Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-24 / 70. szám
4. OLDAL - 2000. MÁRCIUS 24., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP Életfogytiglani szabadságvesztés Csapónak Nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte csütörtökön a Csongrád Megyei Bíróság Csapó Józsefet (az alvilág Jokó becenéven ismeri), miután bűnösnek találta aljas indokból elkövetett emberölésben és más bűncselekményekben, valamint Farkas Helga személyi szabadságának megsértésében és a lány apjának, Farkas Imrének megzsarolásában. Bíróság ________________ A bíróság hónapok óta napirenden tartotta az ügyet, legutóbb február közepén napolta el a bíró a tárgyalást egy orvosszakértői vizsgálat miatt. Akkor gyermekkori barátjának, Juhász Benedeknek a meggyilkolása miatt tiltakozott Jokó és vallotta magát ártatlannak. A tárgyalás ezen a héten folytatódott. A bíró szerdán rendőrökkel állíttatott elő egy tanút Kiskunfélegyházáról, az ítélethirdetésre akkor még nem sokan számítottak. Csütörtökön azonban Csapó József - ezen a napon is tagadott minden vádat, ártatlanságáról igyekezett meggyőzni a bíróságot — megrendülve szembesült a nem jogerős, rámért ítélettel. Az ítélet szóbeli indoklása szerint a vádlott ellen ugyan nem álltak a bíróság rendelkezésére közvetlen bizonyítékok, de a közvetett bizonyítékok zárt láncot alkotva arra engedtek következtetni, hogy a bűncselekményeket a vádlott követte el. Csapó Józsefet a megyei bíróság 1998 decemberében nem jogerősen A bíróság megállapította, hogy a Szegedre tartó Farkas Helgát 1991. június 27-én Csapó József és Juhász Benedek Orosháza külterületén megállította, és közösen elcsalta a Csapó József által bérelt garázsba. Ott összekötözték a lányt, és a szerelőaknában magára hagyták. Farkas Helga azóta nem került elő. A két férfi még aznap éjjel felhívta a lány szüleit, és 50 ezer márka váltságdíjat kértek. Az emberrablók a megbeszélt találkozókra azonban nem mentek el. is év fegyházra ][/[(történt 1991-ben? ítélte Juhász Benedek meggyilkolásáért, valamint a korábban együtt elkövetett bűn- cselekmények miatt. A vádlott fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság tavaly nyáron felderítési és eljárási szabálytalanságokra hivatkozva hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új tárgyalás lefolytatására kötelezte a megyei bíróságot. Időközben a Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt Csapó József ellen Farkas Helga személyi szabadságának megsértése és apjának megzsarolása miatt. A két ügyet összevontan kezdte tárgyalni tavaly novemberben a Csongrád Megyei Bíróság. A vádirat szerint Csapó József és Juhász Benedek a 90-es évek elején több bűncselekményt követett el együtt. Juhász Benedek 1995-ben részt vett egy kecskeméü emberrablásban, majd a rendőrség nyomozott utána, és régi barátja, Csapó József bújtatta. Csapó József viszont attól tartott: társa elárulja, hogy együtt rabolták el még 1991-ben Farkas Helgát, ezért 1995-ben öt lövéssel megölte Juhász Benede- Ket. a notttestet egy szentes melletti csatornába rejtette, ahonnan az a következő évben került elő. A most született ítélet nem jogerős, ellene a védő fellebbezett. Az ügyvéd megalapozatlanság miatt kéri a Legfelsőbb Bíróságtól az ítélet hatályon kívül helyezését, és Csapó József felmentését — azt állítva, hogy a bíróság tévesen állapította meg védence bűnösségét. Egy halálos baleset különös története Kedden kora reggel a 44-es főút mellett, egy vízzel telt árokban holtan találták a rendőrök a 33 éves, kondorosi F. J.-t. Kiderjilt: a férfi egy előző esti közúti baleset áldozata. Kondoros Bokor Gyula alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője tegnap érdeklődésünkre elmondta: a rendelkezésükre álló eddigi adatok szerint különös körülményű halálos baleset történt. F. J. egyfo- gatú, gumikerekes lovas kocsival közlekedett hazafelé Kondorosra a 44-esen, de ismeretlen okból letért az útról az árokba. Az ezt övező bokros, fás részen a kocsi fennakadt egy akácon. A férfi feltehetően nem tudta kiszabadítani a szekeret, ezért kifogta, felkantá__________Szeged—Temesvár így kezdődik szombaton délelőtt a szegedi „93,l”-en és kora délután Temesvárod a középhullámon (630 kHz), az Európa hullámhosszán című egyórás rádiós magazin magyar nyelven, majd délután újból sugározva román nyelven is. Talán nem mindenki tudja: immár hároméves a kéthetente jelentkező, ízig-vérig régiós hang. Még akkor is, ha — ahogy a szegediek és a temesváriak a tegrozta a lovat,, és így ment gyalogosan tovább. Ő az út belső, a négylábú az út külső részén. Két-három kilométert tehettek meg, amikor - lapunk információi szerint az egyik nagy budapesti szállodalánc vezetője - H. I. gépkocsijával hátulról elütötte F. J.