Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-15 / 138. szám

2. OLDAL - 2000. JÚNIUS 15., CSÜTÖRTÖK KÖR KÉP A NAGYBÁNYAI Aurul vállalat csak a környezetbiztonsági technológiai próbaüzemelésre kapott engedélyt, közölték a ro­mán hatóságok. loan Gherhes, a városi környezetvédelmi fel­ügyelőség igazgatója kijelentet­te: a tapasztalatokat szeptem­berben összegzik, és csak ala­pos vizsgálatuk, a környezet- biztonsági mutatók mérlegelése után kerülhet sor a vállalat nor­mális üzemeléséhez szükséges végleges környezetvédelmi en­gedélyek kiadására. KÁRPÁTALJÁN az ár és bel­vizes esztendők után most fél évszázad óta nem tapasztalt szárazság teszi próbára a lakos­ságot elsősorban a síkvidéki já­rásokban, ahol hónapok óta nem volt kiadós eső. Bereg­szász és környéke távol esik a folyóktól, ami nehezíti a víz­utánpótlást. Több községben már a kutak is kiszáradtak, pe­dig a tavasz kezdetén még bel­vízveszély volt. NÉMETORSZÁGBAN a kor­mány jóváhagyta a nemzeti hadsereg, a Bundeswehr re­formjának leglényegesebb pont­jait. Ennek keretében a német hadsereg létszámát békeidőben a jelenlegi 340 ezerről 277 ezer­re csökkentik. A Rudolf Scharping vezette védelmi tárca kitart a kötelező katonai szolgá­lat mellett, ám annak időtarta­ma a jövőben tíz helyett csupán kilenc hónap lesz. BOLOGNÁBAN a globalizáció elleni tüntetés árnyékában, rendkívüli biztonsági intézke­dések mellett kezdte meg mun­káját szerdán a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri tanácskozása arról, hogy a kis- és középvállalatok miként őrizhetik meg verseny- képességüket a világszintűvé formálódó gazdasági folyama­tok közben. A SALAMON-SZIGETEK mi­niszterelnöke lemondott hivata­láról. Döntésével Bartholomew Ulufa’alu az államcsínykísérlet­tel és etnikai alapú összecsapá­sokkal súlyosbított politikai vál­ság megoldását kívánja elősegí­teni. John Inilapli, a szigetcso­port főkormányzója elfogadta a kormányfő lemondását. A Sala- mon-szigetek a polgárháború szélére sodródott, mivel két ri­vális milícia tavaly óta fegyveres összecsapásokat vív egymással. A TEJÚT KÖZEPÉN mintegy százmillió, eddig ismeretlen csillagot fedezett fel az Európai Űrhivatal (ESA) infravörös űr­obszervatóriuma (ISO). A csil­lagok sűrűsége 500-szorosa an­nak, mint ami a Tejúton bárhol másutt tapasztalható, ezért a tá­voli galaxis csillagai időnként össze is ütköznek egymással. Második szülinap Kisperegen Az Arad megyei Kispe­regen június 5-én, hétfőn ünnepelték a Szegeden szétválasztott sziámi iker­pár, Szabó Melinda és Sza­bó Izabella második szüle­tésnapját. Kispereq A Békés Megyei Hírlap olvasói szinte születésüktől fogva nyo­mon kísérhették a kislányok sor­sát. Lapunkban - egyedül a ma­gyarországi újságok közül - ruha nélkül is megjelentettük a hasuk­nál összenőtt ikrek fotóját, hírt adtunk a kisperegi polgármester­nek, Nagy Sándornak a lökösházi polgármester-találkozón tett drá­mai hangú segítségkéréséről, be­számoltunk a sikeres műtétről, az azt követő hónapokban pedig többször is tudósítottunk a család mindennapjairól, osztozva Sza­bóék boldogságában. A második születésnap után örömmel számolunk be arról, hogy a lányok beszélnek, s hogy Melinda (a kép jobb oldalán) már egyedül is tud járni. Izabel­lának a teljes felépüléshez még át kell esnie egy műtéten, mely­nek során eltávolítják a hasfalá­ba épített műanyag hártyát. A kislányok édesanyjának, Zsuzsa asszonynak lejárt a gyermek- gondozási szabadsága, így a születésnapot követően munká­ba kellett állnia. ________________MÉNMI OYŐWOV Horgászhíradó A megyei szövetség beszámolójából, 3. Egyesületi közgyűlések Az egyesületi közgyűlésekre szó­ló meghívókat a szövetség veze­tése a tagegyesületek többségétől megkapta. Ezeken a vezetőség képviseletében általában az ügy­vezető vett részt. Elsősorban ott, ahova az utóbbi időben nem ju­tottak el, illetve ahonnan gondot jeleztek és kérték a szövetség se­gítségét. Az elmúlt év olyan eseménye­ket is produkált a horgásztársada­lomban - országos és helyi szin­ten egyaránt -, amelyekre min­den felelősséggel gondolkodó és a jövőt féltő horgász választ várt. A szövetség tájékoztatást adott a törvényi változásokról, a műkö­déssel, tervekkel kapcsolatos el­képzelésekről, s válaszolt a hely­ben feltett kérdésekre is. Elsődle­ges cél a segítés, tájékoztatás és a hasznosítható információk átadá­sa volt, nem pedig az egyesület önálló működésébe való beavat­kozás. A legtöbb közgyűlésen tárgy- és tényszerű beszámolók hang­zottak el, megalapozott költség- vetések születtek, valamint is­mertették a szövetség körlevelét. Elismerésre méltó munka folyik különösen a vízkezelő, horgász­tanyát üzemeltető, a verseny- sporttal, az ifjúság oktatásával, nevelésével, üdültetésével foglal­kozó egyesületeknél. A szövetség külön is felajánlot­ta segítségét az új tagegyesületek­nek, hogy a demokratikus és szakszerű működést minél job­ban biztosítani tudják. Versenyek A Körös-vidéki Sporthorgász Egyesület 2000. június 23-25-én rendezi meg szokásos évi első nagyhalfogó versenyét a Hár­mas-Körösön, valamint a Félhalmi V. holtágon. A verseny nyílt, de más egyesületek horgá­szai csak nevezési díj (felnőttek­nek 600, ifiknek 300 forint) befi­zetésével vehetnek részt. A fel­nőtt, ifjúsági és gyermek kategó­riákra az egyesület csárdaszállási horgásztanyáján 23-án 14 órától 24-én 12 óráig nevezhetnek a hor­gásztársak. Mérlegelés 25-én 10 és 11 óra 30 perc között, ered­ményhirdetés 12 órakor. A hely­szín megközelítését akadályozó esős időjárás esetén egy héttel ké­sőbb, június 30—július 2-án kerül megrendezésre a verseny. A helyi időjárási körülményekről és a részletekről a horgásztanya tele­fonszámán (06/60/488-077) le­het érdeklődni. A Békéscsabai Sporthorgász Egyesület szintén június 23-25- én rendezi meg a 2000. évi első horgászversenyét. Nevezni az egyesület Félhalmi horgásztanyá­ján lehet. A Csárdaszállási Petőfi Hor­gász Egyesület tavaszi halfogó versenyét június 24-25-én rende­zi meg. A versenyre nevezni a Félhalmi I-es holtág melletti hor­gásztanyánál lehet 24-én 8-9 óra között. Bemérés 25-én 10 óráig. Horgásztilalom feloldása Értesítjük a horgásztársakat, hogy a Hármas-Körösön, a 12-es folyamkilométertől a békésszen- tandrási duzzasztóműig, vala­mint e szakasz hullámterében lé­vő valamennyi holtágon, morot- ván és kubikgödrön a horgászati tilalom június 17-én 0 órától kez­dődően, a halászati tilalom június 19-én 0 órától kezdődően meg­szüntetésre kerül. A tilalom felol­dásától követően az érvényes jog­szabályok szerint lehet horgászni és halászni. TOMI GÉPELADÁS A Hidasháti Mezőgazdasági Rt. bakuezi kerülete eladásra kínálja az alábbi üzemképes vagy meg­bontott gépeit: Gép típusa Eladási ár RAE borsóvágó adapter, 2 db New Idea 803,802 silózó felépítmény, 2 db E Ft/db + áfa 150 1200 MTZ 80 kisfülkés, 2 db 280 Pöttinger MEX-VK MH-450 silózó 400 Mengele SH 25 silózó, 2 db 200 KR 2 kérgező 100 KLEINE L 6 cukorrépát kocsira rakó 300 KLADO 560 szecskázó adapterekkel 130 JD 4630 traktor 1500 RABEWERK eke 5/4 300 E 517 gabonakombájn, 1 db 1200 E 516 gabonakombájn, 4 db 500-900 Rendsodró, NDK gyártmányú 20 ND 4-030 markoló 100 EU630 esztergagép 300 JD4630 kerék 18,4x38 60 Érdeklődni személyesen a telephelyen vagy telefo­non a 06 (60) 453-325-ös telefonszámon. A telep­hely címe: Kamut, Tanya 95. *22454* Komputer a hátizsákban A német hadsereg amerikai min­tára virtuális gyakorlóterepet ren­dezett be Szász-Anhalt tarto­mány fővárosának a közelében. Az „élesben” harcoló katonák fel­szerelése egyenként (átszámítva) 1,4 millió forint, sisakjukon infra­vörös lézerérzékelők vannak, s a géppisztolyból is lézersugarat le­het kibocsátani. Ám nem kell at­tól tartani, hogy kárt tesznek egy­másban. A lövedékek irányát, ha­tását, valamint a lövegek, a harc­kocsik, a légierő hatásfokát a minden lépést rögzítő elektroni­ka segítségével mérik. Amint jel­zés érkezik, hogy valaki „megse­besült”, találat érte, a fejlemény­ről ő maga is értesül, s abba kell hagynia a „harcot". ___ feb HungaroLADA márkakereskedései HungaroLADA Gubacsi szerviz 1215 Budapest Védgát u. 5-7. 277-4332 Heiter Autójavító Kit. 1191 Budapest Jósika u. 5. 282-3123 Autóház Gold-Car 1144 Budapest Fogarasi u. 195-197. 383-81-31 Bácsi Autóház 5630 Békés Cseresznye u. 8 66/417-009 GAZImpex 2040 Budaörs Sport u. 6. 23/417-777 Ceglédi Autójavító 2700 Cegléd Kosárhegyi u. 2. 53/310-022 Autószerviz Kit. 6640 Csongrád Zrínyi M. u. 19. 63/482-555 Mogép Kft. 4031 Debrecen Bartók Béla u. 46. 52/454-118 Sípos György Autószerviz 3000 Hatvan Bercsényi u. 76. 20/9423808 Park Autójavító Bt. 7400 Kaposvár Szent Imre u. 14 20/3222781 Illyés Autóház Kit. 3535 Miskolc Erdőu. 8. 46/371-012 VAGÉP Rt. 4401 Nyíregyháza Lujza u. 9. 42/460-000 Mischl Autóház 7628 Pécs Komlói u. 125. 72/240-657 Autóler Rt. 6725 Szeged Vásárhelyi P. u. 4. Pf 62/466-180 Volker Autóház Kit. 9700 Szombathely Körmendi u. 92. 94/330-805 M1 Autójav. ás Kar. Kit. 2800 Tatabánya Felsó Galla, u. 40, 34/310-351 Postaautó Kft. Veszprémi Kir. 8202 Veszprém Házgyári u. 4. 88/328-106 Friedrich Autóház Kft. 8900 Zalaegerszeg Rákóczi út 43. 92/311-460 Központi értékesítés-szerviz: HungaroLADA Gubacsi szerviz 1215 Budapest, Védgát u. 5-7. Tel.: 277-4332 JPItrX" snw“W v? - w MICH mmmammmmm Az Egészségügyi Dolgozók VII. Országos Tűzoltóversenyén, Gyulán a Göndöcs-kertben 2000. június 17-én (szombaton) egész napos rendezvényen várjuk az érdeklődőket. PROGRAM: 8.30 óra Tűzoltóverseny megnyitója 9.00 óra Tűzoltóverseny 13.00 óra Eredményhirdetés 14.30 óra Tűzoltási bemutató 15.00 óra IFEX tűzoltási bemutató A FESZTIVÁLSÁTORBAN: 15.30 óra tűzvédelmi vetélkedő a lakosság részére 16.00- 19.00 óráig játszóház gyerekeknek, felnőtteknek 17.30 óra divatbemutató a „Z" Modell ren­dezésében 18.00- 20.00 óráig La Bomba, Hevesi Imre koncertje 20.00- 21.00 óra divatbemutató a „Z" Modell ren­dezésében 21.00- 24.00 óra Stage Line együttes koncertje A RENDEZVÉNYRE A BELEPES DÍJTALAN. A sátorban a Brau Sörgyárak Rt. termékeit forgalmazzuk. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK. Pándy Kálmán Kórház 3- ------------------------------------------------------------------------------------------------­Izabellát (felvételünk bal oldalán) jobban megviselte a szétválasztási műtét, mint Melindát ÍV ______________________________________D-FOTÓi NYUGATI JELEN, ARA

Next

/
Thumbnails
Contents