Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-04-05 / 54. szám

■ HÉTVÉGI MAGAZIN 2000. március 4-5., szombat-vasárnap Verselő Üdvözlet a győzőnek Ne tapossatok rajta nagyon, Ne tiporjatok rajta nagyon, Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön, Ki, íme, száguldani akar. Baljóslatú, bús nép a magyar, Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok. Tompán zúgnak a kaszárnyáink, Óh, mennyi vérrel emlékezok, Óh, szörnyű, gyászoló kripták, Ravatal előttetek, ravatal. Mi voltunk a földnek bolondja, Elhasznált, szegény magyarok. És most jöjjetek, győztesek: Üdvözlet a győzőnek. Százhuszonöt éve, 1875. március 4- én született gróf Károlyi Mihály, li­berális, majd demokrata politikus, miniszterelnök. Vezető szerepet ját­szott az 1918-as őszirózsás forrada­lomban; október 31-én a király mi­niszterelnöknek nevezte ki, de a kis- antant területfoglalásai miatt 1919. január 11-én lemondott. Még aznap kinevezték köztársasági elnöknek, de az antant újabb területek átadásá­ra felszólító jegyzéke miatt erről a funkciójáról is lemondott és a hatal­mat átengedte a kommunista párt­nak. 1919 júliusában emigrált, 1946 májusában hazatért, s 1947 és 1949 között Magyarország párizsi követe lett, de a Rajk-per miatt lemondott és önkéntes száműzetésbe vonult. A franciaországi Vence-ban hunyt el 1955. március 19-én. Hamvait 1962-ben hazahozták. Ady Endre háborúellenes versé­vel rá emlékezünk. Bajnok Zoltán: „Szeretlek, tehát követelek tőled.. hirdetésfelvételi irodájának telefonszáma:(66) 521-222, telefaxszáma:(66) 527-211. j Negyvenhárom éve áll a katedrán Még mindig élményt jelent egy-egy magasabb szintű matematikai probléma megoldása — vallja Bajnok Zoltán. Az immár 43 éve oktató tanár neve me- gyeszerte ismerésen cseng, és nem csak a matematikatanárok körében. Nyug­díjasként sem hagyott fel hivatásával: jelenleg a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium óraadója, de hétvégenként már a nagyapai örömöknek hódol. — Rózsás diákoktól hallottam, hogy amelyik osztály év elején megtudja, hogy Önhöz osztották be matematiká­ból, örömujjongásban tör ki. Igaz ez? — Én nem tudom mi zajlik az osz­tályokban, de magam is érzem a gye­rekek elismerését. Például amikor én tartottam a matematika fakultációt, a szokásos 10- 15 fő helyett 29-en jelent­keztek az órá­imra, és a gyerekek hal­lani sem akar­tak csoport- bontásról. — Biztosan nem a lágy­szívűségének köszönheti a népszerűség­ét. — Maka­renko mondá­sai közt tartják számon: „Szeretlek, te­hát követelek tőled...”. Kö­vetelek, mert nem elég a szakmai tu­dás, ha nem mászni” párosul követ­kezetességgel és magas követelmény­szinttel. Már a Rózsa Ferenc Gimnázi­umban tanítottam, mikor 1969-ben fél­állásban elvállaltam a megyei matemati­kai szakfelügyeletet. Több, mint 100 „Most már csak azt várom, hogy megnőjön a három unokám, és vihessem őket is hegyet mászni ” d-fotó: such tamás matek szakos továbbképzését koordi­náltam és szaktanácsadás céljából az óráikat is látogattam. A tíz év alatt érté­kes tapasztalatokat szereztem, rengeteg jó módszert láttam — melyeket tovább adtam a kollegáknak is —, a .hosszú ta­nári gyakorlat pedig maga is kitermeli a matematika megértetéséhez vezető leg­hatékonyabb módszereket. Valószínűleg ez az oka, hogy a diák­jaim jól sze­repelnek ma­tematikából az érettségin és a komo­lyabb meg­mérettetést jelentő felvé­teli vizsgákon sem vallanak szégyent. — Mi a véleménye a Nemzeti Alaptanterv­ről? — Nem­igen kapcso­lódtam be a nemzeti alaptanterv szakmai érté­kelésébe, de a kollegáktól nem sok jót hallok róla. Szakfelügyelőként, majd a továbbképzési intézet (a mostani peda­gógiai intézet elődje) vezetőjeként számtalan tantervet kellett vélemé­Bemondónak is