Békés Megyei Hírlap, 2000. július (55. évfolyam, 157-177. szám)
2000-07-18 / 166. szám
12. OLDAL - 2000. JÚLIUS 18., KEDD SPORT IBI Ismét Szász Attiláé a bajnoki cím Szász Attila a hét végén megvédte országos bajnoki címét 21-23-án, Mezőkovácsházán, a vett a gyulai Fábián Sándor is. A Magyarbánhegyes felé vezető út három nap összetett eredménye melletti lovaspályán. alapján a hatodik helyen végzett. k k $ A vb-válogató pontversenyben A hét végén Kisgyőrben rendez- kilenc ponttal az ötödik helyen ték meg az egyesfogatok ötödik áll. válogatóversenyét, melyen részt ----------------------------szabó zsuzsa után tavasszal javítottak Vasárnap befejeződött a felnőtt díjugrató országos bajnokság Basaharcon. Az első két nap eredményeiről tegnapi számunkban írtunk. A két Békés megyei lovas, Szász Attila és Jován Richard, mindketten a Mezőkovácsházi Lovasklub versenyzői, kimagasló eredményt ért el a háromnapos küzdelemben. Basaharc A harmadik napi versenyt már 150 cm-en rendezték meg, két pályás volt a szám, nyolc illetve tíz akadályt kellett leküzdeni a lovasoknak. Vulkán nevű lovával, Szász Attila hibátlanul teljesítette a nehéz pályát és első helyen végzett. A három nap teljesítménye alapján ismét ő lett a magyar bajnok, összesítésben mindössze 4 hibaponttal. A mezőkovácsházi sikerhez hozzájárult Jován Ri- chárd is, aki Teri nyergében a bajnokság hatodik helyét szerezte meg. A két versenyző eredménye alapján, ha még egy megyei lovas szerepelt volna az országos bajnokságban, csapatban is első helyen végzett volna Békés megye — jegyezte meg Szokol István, a Mezőkovácsházi LK elnöke, aki büszkén számolt be a hétvégi nagyszerű teljesítményről. A Mezőkovácsházi Lovasklub mindenkit szeretettel vár pályaavató díjugrató versenyén, július Gyenge rajt A gyengébb őszi rajt után a folytatásban megbízható középcsapat lett a Békés megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő medgyesegyházi együttes. A helyi kötődésű labdarúgókból álló gárda 44 pontot gyűjtött, nyolcadik helyen fejezte be az idényt. Az évadban 13 győzelmet arattak, 5 döntetlent értek el, 12 alkalommal hagyták el vesztesként a játékteret. Gólkülönbségük negatív, 42—55. Kérdéseinkre Uhrin Pál szakosztályvezető válaszolt. Medgyesegyháza- A tervekből, célokból mi valósult meg?- A bajnokság kezdetekor az első hat hely valamelyikét tűzte ki célul a szakosztály vezetése az együttes számára. A bajnoki rajt nem sikerült, az őszi szezon végén módosítottunk a célkitűzésen, ekkor az első kilenc hely valamelyikének elérését jelöltük meg. Az együttesünk végül nyolcadik lett úgy, hogy csak négy ponttal maradt el a hatodik helyezettől. Az eredménnyel elégedettek vagyunk, hisz valamennyi labdarúgónk a mezőgazdaságban érdekelt, keményen dolgoznak focistáink, ilyenkor bizony hiányosan látogatják a tréningeket — de ez érthető.- Milyen körülmények között dolgoztak, kik voltak a húzóemberek, legeredményesebb játékosok, kik okoztak csalódást?- Az ésszerűség határain belül minden feltételt biztosított az ön- kormányzat és a csapat szimpatizánsai. Csapatunk labdarúgói helyi kötődésűek, egységes a gárda. Valamennyi játékosunkkal elégedettek vagyunk, talán a csatárok játékát érheti egy kis kritika, mivel a helyzetkihasználással hadilábon álltak, kevés gólt rúgtak. Két kapusunk végig jót nyújtott. Középpályás sorunk is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az egész bajnokság folyamán. Házi gólkirályunk Kanál Zoltán Jett, aki hétszer volt eredményes. Őt követi Szabó és Holecz 6-6 góllal.- Az utánpótlás helyzet...- Katasztrofális. Ahogy a gyerekek kiöregednek a serdülő csapatból, abbahagyják a labdarúgást, ami számomra érthetetlen. Erre a súlyponti kérdésre keressük a választ, majd a megoldást...- Milyen tervekkel vágnak neki az évadnak, a játékosállományban, a vezetésben lesz-e változás, hogyan látja a jövőt?