Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-10 / 84. szám

4. OLDAL - 2000. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ KÖR KÉP Középiskolai felvételik Hamarosan eredményhirdetés Budapest Tíz napon belül kell meg­kapnia a középfokú oktatá­si intézménybe jelentkező mintegy 120 ezer diáknak a felvételin elért eredmé­nyéről szóló értesítést. Többségüknél már most el­dőlt, hová veszik fel őket, néhány napon belül pedig gyakorlatilag mindenkinek meglesz a helye - nyilat­kozta lapunknak Környei László, az Oktatási Minisz­térium helyettes államtit­kára. Sok bírálat érte idén tavasszal a hat- és nyolcosztályos gimnáziu­mok felvételi rendszerét, ezzel szemben a többi középfokú in­tézménybe való jelentkezések ta­pasztalatai eddig kifejezetten biz­tatóak - jelentette ki Környei László. Az idén először alkalma­zott eljárás lényege, hogy a tanu­lóknak jelentkezéskor nemcsak azt a három lapot kellett beadni­uk, amelyen a megcélzott közép­iskolák neveit tüntették fel, ha­nem ki kellet tölteniük egy ne­gyedik nyomtatványt is. Ezen azt jelölték meg, hogy a három kö­zépiskola közül melyikbe szeret­nének elsősorban bejutni, ám ezt a sorrendet a felvételiztető isko­lák nem ismerhették meg. Koráb­bi tapasztalatok alapján ugyanis félő volt, hogy hátrányos megkü­lönböztetésben részesítenék azt a jelentkezőt, aki nem az ő intéz­ményüket jelölte meg első he­lyen.- Az eddigi visszajelzések alapján elmondható, hogy jól működik az új rendszer, amiben nagy szerepük volt az iskola- igazgatóknak és a települési ön- kormányzatoknak is, mert nél­külük például az internetes adat­küldés nem működhetett volna - tette hozzá az oktatási szakem­ber. A tanulók április 20-ig meg­kapják az értesítést arról, hová vették fel őket, de aki ezzel elé­gedetlen, az természetesen fel­lebbezhet. Sokan lesznek olya­nok, akik nem fogadják el, hogy nem az általuk első helyen ki­emelt intézménybe kerültek be, ám a csalódottak száma várha­tóan jóval kevesebb lesz, mint az előző években. Ennek oka, hogy az új rendszernek köszön­hetően elenyésző számban for­dulhat elő az, hogy valakit seho­va sem vesznek fel. Régebben ugyanis nagyon sokszor meg­történt, hogy egy diák több helyre is bekerült, míg mások egyik iskolába sem. __________________________________________(W1LKI Aki a verset szereti... Szavalóverseny költészet napja táján A szombaton rendezett me­gyeszékhelyi szavalóverse­nyen számos általános isko­lás diák vett részt. Felké­szültek, szépen beszélők és csinosak voltak ezek a gye­rekek. Hiszem, aki a verset szereti, gazdaglelkű ember lesz. Békéscsaba Hagyománya a városnak és a Jó­zsef Attila Általános Iskolának, hogy a városi általános iskolai versmondó verseny döntőjét ez idő tájt s a lakótelepi iskolában rendezik meg. Banner Zoltán művészettörténész kedves sza­vakkal köszöntötte a diákságot, majd négy korcsoportban kezdő­dött a bemutatkozás. A városi ok­tatási iroda rendezvényén a zsű­riben pedagógusok, könyvtáros­ok, egyéb szakemberek vettek részt. Az első-második osztályosok sorában két 1. helyezettet kö­szöntöttek: Orlai Lillát (2. sz. ált. isk.) és Képes Ilonát (Madách utcai isk.), második Dégi Fanni (belvárosi isk.), harmadik Nagy Viktor (József Attila isk.). Kü­löndíjasok: Frankó Nikoletta (Szabó Pál téri Ált. Isk.), Vozár Beatrix (11. sz. ált isk.). A máso­dik korcsoport helyezettjei: I. Pátkai Lilla (2. sz isk.), másodikok: Pikó Dániel (Szabó Pál téri isk.), Babócsai Réka (Ác- him L. András isk.), harmadik Tóth Bíborka (Szt. László utcai isk.), különdíjas: Gyenge And­rea (3. sz. isk.). Az ötödik, hato­dik osztályosok helyezési sor­rendje: I. Szabó Viktória (József Attila isk.), II. Nagy Petra (belvá­rosi isk.), III. Mihálka György (11. sz. isk.), különdíjas Bogdán Klaudia (1. sz. isk.). A legidősebbekre díjeső hul­lott, megérdemelten. Négy első helyezettet ünnepeltek. A váro­si díjat Kondács Fanni (10. sz. isk.) kapta. Lapunk díjazta Sajben Kittit (belvárosi isk.) és Gál Krisztinát (Szabó Pál téri isk.). A Banner Zoltán által fel­ajánlott első díjat Nagy Szilvia (József Attila isk.) vehette át. Második Laczó Erika (Áchim L. András isk.) Harmadik: Szeblák Máté (katolikus ált isk.) és Babinszki Katalin (evangélikus gimnázium). Jó­zsef Attila-vers szép tolmácso­lásáért különdíjas lett Tóth Zsuzsanna (Szt. László utcai isk.). Az érdem nemcsak a gye­rekeké, dicséri a felkészítő pe­dagógusokat is. B. ZS. MÁV-reform: javuló szolgáltatás Hároméves munkabékére van szükség Mi magunk sem vagyunk elégedettek a szolgáltatások szín­vonalával - ismerte el lapunknak Kukely Márton vezérigaz­gató. A vasút az utóbbi években - többek között a sztrájkok miatt - nem csak piacából, de presztízséből is veszített. A MÁV Rt. vezetése, valamint annak tulajdonosa, a magyar állam új stratégiával kívánja megfordítani ezt a folyamatot. Budapest- Sokat hallhatunk mostanában egy jobban gazdálkodó, színvona­lasabb szolgáltatást kínáló vasút- képről Mikor lesz érezhető vala­mennyiünk számára a változás?- A vasút reformja még a ná­lunk fejlettebb országokban is tízéves feladat, de Magyarorszá­gon 2001 közepén már látható je­lei lesznek a változásoknak. Elő­ször az elővárosi vasúthálózat fej­lődése lesz szembetűnő, és az InterCity-szolgáltatásban hasz­nált kocsiparkot is bővítjük. Elektronikus jegyeladási, hely- foglalási és tájékoztatási rendszer segíti az utazóközönséget. A te­herkocsipark modernizálásával pedig fuvaroztatóink igényeinek kívánunk megfelelni.- Mindez mennyibe kerül majd és honnan kívánják előteremteni a szükséges milliárdokat?- Összesen ezermilliárd forin­tot kellene mintegy tíz év alatt a vasútra fordítani. Ennek az ösz- szegnek 40-50%-át a költségvetés fedezi, a fennmaradó részre más forrásokat kell találni. Számítunk uniós támogatásra, segélyre és pénzintézeti hitelekre is.- A reformmal együtt járó mo­dernizáció vajon kényszerű lépés­ként nem hozza-e magá­val dolgozók elbocsátá­sát?- Az 56 ezer vasutas sok azokhoz a felada­tokhoz, amelyeket a pi­ac elvár tőlünk. Ugyan­akkor lehetséges, hogy a természetes fogyással elkerülhető a tömeges elbocsátás.- A MÁV tervei között szerepel a kisforgalmú, ráfizetéses vona­lak megszüntetése. Előfordulhat, hogy a kistelepüléseken élőket ez­által elzárják a külvilágtól?