Békés Megyei Hírlap, 2000. július (55. évfolyam, 157-177. szám)

2000-07-22-23 / 170. szám

A Békés Megyei Hírlap Melléklete Boross Péter szerepei Fiatalok a csatába, öregek a tanácsba! • Bay Zoltán emlékére Királyné, hercegnő, színésznő Innen indult, s ide is tért vissza örökre megpihenni A po'mósztár is lehet realista, ha szőke és nagyok a mellei Tanút keresnek - tíz millióért A Seuso-kincseket elperelték Magyarországtól. Most tíz millió forint jutal­mat kitűzve újabb bizonyítékot, tanúkat keres az illetékes minisztérium, hogy országunk felmérhetetlen értékű kincsei hazatérjenek. A titokzatos Seuso lelet páratlan ezüstkincs, amely másfél évezred óta őrzi titkát. A Seuso-kincs ismert darabjai: 1. Geometrikus díszű tál (átmérő: 642 mm, 7150 gramm); 2-3-4. Geomet­rikus díszű kézmosó készlet: 2 db 4 literes kancsó (magasság: 528 és 550 mm, 2671, ill. 2804 gramm). 1 db 6 literes kézmosó medence geometrikus és növényi díszekkel (átmérő: 452-468 mm, 2118 gramm); 5. Dionüszikus jelenetekkel díszített 4 literes kancsó (magasság: 435 mm, 3000 gramm); 6. Amfora, ezüstből készült dugóval (magasság: 385 mm, 2506 gramm); 7. Hlatszertartó szelence nyit­ható kúpos fedéllel (magasság: 320 mm, 2051 gramm); 8-9-10. Hippolytus-készlet: Kancsó (magas­ság: 573 mm, 4051 gramm). 2 db háromlábú situla, vödör (magassága 390 mm, 4435 és 4478gramm); 11. Állatjelenetes 4 literes fedeles kancsó (magasság: 510 mm, 3983 gramm); 12. Seuso-tál (áfmérő: 705 mm, 8873 gramm); 13. Achilles-tál (átmérő: 720 mm, 11 786 gramm); 14. „Meleagros-tál” (átmé­rő: 694. mm, 8606 gramm); 15. Rézüst (magasság: 325 mm, átmérő: 830-835 mm) A hetvenes évek végén, egy Polgárdi közelében működő kőbányában találta meg Sümegh József amatőr régész és éremgyűjtő, akinek ez a páratlan és felbecsülhetetlen kincs (majd 20 milli­árd forintra becsülik a jelenleg meglé­vő lelet együttes értékét) nem hozott szerencsét — az életébe került. Sümegh József, sorkatonai szolgá­latának letelte előtt négy nappal, 1980. december elején, nem sokkal azután, hogy a kincset amatőr gyűjtőknek és orgazdáknak kezdte bemutatni, eltűnt. Két héttel később fölakasztva találták (két katonai bőrszíjra), azt öngyilkos­ságnak álcázva, Polgárdi közelében, egy használatlan pincében. A három pár havas lábnyomból, amely akkor odavezetett, visszafelé csak kettő ma­radt. A halála után a tálakat rejtélyes úton előbb Bécsbe, majd Zürichen ke­resztül Londonba juttatták. A történet innentől kap nagy nyilvánosságot. Utóbb a pince talajában frissen be­temetett gödröt találtak. A vizsgálatok megállapították, hogy a hatalmas ezüst edények egy ideig itt, az agyagos föld­üregben rejtőztek. Sümegh tíz évvel későbbi kihantolása, újraboncolása sem az önkezűséget, sem a gyilkossá­got nem bizonyította. A kriminek is izgalmas, gyilkosság­gal, csempészéssel, okmányhamisítás­sal, álnok pénzforgatással zsúfolt szö­vevényes történetről Hajdú Évával, a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszté­riumának „Seuso” miniszteri biztosá­val beszélgetünk. Sümegh József a 70-es évek köze­pén bukkanhatott a sok kiló súlyú, nagy terjedelmű leletekre. Tervezte, ha leszerel, építkezik. 