Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-20-21 / 117. szám

2000. május 20-21., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete A kertészkedő polgármester Gyöngyössy Katalin a színházi turizmust fejlesztené A showman Antal Imre egy hétig tudna mesélni viccet A holokausztról Üldözöttek, fél lábbal a sírban Magyar kentaurok világnapi körúton A gyulai Sós Imre és Kávási Ferenc több országon „átszáguldottak” az 1963-as gyártmányú Jawa Velorex motorkerékpárral. A sebesség át­lagban 60 kilométert jelentett órán­ként. A Kék Csillag nem hagyta őket cserben, így az európai körút után jövőre megpróbálkoznak a Föld körülivel. A mostani indulást a Föld világnapja tiszteletére időzítet­ték, s az április 22-i dátumot terve­zik kezdőidőpontnak jövőre is. — Amikor a Föld világnapján, április 22-én délelőtt, munkahelyem, az Eldorado étterem elől elindultunk a Jawa Velorex-szel Békéscsaba, Szeged, Baja felé vettük az irányt — kezdte európai körutas történetüket Sós Imre. — Na­gyon jól esett, hogy munkatársaim nem­csak a szabadságomat oldották meg, ha­nem feltarisznyázásunkba is besegítet­tek. Orosháza környékén jártunk, amikor eszembe jutott, meg kellene kérdezni a járókelőket, tudják-e, milyen nap van ma? Rövid, néhány perces motorhűtés miatt álltunk meg először Békés megye határában, majd az első komolyabb pihe­nőt Szegeden tartottuk. A Baja felé veze­tő útnál kérdeztünk meg többeket a jeles napról. Egy fiatal lány, Bálint Bernadett szép gondolatot írt naplónkba: „A Föld élni fog, ha mi gondolunk rá!” Érdekes, hogy sokan tudták, április 22-e a Föld vi­lágnapja, de ugyanennyiüknek fogalma sem volt erről. — Összességében, így utólag vissza­gondolva a több mint kéthetes, motorke­rékpáron megtett körútra, mennyi bátor­ság kellett a vállalkozáshoz? — Kellett, nem is kevés! Bár gondol­tuk, nem lesz könnyű, de arra nem szá­míthattunk, hogy például az Alpokban milyen meredek emelkedők és lejtők kö­zött kell egyensúlyoznunk. Volt, ahol rekkenő melegben motoroztunk, például Cannes környékén és hatalmas, jégesős zivatarba keveredtünk Stuttgart mellett. Szerencsére, de erre számítottunk is, a Jawa Velorex nem hagyott bennünket cserben. — Miért a hatvanas évekbeli Jawa motorral indultak az útra? — A régi motor közös hobbink bará­tommal, Kávási Ferenccel. Az ő motorját a hetvenes évek elején gyártották, az enyémet 1963-ban. Átlagsebességünk 60 kilométer volt óránként, vagyis hegynek fel 20, hegynek le 100 kilométeres sebes­séggel mentünk... Az első emlékezetes esetünk Szlovéniában történt, a Hunga- rocamion húsvéti kamionstop miatt ott­rekedt sofőrjeivel találkoztunk. A szlo­vén rendőrség vigyáz­ta a biztonságukat és arra az éjszakára a mi­enket is az ideiglenes parkolóban. Másnap este értünk a szlové- n—olasz határra. Ljubjana előtt olyan meredek emelkedővel találkoztunk, hogy még a kamionok is ne­hezen tudtak feljutni. Mi egyszer álltunk meg a meredek hegy­oldalon. A hegyek kö­zött motorozni felejt­hetetlen élmény. Olaszországban a mo­torosokat az országút kentaurjainak nevezik. Tény, nagy szabadsá­got ad a levegő, a kör­nyezet. Az indulás utáni negyedik napon léptünk olasz földre, az út viszonylag ese­ménytelenül telt. Ge­novába hűvös, esős időben érkeztünk. Ki­mentünk a Ligur tenger partjára, ahol a Föld világnapi emléklapot egy palackba zárva a vízbe dobtuk. Másnap reggel a Velorexen egy kis csigát találtunk, úti­társnak szegődött hozzánk. Motorunkon ide—oda „sétált”, mígnem Észak— Franciaországban, Vienne városánál végképp eltűnt. — Az európai