- A szakosztályvezetés Bíró Géza vezetőedzőnek újabb egyéves szerződést ajánlott, amit a szakember el is fogadott. A csapat július 15-én heti négy edzéssel megkezdte a felkészülést, közben előkészületi mérkőzéseket is játszunk. A keretben nem tervezünk változást. Nem távozik el senki. A gazdaságosan, előrelátóan működő vezetésben sem lesz változás. Tisztában vagyunk azzal, hogy a következő megyei I. osztályú bajnokság színvonalasabb lesz, mint a korábbi években bármikor, épp ezért mindent megteszünk azért, hogy továbbra is stabil gárda legyen a Medgyesegyháza. _________________________________M- GY. A Körös-partiak kinőtték az osztályt Tavasszal százszázalékos volt a HC Szarvas A férfi kézilabda NB II Délkeleti csoportjában a bajnok Every Day KSE Orosháza mellett a HC Szarvas csapata emelkedett ki a mezőnyből. A télen a rutinos Gávaival és Szemenowal megerősödött Körös-partiak a tavaszi idényt százszázalékos teljesítménnyel zárták és magabiztosan szerezték meg az ezüstérmet. Az együttes szerepléséről, terveiről Pataki György edzővel beszélgettünk. Szarvas- Az újonc csapat milyen tervekkel vágott neki a bajnoki idénynek? Mi valósult meg az elképzelésekből?- Azért kezdtem el egy ütőképes csapatot kialakítani a városban, mivel a tervek szerint új sportcsarnok épül Szarvason és azt meg kell tölteni sporteseményekkel. A város önkormányzata a klub mellé állt, támogatja törekvéseinket, Bencsik Mihály vezetésével pedig létrejött egy új vállalkozókból álló vezetőség, akik szintén támogatják a csapatot. Mindezek ismeretében az NB I B-be jutást terveztük, ám Orosházával anyagilag nem tudtunk és nem akartunk versenyezni, így született meg a megérdemelt ezüstérem. Az ősszel az orosháziak jobbak voltak, a tavasszal viszont a rutinos Szemenowal és Gávaival megerősödve legyőztük az Every Day KSE együttesét, de már beérni nem tudtuk őket.- Kérem, értékelje a játékosok egyéni teljesítményét. Kik voltak a csapat legeredményesebb kézilabdázói?- A tavaszi idényre a fiatalok és az idősebbek összeértek, igazi csapatot alkottak, így egyénileg nem kívánok senkit sem kiemelni, hiszen a maga posztján a képességeinek megfelelően mindenki hozta magát. A házi góllövőlistát a fiatal Nagy Gábor vezeti 167 találattal, a további sorrend: Bogárdi 125, Lelkes 105, Tusjak 63, Gávai 50, Harsányi D. 46, Roszik 39, Nemes 19, Greksza 13.- Milyen az utánpótlás a Körös-parti városban?- Az ifjúsági együttesünk a második helyet szerezte meg az NB Il-es bajnokságban. Most tervezzük a serdülő csapat megszervezését és a következő szezonban már elindítjuk őket a bajnokságban.-Mi a csapat további programja az őszi bajnoki rajtig?- A bajnokság zárása után szabadságot kaptak a fiúk. Az MKSZ-nek jeleztük, hogy visszalépések vagy megszűnések esetén vállalni tudjuk az NB I B-s szereplést, hiszen a feltételek adottak, s a tavasszal az előkészületi mérkőzések során több környékbeli NB I B-s együttest legyőztünk. A szövetség méltányolta kérésünket és a visszalépések után beosztotta az együttest az NB 1 B Keleti csoportjába. Mindennek nagyon örülünk és azon dolgozunk, hogy becsületesen helytálljunk a magasabb osztályban. A tervek szerint augusztus elején itthon kezdjük a felkészülést - fejezte be a szakvezető. Magosiék bravúros győzelme Krsko Gilányi bronzérmes A Szabolcsi megyeszékhelyen a hét végén megrendezett országos ifjúsági és junior atlétikai bajnokságon jól szerepeltek a Gyulai SE versenyzői. Nyíregyháza Mint Vincze Zoltán vezető edzőtől megtudtuk a junior lányoknál 800 m-en Gilányi Kamilla nagy csatában bronzérmet nyert, ideje: 2:17,67. Gilányi a 400 m-es távon hetedikként érkezett a célba, 60,08-as idővel. Az ifjúsági lányoknál 3000 inén Hegyi Judit a nyolcadik helyet szerezte meg, ideje: 11:03,39. Az ifjúsági fiúknál 800 m-en Seres Gábor 2:01,95-ös idővel ötödikként érkezett a célba. A hosszabbik távon, 1500 m-en Seres hetedik lett, ideje: 4:13,62. Röviden ATLÉTIKA. A Magyar Atlétikai Szövetség elkészítette a szakosztályok első félévi abszolút ranglistáját. A június 30-ai állapot alapján a Békéscsabai AC a tizedik