1970. augusztusá­tól azonban depressziós lett, félni kez­dett; a kiásott kincsek néhány darabjá­nak eladogatásakor ráébreszthették le­leteinek horribilis értékére. Tanúk te­hát voltak: a vevők, a közvetítők és ta­lán a gyikosok. A IV. században készített kincsek, tálak, vedrök, kancsók onnan nyerték a nevüket, hogy egykori gazdájuk, a Római Birodalom egyik gazdag urá­nak esküvőjére megajándékozott Seuso név szerepelt a legnagyobb tá­lon. Az íbrázolt jelenetre vésték a Ba­laton ókori nevét is: Pelso. Az edények különleges tisztaságú, 90 százalékos ezüstbő, rendkívül igényes díszítő munkával készültek, helyenként ara­nyozottig Használták is őket. Valami oknál fogva még az idő tájt két nagy rézüstben a földbe rejtették ezeket. A feltételezések szerint összesen 40 da­rabból áltak. A khcsek 1990-ben „buktak le”, amikor 14 darabot a brit Lord Northanpton átadott egy New York-i árverésbe a világhírű Sotheby's cég­nek, s az prospektusában fotókkal együtt negjelentette őket. E darabokat már előbb kiállították a kaliforniai Paul Gítty Múzeumban, s föl is keltet­ték a magyar szakemberek érdeklődé­sét. Gettyék el is álltak megvételétől. A magyar gyanú tovább erősödött a Sotheby’s-ismertetés után. A kincsek ismeretlen úton és közve­títők révén jutottak el New Yorkig. Majd amikor származásukat firtatni kezdtéc, Libanonban szereztek a lele­teknek „útleveleket”. Ezekről kiderült, hogy hamisítványok. Valószínűleg so­se jutottak el Libanonba. Tulajdonlá­sukat mégis megkérdőjelezték. Liba­non is igényt jelentett be rájuk. Hor­vátország is csatlakozott, azt állítván, hogy akincseket ott ásták ki. Ekkor lé­pett fe: ilyen igénnyel Magyarország is. Az első, 1993-ban tartott perben a magyaiok által beterjesztett bizonyíté­kokat részben elutasították, részben nem is terjesz­tették az es­küdtek elé. A pert tehát elve­szítettük (Hor­vátország is, Libanon idejé­ben visszalé­pett). A történet Magyarorszá­gon folytató­dott Szabad- battyán kör­nyékén, a Sár­víz mentén, Polgárdi köze­lében. Feltár­tak egy hatal­mas (római kori) villát, Vélhetően ez lehetett Seusóé vagy egy ha­sonlóan gaz­dag úré. A ta­lajminták ösz- szevethetők a kincseken ta­lálható marad­ványokkal. Újabb edény, tárgy azonban nem került elő. A Seuso- kincsek azóta Lord Northampton valamelyik tre­zorjában rejtőzhetnek. A per miatt, meg a magyar igény fölverte porban nem piacképesek. Értéküket „le­bukásuk” előtt több tízmillió fontra becsülték. A magyar művészettörténészek folytatják a sajátos nyomozást: a meg­munkálásokat, motívumokat elemző párhuzamkeresést, a régészek pedig a sárvízi ásatásokat. Bizonyosra vehető, hogy számos Seuso-tanú most is az or­szágban, vagy máshol él. Hiszen a Lordnál „csak” a kincs 14 darabja kö­tött ki. De hol van a többi huszonhat? Valakik eladogatták. S akik megvet­ték, éppen a nagy híiyerés miatt nem mernek előállni velük, hiszen az ere­detileg sem beszolgáltatott leletek útja aligha lehetett teljesen legális. Rejtőz­ködnek. Egy részüket talán már ki­csempészték az országból — de hová? Ha valahol föllelhetők lennének, be le­hetne bizonyítani, hogy a Lord birto­kában lévők helye is Magyarországon volna, mondjuk egy múzeumban. A Scotland Yard, amelyet a brit kor­mány a 90-es évek elején leállított az ügyben való részvételről, mivel az nem a brit állam ügye, hanem magánjogi bir­toklás-per, 1997-ben mégis együttműkö­désben állapodott meg az ügyben nyo­mozó magyar rendőrséggel a vonatkozó dokumentumok, értesülések cseréjében. Ezért