jelentkezett a rádiókba Kyri elindult visszafelé? Megszondáztam az ismeréseimet: emlékeznek-e Ambrus Kyrire? Harminc­ötön felül igent mondtak, a fiatalabbak viszont visszakérdeztek: aki nemrég a Dáridóban szerepelt? Kyri 1961-ben — rajongóként — elkísérte a Népsta­dionba a Nebuló zenekart. S mert nem érkezett meg idó're az egyik énekes, a fiúk őt lökték ki a színpadra: adja elő kedvence, Brenda Lee egyik számát. — Kilencvenig, majdnem harminc éven át énekeltem, hakniztam. Akkor is foly­tattam, amikor édesapám agyvérzést ka­pott, pedig frászban voltam, mert egye­dül hagytam otthon. Na, gondoltam: elég volt a dalolásból, és évekig csak őt ápoltam. Közben jócskán eleresztettem magam: meghíztam, kilencvenöt kiló is voltam! Magas vérnyomás, cukor, szív­ritmuszavar, halálfélelem... Édesapám temetése után rám szakadt a magány, el­költöztem a lakásból, ahol együtt él­tünk. Naphoszszat csak ettem, és bele­nyugodtam: örökre vége. Tavaly nyáron aztán azt mondtam a tükörképemnek: Kyri, te nem lehetsz ilyen hülye! Neki- duráltam magam: napi ezer kalóriára álltam rá, önerőmből nyolcvankilenc ki­nyeznem, és őszintén szólva, nekem ez a fajta hivatali munka sosem tetszett igazán. Ezért a vezetői posztomat ott­hagytam a tanítás kedvéért. — Meddig jár be tanítani? — Sajnos, egyre kevesebb pénz jut az oktatásra, a Rózsában is összevonják a csoportokat és öt tanári státust kényte­lenek megszüntetni gazdasági okokból. rohantak a magánórákat kérő szülők és diákok, úgyhogy nem unatkoztam. Többségüket még így is el kellett külde- nem az idő szűkössége miatt, hétvégen­ként pedig rendszeresen Budapestre uta­zom a fiam családjához. O is és a felesé­ge is fizikusok. —Marad ideje valamilyen hobbira? Vagy a szabadidejében is matekozik? Névjegy Született: Gyula, 1934. október 20. Gyermeke: Bajnok Zoltán (1967), fizikus (ELTE) Iskolái: Gyulán, az Erkel gimnáziumban érettségizett, Szegeden a Pedagógi­ai Főiskola matematika—fizika szakán szerzett tanári diplomát (1955), majd munka mellett elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika— ábrázoló geometria szakát (1966) Pályája: Szeghalmon, Gyulán, Békéscsabán tanított általános iskolákban (1955—64), a Rózsa Ferenc Gimnázium tanára (1964—79, illetve 1981— 94), közben a Békés Megyei Pedagógiai Továbbképzési Intézet vezetője (1979—81), félállásban megyei matematikai szakfelügyelő (1969-79) Elismerései: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1973), Kiváló Pedagógus (1978), Békéscsaba Kiváló Pedagógusa (1995). Ilyen körülmények között nem tudom meddig fogad iskola, mint óraadó ta­nárt, de bízom benne, hogy jövőre is itt taníthatok még. A matematika oktatása amellett, hogy a nyugdíjamat kiegészí­ti, szellemileg is frissen tart. —Hogyan élte meg nyugdíjaztatását? — A nyugdíjba vonulásom után, 1995-ben a magyar kultúra napján a vá­rosban elsőként kaptam meg a Békéscsa­ba kiváló pedagógusa címet — a vele já­ró oklevéllel és aranygyűrűvel együtt. A kitüntetés természetesen nem csak ne­kem szól: a Rózsa egész tanári karának munkáját és a családomat is elismeri, akik végig segítettek a pályámon. — Nem hiányzott a tanítás, hiszen csak 1996-ban állt fel újra a katedrá­ra. — Amint nyugdíjba vonultam, meg­—Természetesen egy magasabb szin­tű matematikai probléma megoldása még most is élményt jelent számomra, de azért nem csak ebből áll az életem. Amíg élt a feleségem, a gyerekekkel végigkem- pingeztük egész Éurópát. Hároméven­ként kaptunk valutát, akkor a nyugati hegyvidékeket jártuk, egyébként pedig Kelet-Európa országaival ismerkedtünk. Amelyik heggyel még kötél nélkül bol­dogulni lehetett, fiatalabb koromban mind megmásztam. A legmagasabb csúcs, amit a családommal meghódítot­tam, a csehszlovák—lengyel határon