Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-03 / 53. szám
6. OLDAL - 2000. MÁRCIUS 3., PÉNTEK G A Z D A S Á G íBékéímegmhíeap Változtatni kell a szokásokon Szövetkezés a minőség és a termelés biztonsága Tizenkilenc alapító taggal a napokban Mezőkovácsházán megalakult a „Kovácsházi Gazdaszövetkezet”. Az összefogás célja a szerződéskötésekből adódó piaci biztonság megteremtése, illetve a közös értékesítési lehetőségek feltárása. Mezőkovácsháza A kezdeményezés elindítója Bakos István vállalkozó elmondta, hogy a mezőgazdaságban 1989 óta kialakult helyzet indokolttá tette az új lehetőségeken való gondolkodást, bár a termelők a 24. órába értek. A ráfordítások iszonyatosan nagyok, míg a termelés eredménye veszteséges. Ilyen szervezetlen, széthullott termelői réteggel nem lehet jövőt építeni, hisz nincs kormány, mely rendszerbe foglalja a szolgáltatást, a termelést és a kereskedelmet. A problémát központi segítséggel és helyi szándékkal lehet megoldani. Változtatni kell a be- idegződött szokásokon és újfajta összefogásra van szükség. Csak így lehet egységes szervezést, minőséget és értékesítési feltételeket produkálni. Kovácsházán volt már próbálkozás a szövetkezésre, melynek most jött el az ideje - mondta. Az uniós megítélést, a kormány szövetkezetpolitikáját figyelembe véve, a napokban a városházán összegyűlt gazdák egyhangúlag megfogalmazták a szövetkezés szándékát. A 19 taggal megalakult gazdaszövetkezet tagdíját személyenként 20 ezer forintban határozták meg, melyet az alapítók két részletben fizethetnek. Mint elhangzott, szeretnének a tagjaik részére minden előnyt — mely a szövetkezéssel együtt jár — biztosítani, továbbá a lehetőségekhez mérten, a kívülállók részére szolgáltatást és termelési feladatokat végezni. Tervük, hogy felveszik a kapcsolatot a környező településekkel, melynek célja a tapasztalatok megismerése, valamint a kapcsolat- és információs rendszer kistérségi együttműködésének kialakítása. A nemrég alakult nagykamarási szövetkezettel például a dinnye- és zöldségtermelők érdekében lehetne közös megoldásokat keresni - hangoztatták -, amit vetőmag-termeléssel viszonozhatnának. Fő cél: közös szerződéskötésekkel megteremteni a piaci biztonságot, valamint a gabonatermelőknek tárolási, szárítási lehetőséget létrehozni, melyhez a szükséges terület rendelkezésre áll. Az új szövetkezetben a város legnagyobb és néhány hektárral rendelkező termelői is megtalálhatók. Végül az ügyvezetői teendőkkel Csák Istvánt, a felügyelő bizottság irányításával Pasek Mihály vállalkozó- kat bízták meg. _________________ihalaso Kondoros határában a belvíz nemcsak a látképet változtatta meg, de átalakította a környék élővilágát is. A tavalyi kukoricatábla helyét most sirályok hada lepi el _____ d-fotó: lehoczky péter Lakossági fórumok a szennyvízről Mezőkovácsházán a Végegyházával közösen tervezett 1,4 milliárd forintos szennyvízberuházás megkezdése érdekében a napokban folyamatos lakossági fórumokon tájékoztatják az érintett polgárokat a beruházás szükségességéről, műszaki tartalmáról és várható költségeiről. Mezőkovácsháza Bérleti díj A mezőkovácsházi önkormányzat közös megegyezés alapján a köztemető üzemeltetőjétől az általa fenntartott bolt és raktár használatáért bérleti díjat állapított meg, amely a hátralevő időszakban 370 ezer forint. A város- fejlesztési bizottság alternatív javaslatot tett, mely szerint a három évi díj fejében a vállalkozó megépíti a meglevővel szimmetrikus második urnafalat és az előtte levő területet „csabakő” minőségű díszburkolattal látja el. Cserébe, a bérleti megállapodás idejére az önkormányzat nem támaszt semmilyen fizetési igényt a vállalkozóval szemben. Az építkezés határideje: 2001. szeptember 31. _____________iu Pályázatok A mezőkovácsházi képviselő- testület a Nemzeti Kulturális Alapprogram Közművelődési Kollégiumához pályázatot nyújt be az augusztusban megrendezésre kerülő „Mezőkovácsházi napok”, ezen belül a millenniumi programsorozat támogatására. A pályázatban igényelt 1,6 millió forinthoz szükséges 20 százalék forrás a költségvetésben biztosított. Ezentúl a „rendszeresen működő, nem művészeti jellegű közösségek” számára „csomagpályázatként" 140 ezer forint támogatást igényeik_____________________(L) Tavaly több volt Vésztő nagyközség képviselőtestülete a közelmúltban tárgyalta az idei költségvetési koncepciót. Úgy tűnik: az önkormányzat forráshiánya 41,6 millió forint. Ez a szám igen jelentős, ám a tavalyi év hasonló időszakában 5-6 millió forinttal még ennél is nagyobb forráshiánnyal szembesült a település, s mégis sikerült eredményesen zárni az évet. ____m Emlékhely felújításra A Vésztő-Mágoron található történelmi emlékhely felújításának támogatására a vésztői önkormányzat pályázatot nyújt be a Regionális Területfejlesztési Tanácshoz. A pályázathoz 6 millió 660 ezer forint saját erő szükséges. Ebből az összegből 4 millió forintot a megyei önkormányzat, 2 millió 660 ezer forintot pe- dig Vésztő biztosít. __________<n Csak 19 százalék Kaszai Jánosnak, Vésztő polgár- mesterének a napokban mintegy 19 százalékkal emelte meg fizetését a helyi képviselő testület. (A szavazáson a polgármester nem vett részt.) Kaszai János fizetése korábban 182 ezer forint volt, a testület most ezt az összeget emelte 219 ezer forintra, amivel a polgármester továbbra sem ért egyet. Ő a 8,25 százalékos emelést tudja elfogadni ____________________in Közel húszmillió Dévaványán a növénytermesztési terv alapján idén az önkormányzat 179 hektáron búzát, 154 hektáron pedig különböző tavaszi vetésű növényeket termel. Ezeknek a kultúrnövényeknek a terméseiből várhatóan 19 millió 580 ezer forint bevétele származik a településnek. m AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 418,57 Cseh korona 7,18 Euró 256,44 Német márka 131,12 Osztrák schilling 18,64 Lengyel zloty 64,02 Svájci frank 159,61 Szlovák korona 6,13 USA-dollár 265,13 Mint azt Szekeres Lajos polgár- mester elmondta,-a tájékoztatót- mely egyben igényfelmérés is- városrészenként tartják, ahol a lakosság kötetlen beszélgetés formájában mondhat véleményt a tervekről. Az eddigi összegzés alapján Az országban eddig működő ösz- szes egyesület beolvadt az Országos Kecsketenyésztők Szövetségébe. A 688 tag 8 ezer 279 kecskével rendelkezik. A tenyésztési programba 282 gazda kapcsolódott be - tudtuk meg Tóth Sándortól, aki portáján szintén kecskékkel foglalkozik.- Üllőn jártam a közelmúltban, az országos szövetség közgyűlését tartottuk meg, a tisztújítás mellett módosítottuk az alapszabályt. Az elnökségbe sikerült bejuttatnunk két termelőt is. Az viszont elszomorító, sok kérdés vetődött fel, mely azt mutatja, hogy az emberek megértették a beruházás fontosságát és felelősséget éreznek a megvalósítás iránt. Többen érdeklődtek a gerincvezeték nyomvonala, az új szennyvíztisztítási technológia, az építkezés ütemezési ideje, a vízműtársulat létrehozásának feltételei, továbbá a kivitehogy a tagdíj kettőről háromezer forintra emelkedett. Egyéb költségeink is megnőttek - újságolta a