is tűzött ki 10 millió forint jutalmat a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma annak, aki bármit is tud a Seuso családtól származó leletek bár­mely darabjáról, vágy útjáról egyik kéz­ből a másikba, egyik országból a másik­ba. A pénz mellett a tanúkat megillető védelmet és büntetlenséget is ígértek, ha nincs közük Sümegh halálához. Még nem jelentkezett senki. M. S. E. PMBCTWilllffllBlWIIWIIllttllliiffgfiWPHHIIIlIilUlfflTlilWiTilllI'fflllI III lM|B|l|ilMIIMI»IMIil>ill IMMIII—Ilii 111 l^ll■llllilll^lBllI^liiillllllllll■■lll llj SZAKÉRETELEM, MÉLYREPÜLÉSBEN A MALÉV nem száll rendelkezésünkre — mint szokott. Pontosabban száll, csak bizonytalanul. Merthogy a MALÉV-be most mindenki belerúg. „Okosan’, „hozzá­értően”. A TU-154-esek miatt, amelyek utóbb vagy rosszul szálltak le vagy madár repült a hajtómű­vükbe. (Hiába no, rosszak a görög légiirá­nyítók, zsebkendőnyi a repülőtér, ahol landolni kellene, különben is sók a madár a levegőben, szaporodnak rendesen — mondják sokan cinikusan.) A „szakemberek” ki is bökték a régóta levegőben lógó verdiktet: a Tupoljevek kiöreged­tek, nem biztonságosak, le kell cserélni őket. A szocializmus fénykorának eléggé közismert — mellesleg már akkor is laikus kijelentése —jutott eszembe: a Szovjetuni­óban addig járatják a TU-104-eseket (van-e aki még onlékszik a sorozat első típusára?), amíg le nem zuhannak. Emberről, gépből van elég, különben is a híresen „precíz” és „gyors” srovjet tájé­koztatástól az életben nem tudta volna meg senki, hogy lezuhant egy vagy több gép. Visszatérve a magyar repülők ügyére, még az új miniszter is odanyilatkozott, hogy a TU-gépek átvizsgálá­sa mögött az a szándék húzódik meg, hogy kivonják őket a for­galomból. Nyilván valamelyik okos, sokat látott pártpolitikus­adhatta a miniszter szájába a figyelemre méltó mondítot. Aki valamennyire is foglalkozott a repüléssel, az tudja, hogy a világ egyik legbiztonságosabb _ konstrukciója a Tupoljev. Azt is tudja továbbá, hogy egy repülőgépet — le­gyen az TU, Boeing, Concorde vagy valami más — csak többszörös ellenőrzés után engednek ki a forgalomba. Ha .fennakad valamelyik ‘ ponton, akkor nem repül, ha átmegy, ak­kor repül, mert biztonságos. A rostán fen­nakadhat az egyéves gép és keresztül me­het a húszéves masina. A Tupoljeveket tehát nem azért kell lecserélni, mert életveszélyes velük repülni, hanem azért, mert magas a zajszintjük. Emiatt egyes repülőterekre be sem engedik őket, másokra pedig csak környezetvédelmi adó ki­fizetése után. Nem nehéz belátni, hogy ezt a plusz költséget már nem lehet kihozni az alacsonyan tartott jegyárakból. Nos, nagyjából ez 'a valóság, amelyből valakik valamiért politikai hasznot akartak-akamak húzni, vagy a nyilvános­ság előtt a hozzáértő mezében tetszelegni. Szinte sugallták- sugallják: ők majd megoldják a MALÉV problémáját. Ezek után kérdés, van-e a MALÉV-nek problémája? S ha van, mekkora és milyen? Egyáltalán, száll-e még rendelkezé­sünkre a MALÉV? S ha száll, magasan vagy mélyen, mint a szakértelem? Arpási Zoltán ...van-e a MALÉV-nek problémája? Gyula, 1916. Látkép a városról a görögkeleti templommal és a kastéllyal. E két építmény nélkül ma már nehéz lenne beazonosítani, Gyula melyik részét is örökítette meg a korabeli felvétel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents