Békés Megyei Hírlap, 2000. július (55. évfolyam, 157-177. szám)
2000-07-19 / 167. szám
6. OLDAL - 2000. JÚLIUS 19., SZERDA G A 2 D A S Á G A tehenet a „száján keresztül fejik Huszonöt éve különgépen érkezett az első szállítmány Kisebb fajta jubileumot ünnepelhetnek a Hidasháti Mezőgazdasági Rt. békési, önelszámolású tehenészetében: negyedszázada, hogy a magyar tarka teheneket felváltotta az intenzív tejtermelésű holstein-fríz állomány. Az első, az USA-ból érkezett szállítmánnyal, 194 vemhes üszővel éppen 25 éve landolt Ferihegyen a különgép. Békés Annak idején ez nagy dolognak számított, az enyingi állami gazdaság ütán az országban a második gazdaság volt a hidasháti, mely eredeti „amerikás” szarvasmarhát vásárolhatott. A szakemberek, akik ismerik a fajta tulajdonságait, tudták mire költik a pénz. Aztán a békési telepen, amikor az első jószágot lehajtották a kamionról, a bámészkodók elhűlve figyelték a „csont és bőr” állatokat. Volt, aki meg is jegyezte, hogy ezekért egy fillért nem adott volna...- A tej termelésének növelése indokolta az állomány váltását, az akkori magyar tarka állomány átlagosan évente 5 ezer liter tejet adott, ami a maga nemében szép és figyelemre méltó eredmény volt, a gazdaság ezzel a teljesítménnyel az országos élvonalba tartozott. A tejtermelés fokozására a fajta-átalakítás nem hozta meg a várt eredményeket, s ezért vásárolták az eredeti holstein-fríz állományt - kezdi a beszélgetést Vári Attila kerületvezető. Aztán már csak az anekdótázás szintjén idézi a múltat, a második és a harmadik szállítmány érkezésekor elhangzott cinikus megjegyzéseket. A fokozatos csere, a fajtaváltás csakhamar éreztette hatását: ugrásszerűen nőtt a telep termelése, '87- ben az állományból 400 tehén a 10 ezer literes szintet ostromolta, s a fajtaváltás ellen berzenke- dők véleménye is megszelídült. A többlépcsős beruházás nyomán ma alapja, ugyanis az év első felében kereken 606 ezer literrel értékesítettek több tejet, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. A hazai TOP 60-as listán az ország legjobb zsírtenyészértékű tehene a békési telepen van, de itt termel a 4., a 16. helyen álló is. A tehenészet jelenlegi csúcstartó, elit tehene - az itt dolgozók kedvence — saját tenyésztésű, 305 nap alatt 12 ezer 800 liter tejet adott, a legnagyobb befejése 69,5 liter volt.- Az abszolút csúcstartó, Szója is saját tenyésztésű tehén volt, '87-ben 16 ezer 825 liter tejet adott, leszármazottai már szerényebb képességűek - jegyzi meg Ardeleán László Az iparszerű tejtermelés „munkatársai” kiváló genetikai adottságokkal rendelkeznek A SZERZŐ FELVETELE inszeminátor, aki '64 óta dolgozik a nagyüzemben, s '69-től a békési tehenészeti telepen, majd azt magyarázza, mennyire más a mostam tehenészet, mint a korábbi volt. Itt már iparszerű a tejtermelés, s ő is vallja, hogy a tehenet etetni kell a fejéshez. Mint mondta, harminc éve, ha rossz takarmány került a szérűre, azt mondták:,,Majd jó lesz a teheneknek. ”- Naponta, az abrakon kívül több, mint 10-10 tonna lucernát és gyepszénát, valamint 42 tonna silótakarmányt etetünk meg - fűzi tovább a gondolatokat Vári Attila, s máris arról faggatom, hogy---------------,------------ , mennyire éri meg maa békési tehenészeti te- BekeS megye ű harmadik helyen napság a tejtermelés. lep állománya meghaladja a 2800-as létszámot, melyből 1360 a tejtermelő tehén.- Naponta 27-28 ezer liter tejet fejünk, melynek 98 százalékát értékesítjük, az eladott tej 97,5 százalékban extra minőségű, a többi első osztályú. Ahhoz, hogy e roppant meny- nyiségű tejet minden gond nélkül időben eljuttathassuk a feldolgozóiparhoz, tavaly több, Az ország szarvasmarha-állománya közelíti az egymilliót. Ebből a legtöbbet Hajdú-Bihar megyében tartanak, szám szerint mintegy 89 ezret, majd Győr-Moson-Sopron megyében csaknem 76 ezret, s harmadik helyen áll Békés megye 67 ezres állományával. A száz hektárra jutó szarvasmarha-állomány országos átlagban 16, megyénkben ez a szám 14, kilenc megye előz meg bennünket. Az ország lakossága havonta - vaj nélkül — átlagosan 360 forintot költ tejre és tejtermékekre, a legtöbbet Pest megyében fizetik ki a tejért és tejtermékekért, ez az összeg átlagosan 438 forint, Békésben ez a szám alig haladja meg a 340 forintot. Mint mondja, az extra minőségű tejért 65 forintot, az első osztályú tejért 57 forintot kapnak. Vagyis, a kerületvezető szerint — még - jövedelmező a tejtermelés.- Mindebből az üzletekben hogyan lesz literenként 100 forint feletti tej? — vetem közbe.- Azt ne tőlem kérdezze... - hallom a lamint 100 millió forin-' tért korszerűsítettük a fejőházunkat az ahhoz tartozó létesítményekkel együtt. Elmondhatom: a 48 állásos, teljesen számítógépes vezérlésű fejőházunk világszínvonalú - magyarázza a kerületvezető, miközben végigmutatja a több, mint tízhektáros, bekerített, szigorú állategészségügyi előírások szerint működő birodalmat, a telepet. Az elmúlt év a rekonstrukciók miatt nem hozott előrelépést, az állatok nyugalmát az építőgépek zaja megzavarta. Az idén viszont bizakodóak, mi több: nagyon bizakodóak. Ennek van is reális konikus, kitérő, ugyanakkor sokakat érintő és foglalkoztató választ.- A jobb hozamoknak mi a titka?- Először is kiváló genetikai adottságú állományunk alakult ki, valamint a jó, vagyis az okszerű takarmányozás, a megvalósult telepi rekonstrukció, a telep dolgozóinak kiváló szakmai hozzáértése, s nem utolsó sorban a teljes gépesítettség. A telepen csupán 56-an dolgoznak. Ok is ismerik a régi igazságot, mely szerint a tehenet a száján keresztül fejik - mondta búcsúzáskor Vári Attila. SZEKERES ANORAS Készül a vülamosenergia-törvény Megszűnik a monopólium, kialakul a versenyhelyzet a piacon Az áramértékesítés terén a közeljövőben jelentős változások várhatók. Az Országgyűlés ősszel tárgyalja majd az új villamosenergia-törvény tervezetét. A törvény elfogadását követően új helyzetek teremtődnek, amelyek az Európai Unió tagországaiban a villamosenergia-kereskedelemben már bevezetett piacnyitás feltételeit teremtik meg nálunk is — fogalmazott Boross Zsigmond, a Titász Rt. szeghalmi üzemvezetőségének vezetője a dévaványai képviselő-testületnek adott tájékoztatójában. QUANTUM BROKER Rt., Békéscsaba, Andrássy út 12. Telefon: (66) 520-940. BUX8173 +57 pont Legjobb három: Zaiakerámia 4,6% Antenna 4,07% Richter 3,05% Tegnap ismét melegedést jelzett a budapesti tőzsdebarométer. Igazán forró hangulat alakult ki a ZALA- KERÁMIA és a RICHTER piacán; nagy verseny folyt közöttük, nap közben előbbi 2 700 Ft-ig, utóbbi 14 100 Ft-ig szárnyalt, azonban a végére mindkét versenyző egy kicsit kifulladt. A nagyok szerény emelkedést produkáltak, kivétel volt az EGIS (-0,42%) és az OTP (0%). A forgalom is tolerálható volt, egy kicsivel maradt csak el a 10 mrd-tól. | TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK 2000.26. hét Termény USD/t Áralakulás Tendencia Búza 102 Mérséklődő ingadozó FOB francia kiköti Kukorica 85-90 Csökkenő ingadozó FOB Mérnökibe Tak.-árpa 109 - Tartott Tartott FOB európai kikötő Napraforgó 385 Gyengülő Tartott Ex tank európai kikötő Szójadara 196 Tartott Tartott 46 % CIF Rotterdam AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 415,46 Cseh korona 7,30 Euró 260,17 Német márka 133,02 Osztrák schilling 18,91 Lengyel zloty 64,49 Svájci frank 167,89 Szlovák korona 6,13 USA-dollár 277,81 „NEM A MEREDEK EMELKEDŐ KÉSZÍT KI, HANEM A CIPŐDBEN LÉVŐ HOMOKSZEM.” (Robert Service) FELVESSZÜK A RITMUSÁT S C1B BANK 5600 BÉKÉSCSABA, SZT. ISTVÁN TÉR 2. Telefon: (66) 454-293 5900 Orosháza, Széchenyi tér 1. Telefon: (68) 510-240 Érvényes: 2000, milus 15-től BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési kló Éves kamat, 1M Ft feletti*) (EBKM) 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hót 7,500 (7,60) 1-2 hó 8,500 (8,62) 3 hó 8,250 (8,36) 6 hó 8,000 (8,11) 12 hó 7,500 (7,60) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE SOEFt-SMFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Lekötöd idő éves kamat (%) EBKM