Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-12-13 / 188. szám

2000. augusztus 12-13., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 7 Huszonnyolc év rejtőzködés egy szigeten A háború Robinsonja — egy elfelejtett japán katona Magyarországon ma is viták folynak a II. magyar hadsereg don-kanyarbeli tragédiájáról: hősök voltak-e vagy áldozatok az ott elpusztultak? Hasonló kér­dés Japánban fel sem merül, a végsőkig kitartó katona csak hős lehet. Felfogá­suk szerint a katonabecsületnek tett eleget az, aki japán mundérban esett el, vagy teljesítette a küldetését. Egy másodpercig sem volt tehát kétséges, hogy nemzeti hősként ünnepük Jokoi Sóicsit, azt a japán katonát, akire a háború be­fejezése után 28 évvel, eredeti állomáshelyén, Guam szigetén bukkantak rá. dött a vietnami háború, és láttam a mo­dem B-52-es bombázókat, egy újabb japán-amerikai háború viharát véltem közeledni. — Huszonnyolc év a dzsungelban, s ebből nyolc teljesen egyedül. Nem le­het ebbe beleőrülni? Jokoi közlegény elfogása után a guami helyhatóságon '■— Huszonnyolc évig élt a világtól el­zárva egy szigeten. Hogyan került oda? — Huszonhét éves koromban so­roztak be a gyalogságba, s az első kato­nai bevetésem a mandzsúriai frontra szólított. Kemény harcok után huszad- magammal a mikronéziai'Guam szige­tére vezényeltek. Akkor még nem sej­tettem, hogy a pár hónapra tervezett küldetés így meghosszabbodik. — Tehát megérkezett huszadmagá- val az ellenség földjére, hogy előké­szítsék a terepet a megszálló japán csapatoknak. Hogyan kezdték a „berendezkedést” ?' — Hét-nyolcfős csoportokra osz­lottunk, hogy .mozgolódásunk ne kelt­sen feltűnést. Felderítést végeztünk, előkészítettük a japán csapatok partra­szállását. Ahogy telt az idő, s hosszú hónapok múlva se jelentkeztek a mie­ink, kezdtük gyanítani, hogy a háború forgatagában megfeledkeztek rólunk. Elfogyott az élelmünk, így létfontossá­gú döntés előtt álltunk: „hogyan to­vább?”. A kérdésben eltért a vélemé­nyünk, voltak akik naphosszat a fel­mentő seregek után áhítoztak, mások — mint magam is — a realitásokból indultak ki: itt állunk egy falat étel nél­kül, a sorsunkat a saját kezünkbe kell venni. Dzsungelban egyikünk sem élt még, azt se tudtuk, mihez kezdjünk. Egyesek azt indítványozták, együnk meg mindent, amit az állatok is meg­esznek. Én is ezt vallottam. — Miből állt a ,Jokoi-konyha” me­nüje? — Csigát, békát, egeret ezrével et­tem. Halat, rákot rejtett varsáimmal fog­tam. A vadhús csemegének számított, és „ünnepnap” volt, ha sikerült elkapnom egy patkányt vagy varjút. Rájöttem, hogy a kígyók mérgét lefejtve, azok hú­sa is ehető. A dzsungelben nem lehet jóllakni, csak — jobb esetben — életben maradni. Létfontosságú volt, hogy na­ponta bármivel, — de meg­tömhessem a hasamat. Idő­vel így is csak árnyéka let­tem egykori önmagámnak. — Mi történt a baj tár só­ival? — Azóta hogy elvál­tunk, semmit nem tudunk egymásról. Az ellentétek miatt csak hárman marad­tunk együtt. Két társam tíz évvel fiatalabb volt nálam. Ok gyakran eltűntek, ag­gódtam is miattuk, de min­dig visszajöttek. így ment ez húsz éven keresztül, az­tán egyszer nem jelentkez­tek többé. — Hogyan viselte a magányt? — Minden időmet lefoglalta a bete­vő falat megszerzése és a rejtőzködés. Ügyeltem, hogy lehetőleg ne maradjon utánam lábnyom. Ha tehettem folyó­ban gázoltam vagy többször átkeltem ugyanazon a patakon. ’ — Tudta-e, hogy véget ért a