helyen áll 961 ponttal, a Csabai Atléták SE 220 ponttal a har- minckettedik, míg a Gyulai SE 72 ponttal az ötvenedik helyen áll. NŐI LABDARÚGÁS. A közel múltban Kecskeméten három csapat részvételével kispályás női labdarúgó tornát rendeztek. A körmérkőzéses rendszerű viadalon a Dévaványai Áfész csapata mindkét ellenfelét legyőzte és hat ponttal megnyerte a tornát. RÖPLABDA. A Békés Megyei Strandröplabda bajnokság 3. fordulóját Gyulán, a Várfürdőben rendezik a hét végén. Szombaton 9 órától a férfi párosok, vasárnap 9 órától a női- és vegyespárosok csatáját bonyolítják le. Nevezés: mindkét nap: 8.00 és 8.45 óra kö- zött a helyszínen. ___________■ Szlovéniában rendezték meg a salakmotoros Mitropa-kupa újabb fordulóját, amelyen hazánkat a Gyulai Spedway Club versenyzője, Magosi Norbert valamint Fekete Sándor és Golenya János képviselte. Szombaton este villanyfényben Krskoban bonyolították le az öt ország legjobbjait felvonultató viadalt, amelyet kellemes meglepetésre a mieink nyerték. Mint ismeretes a közelmúltban az MLSZ a visszalépések miatt felajánlotta az NB Il-es indulási jogot a békéscsabai Jamina SE-nek. Az egyesület vezetői a hét végén döntöttek, arról, hogy hol folytatják. Békéscsaba Mint Fülöp Imre, a Jamina SE elnöke elmondta: élnek a lehetőséggel és az NB Il-es bajnokságban indulnak. A vezetés célként tűzte ki a csapat elé, hogy két éven belül egy fiatalokból álló, jó középerőt képviselő NB-s csapat alakuljon ki és szerezzen sok örömet a békéscsabai, s ezen belül a jaminai szurkolóknak. Újjá alakult az egysület elnöksége is. A klub elnöke Fülöp Imre, elnökhelyettese Benko György. Elnökségi tagok: dr. Simon Fiola János, Matuska Zsolt. A felnőtt csapat edzője a jövőben is Ottlakán Mihály lesz, az ifjúsági együttest Szarvas András irányítja. Technikai vezető: Nagy László. A serdülő csapat edzője: Kovács Zoltán, míg a kapusokkal az egykori élvonalbeli csabai hálóőr Bugyik János foglalkozik. A keretben történt változásokPedig a kezdés nem jól sikerült, hiszen őt futam után csak két pontja volt a mieinknek. Ezt követően viszont megtáltosodtak a magyarok és végül 31 ponttal nyertek, megelőzve ezzel a harminc pontos cseheket és a 28 pontos szlovénokat. Fekete és Magosi hat alkalommal állt rajthoz, s ezalatt Fekete 14 pontot gyűjtött, míg a fürdővárosi versenyző, Magosi 12 ponttal járult hozzá a magyar sikerhez. ról az elnök elmondta: a csapat jelentős része együtt marad. A jelenlegi helyzet szerint Szeverényi Péter visszamegy az Előréhez, aki sokat fejlődött a Jaminában. Kurilla Tamás Medgyesbodzásra tart. Mázán Zoltán iránt a Gyomaendrődi Városi SE, Molnár József iránt a Vésztő érdeklődik, de még hivatalosan nem keresték meg a csabaiakat. Szeretnék, ha az Előre FC-től Lakatos Zoltán újra kölcsönben szerepelne a Jaminában és még néhány fiatalt szeretnének kölcsönvenni, egy kapusra, egy védőre és egy támadóra lenne szükségük. Zsibrita Jánost visszahívták Magyarbánhegyesről, aki legutóbb kölcsönben szerepelt a megyei I. osztályba jutott csapatban. A Bessenyei utcában edz Hajdú Attila, aki a Gyoma- endrőd játékosa, az ő sorsa a héten dőlhet el. A jaminaiak több előkészületi mérkőzést terveznek megyei csapatokkal az augusztusi bajnoki rajtig. Bajnoki mérkőzéseiket szombaton rendezik a Bessenyei utcai pályán. Augusztusban a serdülő korosztály részére tobor- zót tartanak. . V. L. IV. M Az NB II-ben indul a Jamina SE NOKIA A részletekről és a további készülékajánlatokról érdeklődjön területi képviseletünkön (Békéscsaba, Szabadság tér 26.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Ajánlatunk a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A megvásárolható készülék csak Pannon GSM SIM- kártyával használható. Az ár az áfát tartalmazza. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu rnno Qwxyz jfftNHOH Menu Aghi tuv PANNON ▼*' Az élvonal. Nyári áreső, árvihar, árolvadás, árzivatar, árcsökkenés, árparádé... Pannon GSM előfizetés + Nokia 5110 (VERASZTÓ)