éves kamat {%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1 hó 8,750 (8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 6 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XUCIassic sávos kamatai: évei kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—1 M Ft 4,000 4,13/4,12 1 MFt felett 7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 * 3,08 50 E Ft—1 M Ft 7,000 7,33 1 MFt felett 9,000 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,250 8,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 8,750 8,75 3 hó 8,750 8,75 6 hó 8,750 8,75 12 hó 8,250 8,25 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HfTELEK Érvényes: 2000. április ,3441 Éves kamst (%) Folyószámlahitei 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Éves kamat (%) HUF prime rate 13,85 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIAL ITAUANA-CSOPORT TAGJA Dévaványa- Néhány év távlatában eljutunk oda, hogy a villamos energia felhasználói attól az áramkereskedőtől vásárolhatnak, akik számukra a legkedvezőbb áron és feltételekkel teljesít. Ezáltal megszűnik a szolgáltatók monopóliuma, versenyhelyzet alakul ki a villamosenergia-piacon, ami árcsökkentő hatással jár. Az új helyzet kihívás lesz minden szolgáltató, így a Titász Rt. részére is - közölte Boross Zsigmond. Az üzemvezető tájékoztatójából az is kiderül, hogy Dévaványa az áramszolgáltatás terén csak 1998. január elsejétől tartozik a szeghalmi üzemvezetőséghez (előtte a gyomai kirendeltség látta el a feladatot). Boross Zsigmond megemlítette azt is, hogy az áramszámla-hátralékból eredő kintlévőségek messze meghaladják a normál üzleti kapcsolatoknál természetesen adódó mértéket. Ezért a társaság gazdálkodásának biztonsága megköveteli ennek fékezését. így élnek a jogszabály adta lehetőségekkel (például az áram kikapcsolásával). Az is szomorú tény, hogy az elmúlt években a korábbiakban nem tapasztalt mértékben elszaporodott és tovább növekszik a szabálytalan vételezések száma. Jó néhány ügyfél különböző megoldásokkal, módszerekkel befolyásolja a mérés pontosságát, hogy az a valósnál kevesebbet mutasson. Az ilyen cselekmények miatt jelentős anyagi kár éri a Titász Rt.-t. Az idei év első öt hónapjában a szeghalmi üzemvezetőség területén 31 áramlopást derítettek fel, amelyekből több eset Dévaványán történt. MAGYARI BARNA Díjtalan képzés vállalkozóknak A tapasztalatok szerint elsősorban a kisvállalkozók, valamint a kényszerből vállalkozásba fogók nincsenek tisztában egy vállalkozás beindításához, működtetéséhez szükséges alapvető ismeretekkel. Békés megye Nekik kíván plusz ismereteket nyújtani a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamra szervezte, a Phare Regionális Kísérleti Program Alap támogatta „Akarsz-e saját menedzsered lenni?” elnevezésű program. Az augusztusban megrendezésre kerülő programra 1998-ban a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint az Agrárkamarával pályázott a Phare Regionális Kísérleti Alapjára. A program a kezdő, valamint a két évnél nem régebbi vállalkozást folytató kisvállalkozóknak szól. A tanfolyamot, mely vállalkozási, adó-, üzletszervezési, pénzügyi témákban nyújt segítséget a vállalkozóknak, a Békéscsabai Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központban bonyolítják le. - A részvétel a vállalkozók számára ingyenes - tudtuk meg Zahorán Hildától, a megyei kereskedelmi és iparkamara szakképzési osztályvezetőjétől. Békés megyében 80 fő vehet részt a képzésen. Az első csoport közel 20 fővel már megalakult. A képzésről részletes információ a (66) 447-835 vagy a 451-775-ös telefonszámokon kérhető. _______________________JQ A tárcák többletigénye A tárgyalások első körében a minisztériumok mintegy 700 milliárd forinttal igényeltek többet annál, mint ami rendelkezésre áll a jövő évi költségvetésben - közölte vasárnap Varga Mihály pénzügyi államtitkár. A legmagasabb többletigényt ezúttal is Torgyán József föld- művelési és vidékfejlesztési miniszter nyújtotta be. Varga Mihály