háború? — Nem tudtam, de sejtettem. Egy­szer csak elfogytak az égről a japán gépek és csak az amerikaiak jöttek. Kis ország a miénk, így számításba vettem, hogy elvesztettük a háborút. De nem hittem volna, hogy ennyire, azaz totálisan. Aztán, amikor elkezdő­— Ennek veszélye gyakran kerülge­tett, de megfogadtam, hogy visszaté­rek a szülőföldemre, mégpedig épen és egészségesen. — Hogyan ért véget a magánya? — Az egyik telepü­lésről elkóborolt a dzsungelbe egy ideg­beteg lány. Az őt kere­sők bukkantak a rej­tekhelyemre. Rettene­tesen meglepődtünk. Percekig csak bámul­tuk egymást. — Mit érzett abban a pillanatban? — Őszinte leszek: FÉLTEM! Féltem, mert nyolc éve nem ta­lálkoztam emberekkel, és hirtelen ott álltam le- gyengülten, kiszolgál­tatva az idegeneknek. — Mi volt az első szava hozzájuk? — Amikor egy.hivatalos személy elé vittek, megkérdezte: „nihon- dzsin?” (japán?). Rábólintottam: „hai” (igen). Hát ennyit beszéltünk. Epilógus Az interjú 1992-ben készült á kórházban fekvő Jokoi Sóicsivel, aki Parkinson-kórban szenvedett. Erős jellemű, jó humorú ember be­nyomását keltette, betegsége csöppet se törte le. Nevetve mesélte, hogy hazatérése után a tudósok mintát kértek a guami hatóságok­tól azokból a kígyó- és békafajtákból, amiket evett. Válaszukban arról értesítették a japánokat, hogy a Sóicsi bunkerja körüli pár ki­lométeres körzetben még mutatóban sem találtak kígyót és békát. • Jokoi Sóicsi 1997-ben rövid időre ismét kórházba került. Fele­ségét e közben baleset érte és egy másik kórházba szállították. So­káig kellett várniuk a találkozásra, az örömteli viszontlátás.okozta sokk megviselte legyengült szervezetét, s szeptember 22-én, 82 éves korában, szívszélhűdésben elhunyt. — A háború elvesztésének híre ho­gyan érintette? — Nagyon fájdalmasan, hiszen én mégiscsak azért szenvedtem 28 évig, hogy ne veszítsünk vagy legalábbis ne így. Japánba visszatérve a Haneda re­pülőtéren azt mondtam: „Szégyenkez­ve bár, de visszatértem”. Ez aztán szál­lóigévé vált. — Rebesgetik, hogy az első találko­zása honfitársaival nem is volt teljesen felhőtlen. — Nem bizony! Amikor szétkürtöl- ték a hírt, hogy Guamon rátaláltak egy ilyen csodabogárra, a nagyobb japán lapok elküldték a legközelebbi tudósí­tóikat. Azok ágyukból kiugorva jöttek Hawaii-ból, aloha mintás ingben, és nem akarták megérteni, hogy éjszaka aludni fogok, nem pedig nekik mesél­ni. Aztán meg nem győztek lihegni, pi- hegni és panaszkodni a melegre. Végül is rájuk mordultam „a fenébe is, hát ja­pán férfiak vagytok ti, vagy amerikai­ak?” Erre aztán csend lett. — JapánJba visszatérve meglepte a technikai fejlődés? — Besorozásomkor nálunk már el­terjedt a telefon, és ismertük a televízi­ót. A „technika csodái” egyáltalán nem ejtettek ámulatba, az igazat meg­vallva sokkal többre számítottam. — Hogyan sikerült a visszatérése a japán hétköznapi életbe? — Jobban és gyorsabban, mint re­méltem. A kormánytól szerény se­gélyt kaptam, 900.000 jent, azon vet­tem egy kis házat és rövidesen meg­házasodtam. Nagoja megye egyik kis falujában élünk kettesben. Mihoko, a feleségem az én egyetlen kincsem! Magunk termesztjük a zöldséget, húst pedig hetente egyszer eszünk (ketten tizenöt dekát), és fele annyi villanyt fogyasztunk, mint egy átlag­ember. Egy ideig kísérleteztem a fa­zekassággal — korongoztam —, de most már inkább csak az önellátás foglalkoztat. — Katonai parancs egy szigetre szólította, ahol 28 évig kitartott. Jó ka­tonának tartja magát? — Lehet, hogy egy kicsit büszke vagyok, de az ellenség soha nem látta a hátamat. El se tudtam képzelni, hogy foglyul ejtsenek és megöljenek. Rej­tőzködésemben a saját halálomat megint csak nem tudtam elképzelni. Mégis azt hiszem, hogy mi elsősorban nem katonák, hanem japán férfiak vol­tunk és vagyunk. Ezt a szívósságot mindig belénk nevelték. —Ha most ugyanabba a helyzetbe ke­rülne, újra azt tenné amit annak idején? — Hála Istennek, ma az országunk gazdasága és a világban betöltött sze­repe nem ad ilyen helyzeteket. Ha mégis megesne, a mai eszemmel nem adnék oda 28 évet. Életünk csak egy van!!! Doma-Mikó István (Az írást a húsz éve alapított füzes­gyarmati Japán Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre. Augusztus végén a múzeumban láthatók lesznek az inter­júhoz kapcsolódó fotók és néhány Jokoi Sóicsi által készített kerámia, valamint kézzel írott háziáldása.) Ajánló Videofilm-sikerlista 1. Harcosok klubja 2. A Csontember 3. Mocskos zsaruk 4. Halálsoron 5. Stigmata 6. A Szörny 7. Alkonyaitól pirkadatig 2. 8. Tágra zárt szemek 9. Csúcsformában 10. X-akták — Lezárt ügy +1. Jeanne d'Arc (Fanfár Videotéka) Filmajánló A hazafi Benjamin Martin (Mel Gibson) nyugodt családi életre vágyik, de az amerikai függetlenségi háború nem kedvez a kívülállóknak. Mikor egzisztenciája, szerettei élete válik a tétté, vérbeli harcossá válik, hadba szólítja régi har­costársait és az első vonalban küzd mint egy megvadult oroszlán az egész estét betöltő történelmi opuszban. Könyv A magyarok krónikája A könyvgyűjtők között valóságos fo­galommá vált az eddig hét kötetben megjelent Krónika-széria. Közülük is legnépszerűbbnek A magyarok króni­kája bizonyult. Ez utóbbi három esz­tendeje már eltűnt a könyvpiacról, emiatt a Magyar Könyvklub államala­pításunk millenniumára, Szent István ünnepére újra megjelenteti a kötetet. Az első megjelenés óta eltelt öt év történéseinek összefoglalóját, tárgyila­gosan válogatott adatait is közli már az új kötet, amely több, mint kétezer, túl­nyomó részt színes illusztrációval a ha­zai könyvkiadás egyik reprezentánsa. A magyarok krónikája hasznos kézi­könyv, lenyűgöző olvasmány, gazdag képgyűjtemény, s egyedülálló adattár is. A tájékozódást segíti, hogy a min­den egységnyi idő (évszázad, évtized, év) kalendáriummal kezdődik, majd ennek adatait önálló cikkek ismertetik, ezenkívül összefoglaló írások, tanul­mányok értékelik, tárgyalják a külön­böző korszakokat, végül szemléletes táblázatok, térképek és grafikonok erő­sítik a kézikönyv jelleget. B. J. __________A RÉGI KOROK SZEMTANÚI KIHALTAK____________ Könyv Gerendás történetéről A millennium évében végre kézbe ve­hetik a gerendásiak azt a monográfiát, amit lelkes helytörténészek írtak hosz- szú éveken át. Az olvasók végigkísér­hetik a régmúlt idők eseményeit, a tö- rökdúlások pusztító hadjáratait és a hosszú ideig tartó — 350 év — meg­semmisülés utáni állapotot, míg ismét kialakult a faluszerkezet. Tanítottam rövid ideig a fatomyos isko­lában és a koalíciós időben ifjúsági veze­tő, majd az 1947-es választások során a szavazatszedő bizottság tagja voltam. Sok embert ismertem, akik a község ve­zetésében és közéletében jeleskedtek. Sok ifjúkori barátom él még, akiket e kö­tet hasábjain megszólaltatok, hogy az írott dokumentumok száraz sorait felold­jam az emlékezés szavaival, gondolatai­val — fogalmaz a könyv bevezetőjében