legfrissebb híreket. És ami a legfontosabb, vannak információk (a teljesség igénye nélkül) a kiharcolt támogatásokról. — Országos szinten elértük a literenkénti 85 forintos védőárat. Az állam a tejfeldolgozóknak literenként 15 forintos támogatást ad lezési munkák és a már meglevő víz-, gázvezetékek védelme iránt. A családok anyagi leterheltségét ismerve, sokan rákérdeztek a lakossági hozzájárulás és a szennyvízdíj mértékére. Az építkezés második ütemébe tartozók pedig a támogatások folyamatosságát tudakolták. A polgármester szerint az első felmérések kedvezőek, melyekre a beruházást helyeslő, ahhoz csatlakozni kívánó lakossági szándék volt jellemző. a kecsketejre, amit a. feldolgozó megoszt a termelővel. Ezerkétszáz forint az anyakecske után járó szinten tartó támogatás — sorolta a tényeket. A kilátásokról egyelőre még kevés biztatót lehet mondani.- Az viszont biztos, hogy tavaly 8 ezer 558 kedskét exportáltunk 47 millió forint értékben. Egy gida értéke 5 ezer 529 forintba jött ki — tudtuk meg a gazdától, aki annyit még elárult, hogy a szövetség készített egy felmérést. Országosan körülbelül 30-35 ezer kecske van a házi gazdaságokban, jó lenne minél előbb regisztráltatni valamennyit. Békésben négyezerre tehető ez a szám, és ebből mindössze 500 a bejegyzett. CSETE ILONA H. M. Négyezerből csupán ötszáz regisztrált A helyi kecske- és juhtenyésztő szövetkezetét tavaly októberben jegyezték be kilenc taggal. Azóta sokan csatlakoztak az alapítókhoz. A szövetkezet vezetője és megyénk egyik körzeti képviselője, Tóth Sándor, aki a kecsketartók érdekében tesz-vesz, intézkedik. Orosháza Békés megyében két körzeti képviselőnél lehet jelentkezni regisztráció ügyében, ők adnak felvilágosítást minden más kérdésben is, ami a kecsketartókat foglalkoztatja. Tóth Sándor Orosházán, a Szabadság utca 8. szám alatt él (68/473-140), Kúrái László pedig Kardoskúton, a Petőfi utca 32. szám alatt. Mégsem lesz őrszolgálat A mezei őrszolgálat megalakításáról immár harmadik alkalommal tárgyalt a mezőkovácsházi önkormányzat, melyről a legutóbbi ülésen döntés született. Mezőkovácsháza Állampolgári kezdeményezésre 1998 szeptemberében, majd 1999 őszén foglalkoztak a képviselők a mezei őrszolgálat megalakításával. Tavaly megszavazták ugyan a létrejöttét, de néhány nap múlva - pénzügyi megfontolások miatt - visszavonták a határozatot. A kérést a napokban ismét tárgyalta a testület, melynek főbb akadályát a tulajdonosok befizetése körüli aggályokban, a központi támogatások bizonytalanságában, illetve a nem kötelező önkormányzati feladat ellátásában vélték. Az alpolgármester a gazdák érdekeire, valamint a közbiztonság erősítésére hívta fel a figyelmet, de a testület többségi szavazattal elvetette az őrszolgálat létrehozását. A földtulajdonosok jelenlevő képviselője a „kútba esett terv” hallatán szomorúan adott hangot elégedetlenségének _______________HA Zöldvonal a hivtalban Ingyenesen hívható zöldvonalat helyeznek üzembe a polgármesteri hivatalban hétfőtől. Az a cél, hogy a lakosság beleszólási lehetőséget kapjon a város közérdekű ügyeibe. Orosháza Aki tárcsázza a 06-80/931-001- es telefonszámot, egy üzenetrögzítővel kerül kapcsolatba hétfőn reggel nyolctól pénteken 13 óráig folyamatosan, éjjelnappal. A névvel, címmel ellátott üzenetekre személyesen reagálnak az illetékesek vagy lakossági fórumon adnak választ. A névtelen telefonálók azonban ne számítsanak válaszadásra. _________________________(mi Negyven százalék károsodott Sarkadkeresztúr A belvíz Sarkadkeresztúrt sem kímélte, komoly gondokat okozott a községben. A közelmúltban fejeződött be a károk felmérése.