- Kormányhatározat szól arról, hogy a gazdaságtalan vonalak sor­sáról a helyi önkormányzatok be­vonásával ésszerű döntés szüles­sen. Elvileg a megszüntetés is elő­fordulhat, de a privatizációtól sem zárkózunk el. Ahol egyetlen köz­lekedési eszköz a vasút, ott sem­miképpen sem lesz vonalbezárás.- A MÁV az idén is jelentős veszteséggel számol terveiben. A vasúttársaság meddig görgeti ma­ga előtt adósságterheit?- Hiteleinket beruházásra fordí­tottuk. Miután uniós elvárás a vas- útvállalatok tehermentesítése, re­méljük, hogy a tulajdonos magyar állam szanálja veszteségünket. De legalább ilyen jelentősnek tartom, hogy szolgáltatásai ellenértékéhez hozzájuthasson a vasút.- Ez akár áremelést is jelent­het?- Igen. Ugyanakkor tudjuk, hogy például a személyszállítás tényle­ges költségeit az utazó- közönség nem képes megfizetni, hiszen ah­hoz körülbelül ötszörös árat kellene kérnünk. Amennyiben megkap­nánk a piaci szolgáltatások ellen­értékét, a vasúttársaság vesztesé­gei csökkennének.- Az év elején tartott sztrájkok után most biztosítottak-e a nyu­godt munka feltételei a MÁV-nál?- Jelenleg nincs erős konfron­táció, de azért nem lehetünk tel­jes mértékben nyugodtak. A sztrájk megközelítőleg kétmilli­árd forintos veszteséget okozott a társaságnak, amelyet az év folya­mán ki kell gazdálkodnunk. Re­méljük azt is, hogy a hároméves munkabéke elég lesz az elveszí­tett bizalom visszaszerzésére. HORVÁTH MAGDOLNA Árvízi vészhelyzet Több mint tízmilliárd forintba kerül a védekezés Nehezen tudom elképzelni, hogy azok a gaz­dák, akiknek a földjét tízmilliárd forintért védik az árvíz ellen, útlezárásokat fognak szervezni a héten - mondta Katona Kálmán vízügyi miniszter, akit szombat éjszaka ár­vízi kormánybiztossá nevezett ki a Német­országból hazatért Orbán Viktor kormányfő. Budapest A kabinet rendkívüli ülésén meghirdette az ár- vízvédelmi vészhelyzetet a Tiszántúlon és a Du- na-Tisza közén fekvő megyékben. A veszélyez­tetett területeken csaknem 7500-an dolgoznak majdnem 2700 kilométer hosszú szakaszon. A szombat éjszaka életbe lépett ren­delet lehetővé teszi közlekedési útvona­lak átmeneti lezárását, települések, vagy településrészek kiürítését és a fo­lyamatos polgári védelmi szolgálat el­rendelését. Kiterjesztette a polgármeste­rek hatáskörét. A veszély elhárításába bevonják a honvédséget, a határőrséget és a rendvédelmi szerveket. A kormány rendkívüli készültséget rendelt el a Tisza, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, a Sajó és a Körösök egyes szakaszai­ra, és a rendelet azt is tartalmazza, hogy a vé­dekezéshez szükséges és igazolható kiadáso­kat fedező pénzt haladéktalanul rendelkezés­re bocsátják. A vízügyi miniszter előzetesen tíz és fél milliárd forintra becsülte a védeke­zés várható költségeit, a Pénzügyminisztéri­um pedig máris jelezte, hogy az összeget a ki­adások csökkentésével próbálja meg előte­remteni. Katona Kálmán úgy látja, hogy több mint 100 kilométeren várható olyan vízmagasság, amely meghaladja a jelenlegi korona magasságát. - Na­gyon hosszú a védendő szakasz, nagyon magas vízszint várható és nagyon rosszul járhatók a gátak, mert az elmúlt hetek esőzései feláztatták azokat - mondta helyszíni szemléje után az ár­vízi kormánybiztos, majd hozzátette: - Soha nem látott összefogásra van szükség ahhoz, hogy a Tisza mentén lakók vagyonának bizton­ságát garantálni tudjuk. A hétvégén is kritikus volt a helyzet az észak-magyarországFfolyókon. Az áradás miatt egyre több az úgynevezett kísérője­lenség: csurgások, szivárgások, buz­gárok alakultak ki. A Tisza minden idők harmadik legmagasabb vízszint­jével tetőzött vasárnap hajnalban Vásárosnaménynál, azóta óránként fél centit apad a folyó. Szolnok térségé­ben csak húsvét után, április 21-24-e között várható a tetőzés 10 méter kö­rüli vízmagassággal, de még Csongrád és az országhatár között is meg fogja közelíteni az eddig mért legnagyobb vízmagasságot. Az árvízvédelmi kormánybiztos munkatársai közölték, hogy legalább háromhetes védekezés­re készülnek. Romlott az országban a belvízhelyzet is, a leg­súlyosabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol több települést homokzsákokkal védenek. BALLAGÓBÁL. Idén először rendeztek országos versenyt a középiskolás ballagóbálok táncosainak a Petőfi Csarnokban. _______ FOTÓI FEB/KÖRMENDI IMRE Romániában úsznak, mi mégússzuk? Köröskisjenő felett átszakadt a töltés, Sikulánál berobbantották A Békés Megyei Védelmi Bizottság április 7-ei esti ülésén Domokos László, a megyei közgyűlés, egy személyben a vé­delmi bizottság elnöke — tekintettel az akkori helyzetre — egyetértett a Kövizig javaslatával, hogy amennyiben a Fe­hér-Körös Gyulánál előre jelzett 750 centis tetőzését befo­lyásoló körülmények nem változnak, a Kisdelta tározó igénybevétele érdekében javaslatot tegyen a miniszternek. A természet ereje átírta a forgatókönyvet. Békés megye A Fehér-Körös romániai szaka­szának jobb oldali töltése pén­tek délután Köröskisjenő (Chisineu-Cris) fölött 100 méte­res hosszon átszakadt, veszé­lyeztetve Szapáriliget (Tipar), Köröskisjenő lakosságának egy részét, s a Nagyvárad-Arad vas­út- és közútvonalat is. A Nagy­váradi Vízügyi Igazgatóság dön­tése értelmében Sikulánál be­robbantották a töltést, mezőgaz­dasági területre engedve a vizet a lakott területek védelme érde­kében. A Körösök vízgyűjtő területén jelentős hóolvadás és csapadék nem volt, így a folyók az elmúlt napon nagyobb vízutánpótlást nem kaptak. A Fehér-Körös szombaton a délutáni órákban 673 centiméterrel, a Fekete-Kö­rös Antnál 948-cal, Remeténél 842-vel, a Kettős-Körös szomba­ton este Békésnél 921 centivel te­tőzött. A Sebes-Körös, a Berety­tyó, a Hármas-Körös, illetve a Hortobágy-Berettyó továbbra is árad. A rendkívüli árvízvédelmi készültség a Kövizig területén 188,7 kilométer hosszúságú véd­vonalszakaszra terjed ki. A tartó­san magas vízállásra és a rendkí­vüli készültségre tekintettel az igazgatóság a Kisdelta szükség- tározónál a helyszínen tartja az ÁBKSZ Kht. robbantó osztagát és az Országos Műszaki Irányító Törzstől egy árvízvédelmi osz­tag helyszínre vezénylését kérte. A töltések folyamatosan átáz­nak, a figyelőszolgálat a védtöltések mentén 22,5 kilomé­ter hosszúságú szakaszon ész­lelt talpszivárgást, közel tíz kilo­méteren fakadóvizet, jelentős beavatkozásokat egyelőre nem kellett tenni.