nem állított sorrendiséget a tárcák igénye között, de kiemelte a Széchenyi-tervet, amelynek hat területe mindenképpen elsőséget élvez a jövő költségvetésében. Az államtitkár úgy vélte, a parlament nagy valószínűséggel még ebben az esztendőben dönt az elkövetkező két év államháztartási számairól. Azt már technikai kérdésnek tartotta, hogy mikor célszerű elfogadni a 2001-2002. évi költségvetést. A legmagasabb összegű, mintegy 115 milliárd forintos igényt a többletre idén is az FVM nyújtja be. Torgyán József szerint ezt az összeget az aszályos időkben nélkülözhetetlen szükségtározók kialakítására, az öntözés ingyenessé tételére, a biogazdálkodás támogatására, az erdősítési program megvalósítására, az élelmiszer- és feldolgozóipar korszerűsítésére, valamint a Nemzeti Földalap rendezésére szeretnék fordítani. A Belügyminisztérium 89 milli- árddal kért többet, az Egészség- ügyi Minisztérium húszmilliárd forinttal. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium egyelőre titokban tartja többletköveteléseit, de - a tervezett jelentős fejlesztések miatt - a mostaninál lényegesen többet szeretne annak ellenére, hogy a hírközlés más hatáskörbe került. Az Oktatási Minisztérium a tárca 148 milliárdos keretét 45 milliárd forinttal szeretné növelni, a honvédelmi tárca pedig 2001-2003 között rögzített pénzügyi támogatásban részesülne, amely évente a GDP 1,51 százalékát teszi ki. Ez jövőre megközelítően 223,6 milliárd forintot jelentene. ____________■ Kíméletlen harc az ügyfelekért A pénzintézetek között kíméletlen verseny folyik az ügyfelekért. Egyre több az olyan bank, amely külföldi befektetővel a háttérben igyekszik magának minél nagyobb piaci részesedést megszerezni. A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet jelenleg 12 kirendeltséggel működik. Gádoros Az idei esztendő első napjaiban' tőkeegyesítés történt, ennek eredményeként a Tótkomlósi Takarékszövetkezet beolvadt a gádorosiba. Megváltozott a pénzintézet működési és környezeti feltétele is. — Stratégiai tervezésünk során megkíséreltük összefoglalni erősL ségeinket, amelyekkel lépéselőnyben vagyunk. Beláttuk, a bankpiacon fokozódó verseny és az állampapírok hozamának csökkenése következtében a megcélzott piaci részesedés egyre inkább csak az ügyfelekkel folytatott aktív kapcsolat révén érhető el. Takarékszövetkezetünk üzleti területe már eddig is számos kis- és középvállalkozást vonzott. A vállalkozási hitelezés területén szükséges egy kedvező konstrukció kidolgozása, valamint tovább kell növelni a vállalkozói folyószámla-hitelek állományát — mondta a gádorosi képviselő-testület keddi ülésén Zsibrita Lászlóné, a Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója. A pénzintézet vezetőjének beszámolójában az is elhangzott, hogy a takarékszövetkezet — bármilyen kockázatos is - részt kíván venni a mezőgazdaság finanszírozásában, hiszen a lakosság ilyen jellegű igényeit más bank nem vállalja fel, icsetei Fűszernövényünk: a torma A torma elvadulva fellelhető a természetben is, elsősorban kerítések mentén, szántóföldek szélén, vizes, nedves réteken. A házi kertekben általában termesztik ezt a több éves, egy méter magasra is megnövő, nagy levelű, fehér virágú fűszernövényt, melynek a gyökerét használjuk ízesítésre. Elterjedtebb a fehér gyökerű, sima héjú, édeskés ízű változat, de termesztik a kékes árnyalatú, érdes héjú, igen erős, csípős ízűt is. Szaporítása egyszerű: április elején az elágazásoktól megtisztított vékony mellékgyökereket sorba ültetjük, ezeket októbernovemberben már megerősödve szedjük fel. Válogassuk: a vastagabbakat vermeljük pincébe, homokba rakva, a vékony mellékgyökereket ismételten szaporításra használjuk. A gyökér megreszelt állapotban fűszer, a sült kolbász, a főtt sonka, a főtt leveshúsok elmaradhatatlan körítése. Hámozva és szelve az ecetes uborka, a paprika ízesítője, de segít az eltarthatóságon is. Ma már iparilag feldolgozott, nyers, por, tubusos formában a kereskedelemben készen kapható. BUZÁSSY LAJOS