Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-08 / 133. szám
2000. JÚNIUS 8., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 48 FORINT L\. ÉVFOLYAM 133. SZÁM 01 serényi tégla 2000.Június 30-áig B-30-as I. osztályú Csomagolt, áfás ár! TÉGLAIPARI KFT., 5650 Mezőberény, Gyár u. 1. fetoion: (56) 423-200,3M-711. ItUttl: 3S2-463 Ma közgyűlés Ma délelőtt 9 órától tartja soros ülését Békéscsaba közgyűlése. A délelőtti szakasz zárt lesz. Békéscsaba Ekkor vagyoni és kártalanítási ügyeket, az önkormányzati tulajdonba került gépkocsik használatának körülményeit és az „Életfa” nyugdíjas-apartmanház második ütemének közbeszerzési eljárását tárgyalja meg a testület. A nyílt ülés napirendjén 16 főtéma szerepel. Várhatóan 16 órakor kezdik el tárgyalni az oktatási-nevelési intézmények vezetői megbízását, de egyéb oktatást, közművelődést érintő ügyet is megvitatnak, így például a középfokú beiskolázást, illetve osztályok indítását. Várhatóan nagy vitát kavar a fizetőparkolóhelyek működtetéséről szóló előterjesztés. Módosítják a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat alapító okiratát. r. i. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu Továbbra is a minőség... Akik hosszú távra gondolkodnak, azok egy-egy termék vásárlásánál a minőségre helyezik a hangsúlyt. (6. oldal) A község várja... Nagyszénás haAkik a világ végén... Az örménykúü általános iskolában évtizedes hagyománya van az ország (vagy más ország) tájainak bebarangolásának. (10. oldal) í . Setényi János ácsmester tavaly hat családi házon cserélte le a nyolcvanas évek végén gyártott mázas cserepeket. Felvételünk Mezőhegyesen, Ékes Mártonéknál készült d-fotó: a szerző felvétele A mészkukacot porrá őrlik, ugye? A Jamina Rt. méltányosságból enyhíti a háztulajdonosok cserépkárait Egy százast ér az életed! Tegnap tanúk meghallgatásával folytatódott Karancsi Tibor és hét társának büntetőpere a Gyulai Városi Bíróságon. A volt szeghalmi rendőr egy helyi vállalkozó bántalmazása miatt, garázdaság vádjával került dr. Bíró Mariann tanácsa elé. Gyula Karancsi Tibor elsőrendű vádlottat tavaly szeptemberben bocsátották el a rendőri testülettől és környezetében tudták, hogy megsegítésére számlát nyitottak. Október 17-én éjjel Karancsi egy szeghalmi szórakozóhelyen töltötte az estét, ahol jelen volt a későbbi sértett, G. J. vállalkozó is. A vádirat szerint egy, a sértett társaságába tartozó férfi azt a kijelentést tette, hogy „adjatok egy százast vagy egy ötvenest, fel akarom tenni a számlájára, ennyit ér az élete”. Ezt Karancsi meghallotta, telefonált barátainak, akiknek megérkezése után vita, majd dulakodás kerekedett a két társaság között. A bíróságon tegnap meghallgatták azt az asszonyt, aki szemtanúja volt a történteknek. Elmondta, hogy hallotta, amint Karancsi a folyosón felszólította G.-t arra, hogy térdeljen le. A vállalkozó ezt meg is tette, ezután a volt rendőrtiszt belépett a terembe és elnézést kért az ott szórako- zóktól a jelenet miatt. Karancsi Tibor az asszony vallomásához hozzátette: a helyzet más volt, mint a látszat mutatta. Ő éppen arra szólította fel G.-t, hogy ne térdepeljen le, ne színészkedjen. A volt rendőr megkérdezte a tanút, emlékszik-e arra, hogy az eset után ő és a vállalkozó a bárpult mellett beszélgettek. Az asz- szonynak eszébe jutott ez a mozzanat, amelyet nyolc hónappal korábbi rendőrségi vallomásában említett is, de a tegnapi tárgyaláson csak Karancsi kérdésére mondott el. ___________________________B.M. Szerkezetátalakítás a Volánnál „Tető van a fejünk fölött!” — sóhajt boldogon az építkező, amikor embert (családot, barátságot, idegrendszert, pénztárcát) próbáló évek után végre beköltözik az új házba. Az esetek döntő többségében némi üröm is vegyül az örömbe. A lakástulajdonos szembesül a kisebb-nagyobb