Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-10 / 108. szám

BACH-ÉVFORDULÓ. (s) Bé­késcsabán, a megyei könyvtár­ban ma 19 órakor fellép a buda­pesti Collégium Musicum Együt­tes. A Bach-évforduló alkalmá­ból a trió korhű hangszereléssel szonátákat és szviteket játszik. HANGVERSENY, (cs) Az oros házi Liszt Ferenc Zeneiskola ének tanszakának szervezésé­ben templomi hangversenyt rendeznek ma 18 órától az oros­házi evangélikus templomban, ahol Pörneki Anikó énekmű­vész és növendékei lépnek fel. Orgonán közreműködik dr. Misurda Mihályné és Pörneki Attila. Az adományok a Muzsi­káló Gyermekekért Alapítvány számláját gyarapítják. SZÉCHENYHGTÜNTETÉS. (b) Szilágyi Menyhért csorvási pol­gármester, a Békés Megyei Tűz­oltó Szövetség nemrégiben lekö­szönt elnöke az országos köz­ponti Flórián-napon az Orszá­gos Tűzoltószövetség legmaga­sabb kitüntetésében részesült, gr. Széchenyi Ödön-emlékérmet vehetett át. TAR LILLA ÖTSZÖR! (f) A bé­késcsabai általános iskolai ta­nulmányi versenyen az eddigi többszöri győztesek között la­punkban nem szerepelt Tar Lilla neve. A belvárosi iskola nyolca­dikosa eddig a legtöbbször, öt­ször volt első matematikából. A MÚZEUM BEZÁR, (fm) A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum ma délelőtt tíz és dél­után két óra között technikai okok miatt zárva tart. KONCERT, (cs) Az orosházi Liszt Ferenc Zeneiskola május 11- én, csütörtökön 17 óra 30 perces kezdettel rendezi meg növendék- hangversenyét a Petőfi Művelő­dési Központ koncerttermében. MUNKAJOG, (fm) A Békés Me­gyei Könyvtár információs szol­gálatánál május 11-én délután kettő és négy között a munka­ügyi központ jogásza ingyenes jogi tanácsadást tart munkaválla­lók és munkanélküliek részére. SZÁLLÍTÁS, (z) A Mozgáskor­látozottak Békés Városi Egyesü­lete elindította szállítószolgála­tát. A szolgálat elsősorban a vá­rosban élő mozgássérültek és idős emberek közlekedését segí­ti az orvoshoz, gyógykezelésre, vagy például a piacra, boltokba való eljutásukban. NAGYCSALÁDOSOK, (fm) A Jaminai Nagycsaládosok Egye­sületében hét végén tartották az anyák napját és a gyermekna­pot. A meleg köszöntőszavak után az édesanyák harisnyát és papucsot kaptak fáradt lábaikra, a gyerekeknek pedig csokival kedveskedtek a szervezők. ÖNKEZÉVEL, (b) Egy gyula- dénesmajori 29 éves férfi lakása fáskamrájában önkezével vetett véget életének. ZÁRKÁBAN, (b) Keddre virra­dóan egy békéscsabai fiatalem­bert tettenérést követően lopás kísérletének alapos gyanúja mi­att fogták el, majd vették őrizet­be a megyeszékhelyi rendőrka­pitányság munkatársai. VILLÁMTŰZ? (b) Szarvason tegnap a késő délutáni órákban vélhetően a villám csapott bele egy nádfedeles lakatlan családi ház tetőszerkezetébe. „AZON A NAPON LETTÉL FELNŐTT, AMIKOR ELŐ­SZÖR NEVETTÉL EGY JÓT - ÖNMAGADON.” (Ethel Barrymore) M EGYEI KÖRKÉP 2000. MÁJUS 10., SZERDA - 3. OLDAL Trefortosok sikerei három fronton Nincs abban semmi „bunda”, hogy a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola hat tanulója „idő előtt” bizonyítványt kap. Vagyis nem kell vizsgán számot adni tudásukról, mert ezt eredményeikkel már megtették az országos versenyeken. Békéscsaba Marton József iskolaigazgató a tegnapi tájékozta­tón elmondta, hogy idén ismét szép sikereket ér­tek el diákjaik a szakma kiváló tanulója, vala­mint az országos szakmai tanulmányi versenye­ken. Az épületvillamossági szerelőknél Csepregi Zsolt 5., Gombár László 9. helyezést ért el. A vil­lamoshálózat-szerelőknél Tényi Csaba 4., Füri Nándor 11. lett. Fekete László az autóvillamossá­gi szerelőknél a 6., Nagy Sándor az ipari elektro­nikai technikusoknál a 14. helyen végzett. A fel­készítő tanárok névsora: Ágota László, Fejes Elemér, Pócsik Károly, Gajdács Tibor, Domokos Imre, Kasoly Sándor és Kruzsic László. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a Surinásné Tóth Olga irányításával működő, 30 tagú iskolai fiúkórus — az ilyen még országosan is különlegességnek számít - nemrégiben meg­kapta az arany minősítést. Ha még ehhez figye­lembe vesszük, hogy a tanárnő tavaly szeptem­berben érkezett az intézménybe, és azután kezdte az énekkar szervezését... Bagi Árpád igazgatóhelyettes arról szólt, hogy a trefortosok kiemelkedően szerepeltek a minap Szegeden, a hasonló profilú oktatási in­tézmények régiós sporttalálkozóján. A több sportágat felölelő összesített versenyben az első helyezettnek járó trófeát a békéscsabaiak hódí­tották el. NY. L. Több területen is bizonyították a trefortosok a közelmúltban tehetségüket. Képünkön az iskola hírnevét öregbítő diákok egy csoportja D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Támogatják a rákgyógyító gép beszerzését Elek város önkormányzata 100 ezer forinttal támogatja a rákgyógyításban használatos hipertermiás ágy beszerzését. A Békés Megyei Hírlap gyűjtést kezdeményezett a 40 millió forintba kerülő rákgyógyító készülék beszerzése érdeké­ben. Az adományok a Pándy Kálmán megyei kórház alapít­ványának elkülönített számlájára kerülnek. A számlát a Budapest Bank Rt. gyulai fiókjában vezetik, száma: 10102684-35526300-00000006. Elek Az eleki képviselő-testület hétfőn döntött a rákgyógyító készülék be­szerzésének támogatásáról. Míg a készülék beszerzését egyöntetűen támogatták a képviselők, addig az óvodai csoportok megszüntetésé­vel és az intézmények működteté­sének racionalizálásával kapcso­latban több ellenvélemény is el­hangzott a testületi ülésen. Eleken idén szeptemberben 190 óvodás­sal számolnak. A gyermeklétszám 51 fővel kevesebb, mint az óvodai férőhelyek száma. Ezen a tényen nem változtat, hogy szeptember­től a megyei önkormányzat alá tartozó Integrált Gyermekotthon, Óvoda és Gyermeknevelő Intézet, az eddigi gyakorlattól eltérően, már nem fogad gyermekeket a vá­rosból. A csökkenő gyermeklét­szám miatt az önkormányzat két óvodai csoport és két fő dajka ál­láshely szeptemberi megszünteté­séről döntött annak ellenére, hogy az Eleki Napközi Otthonos Óvo­dák vezetője szerint a szakmai el­várások érdekében nincs lehető­ség létszámleépítésre. A vezető óvónő időszerűtlennek és előre- mutatást nélkülözőnek értékelte a testület döntését. Az intézmé­nyekkel kapcsolatban felmerült, hogy az 1-es számú óvodát belvi­zes létesítménnyé nyilvánították, így remény van arra, hogy az épü­letet központi források segítségé­vel felújíthatják. Ha erre sor kerül, az 1-esbe járó gyerekeket a felújí­tás ideje alatt a többi óvodában he­lyezik el. Az önkormányzat intézménye­inek működtetésével kapcsolat­ban arról döntöttek a képviselők: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a 2-es és 3-as számú óvodát, a szociális otthon konyháját, va­lamint a városi sportcsarnokot vállalkozási formában működtes­sék tovább. A pályázatok kiírásá­ról májusban rendkívüli ülésen döntenek majd. kovács attila Két hektár a falu közepén Mi legyen a fürdő sorsa? Még mindig erre a kérdésre