az egyik szerző, Miklya Jenő, aki szeren­csésnek is vallja magát, hogy lehetőséget kapott a több mint félévszázad történeté­nek megírására. Azt viszont sajnálja, hogy a községtörténeti adatok gyűjtésé­hez későn kezdtek, mert ugyan az írott emlékek évről évre gyarapodtak, ám a régi korok szemtanúi kihaltak, megritkultak. — Kutatásaim során elszo­ruló szívvel olvastam, hogy a paraszti réteg, mely igen so­kat tett a községgé válás, a fejlődés, a falukép kialakítása terén, mennyi hátrányt, bizal­matlanságot és terrort szenve­dett el. Nehéz volt mindenki­nek az élet az új Békés me­gyei községben, mert oly korban, kellett faluszerkezetet létrehozni, amikor az ösz- szezsugorodott Magyarország egy 4 évig tartó világháború, két forradalom és a ro­mán impérium rabló kivonulását vészelte át. Aki' figyelmesen végigkíséri a gerendási nép sorsát, bizony kevés olyan évtizedet talál, mely tökéletes békében telt volna el. Elemi csapások és gazdasági krízisek, háborús sebek gyógyítása és a háború­ra való készülődés, majd a második világháború egyéni és közösségi tragédiáinak sok-sok próbáit kellett elvisel­niük az itt élőknek — emlé­keztet a szerkesztő. A község történetét még a tanácsi időkben kezdte írni Réthy Zsigmond (Gerendás és határának természeti viszonyai című fejezet szerző­je), Kiss László (Gerendás földjének tör­ténete című fejezet szerzője) és Miklya Jenő (Gerendás újkori története című fe­jezet szerzője), azóta viszont eltelt 10 esz­tendő. Ennek az egy évtizednek a króni­káját is közreadják a szerzők a Gerendás története című könyvben, amit vélhetően minden helyi lakos kíváncsian lapozgat majd át. Elsőként vette kézbe a kéziratot Gajdács János polgármester, aki büszke a sok szorgalmas és kiváló gerendásira. — Munkácsy Mihály, Áchim L. And-. rás, Mokry Sámuel, a két Apponyi gróf, a Beliczeyek, a Korossyak, a Szentkereszty család és még sokan mások öregbítették községünk hírnevét. Jegyzők, önkor­mányzati képviselők, iparosok és földbir­tokosok, őslakosok és új betelepülők, ka­tolikusok és evangélikusok, gazdagok és szegények mindannyian itt hagyták a kéz­jegyüket a település alakításában, legyen az gázzal működő malom és fürdő, a be­tonút, vagy a belteijesen tenyésztett jó­szágállomány. Az utódok olvassák és la­pozzák e kötet lapjait és emlékezzenek az apákra, a nagyapákra és legyenek büsz­kék az elődökre — e szavakkal ajánlja a gerendásiak figyelmébe a könyvet a köz­ség vezetője. Csete Ilona OROSHÁZA VÁROS JEGYZŐIÉ ÁLLÁSHIRDETÉSE a polgármesteri hivatal városfejlesztési és városgazdálkodási osztályára 1 fő főépítészi munkakör betöltésére. Feltételek: • építészmérnöki egyetemi végzettség • magyar állampolgárság • büntetlen előélet • előny a városrendezés területén szerzett szakmai gyakorlat. A jelentkezéshez csatolni kell: • az iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatát • személyi és szakmai önéletrajzot • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A jelentkezéseket dr. Hegedűs Mária jegyzőhöz kell benyújtani a megjelenést követő 10 napon belül. Cím: 5901 Orosháza, Szabadság tér 4—6., Pf. 121. További információ a megadott címen és a (68) 413-022-es telefonszámon kapható Vas Ferenc aljegyzőtől, ill. Takács Antal osztályvezetőtől. Az álláshely az elbírálás után *_ azonnal elfoglalható. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról SZÓLÓ TÖRVÉNY ALAP)ÁN, MEGEGYEZÉS SZERINT.

Next

/
Thumbnails
Contents