Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-08-09 / 83. szám

2000. ÁPRILIS 8-9., SZOMBAT-VASÁRNAP - 3. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Őszikék panzió az idősekért Módszertani szociális otthon épül Nagyszénáson Címzett támogatásból és a Békés Megyei Képviselő-testület finanszí­rozásában épül Nagyszénáson a módszertani szociális otthon. A fa­lak már állnak, de a hivatalos alap­kőletételt pénteken tartották meg. A közel 400 millió forintos beruházás (ebben bővítés, átalakítás, felújítás is szerepel, ami 165 helyiséget érint) kere­tében 10 szobával és 20 férőhellyel gya­rapodik az idősek szociális otthona. Domokos László, a megyegyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy ez a létesít­mény az ott élőknek visszaadhat majd valamit abból a sok fáradozásból, amit ők tettek a felnövekvő nemzedékért. A beruházás nyomán javulnak az ellátás feltételei, az idősek életminősége sok­kal jobb lesz. Az ünnepségen Lakner Zoltán, a Szo­ciális és Családügyi Minisztérium he­lyettes államtitkára félretette hivatalos beszédét és eddigi élményeit osztotta meg a hallgatósággal, mielőtt a település és az intézmény vezetőivel és dr. Varga István országgyűlési képviselővel közö­sen földbe helyezte volna azt az urnát, amiben az intézmény dokumentumait, a napi sajtót, a hivatalos pénzérméket zárták az utókor számára. (CSETE) Az Őszikék Nyugdíjas Panzió átadása 2001 őszén várható. Az intézmény módszertani feladatokat is be­tÖlt majd______________ D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Agrárkamarai összeférhetetlenségek Egyszerre élnek a régi és az új jogszabályok A tavaly decemberben elfogadott kamarai törvénymódosítá­sok nem egy feladatot rónak a gazdasági kamarákra októ­ber 31-éig, az önkéntes tagság beköszöntéig. Az új gazdasá­gi kamarákról szóló törvény rendelkezik az összeférhetet­lenségről is, ugyanakkor erre vonatkozóan még a régi ka­marai törvény szabályai is élnek. TALÁLKOZÓ, (c) Immáron a hatodik nemzetiségi gyermek- és ifjúsági találkozót rendezi meg szombaton 10 órától a bé­késcsabai ifjúsági házban a Vas­utas Művelődési Ház és a Ma­gyar Úttörők Szövetsége. A ren­dezvényt Hevesi József, a me­gyei képviselő-testület nemzeti­ségi szakfőtanácsosa nyitja meg. VERS-VERSENY, (u) Sokéves hagyomány, hogy a békéscsabai városi versmondó verseny a Jó­zsef Attila-lakótelepi iskolában zajlik. Ezúttal szombaton dél­előtt 9 órakor kezdődik a Pász­tor utca 17. szám alatti lakótelepi iskolában. Banner Zoltán művé­szettörténész nyitja meg. TÁRLAT, (r) Kondoros múltjá­nak fényképeiből és egyéb do­kumentumaiból nyílik kiállítás szombaton 10 órakor a kondorosi Dérczy Ferenc Könyvtárban. A szülőfalu ezzel a tárlattal tiszteleg dr. Gulyás Mihály kondorosi származású helytörténész emléke előtt, s folytatja az általa megkezdett utat, a kondorosi emlékek feltá­rását. A kiállítást április 19-ig te­kinthetik meg. AMATŐR RÁDIÓSOK, (cs) A csorvási művelődési házban minden év áprilisában megren­dezik az amatőr rádiósok baráti találkozóját. Immáron hatodik alkalommal invitálják a hason­ló érdeklődésű és gyűjtő szen­vedéllyel megáldott embereket szombaton a délelőtti program­ra. (A találkozó színhelyén régi típusú híradástechnikai eszkö­zök kiállítását is megszerve­zik.) UNIÓS SAROK. (1) A Békés Megyei Könyvtár európai infor­mációs pontja, valamint a mezőkovácsházi művelődési központ és könyvtár közös együttműködésével úgyneve­zett „EU-s tájékoztatósarkot” alakítottak ki, és adnak át az ol­vasóközönségnek szombaton 9 órakor a kovácsházi könyvtár­ban. „EGY HÁBORÚ BEFEJEZÉ­SÉNEK LEGGYORSABB MÓDJA, HA ELVESZÍT­JÜK.” (George Orwell) Békés megye A Békés Megyei Agrárkamara ügyvezetése a kamara elnökségi tagjaitól nyilatkozatot kért, hogy az új összeférhetetlenségi rendel­kezések érintik-e őket. Ez úgy tű­nik, valaki (k)nek nagyon nem tetszett. Az új kamarai törvény szerint az, aki érdekképviseleti szervezet tagja, nem vállalhat kamarai tiszt­séget. A régi kamarai szabályozás ezt a kitételt nem tartalmazza. A megyei agrárkamara rendet pró­bált vágni a jogszabályok dzsun­gelében. Az ügyvezetés levélben fordult az elnökségi tagokhoz, hogy nyilatkozzanak: az új jog­szabályok szerint fennáll-e össze­férhetetlenségük. Ez valakit vagy valakiket sérthetett. Legalábbis erre lehet következtetni abból a névtelen levélből, melyet szer­kesztőségünk kapott. A ténysze­rűnek egyáltalán nem nevezhető levél valóságtartalma - mint ki­derült - pusztán annyi: a megyei agrárkamara április 11-én elnök­ségi ülést tart. Az elnökségi tagoktól az ösz- szeférhetetlenség ügyében kért nyilatkozattal egy időben az ag­rárkamara a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium­tól, mint törvényességi felügye­lettől, állásfoglalást kért arról: az összeférhetetlenség esetében a régi vagy az új törvény a mérv­adó? A minisztérium állásfogla­lása szerint az új törvény össze­férhetetlenségre vonatkozó ren­delkezései a már „tisztséget vi­selő személyekkel szemben nem alkalmazhatóak”. Időközi vá­lasztások esetében, illetve októ­ber 31-e után azonban már az ös­szeférhetetlenségre vonatkozó új szabályozás a mérvadó a kama­ráknál. K. A. Demonstráció helyett tárgyalást! Tarthatatlanul alacsony bérek Az egészségügy rendelkezzen tartalékkal! A Magyarországi Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének választmánya és a Békés Megyei Gazdakörök Szö­vetségének küldöttgyűlése ülése­zett tegnap Gyomaendrődön. Ál­lásfoglalásában mindkét fórum elvetette az agrárdemonstrációt, s a tárgyalásos megoldást szor­galmazza. A tegnapi történésekről dr. Kul­csár László, a Magyarországi Gaz­dakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének alelnö- ke, a Békés Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke tájékoztat­ta lapunkat. Mint mondta, a testü­letek az agráriumban kialakult helyzetet súlyosnak, ugyanakkor kezelhetőnek látják. Á súlyos helyzet több évtizedes okokra ve­zethető vissza. Ezek közt említen­dő a szélesre nyílott agrárolló mi­atti agrár-alulértékeltség, valamint a katasztrofális következmények­kel járó privatizációs program, csakúgy, mint a korábbi kormány­zatok elégtelen támogatáspolitiká­ja és a külföldi piacvesztések. A fórumok úgy látják, a kormányzat a hatalomra kerülése óta intézke­dések sorát tette meg és teszi ma is. A jelenlegi támogatási csomag­ja az elmúlt kormányzati ciklus­hoz képest a családi gazdaságok és a kistermelők számára jelentő­sen nagyobb támogatási kedvez­ményeket biztosít. Mindemellett a fórumok a jelen helyzettel nincse­nek megelégedve. Szükségesnek tartják a kormányzat még hatéko­nyabb beavatkozását. Bíznak a tárgyalásos megoldásban, és a jö­vőben sem kívánnak csatlakozni a demonstrációt hirdető szervezet­hez. Az elnök arról is tájékozta­tott, a fórumok egyetértenek a szövetkezeti törvény módosításá­val. ____________ CS. R. Békéscsaba Pénteken a megyeszékhelyen járt dr. Kökény Mihály, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizott­ságának