Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-09 / 107. szám

KULTÚRA 2000. MÁJUS 9„ KEDD - 7. OLDAL I HÍRLAP Amikor átadják a karmesteri pálcát Dani visszanyerte önbizalmát Családi odafigyelés, szakemberek a betegség ellen Az angol Peter Buckman darabja a Jókai Színházban Peter Buckman Most mind együtt című darabjának békéscsabai bemutatója él­vezetes és gondolatébresztő; két legfontosabb érdeme, hogy tizenöt izgalmas szerepet kínál a társulatnak és saját életével szembesíti a nézőt. Az angol kisvá­rosi amatőr fúvósok története ugyanis kiváló alkalom arra, hogy egy közösség — zenekar, színház, bármely munkahely, érdekcsoport — tagjainak sokféleségét felmutassa, társadalmi keresztmetszetet adjon, a konfliktusok, döntéshelyzetek szülte jellemtorzulásokat hangsúlyozza és ezáltal a változások áráról, az áldo­zatvállalás értelméről elmélkedjen. A kortárs darab nem kifejezetten szépiro­dalmi remekmű;, olykor megreked a riport­szerűség szintjén, a szereplők jellemábrá­zolása egyenetlen, akadnak szépen kimun­kált és halványra sikeredett figurák. A két felvonás meglehetősen elszakad egymástól: az elsőben aránytalanul hosszúra nyúlik a szereplők felvonultatása, bemutatása, ami­től lelassul a tempó, és túl sokat nem tu­dunk meg hőseinkről. S nem szól a szerző például olyan lényeges eseményről, mint az új vezetőség megválasztása, illetve arról, miként reagáltak, hogyan viselkedtek az érintettek. A reformok, személycserék elő­szeléről értesül a néző, majd a szünet után rögtön látja, hogy ez már nem az a próba és nem az a zenekar, ami korábban volt. A színmű gyengéit az izgalmas témával, a mondandó örökérvényű- ségével, valamint Gáspár Tibor szí­nész-rendező csapatának jó előadá­sával sikerül feledtetni. Az első részből megtudjuk, hogy a zenekari próba csak ürügy, a mu­zsika mellékes az áruházi osztályve­zető, a postás, a sofőr, a pénztáros, a gyógyszerész, a nyugdíjas és a di­ák számára. Mindannyian azért tag­jai a fúvószenekarnak, hogy tartoz­zanak valahová, együtt lehessenek és jól érezzék magukat. A legfonto­sabb számukra, hogy felszabadultan és őszintén megbeszéljék gondjai­kat, bajaikat, osztozzanak az örö­mökben, bánatokban, mint egy jól működő nagy családban. Több tag­nak ez az együttes a kapaszkodó, a vigasz, a menedék a zűrös, átlátha­tatlan és megváltoztathatatlannak tűnő világban. Nem éppen fénykorát éli a kisváros, amelynek lakói a gaz­dasági és szociális nehézségeket meg-megemlítik, lemondóan idézik fel a régi szép időket, nosztalgiáznak a ze­nekar múltjáról. Végül mindig a „jól van minden így, ahogyan van” álláspont győz, és marad is minden a régiben. De csak ad­dig, amíg új zenész nem érkezik, aki elő­ször halk, óvatos, ám igen gyorsan igényes­ségről, minőségről és sikerről kezd beszél­ni, az életunt, elkényelmesedett embereket igyekszik felrázni. Amit az új tagból lett új karmester képvisel és követel, az elfogad­ható és indokolt lenne, csakhogy a módsze­re goromba és embertelen. Minden változás emberi áldozatokat kö­vetel, ezt jól tudja mindenki a maga életé­ből, tapasztalatából. A kérdés az, hogy mi­lyen célért mekkora erőfeszítéseket szabad, azaz kell bevetni, megengedni. Az előadás azt sugallja, hogy kizárólag két út lehetsé­ges: a laza szórakozás, a színvonal alatti, de örömteli, boldog együttlét vagy az igé­nyes, profi zenélés. S úgy tűnik, az utóbbit kemény szigorral, katonás drillel, emberi sorsokon átgázolva lehet csak megvalósíta­ni. Bizonyos életutakat, történelmi korsza­kokat fellapozva mindkét változatra talá­lunk példát, igazolást, szakmai, erkölcsi önérzetünk mégis azt mondja: kell lenni harmadik lehetőségnek is! Igen, a minőség á cél, legalábbis mindenkitől az elvárható maximum értelmében; ugyanakkor a lehető legemberségesebb (körültekintő és egyénre szabott) módon, a lehető legkevesebb áldo­zat árán kell megvalósítani a legszebb ter­veket is. Éppen ebben áll a nagy titok. Vagy mi más különböztetné meg az emberi tudást más élőlények ösztönös túlélési technikájá­tól?! Az előadás arról szól, hogy ennek a zenekarnak az együttlét öröme a cél, nem több, nem törekszenek minőségi zenélésre, díjakra, elismerésre. A magasabb színvona­lat aztán nagy erőfeszítések árán elérik ugyan, de az már nekik nem kell, sorra te­szik le hangszereiket és válnak meg az együttestől - talán három öreg marad ülve. „A rendszerváltó”, az új karmester is megy, miután belátja, hogy kudarcot vallott. Ám az a mozdulat, amikor visszafordul és a kottaállványon hagyja pálcáját, tompítja a szomorú kicsengést, reménykedésre ad okot. Zenészek, színészek, nézők, ide fi­gyeljetek! Valahol valamit elrontottunk, így nem ment, de másképpen még meg lehet, meg kell próbálni! A Most mind együtt csapata, hangereje, szellemisége szépen betöltötte volna a Jókai Színház nagy színpadát és nézőterét; nem világos, miért kellett stúdióelőadásba bezsú­folni, összezárva szorongani. Az adott körül­mények között (rövid próbaidő, kis létszá­mú, leterhelt társulat) természetesen nem várható el, hogy a színészek maguk fújják a hangszereiket. A háttérzenével hihető volt a játék, de a muzsikusok megérdemelték vol­na, hogy legalább a plakátra, műsorfüzetbe bekerüljenek; még szebb lett volna, ha a MÁV fúvósok kijönnek meghajolni... Buckman zenekari próbája sikeres elő­adás a Jókai Színházban, valódi csapat­munka, amihez minden egyes szereplő jó vagy nagyszerű alakításával járul hozzá. Külön kiemelésre a pénteki premierből há­rom művész méltó. Ács Tibor Donja, a pos­tás pisztonos: nem túl jó zenész, de mélyen emberi, hiteles játék. Mint mondja, „nekem nincs semmi más az életemben”, csak ez a zenekar. A „nem csináltam semmi rosszat” kijelentésébe egész emberi tragédiáját (nem érti, miért sújtja a változás) sűríti be­le. És a srácainak otthon hogyan magyaráz­za meg? Vajda Károly Albert, a sofőr tubás szerepében az indulatos öreg, aki begerjed és beolvas, remekül ötvöz humort és tragi­kumot. William, a basszus harsonás azért érdekes figura, mert az egyetlen (korábbi) profi zenész az amatőrök között, és első­nek távozik a változás után. Hodu József igazi bohém, de érzelemgazdag, öntudatá­val rokonszenvet keltő fickót alakítva emel­kedik a legjobbak közé. Mathew, a régi karmester Jancsik Ferenc megformálásában kedves öreg úr, de látha­tóan gyenge zenekarvezető. Alakjában, aho­gyan a hetvenéves alapító tagéban is (Phili- pet Szántó Lajos játssza), hatalmas tragédia feszül, a változás, a haladás áldozata mind­kettő. Az újat diktáló Turney-ről túl sok nem derül ki: jön, felforgatja az állóvizet, el­indít valamit, aztán megy. Molnár László já-' téka zárkózott, kimért, idegen marad. A próbateremhez Székely László díszlete adta a szolid hátteret, ahol apróbb részletek jelezték a két felvonás közötti hatalmas vál­tozást. Akárcsak a szereplők öltözékében, a jelmezeket (teljesen hétköznapi viselet) Valach Mária tervezte. NIEDZIELSKY KATALIN Tapasztalatom szerint a dyslexia gyógyítható. Ennek bizonyítására az alábbi ese­tet szeretném megosztani az olvasókkal, hogy hason­ló problémával küszködő szülőtársaim is megnyugod­janak — e szavakkal kereste meg szerkesztőségünket a békéssámsoni anyuka, He­vesi Istvánná, aki saját bő­rén tapasztalta meg a már említett betegség minden hátulütőjét. 