uniós országokról azt hallani, alig van határellenőrzés. — Mi is ezt tapasztaltuk. Olaszor­szágból Monte Carloba úgy jutottunk át, hogy észre sem vettük. Franciaországban Marseillesig akartunk eljutni, de Cannes környékén letértünk az autópályáról, hogy az Alpokon át motorozhassunk. Olyan látvány tárult elénk az égbe szökő hegyekkel, amit alföldi ember nehezen tud elképzelni. A levegő kristálytiszta, a nap szikrázóan süt és minden üde zöld. Amerre jártunk, a települések békés han­gulatúak, tiszták rendezettek voltak, úgy Szlovéniában mint Olaszországban, Franciaországban és Németországban. Az utóbbi országba érve néhány kilomé­ter után kellemes meglepetés ért bennün­ket. Egy autó sokáig jött mögöttünk, mi­közben előzhetett volna. Azután mellénk érve lassított és tíz márkát nyújtott át.-— Németország a kezdeti jó jel után mégis az út kényszerű végét jelentette. — Németországban volt egy küldeté­sünk. Gyula testvérvárosában, Ditzingenben átadtuk a polgármester üd­vözletével az emléklapunkat. A főpol­gármester helyett, aki épp nem volt hiva­talában, az alpolgármester írta naplónkba május 3-án, hogy szeretettel üdvözölnek bennünket Ditzingenben és szerencsés utat kívánnak hazafelé. Sajnos, a szeren­cse elpártolt tőlünk, mert Stuttgart után mintegy 20 kilométerre rendőrségi ellen­őrzés alá estünk. A járművünkkel együtt műszaki állomásra vittek bennünket, ahol megállapították, a motor nem felel meg a német előírásoknak. Az eljáró waiblingeni rendőrség nagyon korrekt volt. Értesítették a konzulátust, szállásról gondoskodtak, még újságírókat is hívtak a „magyar csodabogarakhoz”. Később szereztek nekünk kempinget, ahol gyak­ran meglátogattak. Motorunkról még a műszaki állomáson levették a rendszá­mot, a kempingben vártunk műszaki mentőjárműre. Az utolsó nap reggelén forró kávéval, péksüteménnyel búcsúz­tak tőlünk. A németországi magyar kon­zulátuson, ahol utunkról tudtak valahon­nan, gyorsan intézkedtek, beszerezték azokat az igazolásokat, amikre a rendőr­ségnek szüksége volt. A kiszabott bírság felét a rendőrség elengedte, másik rész elengedésének engedélyezését is kérték a felsőbb vezetéstől, tekintettel a nyolc or­szágot összekötő békeútra. A szakértői díjat szinte egészében a német polgárok „dobták össze” az újságban megjelent cikk hatására. — Az út egyik, nem titkolt célja volt, ltogy a csehországi Divisovba, a Jawa- gyárba eljussanak. — A mostani motor jól vizsgázott a 3290 kilométeres úton, de úgy gondol­tuk, hogy a jövőre tervezett Föld körüli útra új motorokra lenne szükség. Sajnos, most nem jutottunk el Csehországba, így a nyáron keressük fel a gyárat. Levelet már többször váltottunk velük, nem zár­kóztak el, hogy segítsenek új motorhoz jutni. — Németországot átlépve miért nem mentek tovább Csehországba? — Műszaki mentőjármű jött értünk, mivel a motorról a rendszámot levették. Valóban jöhettünk volna Csehországon át, de nem tudtuk, hogy a rendszámot — ami nem megszokott—:, visszakapjuk. Ha ezt előre tudjuk, nem Magyarország­ról hívunk mentőjármüvet, hanem Né­metországban fogadunk a határig. Már Németországban járt a magyar mentőjár­mű, amikor megtudtuk, hogy a rendszá­mot visszaadják... A 16 napos uhuikkal, melyből öt kényszerpihenőnap volt, a magunk által megszabott táv háromne­gyedét teljesítettük. Nem vallottunk ku­darcot. Hazaszállításunk után Békéscsa­báról a Velorex-szel jöttünk át Gyulára. Mivel rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtuk befejezni a körutat, egyáltalán nem tettünk le arról, hogy jövőre meg­próbálkozzunk a