Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20-21 / 117. szám
2000. május 20-21., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete A kertészkedő polgármester Gyöngyössy Katalin a színházi turizmust fejlesztené A showman Antal Imre egy hétig tudna mesélni viccet A holokausztról Üldözöttek, fél lábbal a sírban Magyar kentaurok világnapi körúton A gyulai Sós Imre és Kávási Ferenc több országon „átszáguldottak” az 1963-as gyártmányú Jawa Velorex motorkerékpárral. A sebesség átlagban 60 kilométert jelentett óránként. A Kék Csillag nem hagyta őket cserben, így az európai körút után jövőre megpróbálkoznak a Föld körülivel. A mostani indulást a Föld világnapja tiszteletére időzítették, s az április 22-i dátumot tervezik kezdőidőpontnak jövőre is. — Amikor a Föld világnapján, április 22-én délelőtt, munkahelyem, az Eldorado étterem elől elindultunk a Jawa Velorex-szel Békéscsaba, Szeged, Baja felé vettük az irányt — kezdte európai körutas történetüket Sós Imre. — Nagyon jól esett, hogy munkatársaim nemcsak a szabadságomat oldották meg, hanem feltarisznyázásunkba is besegítettek. Orosháza környékén jártunk, amikor eszembe jutott, meg kellene kérdezni a járókelőket, tudják-e, milyen nap van ma? Rövid, néhány perces motorhűtés miatt álltunk meg először Békés megye határában, majd az első komolyabb pihenőt Szegeden tartottuk. A Baja felé vezető útnál kérdeztünk meg többeket a jeles napról. Egy fiatal lány, Bálint Bernadett szép gondolatot írt naplónkba: „A Föld élni fog, ha mi gondolunk rá!” Érdekes, hogy sokan tudták, április 22-e a Föld világnapja, de ugyanennyiüknek fogalma sem volt erről. — Összességében, így utólag visszagondolva a több mint kéthetes, motorkerékpáron megtett körútra, mennyi bátorság kellett a vállalkozáshoz? — Kellett, nem is kevés! Bár gondoltuk, nem lesz könnyű, de arra nem számíthattunk, hogy például az Alpokban milyen meredek emelkedők és lejtők között kell egyensúlyoznunk. Volt, ahol rekkenő melegben motoroztunk, például Cannes környékén és hatalmas, jégesős zivatarba keveredtünk Stuttgart mellett. Szerencsére, de erre számítottunk is, a Jawa Velorex nem hagyott bennünket cserben. — Miért a hatvanas évekbeli Jawa motorral indultak az útra? — A régi motor közös hobbink barátommal, Kávási Ferenccel. Az ő motorját a hetvenes évek elején gyártották, az enyémet 1963-ban. Átlagsebességünk 60 kilométer volt óránként, vagyis hegynek fel 20, hegynek le 100 kilométeres sebességgel mentünk... Az első emlékezetes esetünk Szlovéniában történt, a Hunga- rocamion húsvéti kamionstop miatt ottrekedt sofőrjeivel találkoztunk. A szlovén rendőrség vigyázta a biztonságukat és arra az éjszakára a mienket is az ideiglenes parkolóban. Másnap este értünk a szlové- n—olasz határra. Ljubjana előtt olyan meredek emelkedővel találkoztunk, hogy még a kamionok is nehezen tudtak feljutni. Mi egyszer álltunk meg a meredek hegyoldalon. A hegyek között motorozni felejthetetlen élmény. Olaszországban a motorosokat az országút kentaurjainak nevezik. Tény, nagy szabadságot ad a levegő, a környezet. Az indulás utáni negyedik napon léptünk olasz földre, az út viszonylag eseménytelenül telt. Genovába hűvös, esős időben érkeztünk. Kimentünk a Ligur tenger partjára, ahol a Föld világnapi emléklapot egy palackba zárva a vízbe dobtuk. Másnap reggel a Velorexen egy kis csigát találtunk, útitársnak szegődött hozzánk. Motorunkon ide—oda „sétált”, mígnem Észak— Franciaországban, Vienne városánál végképp eltűnt. — Az európai