- BOTH ­Dílerek, fogyasztók Justitia előtt (Folytatás az 1. oldalról) V. Györgyöt tavaly március­ban fogta el a rendőrség, s 706,7 milligramm heroinbázist tartalmazó kábítószer is rend­őrkézre került. B. Boglárka IV. rendű vádlott P. Attila másod­rendű vádlott élettársa volt, s szintén kábítószer-értékesítés­sel foglalkozott. Az igazság­ügyi orvos szakértő álláspontja szerint a '99. április 20-án elfo­gott B. Boglárka legfeljebb 142 kábítószerhez nem szokott személy halálos fejadagját érté­kesítette. Az ügyészség I. rendű P. Györgyöt, másod-, harmad-, ha­tod-, illetve huszonhármad ren­dű vádlottakat — P. Attilát, V. Györgyöt, V. Istvánt és D. Zol­tánt - üzletszerűen elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntet- tével vádolja. ___________b. i. AGRÁRDEMONSTRÁCIÓ. A szervezők fel kívánják függeszte­ni a jövő hétre tervezett agrárde­monstrációt az ország egyes tér­ségeiben uralkodó katasztrófa- és veszélyhelyzet elhárításáig — közölte Nagy Tamás, a Mezőgaz­dasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke. A javaslatot hét­fő reggel tárgyalja meg a de­monstrációt előkészítő bizottság. Arra kérik a demonstrációra készülőket, hogy vegyenek részt az árvíz elleni védekezési mun­kálatokban. ZÖLDMOZGALMAK. Több mint 300 hazai környezetvédő szervezet Győrben megrende­zett tanácskozásán a résztvevők megerősítették együttműködési készségüket a tiszai katasztró­fák hatásának felszámolására. Egyúttal felkérték a kormányt, hogy készítsen átfogó tervet a Tiszán és mellékfolyóin meglé­vő valamennyi probléma megol­dására. Felkérik a kabinetet arra is, hogy terjesszen az Ország- gyűlés elé a terv megvalósításá­hoz szükséges forrásokat tartal­mazó költségvetést. MEGEMLÉKEZÉS. Antall Jó­zsefre, a rendszerváltás első sza­badon választott miniszterelnö­kére emlékeztek tisztelői, bará­tai, egykori iskola-, és munka­társai a hét éve elhunyt kor­mányfő egyetlen köztéri szobrá­nál, a Fejér megyei Mány köz­ségben. A néhai kormányfő szü­letésének 68. évfordulója alkal­mából tartott emlékünnepségen Gémesi György, az MDF alelnö- ke kijelentette: A lángot, amit a miniszterelnöktől kaptunk, to­vább kell adni a következő gene­rációnak. Gondozása mindany- nyiunk felelőssége. ALAPSZERZŐDÉS-VITA. Az MSZP elnöke szerint a valóság meghamisítása valamiféle Horn- Iliescu paktumnak nevezni a magyar-román alapszerződést, és azt állítani, hogy megkötését a romániai magyarság ellenezte. Kovács László, aki az előző kor­mány külügyminisztere volt, a Fidesz választmányi elnökének székelyudvarhelyi kijelentésére reagált. Várhegyi Attila a Reform Tömörülés kongresszusán valós szándék és őszinte háttér nélkül aláírt papírnak nevezte a megál­lapodást, amely szerinte a romá­niai magyarság akarata ellenére jött létre. KÓRHÁZÁTSZERVEZÉS. Az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága húsvét után napirendre tűzi a Fejér Megyei Szent György Kórház átszerve­zésének ügyét. A testület szocia­lista elnöke, Kökény Mihály szombaton a kózházba látoga­tott és elmondta, hogy szerinte helyes konfliktuskezeléssel el lehetett volna kerülni a kialakult helyzetet. Úgy vélte, hogy elvet­hető az intézmény vezetése és a Fejér Megyei Önkormányzat felelősségének a kérdése. ■

Next

/
Thumbnails
Contents