Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-17 / 114. szám
4. OLDAL - 2000. MÁJUS 17., SZERDA K Ö R KÉP Parkolás: fizetni vagy nem fizetni? Nem kell beépíteni a még üres belvárosi telkeket Egészében nem ellenezték, de részleteiben már nem értettek egyet az önkormányzati elképzelésekkel a csabaiak ÍVFOTÓ: SUCH TAMÁS A fizetőparkoló-rendszer bevezetéséről tartott tegnap délután meghallgatással egybekötött bizottsági ülést Békéscsaba képviselő-testületének városüzemeltetési és városfejlesztési bizottsága. A testület áprilisban rendelettervezetet fogadott el a fizetőparkolók bevezetéséről. A végső döntést júniusban kell meghozniuk a képviselőknek. Az ipari parkok is fogjanak össze! BEVONULÁS. Tegnap és ma 6900 fiatalt várnak a szombat- helyi, a tapolcai, a kalocsai és a szabadszállási kiképző központba, illetve a budapesti őrezred laktanyájába. Eddig összesen háromszázan jelentkeztek a kilenc hónapos normál sorkatonai időnél fél évvel tovább tartó polgári szolgálatra. ÚJ PÜSPÖKSÉG. A Magyar országi Evangélikus Egyház törvényhozó zsinata az eddigi déli és északi mellett létrehozta harmadik püspökségét, a Nyugati (Dunántúli] Egyházkerületet, Győr székhellyel. A kerület egyházközségei Ittzés János kőszegi lelkészt választották püspökké. A harmadik evangélikus püspökséghez Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson- Sopron, Fejér és Komárom-Esz- tergom megye tartozik. A két eddigi püspökség közül a déli egyházkerület vezetője Harmati Béla püspök, az egyház elnöke, míg az északi élén Szebik Imre püspök áll. KÉTSZÁZEZER LÁTOGATÓ. Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap délelőtt a Parlament Kupolacsarnokában fogadta az Országház idei kétszázezredik látogatóját. Nagy Gyuláné nyugdíjas Nagykátáról érkezett látogatói csoporttal az Országgyűlés épületébe. ADOMÁNYOK. Eddig 130-140 millió forint érkezett arra a számlára, amelyre a katolikus templomokban április 30-án tartott országos gyűjtés felajánlásait juttatják el az egyház helyi szervezetei. A gyűjtést a Magyar Katolikus Püspöki Kar kezdeményezte az árvízkárosultak javára. A Magyarországi Katolikus Egyház tavaly két alkalommal hirdetett meg hasonló akciót, ezeken összességében több mint 206 millió forintot ajánlottak fel a hívek. AGRÁRDEMONSTRÁCIÓ. Várhatóan június elején tartják meg az áprilisra tervezett és az árvíz miatt későbbre halasztott agrárdemonstrációt. Az előkészítő bizottság ülésén öt agrárérdekképviseleti szervezet megbízottjai vettek részt. Véglegesen csütörtökön dől el a demonstráció időpontja^ ■ _____ Békéscsaba________ Fizetőparkoló kell, csak nem így és nem ennyire. Sarkosan így is summázható a városháza dísztermében tartott meghallgatás. A részt vevő mintegy negyven, mint kiderült, zömmel a belvárosban lakó csabai polgár elismerte a fizetőparkolók bevezetésének szükségességét, és egyetértett azzal, hogy a megyeszékhely belvárosában gond parkolót találni. Az önkormányzat által el- képzelteket azonban nem minden tekintetben találták elfogadhatónak. Az is felmerült: vajon a rendszer valóban javítja-e egyáltalán a parkolási gondokat? A belvárosban lakó hozzászólók nem értettek egyet azzal, hogy a tömbbelsők fizetőssé váljanak. Egy Andrássy úti lakó felvetette: zárják el a tömbbelsőket a külső forgalom elől, és csak a lakóknak biztosítsanak ott parkolási lehetőséget. Szó esett arról is, ha bevezetik a fizetőparkolókat, felére kell csökkenteni a rendelettervezetben megállapított díjtételeket. A belvárosban üzlettel rendelkezők azt kifogásolták: jelenleg szinte lehetetlen megoldani az árufeltöltést, mert elállják a boltok hátsó bejáratát. Többen javasolták: legyen fizetőparkoló, de nem