Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-04 / 181. szám

12. OLDAL — 2000. AUGUSZTUS 4„ PÉNTEK SPORT tRÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP Előre FC: alaposan megfiatalodva Rajt előtt a hazai labdarúgó NBIB Békéscsaba Szombaton megkezdődik a rendhagyó pontvadászat a hazai labdarúgásunk második vonalában, mostani elnevezése szerint a négycsoportos NB I B-ben. Ebben érdekelt az Előre FC Békéscsaba is, amelynek élén alig egy hónapja edzővál­tás történt, június utolsó napjai óta Pásztor József helyett Paróczai Sándor irányítja a csapatot. tunk be, akkor jelentős összeg üti a labdarúgók markát, a negyedik, majd az ötödik helyezésért foko­zatosan csökkenő összeg kerül kiosztásra. Mindenképpen sze­retnénk az első kategóriába ke­rülni.- Nehéz előre megjósolni a baj­nokság átszervezése miatt, hogy ez nehéz lesz vagy könnyű. Az vi­szont tény, jó néhány tavaly még stabil kezdő játékos távozott a klubból. Nagy érvágás ez?- Mindenképpen. Többségüket szeret­tem volna megtarta­ni, hiszen húzó em­bereknek számítot­tak, de egyéni és kü­lönböző okokra hi­vatkozva távoztak néhányan. Akadt olyan is közülük, akinek szinte könyö­rögtem, hogy marad­jon. Kasik Zsoltnak nem jött be a buda­pesti igazolás, felkér­tem, maradjon, de je­lezte, ő már nem sze­retne magas szinten edzeni és focizni. Negraunak súlyprob­lémája volt, nehezen viselte, hogy e miatt emelkedett követelmények elé állítottam, vél­hetően ezért távozott. Majchrovi- csot a menedzsere egész egysze­rűen elvitte, nem sokat tehettünk maradása érdekében. Ulrichhal Az egykori csabai válogatott vé­dővel, Paróczai Sándorral beszél­gettünk az elvárásokról, a felké­szülésről.- Ki és milyen célt tűzött ki a csapat elé?- A tulajdonosi kör határozta meg az elvárásokat, amely termé­szetesen az októberig tartó alap­szakaszra vonatkozóan az NB IB- s tagság megőrzése. Mindehhez Változások Távozott: Ulrich Roland (Újpest), Majchrovics Zoltán (Győr), Adrian Negrau, Florin Raducu, Kovács Krisztián, Czirbus Gábor, Berki Krisztián, Vadas Attila (Csorvás), Kasik Zsolt, Sándor Mátyás (Békés), Diczkó Csaba (Bodajk). Érkezett: Matkó Zsolt, Boros Richárd (Hajdúszoboszló), Balogh József, Fórián Zsolt (Debreceni VSC), Kovács Tibor Diósgyőr), Fórizs Sándor (Kaposvár), Szeverényi Péter (Jamina SE), Kurucz Ferenc (Békés), Takács Gábor (Algyő). Kettős igazolású játékosok az NB ll-es Békésnél: Kurucz Ferenc, Czipó Péter, Tátrai Attila, Fazekas Zsombor, Semjéni Gábor. Paróczai Sándor D-FOTÓ: SUCH TAMÁS olyan premizálási feltételeket sza­bott meg a tulajdonosi kör, amely jobb helyezés esetén magasabb, alacsonyabbnál kisebb összeget takar. Ha a csoportunkban az el­ső három hely valamelyikére hi­nein is találkoztam, hiszen róla már tavasz végén tudott volt, hogy távozik. Mire ideértem Bé­késcsabára, meg is tette. Az utol­só napokban a fiatal Pozsár is el­igazolt, ő a vezetőkre hivatkozva nem kívánt maradni. Az ő kivéte­lével mind rutinos játékosról van szó, márpedig annak nagyon örültem volna, ha minden sorban legalább egy tapasztalt futballista maradt volna.- így viszont alaposan megfia­talodott a csapat, hiszen az érke­zők többsége még húsz év körüli labdarúgó.