- A lakások negyven százalékában keletkezett károsodás, a külterületek egy része jelenleg is vízzel borított, a csatornák sem működnek elvárhatóan. A községben 278 személyi tulajdonban lévő házban keletkezett kár, aminek a felmért helyreállítási költsége 53 millió 700 ezer forint. Tizenhárom önkormányzati ingatlanban mintegy 10 millió forintnyi kárt mértek fel. Ezenkívül az egyéb tulajdonban lévő — főleg egyházi - ingatlanokban 4 millió 800 ezer forintnyi kár keletkezett - tudatta lapunkkal Ilyés Sándor, a település jegyzője. V. K. Tagdíjelőlegek az iparkamaránál A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megkezdte a 2000. évi tagdíjelőlegek kiszámlázását. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 1999 novemberi küldöttgyűlésén módosította tag- díjfizetési szabályzatát. A tagdíj mértékének változatlanul hagyása mellett 2000-ben a tagdíjat két részletben kell megfizetni. Az 1999. évi tagdíj (alap és korrigált nettó árbevétel - arányos) 50 százalékának megfizetése 2000. március 15-éig esedékes (tagdíj- előleg). A kamara 2000. május 15-éig juttatja el tagjai részére a 2000. évi tagdíj megállapításához szükséges adatlapot, amelyet május 31-éig kell a kamara címére visszaküldeni. Ezt követően a tagdíjat a kamara számítja ki, természetesen az új kamarai törvény rendelkezéseinek megfelelően, 10 hóra vonatkozóan. A tag- díjelőleggel csökkentett 2000. évi tagdíj megfizetésének határideje 2000. szeptember 15. Kecsketenyésztési tanfolyam Magyarországon viszonylag kevesen foglalkoznak kecsketenyésztéssel. Kevesen fogyasztanak kecskehúst, -sajtot, -tejet. Pedig a kecsketej kiváló élettani hatású, fontos szerepet tölthet be az egészségmegőrzésben. A gyenge termőhelyi adottságú Homokhátság kiválóan alkalmas kecsketenyésztésre. Az ökotérség kialakításában és fejlesztésében is kiemelkedő szerepet kaphat a kecskeágazat. Ezekből kiindulva indít a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara kecsketenyésztési tanfolyamot. A tanfolyam 6 alkalomból álló előadássorozatot jelent, ahol a résztvevők elsajátíthatják a kecsketartáshoz, -tenyésztéshez, a tej feldolgozásához szükséges ismereteket. Ezenkívül a kamara a francia La Vienne megyei agrárkamara közreműködésével lehetőséget nyújt a résztvevőknek, hogy a francia kecsketenyésztésről és sajtgyártásról helyszíni ismereteket szerezzenek. Továbbá a résztvevők egy szakember kíséretében meglátogatnak egy kecskefarmot és egy tejüzemet. A tanfolyam a kamara tagjainak ingyenes, másoknak 3500 forintba kerül. A francia tanulmányút önköltséges. A tanfolyam első napján, március 7-én (8.30-13.00 óra) az Országos Kecsketenyésztő Egyesület elnöke, dr. Borbás Zoltán tart előadást a kecsketenyésztés magyar- országi helyzetéről és perspektíváiról. A francia kecsketenyésztést Alain Lebret, a LESUR elnöke, Jean-Claude Sarazzin, a LESUR technikai igazgatója és Cedric Prezelus, a La Vienne megyei agrárkamara szakértője mutatja be. További témakörök: a kecske tenyésztése, szaporítása (fajták), takarmányozása, elhelyezése, gondozása, állategészségügyi és higiéniai ismeretek, higiénikus tejfejés, tejkezelés, sajtgyártás, a kecsketermékek értékesítési lehetőségei. A tanfolyam március-áprilisban zajlik le, péntek délutánonként, a kamara Tatársor 1/A. szám alatti székházában, Kecskeméten. Jelentkezni még ma lehet. További információ: Agócs Bernadett, telefon: 76/497-072. Ma még lehet jelentkezni! \