0 azonban nem adta fel. Fáradozását siker koronázta. Dyslexia kozott, ezért volt dyslexia-ve- szélyeztetett is. A klinikán felírt Melipramin drazsé és Mootropil kapszula hatására 3 hónap alatt az éjszakai bevizelés megszűnt. Közben kerestünk egy gyógype­dagógust is Tótkomlóson. Danai Ferencné foglalkozásai mellett az általa részünkre is megszabott egész heti otthoni programot is csináltuk, ami segítette fiúnk gyógyulását. A féléves kontroli- vizsgálatot dr. Kisjuhász Károlyné klinikai gyógypedagó­gus végezte, és örömmel nyu tázta a gyógyszeres kezelés gyógypedagógiai munka eredmé­nyét. A klinikai javaslat alapján ra­gaszkodtunk ahhoz, hogy gyer­mekünk 7 éves korában kezdje az iskolát - tekintettel az esetle­ges túlterhelésre. Békéssámson- ban a gyereket az óvodából hat­évesen gyógype­dagógiai osztály­ba akarták kül­deni, mi, szülők azonban ebbe nem egyeztünk bele. Ez a hozzá­állás erősítette meg bennünk az elhatározást, hogy nem Sám­sonban, hanem Tótkomlóson, a Jankó János Általános Iskolába járatjuk Danit. Ma, amikor gyermekünk ebbe az iskolába jár, a 2. osztályt vég­zi, ott tartunk, hogy a jó tanulás mellett zenei tehetségére is fény derült. Az általános képzés mel­lett tehát speciális plusz munkára is képes - ez visszaadta az önbi­zalmát is. Úgy látom, Dani sorsának ala­kulás azt mutatja, hogy a dyslexiás gyermek gyógyulása a család odafigyelése és megfelelő szakember, valamint gyógypeda­gógus közreműködésével lehet­séges. LEJEGYEZTE: CSETE ILONA- Rendezett anyagi és családi kö­rülmények között élünk, négy gyermeket nevelünk. A harmadik fiúnkról, Danikáról van szó, aki hét hónapra szü­letett. Gyerme- A . künk feilődésé­ben semmi rend­ellenesség nem mutatkozott mindaddig, míg négy és fél éves korában is éjsza­ka bevizelt és pe- lenkázni kellett. Orvoshoz vittem, aki a következők­kel magyarázta a jelenséget: ­Anyuka! Tessék megnyugodni! Majd idővel kinövi a gyerek, mi­vel koraszülött volt — emlékezik az édesanya.- Nyugtalanított a helyzet, an­nál is inkább, mert a három évvel fiatalabb kislányunk már ekkorra szoba- és ágytiszta volt. Danikát elvittem a Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem gyermek neurológi­ai osztályára. Dr. Kaczvincky Emília tanársegéd azt mondta, szerinte kinőni cipőt vágy kabá­tot lehet, ezt a betegséget nem. A tüzetes kivizsgálás során derült ki, hogy gyermekem fejletlen idegrendszerrel született, a grafo- motoros és finommotorikai moz­gásában egy év elmaradás mutat­n szó, aki az iskolát — gyógyulás útján Már az első osztályban kiderült, megérte a sok fáradozás és a munka, hiszen karácsonyra fo­lyékonyan olvasott a békéssámsoni kisfiú! írásból, matematikából 97-100 százalékos fel­mérőket írt. Szavalóver­senyen indult, ha azt kérdezték tőle: szeretsz- e iskolába járni, a válasz így hangzott: - Imádok! Előadások az emlőtumorról Békéscsaba A Réthy Pál Kórház tudományos bizottsága és az Anita Hungária Kft. május 11-én, 14.30 órától tartja következő tudományos ülését Emlőtumor 2000 címmel Békéscsabán, a kórház előadóter­mében. Üléselnök dr. Rucz Árpád, a békéscsabai kórház osztályveze­tő főorvosa lesz. A tájékoztató előadássorozat témái között sze­repel a képalkotó diagnosztika (előadó: dr. Borbola György bé­késcsabai főorvos), az emlőtu­mor sebészete (dr. Szűts István helybeli főorvos előadásában), a patológiai diagnosztika (dr. Titz Anna, a Réthy Pál Kórház főorvo­sa), az emlődaganatok nem sebé­szeti kezelése (dr. Pikó Béla, a gyulai kórház osztályvezető főor­vosa) és a betegek speciális ápo­lása (Elekné Kiss Barbara, a gyu­lai Pándy kórház ápolásmene­dzsere). ____________________ea Marika tapasztalatai értékesek Az élet más területeire is ér­vényes, sajátos recesszió a jelek szerint tovább tart a turizmusban is. Ezt a Cooptourist megyei irodájá­ban is megerősítették: bi­zony az utazni vágyók több­sége csak az „utolsó pilla­natban” hajol a térkép fölé. Máthéné Szécsi Mária mel­lesleg hosszú ideig a másik nagy múltú irodánál, az Expressznél dolgozott, így aztán bőséges tapasztalattal rendelkezik az utazásszer­vezés területén. Békéscsaba — Tulajdonképpen lassan tíz éve, hogy elmondhatjuk, az utazók ele­nyésző hányadától eltekintve csak kevesen engedhetik meg maguk­nak, hogy télen, esetleg kora ta­vasszal befizetve, vagyis jó előre