keresi a választ a nagyszénási képviselő-testület. Eladásról is szó volt az elmúlt hónapokban, üzemeltetőt is kerestek, aki felvállalná, hogy némi áldozatok árán működtetné a falu közepén lévő kéthektáros létesítményt. Nagyszénás A nyertes pályázókkal - egy bé­késcsabai páros, Váradi-Lakatos - az önkormányzat folyamato­san tárgyalt, a szerződés azon­ban ez idáig nem köttetett meg, mert néhány kérdés tisztázásra várt: készült egy felújítási terv, ám ezzel nem értett egyet az ÁNTSZ, a komplett felújításhoz viszont körülbelül 31 millió fo­rintra lenne szükség. De ki vállal­ja ezt az anyagi áldozatot? A ked­di rendkívüli testületi ülésen ez is felvetődött. A vállalkozók a meglévő 10 milliójukhoz kérték az önkormányzat 20 milliós hoz­zájárulását. A döntés értelmében azonban a szénásiak a beruházá­si tartalékban lévő pénzüket a szennyvízcsatorna-hálózatra akarják felhasználni, nem a für­dőre. A vállalkozók idáig felme­rült költségeit az önkormányzat megtéríti, de szerződést végül nem kötött velük. Jelentkezett viszont több be­fektetői csoport, ők most vették fel a kapcsolatot a település veze­tőivel, megtekintették a szénási fürdőt. . ________________________0.1. Szolgálati benzin ára: szolgálati viszony A Gyulai Rendőrkapitányság beosztottja, M. J. rendőr zász­lós szolgálati viszonyáról hétfőn lemondott, amit dr. Zleovszki Mátyás rendőrkapitány elfogadott. Gyula A MÓL által az Egyesült Királyság­ból beszerzett speciális adalék­anyag és előhívó segítségével ala­possá vált a gyanú, hogy M. J. rendőr zászlós, a Gyulai Rendőrka­pitányság beosztottja az egyik szolgálati gépkocsi üzemanyagtar­tályából benzint „fejtett le” a saját személygépkocsijába. Feltehető, hogy M. J.-nek nem ez volt az első ilyen jogsértő cselekménye. Ellene lopás elkövetésének alapos gyanú­ja miatt dr. Zleovszki Mátyás rend­őrségi főtanácsos, a Gyulai Rend­őrkapitányság vezetője feljelentést tett az ügyészségi nyomozóhiva­talnál. M. J. rendőr zászlós szolgá­lati viszonyáról május 8-val lemon­dott, amit a rendőrkapitány elfoga­dott. Hónapok óta tartó folyamat végére került pont. A halaszthatat­lan nyomozási cselekmények egy részén a Békés Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetője és nyo­mozó ügyésze is jelen volt. Dr. Zleovszki Mátyás tájékoz­tatása szerint a különleges adalé­kot és előhívót a bűnmegelőzés­ben és az ismeretlen tettesek fel­derítésében is alkalmazza majd a rendőrség, remélhetőleg jelentős sikerrel. -sz.m._ Vélemények BEDE ZSOKA Győzzük le a láthatatlan kórt! Van egy éveinek számát tekintve középkorú, remélt barátságunk­ban öreg haverom, aki a napokban megdöbbentett, megrázott, megríkatott. Ha valaki a kópéság, ugratás, csalafinta béketeremtés, kapcsolatépítés nagymestere, az 0. Imádja az életet, főként a jó zsí­ros csülköt hentes módra, lehetőleg három adagot egyszerre, sok krumplival és pirított hagymával. Hedonizmusa nyilvánvaló, hogy alkatán vastagon nyomot hagyott. Mindent hittem volna róla, mun­ka, dumaparti, habzsolás és rötyögés közben hallgattatja el a Min­denható, csak azt nem, ami valójá- ban történt. Orvos létére azonnali Talán eleiét vB rákműtétre kellett mennie, mert i m ■ persze tünetmentes volt és külön­veneijUK az |jen js csa|< társaságban viseli el a oktalan pusz- kollégákat. Őt aztán semmiféle tulásnak. szűrővizsgálatra el nem ráncigál­ják! Most persze beijedt, családja, ■■■'» ......