- Valóban, hiszen egyedül Ko­vács Tibor az, aki az öregebbek közé sorolható. Sőt, a 26 eszten­dős Fülöp kapus tartozik még a Az Előre FC Békéscsaba labdarúgócsapatának adatbankja Alapításának éve: 1998 (jogelődé 1912). Színe: lila-fehér A csapatot működtető gazdasági társaság neve: Előre FC Kft., Békéscsaba Címe: 5601, Békéscsaba, Kórház utca 6. Telefon: 66/444-623. Fax: 66/444-623. A stadi­on befogadóképessége: 16 000 néző (ülőhely: 3000, állóhely: 13 000.). Világítás nincs. Ügyvezető igazgató: Szabó Zoltán. Szakmai igazgató: Annus Vince. Szakmai tanácsadó: Pillér Sándor. Technikai vezető: Oláh Imre. Vezetőedző: Paróczai Sándor (1955. 12. 06.). Pályaedző: Oláh Imre (1956. 03. 22.) A keret. Fülöp Róbert 1974. 04. 12. Kapusok: 180 cm, 73 kg Matkó Zsolt 1977.01.08. 190 cm, 86 kg (Hajdúszoboszlóról) Kurucz Ferenc 1978. 02. 12. 182 cm, 72 kg Kovács Tibor 1968. 08. 18. Védők: 176 cm, 72 kg (Diósgyőrből) Brlázs Gábor 1975. 10. 20. 177 cm, 67 kg Semjéni Gábor 1981. 02. 02. 176 cm, 78 kg (saját nevelés) Futaki Krisztián 1979. 02. 02. 180 cm, 80 kg (saját nevelés) Boros Richárd 1977. 07. 18 168 cm, 68 kg (Hajdúszoboszlóról) Czipó Zoltán 1978. 01.06. 193 cm, 87 kg (saját nevelés) Szeverényi Péter 1980. 01. 23. 178 cm, 70 kg (saját nevelés) Czipó Péter 1981. 12. 02. 189 cm, 86 kg (saját nevelés) Simon Attila 1979. 10. 09. Középpályások: 179 cm, 69 kg (saját nevelés) Csipkar Sorin 1974. 12. 12. 176 cm, 76 kg (romániai) Fórizs Sándor 1977.03. 11. 175 cm, 71 kg (Kaposvárról) Balogh József 1978. 04. 10. 171 cm, 64 kg (Debreceni VSC-ből) Fazekas Zsombor 1971.08. 20. 175 cm, 71 kg (romániai) Valentényi Viktor 1977. 10. 14. 180 cm, 71 kg (saját nevelés) Szabó Sándor 1982. 03. 18. 187 cm, 76 kg (saját nevelés) Ursz József 1982. 07. 27. 175 cm, 68 kg (saját nevelés) Balog Zsolt 1978. 11. 10. Csatárok: 180 cm, 75 kg (saját nevelés) Czifrák András 1974. 09. 10. 184 cm, 82 kg Borbola Bence 1979. 03. 16. 176 cm, 64 kg (saját nevelés) Fórián Zsolt 1979. 08. 25. 182 cm, 72 kg (Debreceni VSC-ből) Tátrai Attila 1976. 11. 12. 171 cm, 70 kg Takács Gábor 1979. 09. 27. 183 cm, 74 kg (Algyőről) tapasztaltabbak közé, a többi in­kább húsz év körüli vagy az alat- tí. Mondhatni, a csapat átlagélet- kora most így huszonegy év.- Szurkolói szemmel nézve: nem túl tapasztalatlan csapat ez?- Remélem nem. De az is tény, ha nem a Békéscsabáról lett volna szó, akkor ilyen ifi csa­pattal nem vállaltam volna a munkát. Éppen ezért már előre kérem a szurkolókat: legyenek türelemmel a fiatal gárda felé. Én magammal szemben nem kérek türelmet, lehet bírálni, de a játékosoknak adjanak időt, megérdemlik, mert nagyon jó, összetartó és akaraterős társa­ság. Abban is biztos vagyok, hogy teljesíteni is fognak, az el­várásnak pedig meg fognak fe­lelni.- Mit lehet még elmondani erről a csikó csapatról?- Erénye lehet ennek a gár­dának, hogy semmilyen körül­mények között nem adja fel a harcot. Mindenki az utolsó pilla­natig küzdeni fog. Nagyon akar­nak a srácok. Elég talán példá­nak annyi, mostanában szinte el kell dugni előlük a labdát, mert edzés után is még edzenének. Azzal még nem is lenne baj, de néha már pihenni is kellene. Hátrány lehet, hogy a rutin hiá­nya miatt rapszodikus lehet a teljesítményük, egy-egy gyen­gébb meccs után előfordulhat, hogy összecsuklanak. Ami vi­szont jó, megszabadultunk né­hány ide nem illő futballistától, s mivel én magam is mindig a fi­atalokat pártfogoltam, beindul­hatott a fiatalítás.- A nagy változások után azért körvonalazódott valamifé­lemag?