mindenhol, csak néhány frekventáltabb helyen, ahol lényeges, hogy az ügyeiket intéző polgárok arra az időre meg tudjanak állni. Volt, aki megkérdőjelezte az önkormányzat városrendezési politikáját, mondván: Békéscsaba belvárosát nem kellene túlzsúfolni az üres telkek értékesítésével. Ez az út idegen a város eddigi, több szabad területet hagyó szerkezetétől. Annál is inkább, mivel nem népesedő, hanem fogy^ településről van szú. . A meghallgatáson annak is hangot adtak: a fizetőparkolórendszer bevezetése nem időszerű. A parkolási gondok még nem olyan súlyosak, hogy lépni kelljen ez ügyben. Ezt az állítást a 18 óra után parkolási szempontból meglehetősen „szellős” belvárosi utcakép tegnap némileg alá is támasztotta. KOVÁCS ATTILA A Tiszazug Térsége Programtanácsot Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász- Nagykun-Szolnok megye összesen hat kistérsége hozta létre, meghatározva azokat a közös feladatokat, amelyek megvalósításáért együttműködhetnek. Induláskor kiemelt célként határozták meg a Körösök hajózhatóvá tételét, a tiszaugi híd bővítését és a 44-es főút rekonstrukcióját. Gyomaendrőd A Tiszazug Térsége Programtanács tegnap Molnár Bálint elnökletével a gyomaendrődi városházán ülésezett. A vendégeket dr. Dávid Imre házigazda polgár- mester avatta be a város foglalkoztatási helyzetébe, a település ipari park fejlesztéssel, idegen- forgalommal kapcsolatos elképzeléseibe. A programtanács tegnapi ülésén áttekintették, hogyan halad a korábban közösen kijelölt feladatok végrehajtása. Békés megye a tanácsban a körösi hajózás beindításáért és az ipari park fejlesztéséért felel. Sziklai Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzati HivaA minőségbiztosítási rendszer kísérleti bevezetésére nyert pályázati támogatást a Comenius 2000 program keretében a kétegyházi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet. Kétegyháza A kétegyházi mezőgazdasági középiskolából közel 100 végzős ballagott az elmúlt hétvégén. Az iskolában mezőgazdasági gépszerelők, gépszerelő-gépüzemeltető szakmunkások, képesített gazdák és gazdaasszonyok végeznek az idei tanévben. - Az iskola elvégzése után nagyon sokan a családi gazdaságokban helyezkednek el. Több erdélyi fiatal is tanult az intézményben, ők szülőföldjükön keresnek majd munkát maguknak. Nyolc végzősünk pedig másfél éves dániai tatai osztályvezetője jelentős fejlődésként értékelte, hogy a térségben Gyomaendrőd, Kunszent- márton és Mezőtúr ipari park címet nyert. Jelenleg az országban százhuszonkét ipari park címmel rendelkező település van. A Gazdasági Minisztérium a jövőben nem az ipari parkok számát akarja növelni, hanem a meglévő parkok térségi összefogását támogatja. A támogatás elnyeréséért legalább három ipari parknak kell vállalni, hogy egymás érdekeit szem előtt tartó fejlesztéseket hajt végre, s hogy információban, marketingben együttműködik. Az osztályvezető felvetette, az előbb említett három ipari parkot üzemeltető szervezet fontolja meg az együttműködés lehetőségét. Elhangzott az is, a körösi hajózás tekintetében a bökényi duzzasztó neuralgikus pont. A műtárgy állapota kritikus, a legújabb tanulmány szerint a duzzasztó átfogó rekonstrukciója elengedhetetlen. Bizakodásra ad okot, hogy az országos terület- rendezési terv javaslatot tett a csongrádi vízlépcső megépítésére, amely feleslegessé tenné a bökényi duzzasztót. nulmányutat nyert pályázaton - tudtuk meg Dávid Ferenc igazgatótól.- Milyen tervekkel készülnek a jövő tanévre?- Az egészséges életmódra nevelés érdekében a gyulai Kinder SC-vel közösen focisuli indítását tervezzük, elsősorban a szakközépiskolai tanulók számára. Intézményünkben a tárgyi feltételek adottak, a Kinder SC pedig a szakembereket biztosítja. A focisuliba „igazolt” tanulóink a Kinder SC igazolt játékosai lennének, és heti három edzésen vennének részt. Ez plusz lehetőség az iskolába jelentkezők számára. Az iskola még várja a jelentkezőket, szakközépiskolai és szakiskolai osztályainkba pótfelvételit hirdetünk. A jövő tanévben első alkalommal indul érettségizetteknek mezőgazdasági gé- pésztechnikus képzés. ______u. CS.R. Mezőgazdasági képzés focisulival Szökésben a Whiskys 14. „A szerep felszívja a személyiséget” Ma kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találkozott búj- tatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. A Whiskys szökése után több közvélemény-kutatás is azt igazolta, hogy a rendőrséggel szemben az emberek többsége a bankrablónak szurkolt. A szimpátia egészen addig tartott, amíg nem használt fegyvert. De még ekkor is sokan azt gondolták, hogy ez sem ártott igazán a bankrabló tekintélyének. Elfogása előtt egy héttel szinte esélyt sem adtak a megkérdezettek arra, hogy Ambrus Attilát elfoghatják, és rács mögé dughatják. Utólag viszont, amikor elkapták, többen azt állították, nemcsak számítottak Ambrus elfogására, de örültek is, hogy győzhetett az igazság. A letartóztatás javította a rendőrök megítélését, és mind többen emlékeztek úgy, hogy ők már a kezdetektől az egyenruhásoknak drukkoltak. Ez az érdekes álláspontváltás azonban Csepeli György szociológus szerint nem azt jelenti, hogy bármikor is a bűnözők pártján álltak volna az emberek.- Kezdetben Ambrus Attilát nem a klasszikus bűnözőket megillető séma szerint ítélte meg a közvélemény, hanem valamiféle karakteres, figyelemre méltó személyiséget látott benne. Olyat, aki határozott, vállalja tetteit, vannak szimpatikus gesztusai. A kutatások már harminc évvel korábban is azt mutatták, hogy az igazi személyiség - sok egyéb mellett - hiánycikk nálunk. Ez a hiány a rendszerváltás után sem igazán szűnt meg, mert nem születtek markáns személyiségek. Sőt azok is eltűntek, akik korábban ilyenek voltak. Ezért fordult a társadalom érdeklődéssel és szimpátiával a Whiskys felé, aki kicsit perverz módon a betyár hagyományokra alapozva elégtette ki ezt az igényt.- Emiatt változtattak olyan félénken és lassan véleményt? Későn esett le a tantusz, hogy mégiscsak bűnözőről van szó?- Ez ügyben hadd idézzem a kedvenc brechti mondatomat: „Mi egy bankrablás, egy bankalapításhoz képest?” A rendszerváltás rengeteg igazságtalansággal járt. Ezek a nagy igazságtalanságok, bár lehettek ugyan törvényesek, erkölcsileg elfogadhatatlanok maradtak az emberek számára. Erre játszott rá a Whiskys, mondván: én rabló vagyok, de vállalom, amit tettem, szemben a fehérgalléros tolvajokkal akik itt járkálnak közöttünk, és akikre nem lehet rábizonyítani tetteiket.- Magyarul, hogy itt lopnak az orrunk előtt a bűnhődés, a büntetés legkisebb valószínűsége nélkül? — Igen, de a Whiskys nemcsak elkövette, nemcsak vállalta ezeket a bűnöket, hanem szívesen beszélt is róluk. Elismerte, hogy hibázott, és ezért bűnözőnek is vallotta magát. Részben ez tette rokonszenvessé, részben pedig a bravúros szökése. Végre valaki szembe mert szállni a hatalommal, ez tetszik nekünk - gondolták az emberek.- Mikor változott meg az emberek véleménye Ambrusról? Csak az erőszak tette őt ellenszenvessé? — Igen, hisz a Whiskys akkor kezdte elveszíteni az akár kedvesnek is tekinthető Whiskys jelzőt, amikor valóban lőtt. Fegyvert ugyanis minden bankrabló használhat, ez hozzátartozik egy hagyományos bankrablóról alkotott képhez. De nem Ambruséhoz! A börtönből meglógni, a rendőröket orruknál fogva vezetni, a rablások előtt whiskyt kortyolni, az alkalmazottaknak virágot vinni, nos mindezt csak a Whiskys tudta, erre csak ő volt képes. Ezért szerették, meg azért, mert nyilvánosan vállalta és megbánta bűneit. Bármilyen furcsa, de ezt a bizalmi tőCsepeli György szociológus FOTÓ: KALLUS GYÖRGY két a fegyverhasználattal felélte, és fokozatosan átalakult klasszikus bankrablóvá. Elvesztette a személyiségét övező auráját, a nép egyszerű, de furfangos fiának kijáró nimbuszát, sőt, ezzel magát a személyiségét is. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy nem nyeri majd vissza az idő múlásával a korábbi népszerűségét.- Tényleg lehet még népszerű Ambrus Attila?- Igen, a per visszahozhat belőle valamit. Ha tisztességes per lesz, akkor a rendőrség munkájával kapcsolatosan biztosan felmerülhetnek olyan mozzanatok, amelyek a Whiskys eredeti személyiségét újra pozitív fényben mutathatják meg.- Furcsának tartja vagy sem, de a külföldi híradásokban is megjelent Ambrus, ám a kintiek sem mindig tudták őt hova tenni...- Erre azért nem kell nagyon büszkének lennünk, mert külföldön Ambrus brigantinak számít. Furcsa lenne, ha nekünk meg a keblünk dagadna a hőstetteitől! Nem lenne jó, ha ez a Whiskys- imágó, mint a nemzeti hős jelképe ivódna be rólunk nyugaton. Elég nekünk a „korrupció országa”-bélyeg, amiről a BBC beszél.- De vajon miért nem a rendőröknek szurkolnak az emberek, tehát azoknak, akik képesek megvédeni őket a bankrabióktól?- Mint a példa mutatja, sajnos nem képesek rá. Arról már nem is beszélve, hogy milyen körülmények között lehet ügyeket intézni a rendőrségen. Az embert egy egyszerű jogosítvány-meghosz- szabbítási üggyel ide-oda küldözgetik, aztán a beszédmodor sem éppen emberbaráti. Az is jót tenne a rendőrségnek, ha kevésbé lenne korrupt, ha átlátható lenne a munkája, és mentes lenne a hatalmi arroganciától, tehát, ha tényleg szolgálna... Finoman szólva is nagyon elkötelezettnek kell lenni a jogállam iránt, hogy az ember szeresse a rendőrséget. Végül pedig ma is él az a sajátos magyar történelmi hagyomány, hogy az emberek gyanakvással közelednek az állami intézményekhez.- Mi hajtotta Ambrust, a pénz vagy a fokozódó figyelem?- Belement egy véresen komoly játékba, aminek lényege és nyeresége a „kapjatok el, ha tudtok”! A bűnözök néha szándékosan hagynak nyomokat, ez ugyanis nehezíti, izgalmassá teszi a játszmát. A profi tehát otthagyja a névjegyét, és hecceli a rendőröket. Itt volt a póló, amelyen Ambrus az ügyvédjén keresztül világgá kürtölte, hogy a Whiskys-kontra rendőrség meccs állása 29:1! Mi ez, ha nem játékszenvedély, provokáció, olyan akció, amelyben felhívja magára a figyelmet, bosszantva ezzel a rendőrséget?! Ez már jelezte, hogy a rabló olyan örvénybe került, amiből nincs menekvés, ami addig húzza lefelé, amíg meg nem fullad. Ez volt a sorsa, és az is lehet, hogy ezt ő már érezte.- Nem tudott szabadulni a helyzetből? — Azt szokták mondani, hogy a „szerep felszippantja a személyiséget”. Ez egy játszma, amelynek rabjává vált. De nemcsak bűnözőkkel, hanem politikusokkal is előfordulhat, hogy szinte beleőrülnek a szerepükbe. Úgy kezdik, mint rendes, jópofa, emberszerető pártelnökök, miniszterek és miniszterelnökök, és ámokfu- tóként végzik. És sokkal nagyobb károkat tudnak okozni, mint Ambrus Attila! A Whiskys önnön szerepének vált áldozatává, amely szerephez hozzátartozott, hogy elkapják. Ha igazán hű akart volna maradni önmagához, akkor nem felemelt karral, alsógatyában jön ki a szobából, ahol a több, mint negyvenmillió társaságában paprikás krumpliját fogyasztotta, hanem fejbe lövi magát. A klasszikus bankrabló szerepe ugyanis ez: fejbe lövi magát, egy vastag szivarral a szájában. (Következik: Napszemüvegben napozott) » L <