fekvő, 2300 méteres Risy. Most már csak azt várom, hogy megnőjön a három uno­kám és vihessem őket is hegyet mászni. A két nagyobbikkai — az egyik három, a másik hatéves — nyáron már felsétál­tunk a Gellérthegyre. Frankó Marianna lóról négy és fél hónap alatt tizennyolc kilót fogytam, lassan kezdett emberi formám lenni. Szeptember elején jött a felkérés Lagzi Lajcsitől! Katonakora óta ismerem, már sokszor visszautasítot­tam, de most belevágtam. A felvétel után Lajcsi azt mondta: menj ki holnap reggel a piacra, majd megtudod, milyen voltál a Dáridóban. Nyert! Addig „kisasszonyként” voltam a kofáknak, azóta művésznő vagyok. A személyimben az áll, hogy Amb­rus Kirilla, ami görög eredetű. A ne­vem sokáig „forgott”, huszonhat évig könnyűzenei műsorom volt a rádió­ban, a tévében is sokszor felléptem, és én kezdtem a Halló fiúk, halló lányok! műsorvezetését. Mégis, amikor be­mondónak jelentkeztem, a kereskedel­mi rádiók rendre visszautasítottak. Kö­nyökölni? Azt nem fogok! Nekem alig írtak dalokat a szerzők, amiket írtak, azok is elég bugyuták vol­tak. Inkább olasz, angol számokat, nagy világslágereket énekeltem magyarul, és ezeket őrizték meg az emberek az emlé­kezetükben. Talán nem szerénytelen­ség, de azt hiszem, engem magamért, mosolygós, jó hangú „kyriségemért” szerettek. Lassan elindulok visszafelé, egyre több műsorba hívnak, de már nem vágyom a régi nyüzsgésre. (somos) ZENE!-ZENE!- ZENE! Bqjras (äjjÄ Kedves Fiatalok! Zenei játékunk folytatódik. A kérdésre adott helyes válasszal két darab, a Record Express által felajánlott, Dance fever kazettát lehet nyerni. Kérdésünk: Az albumon található Lutricia McNeal egy dala is. Az énekesnő mi volt mielőtt híressé vált? a) zongorista b) templomi kórista c) színésznő A helyes válasz betgjeiét írjátok fel a levelezőlapra! A megfejtéseket legkésőbb március 9-én adjátok postára! Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Zene! Zene! A múlt heti rejtvény megfejtése: a) DJ Visage. RECORD Nyertesek: Fekete Beáta, Mezőkovácsháza, Szöllősi Anna, Csárdaszállás. CVODCCC A nyereményt kiküldjük. *** ^ * 1% • (_]NOfíMON-TÜOL A N0RM0N-T00L KFT. jó kereseti lehetőséggel, több műszakos munkarendben történő foglalkoztatással FUViSZ:- NC gépkezelőket Jelentkezni csak személyesen ; lehet a társaság telephelyén: Békéscsaba, Ipari út 1. szám alatt. •12818" Nyílt levél Békéscsaba Közgyűléséhez! Tisztelt Képviselő-testület! A Pedagógusok Szakszervezete Városi Titkári Tanácsa határo­zata értelmében nyílt levélben reagálunk a február 17-én hozott költségvetési döntésükre. A közel 40 milliós, ún. „visszapótlás” nem oldotta meg a sza­badidős foglalkozások, napközis lehetőségek, tanulmányi ver­senyre felkészítése, kora reggeli ügyelet, tömegsport, énekkar, nyelvi csoportok bontásának ügyét, illetve ezek visszaállítását. Nem oldotta meg a Munka Törvénykönyvében biztosított túl­óradíjak, ügyeleti díjak fedezetét, intézményenként más-más következményekkel. Továbbra is fennáll az Alkotmány XII. fe­jezetében biztosított szülői és tanulói jogok sérelme. Kifogásoljuk, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város Képviselő­testülete nem ismeri el értékén az oktatást, holott ez törvényi kötelező alapfeladata. Ismételten felhívjuk a figyelmet arra a cáfolhatatlan tényre, hogy az ifjúság veszélyeztetettsége nő, életminőségi, nemzeti sorskérdés tehát az, hogy csökkenti-e a város vezetése az okta- tásra-nevelésre fordítható forrásokat. Békéscsaba megyei jogú város költségvetésében csepp a 40 millió, az oktatási intézményeknek a „tengert” jelentené. Pazar­ló az oktatás? Békéscsaba, 2000. március 2. I Tisztelettel: a testület nevében Szilágyi Róza titkár A A zengő hangú kislány 1963-ban

Next

/
Thumbnails
Contents