a lényege: alig egy esztendeje a városba a lekészt, aki korábban presbitérium néhány tagja ma- kivívta a település lakóinak meg- gánkezdeményezésre, de kollek- becsülését is. tív döntésnek tűnő kéréssel for- Háromnegyed négykor meg- dult dr. Harmati Bélához, a Déli kondult az 1789-ben épült tempBátovszky Gábor lelkész beiktatását Kondor Péter esperes végezte D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER lom harangja, ünnepi istentiszteletre híva a híveket. A zsúfolásig megtelt patinás templomban ott szorongtak számos testvérgyülekezet képviselői is, szép számmal érkeztek a beiktatási ünnepségre a lelkész előző szolgálati helyéről, Tótkomlósról is. A beiktatást, több testvér-egyházközség lelkészének jelenlétében és közreműködésével Kondor Péter, a Kelet-békési Egyházmegye 'esperese végezte. Beszédében hangsúlyozta: megnyugtató és jó érzés tölti el, hogy a több, mint 850 számon tartott tagot számláló gyülekezet és a lelkész ennyire egymásra talált. ,,Legyen erőd a gyülekezettel együtt a gyülekezetei szolgálni” - mondotta Kondor Péter, majd átnyújtotta Bátovszky Gábornak az I. Kerületi Evangélikus Egyház- község meghívó levelét, mely arról tanúskodik, hogy megválasztották lelkipásztorukká, a gyülekezet lelkészi hivatalába beiktatták. A frissen beiktatott lelkipásztor a szószékről szólt híveihez, megköszönve azt a bizalmat, amit iránta tápláltak. Mint mondotta, e nap számára ünnep, s kiemelkedő esemény az életében. Hangsúlyozta: hitelesen, a krisztusi úton járva kívánja szolgálni a gyülekezetét, szeretne méltó lenni felelősségteljes feladatára.- SZEKERES „Lassan már ingyen utazunk...” Az egykori békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola egyik leányosztályának ötven éve végzett diákjai találkoztak szombaton a megyeszékhely egyik éttermében. Tanáraik már nem lehettek jelen a találkozón, és bizony négyen közülük is eltávoztak. Békéscsaba- Más volt az a világ, nekünk nagyon jó gyermekkorunk lett volna, ha nem jön közbe a II. világháború. Volt hitünk, tenni akarásunk - gondolt vissza Ványai Mária osztálytárs, szervező, fejtegetve akkori életük különbségeit napjainkhoz képest. Az egybegyűltek a hetedik-nyolcadik osztályt végezték közösen, az államosítás után két intézetből, a Szent László Utcai Állami Elemi Népiskolából és a Katolikus Általános Iskolából érkeztek. Annak ellenére, hogy nemigen szomorkodtak az asztal mellett a régi rendszer elmúltán, az úttörő mozgalomról szép emlékeket őriznek. Ma 65 éves generációjuk a vörös nyakkendős korszak legjavát fogta ki, táboroztak, lelkesedtek. Az ország legelső úttörőtáborában, Mátrafüreden három szép hetet tölthettek együtt. Legtöbben közgazdasági középiskolába jelentkeztek nyolcadik után, ahonnan képesített gépíróként kerültek munkahelyeikre. — Nekünk már nem adatott meg, hogy háztartásbeliként éljünk, munka mellett neveltük fel a gyermekeinket. Igaz, egyedül az osztálytársaim közül, de én még mindig dolgozom - büszkélkedett Ványai Mária. A 31 osztálytársból 19-en jöttek el. Egy sem lett közülük miniszter. De a szervező büszkén mondta, mindannyian dolgos munkásélet után érkezetek ide, az összejövetelre találkozni azokkal, akikkel annak idején együtt vágtak neki az életnek. ___________________________v. j. Négyen már nem lehetnek közöttük - dolgos, nehéz élet áll mindegyikük mögött D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER VÉLEMÉNYEK VÁRADI KRISZTINA Mámor és szánalom .Mindenkinek hinnie kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet” - mondja a társaságban egy fiatalember, akinek aranyköpésén jót nevetnek a többiek. Mindannyian ismerünk mulatságos történeteket, amelyek a kelleténél többet hörpintő, kapatos emberekről szólnak. A baráti, munkahelyi összejövetelek, ünnepségek főszereplője is általában azok köréből kerül ki, akik önkontrolljukat jelentősen felszabadítják a bevitt ital mennyiségével. Ilyenkor dőlnek a poénok és a poharak. Általános jelenség, hogy a fiatalok - az sem ritka, hogy még gyerekek - egyre korábban kezdik az üdítőitalt felváltam az alkohollal. A stresszes, feszített tempójú világban mindenkinek jár egy kis ellazulás - vélekednek néhányan. Amíg csak néhány alkalomról van szó, addig nincs is baj. Ám a tapasztalatok azt igazolják: az egyre gyakoribb poháremelgetésnek egy idő után nem lehet határt szabni. Hogy ki mikortól válik alkoholfüggővé, nem tudni. Egyszer csak azzá lesz, általában még önmaga számára sem meri bevallani. A számok riasztóak: Magyarországon több műit egymillió nyilvántartott alkoholfüggő van, tényleges létszámukról pontos adat nincsen. Nem készült még olyan átfogó felmérés, ami arra mutatott volna rá, hány család életét keserítette meg, teszi tönkre egy- egy családtag túlzott italszeretete. Nem is készülhetett ilyen, hiszen nyilvánvaló, hogy a „szennyest” senki sem akarja kiteregetni. És akkor, amikor már valakinek az „arcára van írva”, hogy alkoholista, a poénok is elfogynak. A viccelődést felváltja a szánalom, a kellemes bódultságot a keserűség. Ahonnan aztán tényleg nem könnyű kikászálódni. Ám mindaddig nehéz egy olyan társadalmi környezetben absz- tinensnek maradni, ahol nem az iszákosokat, hanem az italt visz- szautasítókat bélyegzik meg... MÉNESI GYÖRGY Geleji fej, békési könyök A Ménesbirtok Rt. az idén Észak-Magyarországra szervezett tanulmány- és jutalomutat mintegy negyven dolgozójának. Tudósítóként magam is részt vettem a szeptember 6-8-ai kiránduláson, melynek során ellátogattunk többek között a Dél-borsodi Halászati és Juhászati Szövetkezetbe, Gelejre. Gelej... Gelej... - ízlelgettem a hét-nyolcszáz lelkes kisközség nevét. Beugrott: Geleji Katona István! Hogy aztán az előnevén túl volt-e más köze is Gelejhez az ezerhatszázas évek első felében az erdélyi fejedelmek udvarában élt református irodalmár-nyelvész^ nek, nem tudom. Gelej... Gelej... Egy több mint hetven éve kiadott lexikonban ez olvasható róla: nagyközség, Borsod vármegye, mezőcsáti járás, 1 ezer 347 lakos. Aha! Szóval Gelej lakossága is megcsappant, olyan település lehet, mint megyénk elöregedő-el- néptelenedő falvai. Megérkezvén Gelejre, egyik ámulatból a másikba estünk. A 2 ezer 295 hektáron, ezen belül 1 ezer 191 hektár közepes és gyenge minőségű szántón gazdálkodó szövetkezet és a tulajdonában lévő Sajt Kft. gyakorlatilag minden helybelit képes foglalkoztatni. A növénytermesztés, a halászat, a szarvasmarha-tartás, a juhászat, a tejfeldolgozás és a gyapjúpaplangyártás mind-mind olyan színvonalon folyik, hogy hírük eljutott a világ távoli tájaira, így Brüsszelbe is. íme, két példa! A 458 férőhelyes tehenészeti telepen - köszönhetően a korszerű tartástechnológiának, a jó genetikának és az optimális takarmányozásnak - az egy tehénre jutó lak- tációs termelés megközelíti a 10 ezer litert. Az EU- követelményeknek is megfelelő, napi 40 ezer liter tej feldolgozására alkalmas sajtüzem termékeit az USA-ba, Ausztráliába és az arab országokba exportálják. Modern technika, minőség, több lábon álló gazdálkodás, érdekeltség és fegyelmezett munka: már a könyökünkön jön ki. A gelejiekbe viszont beléjük szorult. Ott van ma is... a fejükben. Gelej olyan lehet, mint megyénk kis falvai. Eredmény telén a népszavazás Szükség van-e ötödik orvosi körzetre Dévaványán? E témában tartottak tegnap népszavazást. Ahhoz, hogy a népszavazás eredményes legyen, a választásra jogosultak legalább 50 százalékának (plusz egy fő) el kellett volna mennie szavazni. Ám csak kevesen keresték fel a szavazóhelyiségeket, így a döntés joga visszakerül a képviselő-testülethez. Dévaványa A vasárnapi népszavazást lakossági kezdeményezésre augusztus eleji rendkívüli ülésén írta ki a város képviselő-testülete. Szükség van-e a településen ötödik háziorvosi körzetre? A szavazólapon ezt a kérdést tették fel a lakosságnak. A kérdésre igennel vagy nemmel lehetett válaszolni. Mint korábban is említettük: nagyon fontos lett volna, hogy minél többen menjenek el szavazni, mert a népszavazás csak akkor érvényes, ha azon a választópolgároknak több, mint a fele részt vesz. Ez Dévaványa esetében mintegy 3500-3600 választó- polgárt jelent. Vasárnap reggel 6 és este 7 óra között kilenc szavazókörben adhatták le szavazataikat a ványaiak. Amikor 18 óra körül a településen jártunk, a választóknak mindössze 18 százaléka járult az urnákhoz.- Sajnos ez az arány a 19 órai zárásra sem javult jelentősen. A választásra jogosultaknak csak mintegy 20 százaléka szavazott, ami nagyon kevés az eredményességhez. A témában végérvényesen a képviselő-testület dönt majd - tájékoztatta lapunkat lapzárta előtt Balogh Csilla aljegyző. M. B. Napraforgó gyermekház Immáron öt éve működik 5—10 éves gyermekek számára a Napraforgó gyermekház a megyei könyvtárban. Békéscsaba Paulik László, a gyermekház vezetője minap tartott tájékoztatóján elmondta: idén október 3-án indul útjára a programsorozat, és a foglalkozásokat keddenként 16.30-18 óra között tartják Békéscsabán, a megyei könyvtár gyermekkönyvtárában. Jelentkezni ezen időpontokban is lehet, illetve telefonon a (66)436- 440-es számon. Paulik László szólt a gyermekház céljairól is. A különböző, az életkori sajátosságokat figyelembe vevő művészeti tevékenységeken keresztül igyekeznek felismerni, megkeresni, kifejleszteni, valamint működtetni a gyermekekben rejlő számtalan pozitív lehetőséget, segíteni a közösségbe illeszkedést. hy. l Kormányzásra készülnek Több mint négyszáz részvevője volt szombaton Gyulán a szocialisták megyei családi napjának. Békés—Dánfok, Órosháza után az idén ebben a városban tartották meg a találkozót, melyen családtagjaikkal együtt jelenhettek meg az érdeklődők, miközben vezetőikkel cserélhettek eszmét. Gyula A nap jó hangulatát humorista, ebéd, Várfürdő-beli kikapcsolódás és az optimista kicsengésű politikai fórum biztosította Kiss Péter, az MSZP ügyvezető alelnöke, frakcióvezető-helyettes és dr. Vastagh Pál, a párt megyei elnöke, frakcióvezetőhelyettes részvételével. A fórumon elhangzott, három legfontosabb céljuk a regionális infrastruktúra épített és szellemi környezete beruházásainak növelése, az agrárium, a vidék válságos helyzetének rendezése, s a veszteségek visszapótlása a társadalomnak, a bérből, a fizetésből élőknek, a nyugdíjasoknak, gondolva a kényszervállalkozókra is. Céljuk a kiszámítható nyugdíj- rendszer, a közszférában dolgozók reálbérének a versenyszférában tevékenykedőkénél nagyobb emelése. Széles alapon nyugvó kormányzásra készülnek a programúkkal együttműködőkkel. Álláspontjuk szerint szükséges a minimálbér-emelés. Az európai uniós bérektől 5-8-szoros a lemaradásunk, és elmaradás van a gazdasági növekedéshez képest is. Javaslatuk, hogy a minimálbér-emeléssel a munkavállalók, a munkaadók közterhei - adó, járulék - ne nőjenek. A jelenlegi nyugdíjkorhatár megtartása mellett vannak, de úgy, hogy adott legyen a rugalmas nyugdíj- bavonulás lehetősége, -szőke-