-t, aki a csattanás következtében a vízzel teli árokba esett és elmerült. A ló elszabadult, majd egy közeli tanyában talált menedéket. H. I. érzékelve az ütközést megállt, aztán visszafordult. A mögötte - azonos úti céllal - közlekedő gépkocsi vezetőjét kérte telefonon, hogy álljon meg, és közösen napi közös tájékoztatón fogalmaztak — a harmadik oszlop, a Bega-parti most hiányzik is. Tudnivaló ugyanis, az eredeti gondolat szerint szerb nyelvű változat is készülne... Mindenesetre Balog József és Mihail Anghel, a két főszerkesztő jóleső büszkeséggel mondta: ezt a műsort nem Bukarestben és Budapesten találták ki, nem is ott mondtak rá áment, hanem ott és azok, akik legjobban érzik szükségét, hasznát, információs értépróbálták kideríteni, mi is történhetett. Az ember és ló nélkül árválkodó szekérre rátaláltak, ezért a közeli tanyákban érdeklődtek, hogy kié lehet a lovas kocsi. Eközben egy hölgy is a helyszínre érkezett, aki elmondta: befogtak egy elszabadult lovat, de azon nincs semmilyen sérülés. Ezután döntött úgy H. L, hogy bejelentést tesz a rendőrségen. A helyszínelők, valamint a szemlebizottság tagjai kivilágosodás után bukkantak F. J.-re a vízben, a felszínen úszó ruhája nyomán. Bokor alezredes kérdésünkre szólt arról: H. I.-t halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják, jogosítványát pedig a helyszínen bevonták. keit. Elébe mentek valaminek, mert tudták és tudják, lehetőséget teremt a lehető leggyorsabb információcserére, erősíti a határon átnyúló kapcsolatokat. Hiszen nyilvánvaló, közös érdek például a 4- es számú, úgynevezett páneurópai közlekedési folyosó mielőbbi korszerű úttá történő fejlesztése, beleértve az egyszer már elhatározott, de valahol elakadt kiszombori határnyitást is. Kimpián Péter, a szegediek román nyelvű adásainak felelőse azt is elmondta, a Phare-támogatást is élvező rádiós programban az jelent újabb előrelépést, ha idén augusztusig elindíthatják a hetente jelentkező és interneten is megjeleníthető adássorozatot. f. i. Lapunk díja a legjobbnak A szeghalmi Péter András Gimnázium idén immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Kovács János Regionális Földrajzversenyt az Alföld középiskolásai számára. Lapunk — csakúgy, mint minden esztendőben — a legjobb Békés megyei versenyzőt idén is pénzjutalomban részesíti. Szeghalom Az idei Kovács János Regionális Földrajzversenyen hat alföldi megye harmincegy gimnáziumának ötvenkét tanulója indult. Ők mindannyian dolgozatot írtak. Az írásbeli forduló eredményei alapján a legjobb húsz versenyző jutott a szóbeli döntőbe, amit április 28-án tartanak a nagy múltú szeghalmi gimnáziumban. Békés megyét Bellák Gábor (mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium), Moravszki Gábor (tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium), Fazekas Tibor (szeghalmi Péter András Gimnázium) és Karsai Anikó (orosházi Táncsics Mihály Gimnázium) képviseli a döntőben. A négy Békés megyei versenyző közül a legelőkelőbb helyen végző diákot lapunk kiadója, a Népújság Kft. jelentős pénzjutalomban részesíti. A verseny első három helyezettje pedig felvételi nélkül jut be a hazai tudományegyetemek földrajz vagy geográfus szakára, valamint jutalmakat vehetnek át. A nemes versenyzést az Oktatási Minisztérium és a szeghalmi SKF-csapágy szaküzlet támogatja^ ______________________ILB. NY. L. Európa-regionalizmus — az éterben „Köszöntjük hallgatóinkat Magyarországon és Romániában! A mikrofonnál Lang János Szegedről... és Lehőcz László Temesvárról. Lassan-lassan beköszönt az igazi tavasz a Duna, a Körösök, a Maros, a Tisza és persze a Bega partján is. Márciusi második adásunk tartalma...” Ismét megszólalnak Közeleg az átszerelési munkák vége Különleges mentések A Magyar Vöröskereszt és Békés megyei szervezete mától kétnapos országos szakmai konferenciát rendez Gyulán. Gyula ____________ A Különleges mentések, speciális mentőszolgálatok című konferenciát az Agro Hotelben tartják március 24-től 25-ig. Köszöntőt és megnyitót mondanak Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Jakubecz Sándor, a Vöröskereszt megyei elnöke és dr. Andics László, a Vöröskereszt országos elnöke. A ma 14 órakor kezdődő plenáris előadásuk áttekintik a jogi szabályozást, a hivatásos és a civil szervezetek együttműködését a katasztrófák hatásai elleni védekezésben, a nemzetközi stratégiát, a különleges mentéseket, s a sí-, a hegyi, a barlang-, a vízi mentéseket. A szombat a szekcióüléseké, a konferencia állás- foglalással zárul.