elnöke. A békéscsabai Réthy Pál Kórházban tett látoga­tása után tartott tájékoztatót az MSZP egészségpolitikájáról a párt városi irodájában. Az elnök elmondta, tarthatat­lan az egészségügyben dolgozók alacsony bére, ahonnan egyre több szakember vándorol el. A párt nemrégiben javaslatot tett egy hosszú távú egészségügyi program kialakítására, melyet hat főbb pontban foglaltak össze. Az MSZP szerint a reformfolya­matokban nem sikkadhat el a be­teg, akinek tisztában kell lennie a gyógyítás, az egészségügyi fel­szereltség hiányosságainak eset­leges veszélyeivel és saját jogai­val. Tárgyalni kell a támogatás mértékeiről, az állami szerepvál­lalásról. A párt nem támogatja az egészségügynek az újraállamosí­tás irányába való haladását, és az erős indulatokból született, át­gondolatlan privatizációs kezde­ményezéseket. Elengedhetetlen­nek látják, hogy az egészségügy rendelkezzen tartalék pénzzel, többek között a jövedelmek eme­lésére, az innovatív programok fordítására. A nyugdíjasok egész­ségügyi terhei elviselhetetlenek, a gyógyszerárak magasak, s javí­tani kellene az ápolási otthonok helyzetén is. Az egészségügy fej­lesztésének meg kell felelnie az integrációs feltételeknek. _________________________(U| VÉLEMÉNY SZŐKE MARGIT Boldogulásra várva Horn Gyula volt miniszterelnök gyulai fórumán annyian voltak - ahogyan mondani szokták —, hogy egy tűt sem lehetett leejtem. Persze, ha nem olyan méretes az a terem, nem nagy kunszt, ha pe­dig hatalmas lett volna a helyiség, nem biztos, hogy megtelik. Te­hát fogalmazzunk így: a székházban elég sokan voltak. Zömmel középkorú vagy idős szempárak szegeződtek a szónokra, olyano­ké, aldk korábban valamivel jobb időket láthattak. - Ilyen nyomo­rúság az ötvenes években sem volt. Este nem ajánlatos kimenni az utcára, hiába van orvos, a gyógy­szert nincs miből kiváltam... Hú­szadikán már üres a zseb, mégis dolgozunk. Eddig legalább meg­mondták, miért a nincs, most ezt se mondja senki. Nyugaton restel­lik, ha nem tudnak munkát adni... Nem bírunk megélni! — lehetett hallani innen és onnan. Akik mondták, azokon látszott, ragaszkodnak a becsületes munkához. A kor kibabrált velük. Általában a világ is szétszakadt szegényekre és gazdagokra, de a magyarok nem adják meg magukat. Ruhájuk tisz­ta, és még emlékeznek. Valahogy hiszi az ország, az emlegetett bol­dogulás nem lehet messze. - Áz a rendszer váltásra szorult, mert antidemokratikus, teljesítményellenes volt, de nem szabad kiönteni a fürdővízzel a gyereket. Az a rendszer a kisembert, a szegény em­bert mégis csak helyzetbe hozta. A pápa is elismerte, sokat tettek a szegényekért és a pápa nem „kommunista”... - mondta a volt mi­niszterelnök. Igazságát nem is forszírozta tovább senki. Az ország eddigi miniszterelnökeit nagyformátumú emberek­nek mondják, akiket valahogyan rossz végrehajtók vesznek körül. Ha többet forognának a „hatalmasok” a „nép” között, mint a le­gendás Mátyás, vagy akár mint a regénybeli Fülig Jimmy, talán ha­marább születne társadalmi béke. Mr. Fülig nem átallott a kocsmá­ban fizetni egy kört, mondván, szervusz, nép, és a nép boldogan mondta, szervusz, király! ________________________________■ Vendégkommentár ROZSNYAI SÁNDOR ...szívén viseli az agrárium helyzetét. Ugye, nevetséges? Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi törvény szektor- semlegességet hirdetett meg, igaz, ez a rendelet még a kisgazdákat is az előző évinél nehezebb helyzetbe hozza. Az agrárium legnagyobb embere, Torgyán úr véleménye szerint az ő irányítása alatt a mezőgazdaság dinamikusan fejlődött és fejlődik, az agrárbéke-megállapodást tárcája betartotta, és biztos abban, hogy az agrárium többsége (példákat nem sorolnak fel, hogy kik alkotják azt a többséget) elismeréssel illeti a több évtizedes mulasztásokat fo­kozatosan felszámoló agrártárca ve­zetésének munkáját. Érdekes! Nem érti az agrárium első embere, hogy a gazdák miért tüntetnének, igaz, nem is a gazdák vonulnak a közel­jövőben az utcára, hanem az MSZP- hez közel álló agrárlobbi, hiszen ez egy politikai indíttatású demonstrá­ció, melyet a bolsevista termelőszö­vetkezeti elnökök és a szocialisták hirdettek meg. Az általam vezetett gazdasági társaság 1995-től 1998-ig valóban dinamikusan fejlődött, folyamatosan növekvő mérleg szerinti ered­ménnyel, a saját tőke folyamatos növekedésével. Ebben a négy év­ben beruházásra tudtunk fordítani közel 290 millió forintot, felújí­tást végeztünk hizlaldáinkban, tehenészeti telepeinken és likviditá­si gondjaink sem voltak. Hűen támasztja alá a részvénytársaság ál­tal évente igénybe vehető támogatások összege azt, hogy a minisz­ter úr mennyire szívén viseli az agrárium helyzetét. 1998-ban a tár­saság 120 millió forintos támogatási összeget könyvelhetett, ez az utóbbi két év alatt zsugorodott, 1999-ben 100 millió forint volt, 2000-ben előzetes számításaink szerint az 1998. évi támogatás fe­lét sem éri el, 58 millió forint körül fog alakulni. A társaságoktól már szinte minden támogatást elvonó, a szövetke­zeteket ellehetetlenítő, a kisgazdákat a csőd szélére juttató agrárpo­litika valóban okot ad arra, hogy a minisztérium valóságos sikerpro­pagandát folytasson a mezőgazdaság 2000. évi támogatása kapcsán! (A szerző az AGRO-M Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója.') Húsvéti utazás az árverésen! Az orosházi Nagy Utazási Iroda a Hírlap orosházi városi szerkesz­tőségével közösen szervez szom­baton délelőtt utazási vásárt. A Kossuth utcai iroda elől 10 óra­kor, 11 órakor idegenvezetővel városnéző emeletes busz (a Kioki Trans Kft. autóbusza) indul, 12 órakor pedig mezőhegyesi túrán vehetnek részt az érdeklődők. (Az autóbuszra felszállók az uta­zás díjával a rákgyógyító műszer, a hipertermiás ágy megvásárlását segítik.) Szombaton 14 órakor az uta­zási irodában partnercégek fel­ajánlásait - nyári, külföldi uta­kat - árverezik el a szervezők a jótékonysági program részeként. A Jorgos, a Tihanyi Travel, az Utas Tours, a Neptun Tours mel­lett a Neckermann Utazási Iroda egy húsvéti, repülős, spanyolor­szági utat kínált fel az orosházi­aknak és mindazoknak, akik el­jönnek a jótékony célú utazási vásárra. ______________________________1C«) Ízelítő az április 9-ei szám tartalmából: Jó-e példának egy képviselő? * Jövőre (talán) betartanak a kényszervállalkozóknak * Kinek jó ez? — drágul az építőanyag * Karády Katalin: Film készül róla + Nyugatra kerülése + Miért nem jött haza? + Mit mond a grafológus? * Elvált férjjel nehéz * Fo­ci: Debrecen—FTC (PNB) + Csank a Videotonnál + Csak nekünk: Komora a rendőr­ségi ügyéről * Kedvünkre cirkuszolnak (avagy legyen a vendégünk) Jön, illetve már itt is van a VASÁRNA­PI SZUPEREXPRESSZ. A ma 18 és 19 óra között, a 66/527-238-as telefo­non feladott apróhirdetését már holnap olvashatja a Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggelben! Ára: so­ronként, áfával együtt mindössze 125 forint!

Next

/
Thumbnails
Contents