Földet körbejárni a mo­torral, amit magunk között Blue Stamak, Kék Csillagnak nevezzük. Az a szeren­csecsillagunk... —Mibe került ez a világnapi körút? — Nem kevésbe, pedig sátorban alud­tunk. Élelmiszert is itthonról vittünk. A megtakarított pénzünket a benzinárak vitték el, összesen 130 liter benzinre köl­töttük. Olaszországban, Franciaország­ban, Németországban a hazainál valami­vel magasabbak az. árak. A legolcsóbb Szlovéniában a benzin. Szerencsére töb­ben mellénk álltak anyagilag is. Köszön­jük a segítséget! Szőke Margit A Jawa Velorex jól viselte a viszontagságokat. A gyulaiaknak pedig jólestek az olyan mon­datok, amilyeneket egy stuttgarti magyar fiú mondott, aki a nagyvárosban, útvonalkeresés közben szólította meg őket: „így tovább, mutassátok meg a világnak, milyen bátrak a ma­gyarok.!” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Katona és a felszarvazott férj Katona elment. A miniszter. Hosszú idő után az első, aki egyenes gerinccel távozott. Aki nem ragaszkodott bársony­székhez, kiváltsághoz, Audihoz, Mercedeshez. Aki divatos szóval élve nem megélhetési politikus. Aki nem tartott attól, hogy az asszony esetleg balhézik odaha­za: de apukám... Az első, aki azt mondta, szakmai meggyőződése ellenére nem kí­ván miniszter maradni. Viszont maradt aki volt, amilyennek megismertük. A kormánynak — mint mindegyiknek — vannak negatív hősei, leginkább Torgyán doktor, Pepó professzor, Szabó honvéd (egy időben Deutsch Tamás), akiknek nagyotmondásaiból, ballépéseik­ből még jó ideig megél a sajtó. Katona Kálmán nem tartozott közéjük. Rajta nem köszörülték nyelvüket az újságírók, sze­mélyét nem lengték körül balhék. Még szimpátiát is tudott kelteni hozzáértő nyilatkozataival, árvízkori helytállásával, nyilvános biciklizgetéseivel. Katona mindig is tökös gyerek volt, kevesen tudják róla például, hogy egyévi fegyházra ítélték, amiből hat hónapot le is töltött, mert főiskolai hallga­tóként 1971. március 15-én egy nem hivatalos ünnepségen virágot helyezett a pesti PetőfÚszobor talapzatára. Annál inkább méltatlan, a.^tnost vele történt. Épp, hogy hazajött az árvízvédelemből, amikor az újságírók, tévések, rádiósok orra alá dugták a mikrofont, képébe nyomták a ka­merát, ugyan válaszoljon már, igazak-e a menesztéséről ter­jengő hírek. Miért lennének igazak — méltatlankodott —, hiszen bírja a miniszterelnök bizalmát. Ha nem így lenne, a kormányfő minden bizonnyal értesítette volna erről. A sajtó­híresztelések — különösen az árvízi vé­dekezés idején — megrendíthetik a véde­lembe vetett hitet — nyilatkozta Katona. Ám miután a sajtó nem tett magára „szájkosarat”, a miniszter az egyik nap reggelén ismételten cáfolt, majd úgy döntött, csak bemegy Orbán Viktorhoz: mondja már meg neki, úgy szemtől szembe, tényleg me­neszteni akarja a minisztérium éléről? Ott aztán hirtelenjé­ben kiderült minden: a kormányfő boszorkánykonyhájában régóta készen állt a forgatókönyv Katona távozásáról. A miniszter a hír hallatán úgy érezhette magát, mint a fel­szarvazott férj, aki utoljára tudja meg, amiről a fél (fő)város be­szél: az asszony félrelépett. Úgy is mondhatjuk, Katona rásze­dett bohócnak érezhette magát. A megdöbbenésből magához térve aztán eltűnődhetett azon, hogyan is működik nálunk a sze­mélyzeti munka — még kormányszinten is. Árpási Zoltán A kormánynak van­nak negatív hősei... Szarvas, 1911. A képen az Ág. hitv. ev. népiskola. Azért néha a történelem is mutat némi állandóságot: az épületben ma is iskola működik, a Kossuth utcában *

Next

/
Thumbnails
Contents