tervezési és kivitelezési hibákkal: egy részükkel megbékél, más részüket kijavítja vagy kijavíttatja. Az rossz álmaiban sem történik meg vele, hogy tehetetlenül nézné a helyiségek esővíz csíkozta oldalfalait, a beázott mennyezetet... azóta hányadik tulajdonos üzemelteti a gyárat. Telefonáltam a cégnek Békéscsabára, s ott azt a választ kaptam egy beosztottól, hogy a cserépnek öt év a rejtett hibákra vonatkozó, úgynevezett kötelező alkalmassági ideje. Viszont ha újat vásárolok, darabonként maximum 22 forint kedvezményre számíthatok. Erre kiszaladt a számon, hogy látni sem akarok többé cserepet, nemhogy fölrakatni a házamra. Akkor tárgytalan az ajánlatunk, közölte az úriember.- Most zsindelyre cserélteti a cserepet. Mibe kerül ez önnek? Mezőhegyes Ékes Márton 1987-ben építkezett. Visszaemlékezve a beszerzési nehézségekre, még mindig jóleső érzéssel gondol Az a bizonyos öt év Az ötéves kötelező alkalmassági időt egy 1985. évi rendelet határozta meg. A lényege az, hogy a gyártó öt évig felelős a méréssel, szemrevételezéssel nem észlelhető rejtett hibákért. Az 1994-ben hatályba lépett termékfelelősségi törvény 10 évre emelte föl a kötelező alkalmassági időt, kimondva a gyártó teljes körű felelősségét. Esetünkben ez nem csak a tetőfedő anyagok cseréjét jelenti, hanem minden olyan kárnak a megtérítését, amit a hibás termék okozott — tudtuk meg Kocsis Zoltántól, a Jamina Rt. mérnök tanácsadójától. Mindez sovány vigasz a kárvallottaknak. Marad a méltányosság, amit aTondach önként vállalt a békéscsabai cserép jó hírének megőrzése érdekében. vissza arra, hogy a tető kellő időben fölkerülhetett a házra. — Hamar megkeseredett a szánk íze — mondja a 45 éves fogtechnikus. - Évente 8-10 málladozó cserepet kellett lecserélnünk. Szerencsére volt miből hiszen az ember az ilyesmit rátartással vásárolja. Mostanra viszont elfogytak a tartalék cserepeim.- Próbált újakat vásárolni?- Igen, de ezt a típust már nem gyártják. Időközben volt egy rendszerváltás, és ld tudja, hogy — Csak az anyagért 720 ezer forintot fizettem. Munkadíjjal együtt nagyjából egymillióval számolok. Elhiheti, máshol is lett volna helye ennek a pénznek. Megfordult már a fejemben, hogy ügyvédhez fordulok. De milyen esélyem lehet egy ekkora vállalattal szemben?- Úgy tudom, nincs egyedül Idefe- le jövet több plezúros tetőt láttam. A házak alig lehetnek régebbiek tízévesnél.- Ez így van. A cserép az alsó részén kezd el porladni, s szépen halad fölfelé. De ne higgye, hogy csak felső-külső felületén megy végbe a folyamat. (Folytatás a 4. oldalon) A dolgozók munkahelyi biztonsága nincs veszélyben A kellően karcsú és egészséges struktúra kialakítását kapta feladatául a Kapos Volán Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettesi tisztségéből Békéscsabára vezényelt Gál Zoltán, a Körös Volán Rt. megbízott vezér- igazgatója — derült ki a tegnapi sajtóbeszélgetésen. Békés megye Mint arról már lapunkban több ízben beszámoltunk, a Körös Volán Rt. május 9-ei közgyűlésén rendkívüli felmondással menesztették tisztségéből Kneifel István vezér- igazgatót. Akkor úgy tűnt, Csuka Zsigmond vezérigazgató-helyettes a helyén marad, ám később őt is eltávolították. Csuka Zsigmond indoklás nélkül, rendes felmondással távozott - hangsúlyozta a megbízott vezérigazgató, akinek Békés megyei tartózkodása határozott időre, az új vezérigazgató kinevezéséig szól. Gál Zoltán kiemelte azt is, hogy a szerkezetátalakítás viszonylag kevés embert érint, a dolgozók teljes munkahelyi biztonságban vannak az országos viszonylatban is jól prosperáló Békés megyei tömegközlekedési vállalatnál. A szakszerű gazdálkodást mi sem bizonyítja jobban, mint a tavalyi 325 millió forintos eredmény - érvelt a megbízott vezérigazgató. A közgyűlés által elfogadott idei üzleti tervvel kapcsolatosan Gál Zoltán elmondta: a tervet teljesíteni lehet és kell. Annak ellenére, hogy az üzemanyag- árak emelkednek, díjszabásaikban tartják az infláció visszaszorítása érdekében a kormány által is szorgalmazott 6 százalékos áremelést, míg a dolgozói átlagbérek 8,25 százalékká emelkednek a társaságnál. A társaság jelentős erőfeszítéseket tesz az autóbuszpark karbantartása, korszerűsítése érdekében, s a helyi, helyközi menetrend szerinti közlekedés lebonyolításán túlmenően a Körös Volán Rt. a megyén kívüli közúti tömegközlekedés „vérkeringésében” is fontos szerepet vállal. Új beszerzés eredményeképpen nemrég négy új, a helyközi közlekedést szolgáló Ikarusszal gyarapodott a járműpark, s a helyi járatsorba beállítandó autóbuszt jelenleg az Ikarus „referencia- munkájaként” az orosz megrendelő teszteli. -BOTHHatmillió olvasóé az Eurorégió A Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának gyulai székházában mutatták be tegnap a magyarul, románul és szerbül íródott Eurorégió című magazint. A kiadvány mindhárom nyelven azonos időben és tartalommal jelenik meg a Duna—Körös—Maros—Tisza régióban. Gyula A Romániában, Jugoszláviában és hazánkban megjelenő Eurorégió című folyóirat hatmillió embert szólít meg. A lap célja a magyarországi Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok, valamint a romániai Arad, Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyében, továbbá a szerbiai Vajdaságban élők információhoz juttatása. Tanács István, a magazin magyarországi társszerkesztője a lap legfrissebb számának bemutatásakor elmondta: a kiadvány a három ország közös céljainak és érdekeinek kíván megfelelő formát találni. A három nyelven megjelenő Eurorégió az együttműködés jélképe. Achim Alexa, az Arad megyei közgyűlés alelnö- ke és Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke a román- magyar kapcsolatok elmélyülésének jeleként értékelte a lap megjelenését. A lap hazánkban négyezer, Romániában két és fél ezer, Jugoszláviában háromezer példányban jelenik meg. Legfrissebb számában bemutatkozik Békés megye, június végén megjelenő újabb kiadása pedig kiemelten foglalkozik az idegenforgalommal. A lap jellemzője, hogy a fontosabb cikkek után mindhárom nyelvű változatban tartalmi összefoglaló jelenik meg angolul.- BARACSI Kitüntetettek A Pedagógusok Szakszervezetének megyei irodája tegnap tartotta hagyományos kitüntetési ünnepségét a Party vendéglőben. Békéscsaba Mint a közel 3000 tagot számláló szakszervezet elnöke, Dankó Ervin elmondta: megyei szinten idén összesen tizenhárom pedagógus kapta meg az Eötvös Jó- zsef-emlékérmet (4 arany, 6 ezüst és 3 bronz fokozatát). A városi szervezet elnöke, Kalászné Gerencsér Ilona pedig 3 arany, 3 ezüst és 6 bronz fokozatú kitüntetést nyújtott át a hosszú időn keresztül kiemelkedő munkát végző szakszervezeti tisztségviselőknek. A kitüntetési ünnepség idei vendége Varga László, a Pedagógusok Szak- szervezetének országos érdek- védelmi titkára volt. __________________t«n Rendkívüli paplanvásár! 20-30% árengedmény! Myári műszál paplanok 2200 Ft -*• 1490 Ft Színes nyári paplanok 2800 Ft -*• 2200 Ft Kartonpaplan (téli) 2700 Ft -»2150 Ft Paplan + pámagamitúra 3900 Ft -*■ 3200 Ft Biederlack pamuttakarók extra méretben 30% engedménnyel! Továbbá nagy mennyiségben és választékban kínálunk: ♦ import hímzett függönyöket, drapériákat ♦ sötétítőfüggönyöket, vásznakat ♦ szőnyegeket, futókat, törölközőket... Egyszerűtől az exkluzívig - diszkontáron! Várjuk kedves vásárlóinkat lakástextilüzletünkben, a Csabacentrum Áruház j EMELETÉN! p Napközben: termékbemutatók, kiállítás és vásár, majorettek felvonulása. Este: 20.15 Republic-koncert. Békéscsaba, 2000. június 2-10. Nyitva tartás: 9-21 óráig. Június 8. © BOSCH SIEMENS UFESA-NAP BOSCH BOSCH “pa 109 999 kávé- és teafőző a* 5999 Ft ) isTÄS