válasszanak maguknak úü célt — mondja elöljáróban. — Nem vélet­len, hogy az irodák igyekeznek a legkülönbözőbb kedvezmények­kel a turisták kedvében járni, egye­bek közt azzal is, hogy aki előbb befizet, olcsóbban nyaralhat. Mindez messze nem azt jelenti, hogy csökkent volna az emberek utazási kedve, sőt, ellenkezőleg! Maradjon itt egy negyedórára és tapasztalja majd: lassan azért kö­zeledik az a bizonyos „most már nézzünk ki valamaif-időszak, ki­vált, hogy köztudott, az előszezoni utazásokkal ugyancsak lehet spó­rolni. Akad, akinek a portugál kör­út így is, úgy is drága és vannak — nem túl sokan -, akik évente eljut­hatnak Dominicába. Megfigyeltem viszont, a drága és a luxus utakra többnyire az irodák központjában fizetnek be. És van még valami, ami szintén nem a mi találmá­nyunk, lényegében minden iroda rájött: valódi szolgálatot tesz, ha nem utaztatja az ország másik ré­szébe, jobb esetben csak Buda­pestre utasait, hogy aztán onnan induljon a célállomás felé a cso­port. Helybe jön tehát, ami ha úgy vesszük, megint csak nem elha­nyagolható kedvezmény... Végeze­tül az ajánlók és a „vevők” közös hasznára alakult ki az irodák kö­zötti kooperáció is, amit viszont mi is óvatosan alkalmazunk, legin­kább azt szem előtt tartva, hogy csak patinás, régi és mun­kájával bizo­nyított part­nerrel fogunk össze.- A szak­mában rég­óta tadják egymásról az irodák, hogy ,,ki mire va­ló", értsd, tisztességes vagy nemte­len eszközö­ket is bevet, mégis sokáig nem történt semmi. A je­lek szerint ebben is vál­tozott a világ.- Azt hiszem, ez is az utazók javára válik. Nyilván az Utazás 2000 kiállításon kitört kisebb — vagy nem is olyan csekély - bot­rányra gondol. Azt mondom, vég­re! Nagyon sokáig csak magunk­ban füstölögtünk és dühöngtünk, mert egy-egy hoppon maradt cso­port kálváriája után, valamelyest érthető, mindenkit egy kalap alá vesznek... Közös érdek tehát a tisztességért harcolni, akár csak a nyilvánosság eszközeivel is.- Ha már a nyilvánosságot em­lítette, bizony tavaly saját maga is érintettje volt, ahogy akkor fogal­mazott: ,,Nem éreztem túl jól ma­gam, amikor elolvastam". — Ki vitatná, kétségtelenül ala­posan megváltozott a világ. Soká­ig azt hittem, az Expressztől me­gyek nyugdíjba, úgy értem, nem küldenek, méghozzá napok alatt. Történt mindez 25 év után, 1999. szeptember 16-án, úgy, hogy egy héttel korábban azt mondta a központból egy főnök: „Ti csak dolgozzatok nyugodtan, jó forgal­mú, jó helyen lévő a békéscsabai iroda, senkinek sem adjuk el”. Ami fájó? Hogy akkor tudtuk meg a cégtábla-átfestést, amikor az új tulajdonosnak már a zsebében volt a szerződés... Némi tépelődés után folytatja: — A sok keserűség után két okom azért volt rá, hogy megnyu­godjak. Igaz, kezdetben mindenki csak az együttérzéséről biztosított amiatt, hogy - legalábbis énelőt- tem - lehúzták a rolót, de itt a Cooptouristban Szabóné Klárika bízott bennem és hívott, mond­ván, tapasztalataimat biztosan itt is tudom hasznosítani. A másik, ami hasonlóan jóleső érzés volt, hogy sok-sok ügyfél úgymond kö­vetett, megkeresett itt is. Ezek szerint megfelelően végeztem a munkámat. Itt persze csak négy órában dolgozom, mert, hogy mondtam, előnyugdíjba küldtek. Panaszkodni természetesen nem szeretnék, ezt a munkát itt is ép­pen olyan izgalmas csinálni, s a legnagyobb dicséretet a Coop­touristban is maguk az utazók vé­leménye jelenti, amikor egy-egy jól sikerült nyaralás vagy éppen sítúra után betérnek és annyit mondanak „jól éreztük magun­kat”. FÁBIÁN ISTVÁN A legnagyobb elismerést a visszatérő utazók jelentik, amikor azt mond­ják, „jól éreztük magunkat” d-fotó: such tamás .....■ .........................^ Win ..Pl c „______ A jó csapatmunkából is kiemelkedő alakítást nyújtott Ács Tibor (balról) Don és Vajda Károly Albert szerepében FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents