Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-11 / 109. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2000. MÁJUS 11., CSÜTÖRTÖK- 11. OLDAL Jelvényakció a sérült gyerekekért Anya- és gyermekvédelem A nagybetűs élet a helytörténész szemével Saját élményeit és a falusi élet képeit szedte rímbe A Magyar Vöröskereszt országos gyűjtése közterületen Lapunkban a napokban megjelent, utcai adomány- gyűjtéssel foglalkozó cikkünkhöz kapcsolódott Priskin János, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének elnöke, bizonyítván, hogy létezik törvényes, ellenőrizhető módja e közterületen végzett tevékenységnek. Békés megye A vöröskeresztes adománygyűjtők ilyen felismerhető egyenruhát viselnek D^OTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET- A Magyar Vöröskereszt évente egyszer, a Vöröskereszt Világnapján országos perse- lyes gyűjtési akciót tart - mondja az elnök. - Az ötlet Angliából érkezett hozzánk, ahol nagyon sikeres az utcai gyűjtés. Május 5-én rendeztük meg a jelvényakciót Békés megye 11 településén, s összesen 248 340 forint gyűlt össze. A legtöbbet Szeghalomban számoltuk, itt 78 965 forint került a perselybe. Sarkadot említeném még meg, hiszen kis település, mégis 38 136 forintot adtak össze az emberek. A gyűjtést a megyei ifjúsági tanács tagjai végezték szervezetünk nevében, emblémánkkal ellátott pólóban, s mindannyian megbízólevéllel zsebükben, kettesével fogadták az adományokat közterületen. A megbízóiratot a területi szervezetek titkárai adták ki. Ezt megelőzően a települési önkormányzatok hivatalaihoz fordultunk, ahol bejelentettük a tevékenységet, melyre a jegyzőktől határozatot kaptunk. Ebben egészen pontosan szerepel, hogy mikor, mely területen, milyen időtartamban, s milyen célra gyűjtünk adományokat. A perselyeket 3 tagú bizottság zárta le, s egy másik nyitotta fel. Ekkor elszámolási jegyzőkönyv készült, s az ösz- szeget a központilag meghirdetett akciónak megfelelően a halmozottan sérült, hátrányos helyzetű gyermekek táborozására fordítjuk. A tábort július 3-8-ig Békés-Dánfokon rendezzük meg számukra. Az adományozóknak egy-egy e célra készített kis jelvényt adtunk, melyet az angol vöröskereszttől kaptunk. Tavaly tartottuk meg először ezt a jelvényakciót, s az idén jobban sikerült, több pénz gyűlt össze. Az akció teljesen korrekt, ellenőrizhető és követhető. Természetesen érthető az emberek bizalmatlansága, mi is tudunk olyan visszaélésekről, amikor nevünkben gyűjtöttek lakásokba kopogtatva. A vöröskereszt csak közterületen gyűjt, illetve csekken befizetett pénzeket fogad. Rendkívül fontos számunkra az emberek bizalma, hiszen erre épül tevékenységünk.___B. PÁRKÁNYI ADRIENN A 34. Magyar Nyelv Hete nyitórendezvényeként rendezte meg a TIT Körös Vidéke Egyesülete Pelle Ferenc helytörténész könyvbemutatója alkalmából író-olvasó találkozóját Ilyen az élet című verseskötete megjelenése alkalmából. A kevermesi illetőségű Pelle Ferenc négy évtizede tagja a TIT- nek. Hosszú éveken volt a fizika szakosztály elnöke. Könyvbemutatójára nemcsak a békéscsabaiak, de a kevermesiek is eljöttek. Nem csoda, hiszen Pelle Ferenc kevermesi fizika szakos tanáremberként, könyvtárosként már az ötvenes évek végétől foglalkozott a község múltjával. Első munkája 1965- ben látott napvilágot, Kevermes akkor másfél évszázados törté— Békéscsabán évek óta nem tartottak ilyen jelentős erőket felvonultató rockfesztivált, a koncertlátogatók igazi csemegére számíthatnak - nyilatkozta Varga Balázs, a szervező Szinkron Közhasznú Egyesület egyik alapítója. Az estet a Carwashtagnacht zenekar akuszükus formációjaként működő Cawatana nyitja meg, majd a püspökladányi Dying Wish lép színpadra, akik gothic métáit játszanak. Következő a debreceni Replika és a második CD-jével (az album címe: Of Man's First Disobedience) országos turnéra induló békéscsabai EvenSong együttes. Szintén lemezbemutató koncertet tart a megyeszékhelyen megalakult Voyage (az^album címe: Busstopfaceman). Őket követi netét írta meg benne. Majd sorra kerültek ki a keze alól a hely- történettel foglalkozó írások. 1979-ben a kevermesi tűzoltóság, a nyolcvanas években a plébánia és az iskola történetét örökítette meg. Mindezekhez az anyagokhoz mintegy hetven mázsa iratot kellett átnéznie. Hetvenéves korában jelentkezett először versekkel. A harminc példányban megjelent Vallomások barátai unszolására öltöttek füzetformát. a fesztivál sztárbandája, a békéscsabai Csányi testvéreket is soraiban tudó Black-Out, majd az újkígyósi Baby Bone és egy feltörekvő helyi banda, az MZ/X zárja hajnalban a fellépő bandák sorát. Játék Aki helyesen válaszol az alábbi kérdésre és a megoldást „Rockfest” jeligével nyílt levelezőlapon beküldi május 16-áig a Békés Megyei Hírlap szerkesztőségébe, belépőt nyerhet a fesztiválra. Összesen 10 db jegyet sorsolunk ki a megfejtők között. Melyik városban rendezik meg a Rockfest Békéscsabát? a) Békéscsabán b) Londonban c) Szombathelyen Ifi! A beszélgetést vezető Sarusi Mihály József Attila-díjas író, újságíró népköltőnek, népi mesemondónak nevezte a rímekbe szedett élet íróját. Pelle Ferenc saját élményeit és a falusi élet képe- J it gereblyézte össze rímekbe ösz- szecsendülő sorokba. Ő maga azt mondja verseiről, nem költészet az, ami kifut a keze alól, csak leírja a dolgokat. Ám nála a rigmusba formálás vágya - és erről tanúskodnak versei - adottságban nyilvánul meg. A hangulatos este igazán méltó nyitánya volt a rendezvénysorozatnak, melynek végén a szerző dedikálta köteteit. ______________________________(PÁNICBI Virág-képek Május 15-én, hétfőn 17 órakor nyílik Budapesten az OTP Bank Galériában Virág Éva békéscsabai festőművész kiállítása. A tárlatot dr. Cs. Tóth János, a Móra Könyvkiadó Rt. vezérigazgatója nyitja meg. A festőművésznő közel két évtizede vesz részt képzőművészeti kiállításókon. Több mint ötven egyéni tárlaton ismerhették meg műveit. Csoportos kiállításon New Yorkban, Tel- Avivban, Genfben és Nagyváradon is megismerhették alkotásait. Meleg színeivel emberek, tájak, házak, csendéletek, utcarészek, romantikák jelennek meg képein. A kiállítást május 27-éig tekinthetik meg 10 és 18 óra között vasárnap és ünnepnap is. A galéria Budapesten, a Szabadság tér 7-9. szám alatt található. B. V. Rockfest Békéscsaba Nagyszabású rockfesztivált tartanak május 20-án, szombaton este héttől a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola tornatermében. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Békés Megyei Intézete tegnap rendezte meg megyei anya-, gyermek-egészségügyi munkaértekezletét és tudományos ülését az ifjúsági házban a megyeszékhelyen. Békéscsaba — Az 1998-as anya-, csecsemőegészségügyi mutatók szépre sikeredtek, s az országos átlaghoz képest tavaly is jól alakultak adataink - mondta megnyitóbeszédében dr. Kiss Viktória megyei tisztifőorvosnő. A csecsemőhalálozás 1999-ben 9,7 ezrelék lett Békés megyében, s a születések száma sajnos országos szinten egyre csökken. Dr. Kincses László megyei szülész-nőgyógyász szakfelügyelő főorvos a szülészeti intézményekről szóló előadásában elmondta, a jelenleg megyénkben 232 szülészeti és nőgyógyászati ellátás részére rendelkezésre álló ágyszám tíz százalékos csökkentése ésszerűnek látszik. Míg 1940-ben és 1955-ben kétszázezer feletti volt a születések száma Magyarországon, az utolsó öt évben ez a legmagasabb adatok felét sem érte el. A tavalyi országos 93 ezer körüli születésből megyénkben 3162 kórházi vagy szülőotthoni születést számoltak. Spontán vetélés 455, terhesség-megszakítás 2199 történt 1999-ben. Hazánkban száz születésre 65-70 megszakítás jut, ami rendkívül magas, hiszen ha a nyugat-európai adatokat vizsgáljuk, az ottani mutató mindössze tíz körüli. A tudományos ülés előadói a megyei csecsemőhalálozással, a védőnők egészséget támogató tevékenységével, a fogamzásgátlás új lehetőségeivel, a korai kötődéssel, az orvos és védőnő szerepével a vashiányos állapot kialakulásában, valamint a tehéntej-allergiával foglalkoztak a szakemberek. B. P. A. Kitüntetések önzetlen segítőknek A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének javaslata alapján az országos vezetőség kitüntetéseit adták át tegnap Békéscsabán, a Garzon Szállóban. Priskin János titkár és dr. Jakubecz Sándor elnök kiemelkedő vöröskeresztes munkájáért arany fokozatú elismerést adományozott a íüzesgyarmati Boros Magdolnának, a megyeszékhelyi Jenei Imrének, valamint a békési Tóth Attilának. Békéscsaba talmakat kapták meg Békéscsabán. Ezüst fokozatot a békéscsa- Ők kitüntetéseiket a május 6-ai bai Fekete János és Mokrán And- ópusztaszeri ünnepségen már rás, a mezőkovácsházi Telek átvették, s az ehhez járó tárgyju- Sándor Ferencné, valamint a szarvasi Valach Mária vehetett át. Bronz fokozatú kitüntetést Binges Istvánné, Halásziné Süveges Katalin, Hanesz János, Horváth Lászlóné, Laczó Pálné, Mudráné Juhász Gabriella, Szabó Károlyné és Tóth Lászlóné kapott. A Magyar Vöröskereszt Békés megyei vezetősége kilenc oklevéllel járó tárgyjutalmat osztott ki, majd állófogadáson látta ven- dégül a kitüntetetteket. iui Lángok nyaldosták a fákat Erdőtüzet akadályoztak meg a battonyai Mikes Kelemen Középiskola X. A osztályos diákjai a festői szépségű Szalajka-völgy Örömed nevű erdejében. Az Egerbe, illetőleg az Északi-középhegységbe szervezett május 6-7-8-ai osztálykirándulást követően Formanek István igazgató hét gimnazistát dicséretben részesített. Battonya A történetekről a Mikes udvarán beszélgettünk a fiatalokkal.- Egerből átrándultunk Szilvásváradra. Amikor a Szalajka- völgyből megérkeztünk a vasútállomásra, kiderült, hogy még 45 percünk van a vonat indulásáig. Mi, heten úgy döntöttünk, hogy fölmegyünk a szemben lévő erdőbe. Útközben füstszagot éreztünk, de csak akkor észleltük a tüzet, amikor a tetőre értünk. A fű és az aljnövényzet égett 10-15 méter hosszan és legalább 5 méter szélességben. A lángok a fenyők tövét nyaldosták, némelyikbe már bele is kaptak - meséli Horváth Tibi.- Mobiltelefonon értesítettük az osztályfőnökünket, Nyerges Zsuzsanna tanárnőt - veti közbe valaki.- Volt nálatok mobil? Elnevetik magukat.- Igen, egy vegyes használatú. A kártya az enyém, a készülék meg a Simon Sanyié. Szerencsére Zsuzsa néninél is volt telefon - folytatja Tibi. - Először azt hitte viccelünk, de amikor még egyszer rácsörögtem, bement a vasútállomásra. Az ott ülő hölgy vonogatta a vállát, úgyhogy végül is Zsuzsa néni hívta a tűzoltókat. Mi elindultunk lefelé. Annyit láttunk, hogy egy 25-30 év körüli férfi rohant a tűzhöz kapával. A tűzoltókat nem vártuk meg, indult a vonatunk. Fölhívtuk a tűzoltóság Heves megyei ügyeletét: ott megerősítették a battonyai diákok által elmondottakat, hozzátéve, hogy áz általuk észlelt tüzet a szilvásvára- di önkéntes tűzoltók oltották el. Németh Károly, az Egererdő Erdészeti Részvénytársaság szilvás- váradi erdészetének a vezetője elmondta, hogy az Örömed-tetőn közbirtokossági (tehát a kárpótlás során magántulajdonba került) erdő található. A gyors tűzjelzésnek és a hatékony közbelépésnek köszönhetően nem keletkezett számottevő kár - közölte érdeklődésünkre, ménesi oyörgy A battonyai tűzjelző középiskolások (mindkét sorban balról jobbra): Csicsely Katalin, Szöllősi Diána, Gajdán Gabriella, Horváth Tibor, Si- mon Sándor, Csóti Gyapjas Ferenc és Pápai István dtotó: a szerző felvétele Jehova Tanúi körzetkongresszus Megyénkből az előzetes jelentkezési adatok szerint mintegy 700-an vesznek részt május 13—14-én Hódmezővásárhelyen a Jehova Tanúi körzetkongresszuson. Hódmezővásárhely Schubert József, a Jehova Tanúi békéscsabai információs munkatársa tájékoztatóján elmondta, hogy a megyéből a legtöbben várhatóan Békéscsabáról (300- an), Gyuláról (200-an) és Békésről (80-an) utaznak a rendezvényre. Schubert József kiemelte: sokszor tesszük fel manapság a kérdést: Miből nyerhetem a legtöbb hasznot? A kongresszuson arra is választ keresnek, származik-e haszon már most abból, ha Isten útjain járunk, illetve hogyan nyerhetjük a legtöbbet Isten útjaiból. Á program helyszíne a hódmezővásárhelyi, Ormos utcai sportcsarnok, és a szombati nap egyik fő eseménye a 11.30 órakor kezdődő előadás, mely keresztel- kedéssel zárul. Vasárnap 13.30 órakor kerül sor a kulcselőadásra „Mily hasznosak Isten útjai!” címmel. io