- Hogyne. Szeverényi, Futaki, Valentényi, Simon, Ba­log Zsolt, Csipkar köré épül a csapat, de az újoncok közül na­gyon tehetséges Boros és Balogh József is. Kovács Tibor esetében pedig a rutin lehet meghatározó. JÁVOR PÉTER Adorján Szlovéniában Nyolcezer márka a tét Krsko, Gyula Minden ország, amelyben egy kicsit is honos a salakmotoros sport­ág, igyekszik évente egy kiemelkedő versenyt rendezni, hogy láthas­sák a sztárokat, népszerűsítsék a sportágat. így van ez Szlovéniában is, ahol évadonként egyszer Krskóban verbuválnak össze olyan mezőnyt, amely nagy közönséget vonz. Ör­vendetes, hogy a 16 induló közt korábbi'eredményei alapján 13-as rajtszámmal a gyulai színeket is képviselő Adorján Zoltánt is ott ta­láljuk, akinek alighanem ez lesz az legnagyobb idei „menete.” Ami a világklasszisokat illeti, ott lesz a Grand Prix jelenlegi éllovasa, a brit Mark Loram, honfitársa Screen, aztán a dán B. Andersson, Karger, a brit Chreen, az ausztrál Wiltshire és Sullivan, nem utolsó sorban az egy hete Gyulán látott, hazai pályás Izak Santej... Még nem késő hétvégi kikapcsolódásnak választani a 8 ezer már­kás csekkért zajló, szombat este 7 órakor kezdődő, Zágráb közeli, de szomszédos országbeli szlovéniai krskói kirándulást a sportág híve- inek. A mezőny ismeretében világraszóló élmény lehet. f. i. Sörfutás a Lencsésin 2400 méter kiiglivel a kézben Békéscsaba Rendhagyó futóverseny előké­születeiről számolt be az egyik főszervező, a kitűnő békéscsabai atléta, Csendes Ildikó. A hét vé­gén, szombaton délután 15 órától a békéscsabai Lencsési lakótele­pen, a Réti vendéglő előtti térség­ből két futóverseny is indul. Az első a hagyományos utcai futóverseny, amelyen amatőrök, profik is rajtolnak az Equipment sportbolt jóvoltából kiosztandó NIKE cuccokért (a győztes férfi és nő egy-egy sportcipőt, a máso­dik egy-egy táskát, míg a bronz­érmes egy-egy pólót és papucsot kap). A rajt és cél a Réti előtt lesz, a táv 4000 méter. Ami viszont rendhagyó: sörfu­tóverseny is lesz. Ugyancsak a vendéglő elől indulnak a résztve­vők, feladatuk a négyszáz méte­res kijelölt kör teljesítése hatszor, ám minden négyszáz méter meg­tétele után egy pohár sört is le kell hajtaniuk. Itt egyéni és csa­patverseny is szerveznek és ha­sonlóan értékes sportszerekért versenyeznek az indulók. Hódos teniszérmek Megtapsolták a fiatalokat Hódmezővásárhely Legutóbb a Hód Kupán a 12 éves korosztályban léptek pályára az utánpótláskorú teniszezők, akik között a Békéscsabai Előre Tenisz Klub két fiatalja is vitézkedett. Oláh Tamás jó játékkal rukkolt ki, s méltán érdemelte ki a díszes díjjal járó bronzérmet. Gyurkó Anita ugyancsak bronzérmes helyezést ért el egyéniben, míg párosban a szentesi Csízi Henriettel az oldalán aranyérmet nyert a három játsz- más, sok tapsot kiváltó mérkőzésen. A békéscsabai lány főbb támo­gatói: Peugeot-Gallion Kft., Hetes Kft., Hungária Biztosító Rt. Dél-al­földi Igazgatósága, Dewa Kft., Kopi-Coop Kft., Sütőker Rt., Szabó- Span Kft., Számprog Kft. ____________________________a Játék az öt karika jegyében Ön isi I khiágri a Tvr-hét tm/JL, 33. és 34. Olvassa és nyerten! ABN AMRO 3 hónapos lekötött betét 9,75% kamat* Keresse fel Személyes tanácsadónkat! ‘A kamat 5 millió forint feletti összegre érvényes a három hónapra lekötött lakossági betétek ese­teben. A bank a kamatvaííoztatas jogát fenntartja. További részleteket a Hirdetmény és az Uzietszabaíyzat tartalmaz. Az EBKM egyszeri lekötés esetén meg­o 06 40 444 444 ABN’AMRO Bank Kamatsáv (Ft) 20 000-499 999 500 000-1 999 999 2 000 000-4 999 999 5 000 000 felett Éves kamat (%) 9 9,25 9,5 9,75

Next

/
Thumbnails
Contents