uniós országokról azt hallani, alig van határellenőrzés. — Mi is ezt tapasztaltuk. Olaszországból Monte Carloba úgy jutottunk át, hogy észre sem vettük. Franciaországban Marseillesig akartunk eljutni, de Cannes környékén letértünk az autópályáról, hogy az Alpokon át motorozhassunk. Olyan látvány tárult elénk az égbe szökő hegyekkel, amit alföldi ember nehezen tud elképzelni. A levegő kristálytiszta, a nap szikrázóan süt és minden üde zöld. Amerre jártunk, a települések békés hangulatúak, tiszták rendezettek voltak, úgy Szlovéniában mint Olaszországban, Franciaországban és Németországban. Az utóbbi országba érve néhány kilométer után kellemes meglepetés ért bennünket. Egy autó sokáig jött mögöttünk, miközben előzhetett volna. Azután mellénk érve lassított és tíz márkát nyújtott át.-— Németország a kezdeti jó jel után mégis az út kényszerű végét jelentette. — Németországban volt egy küldetésünk. Gyula testvérvárosában, Ditzingenben átadtuk a polgármester üdvözletével az emléklapunkat. A főpolgármester helyett, aki épp nem volt hivatalában, az alpolgármester írta naplónkba május 3-án, hogy szeretettel üdvözölnek bennünket Ditzingenben és szerencsés utat kívánnak hazafelé. Sajnos, a szerencse elpártolt tőlünk, mert Stuttgart után mintegy 20 kilométerre rendőrségi ellenőrzés alá estünk. A járművünkkel együtt műszaki állomásra vittek bennünket, ahol megállapították, a motor nem felel meg a német előírásoknak. Az eljáró waiblingeni rendőrség nagyon korrekt volt. Értesítették a konzulátust, szállásról gondoskodtak, még újságírókat is hívtak a „magyar csodabogarakhoz”. Később szereztek nekünk kempinget, ahol gyakran meglátogattak. Motorunkról még a műszaki állomáson levették a rendszámot, a kempingben vártunk műszaki mentőjárműre. Az utolsó nap reggelén forró kávéval, péksüteménnyel búcsúztak tőlünk. A németországi magyar konzulátuson, ahol utunkról tudtak valahonnan, gyorsan intézkedtek, beszerezték azokat az igazolásokat, amikre a rendőrségnek szüksége volt. A kiszabott bírság felét a rendőrség elengedte, másik rész elengedésének engedélyezését is kérték a felsőbb vezetéstől, tekintettel a nyolc országot összekötő békeútra. A szakértői díjat szinte egészében a német polgárok „dobták össze” az újságban megjelent cikk hatására. — Az út egyik, nem titkolt célja volt, ltogy a csehországi Divisovba, a Jawa- gyárba eljussanak. — A mostani motor jól vizsgázott a 3290 kilométeres úton, de úgy gondoltuk, hogy a jövőre tervezett Föld körüli útra új motorokra lenne szükség. Sajnos, most nem jutottunk el Csehországba, így a nyáron keressük fel a gyárat. Levelet már többször váltottunk velük, nem zárkóztak el, hogy segítsenek új motorhoz jutni. — Németországot átlépve miért nem mentek tovább Csehországba? — Műszaki mentőjármű jött értünk, mivel a motorról a rendszámot levették. Valóban jöhettünk volna Csehországon át, de nem tudtuk, hogy a rendszámot — ami nem megszokott—:, visszakapjuk. Ha ezt előre tudjuk, nem Magyarországról hívunk mentőjármüvet, hanem Németországban fogadunk a határig. Már Németországban járt a magyar mentőjármű, amikor megtudtuk, hogy a rendszámot visszaadják... A 16 napos uhuikkal, melyből öt kényszerpihenőnap volt, a magunk által megszabott táv háromnegyedét teljesítettük. Nem vallottunk kudarcot. Hazaszállításunk után Békéscsabáról a Velorex-szel jöttünk át Gyulára. Mivel rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtuk befejezni a körutat, egyáltalán nem tettünk le arról, hogy jövőre megpróbálkozzunk a Földet körbejárni a motorral, amit magunk között Blue Stamak, Kék Csillagnak nevezzük. Az a szerencsecsillagunk... —Mibe került ez a világnapi körút? — Nem kevésbe, pedig sátorban aludtunk. Élelmiszert is itthonról vittünk. A megtakarított pénzünket a benzinárak vitték el, összesen 130 liter benzinre költöttük. Olaszországban, Franciaországban, Németországban a hazainál valamivel magasabbak az. árak. A legolcsóbb Szlovéniában a benzin. Szerencsére többen mellénk álltak anyagilag is. Köszönjük a segítséget! Szőke Margit A Jawa Velorex jól viselte a viszontagságokat. A gyulaiaknak pedig jólestek az olyan mondatok, amilyeneket egy stuttgarti magyar fiú mondott, aki a nagyvárosban, útvonalkeresés közben szólította meg őket: „így tovább, mutassátok meg a világnak, milyen bátrak a magyarok.!” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Katona és a felszarvazott férj Katona elment. A miniszter. Hosszú idő után az első, aki egyenes gerinccel távozott. Aki nem ragaszkodott bársonyszékhez, kiváltsághoz, Audihoz, Mercedeshez. Aki divatos szóval élve nem megélhetési politikus. Aki nem tartott attól, hogy az asszony esetleg balhézik odahaza: de apukám... Az első, aki azt mondta, szakmai meggyőződése ellenére nem kíván miniszter maradni. Viszont maradt aki volt, amilyennek megismertük. A kormánynak — mint mindegyiknek — vannak negatív hősei, leginkább Torgyán doktor, Pepó professzor, Szabó honvéd (egy időben Deutsch Tamás), akiknek nagyotmondásaiból, ballépéseikből még jó ideig megél a sajtó. Katona Kálmán nem tartozott közéjük. Rajta nem köszörülték nyelvüket az újságírók, személyét nem lengték körül balhék. Még szimpátiát is tudott kelteni hozzáértő nyilatkozataival, árvízkori helytállásával, nyilvános biciklizgetéseivel. Katona mindig is tökös gyerek volt, kevesen tudják róla például, hogy egyévi fegyházra ítélték, amiből hat hónapot le is töltött, mert főiskolai hallgatóként 1971. március 15-én egy nem hivatalos ünnepségen virágot helyezett a pesti PetőfÚszobor talapzatára. Annál inkább méltatlan, a.^tnost vele történt. Épp, hogy hazajött az árvízvédelemből, amikor az újságírók, tévések, rádiósok orra alá dugták a mikrofont, képébe nyomták a kamerát, ugyan válaszoljon már, igazak-e a menesztéséről terjengő hírek. Miért lennének igazak — méltatlankodott —, hiszen bírja a miniszterelnök bizalmát. Ha nem így lenne, a kormányfő minden bizonnyal értesítette volna erről. A sajtóhíresztelések — különösen az árvízi védekezés idején — megrendíthetik a védelembe vetett hitet — nyilatkozta Katona. Ám miután a sajtó nem tett magára „szájkosarat”, a miniszter az egyik nap reggelén ismételten cáfolt, majd úgy döntött, csak bemegy Orbán Viktorhoz: mondja már meg neki, úgy szemtől szembe, tényleg meneszteni akarja a minisztérium éléről? Ott aztán hirtelenjében kiderült minden: a kormányfő boszorkánykonyhájában régóta készen állt a forgatókönyv Katona távozásáról. A miniszter a hír hallatán úgy érezhette magát, mint a felszarvazott férj, aki utoljára tudja meg, amiről a fél (fő)város beszél: az asszony félrelépett. Úgy is mondhatjuk, Katona rászedett bohócnak érezhette magát. A megdöbbenésből magához térve aztán eltűnődhetett azon, hogyan is működik nálunk a személyzeti munka — még kormányszinten is. Árpási Zoltán A kormánynak vannak negatív hősei... Szarvas, 1911. A képen az Ág. hitv. ev. népiskola. Azért néha a történelem is mutat némi állandóságot: az épületben ma is iskola működik, a Kossuth utcában *