——barátai fűhöz-fához szaladgáltak, szeretném hinni, eredményesen. Hányán vagyunk ilyenek féfiak és nők, akik addig nem hi­szünk az alattomos betegség lehetőségében, amíg le nem terít bennünket! A nők körében a daganatos megbetegedések közül mellrákban halnak meg a legtöbben, ennek ellenére a vizsgálatra behívott nők mintegy fele nem jelenik meg szűrésen a megyei mammográfiai centrumokban - hallottam a minap egy fő-fő szakembertől. Szomorú tény, hogy Magyarországon kevés a mammográfiás gé­pek száma, így a centrumok nem is lennének képesek tömeges igény esetén eívégezni a vizsgálatot. Mégse legyünk tehetetlenek, vannak nőgyógyászaink, akik segítenek, tanuljuk meg az önvizs­gálatot, talán elejét vehetjük az oktalan pusztulásnak! A tudomány fejlődik, de nem csodatevő, s főként kicsiny hazánk egészségügyi költségvetése szorítja korlátok közé a gyógyítás lehetőségeit. Mit tehetünk hát? Éljünk azokkal a módozatoldtal, amelyek rendelke­zésünkre állnak, vagy előteremthetjük, kiharcolhatjuk őket! Együtt, a betegek, a gyógyulók és a talán-egészségesek magunkért és másokért erősek lehetünk. KISS A. JANOS Kastyák akár visszaülhet­ne a székébe. Pofán vágó megoldások Mi tagadás, a sajtó tájékán eddig is volt pár baj. Most eljutottunk a valóságos párbajig. Az egyik folyóirat főszerkesztője ökölpár­bajra hívott ki egy másikat. Természetesen párbajsegédek közve­títésével, olimpiai hős döntnökkel, közterületi küzdőtérrel. A becsületbeli ügy provokáltja, a Múlt és jövőt jegyző újságíró nem ment le a parkba. Nyilván úgy gondolta, kihívója, a Kapu első embere nyitott kaput dönget, amikor elégtételt kíván venni rajta, s amúgy is: a múltnak nála nincs jövője. Az első vérig tervezett- nyilvános - garázdálkodás ötlete elgondolkodtató: szóba jö­hetne pártvezérek, főnökök és beosztottak, ikszek és ipszilonok viszonylatában is. A többiek ad­dig is tehetnék a dolgukat. E problémamegoldó módszerre 1938, az utolsó békeév óta kellett várnunk. Ha párbajoznak, már régen le­futott ügy lehetne a Gergényi- Kastyák asszó is. Az, melyben a Bács-Kiskun megyei főkapitány elmozdította a belügyminisztert, mi több, a miniszterelnököt egy helyi vállalkozóval összeboronáló rendőrkapitányát. A bíróság megállapította: a rendőrség a kirúgásnál eleve formai hibát vétett, ezért Kastyák akár visszaülhetne a székébe. A főkapitány viszont azt a következtetést vonta le: a bíróság tartalmi hibát nem muta­tott ki az ő nevével fémjelzett fegyelmi eljárásban. Arról nem szólt, hogy amikor az ember összetüsténkedik valami komoly el­járási hibát, az ügy el sem juthat az érdemi vizsgálódásig. A főka­pitány a tévében ama vélekedésének adott hangot, amúgy sem biztos, hogy az ügyészség és a bíróság meg tudná ítélni Kastyák megregulázását, mivel ezek (csak?) civil szervezetek. A riporter — gondolván, hogy valamit félreértett — rá is csodálkozott: civil szervezetek?! A tábornok megerősítette. Jogász lévén, tudnia kell(ene): léteznek foglalt fogalmak, s bizony a civil szervezetek­ről hallván - állíthatom - Békésben például arra gondolnak a rendőrök, amire kell. www.audi.hu Ön megálmodta, mi megvalósítottuk Audi Az Audi A4 ABS-sel, könnyűfém keréktárcsával, dupla légzsákkal és ködfényszóróval felszerelve már 4.990.000 Ft-ért az Öné lehet. További információkért kérjük, érdeklődjön márkakereskedésünkben. Autó Körös Kft. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 74. Tel.: 66/447 277, Fax: 66/454 228

Next

/
Thumbnails
Contents