________-aTótkomlósi olvasóink közül többen jelezték, hogy az utóbbi héten hosszabb-rövi- debb időre elnémult a telefonjuk. Valamennyien tudnak a településen folyó hálózatépítési munkákról, azt azonban hiányolják, hogy a szolgáltató nem tájékoztatta őket az üzemszünet kezdetéről, illetve időtartamáról. Tótkomlós A beruházás felelős vezetőjétől, Hegedűs Lászlótól, aki mindenekelőtt elnézést és türelmet kért a komlósiaktól, az alábbi tájékoztatást kaptuk: — A beruházás első üteme mintegy 650 távbeszélő állomást érint a békéssámsoni, a makói és a mezőhegyesi út által határolt területen. A hálózat átépítése befejeződött: erre azért volt szükség, mert valamennyi előfizetői igényt szeretnénk kielégíteni, mégpedig a vezeték nélküli állomások egyidejű megszüntetésével. Jelenleg folyik a meglévő állomások csatlakoztatása az új hálózatra, a munkát a Giltek Kft. végzi, öt csoportban 18 emberük dolgozik Tótkomlóson. Miután értesültünk a nem várt hibákról, azóta a kivitelező csak olyan munkákat végezhet, amelyek célja a hibaelhárítás. Csütörtökön reggel 36 hibáról tudtunk, ebből kora délelőtt 6- ot sikerült elhárítani. Rövidesen befejeződnek az átszerelési munkák, utána már csak az új állomásokat kell bekötnünk, illetve a vezeték nélkülieket kell vezetékesekre lecserélnünk - mondotta Hegedűs László. _________________________(OH) Pályázat üdültetésre A Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány erdei iskolai programok, valamint gyermek- és ifjúsági turizmus elősegítésére hirdet pályázatot az alapítvány szanazugi üdülőközpontjába. Az erdei iskolai programok szervezésének elősegítésére hirdetett pályázaton a résztvevők 20, 50 százalékos szállásár-kedvezményt nyerhetnek. A pályázaton kizárólag a szorgalmi időszakban - május 1-től június 18- ig, illetve szeptember 1-től 30-áig — megszervezésre kerülő programok nyerhetnek támogatást. Pályázat amatőr művészeti, tehetséggondozó, sport, életmód, turisztikai és érdekvédelmi szaktáborok, valamint konferenciák, találkozók vagy képzések megszervezése témakörökben adható be. A pályázatokról a közalapítvány címén (Békéscsaba, Derkovits sor 2., megyeháza), valamint a (66) 441-141-es telefonszámon a 266-os melléken, vagy a (66) 441-060-as telefonszámon kérhető felvilágosítás. _______m Ötéves a White Club A White Club szerdán este, a víz világnapján megemlékezést tartott Békésen, mely egyben az egyesület születésnapi beszámolója is volt. Rajnai Endre elnök visszatekintett az eltelt időszakra, melyben az Élővízcsatorna mentén fekvő három város, Gyula, Békéscsaba és Békés helyi szervezetei a megóvásáért tettek. Békés Elhangzott, hogy létszámában nem nagy az egyesület, a fizető tagok száma alig száz, de egy-egy megmozdulásra jelentős létszámot és szakembert képes mozgósítani a társadalmi szervezet. A beszámolóból kiderült, anyagi szempontból a legnehezebb éveket élik, a szponzorok száma csökken, a különféle pályázataikat nem utasították el, csupán „besorolták”. Az esten szó volt az Élővíz- csatorna teljes, mintegy 35 kilométeres rehabilitációs programjáról, a turizmust fellendíthető, páratlan értékű természeti adottságairól. Az est vendége volt dr. Győré Károly, a szarvasi HAKI halbiológusa, aki a Tisza és a Szamos szennyeződéseiről szólt. Mint mondotta, úgy tűnik: a Tisza középső és alsó szakasza a ciánszennyeződést túlélte. A második, vagyis a nehézfémek okozta szennyeződés károkozásának mértéke ma még tisztázatlan. Ami biztató, hogy a próbahalászatokon a Tisza őshonos halaiból, ha kevesebb is, de került a hálókba. Ezt követően a balesettel kapcsolatos felelősséget boncolgatta a szakember, majd rámutatott: a Körösök völgyében az idegenforgalom felértékelődik, s továbbra is elengedhetetlen felszíni vizeink védelme. A sajtó fontos szerepet tölthet be a közvélemény pontos, szenzációmentes, tárgyilagos tájékoztatásával. ___ -szMűvészek a vidékért Mezőhegyesen megtartotta első ülését a „Művészek a vidék felemelkedéséért” elnevezésű alkotótábor kuratóriuma. Házigazda a Ménesbirtok Rt., s a kéthetes tábort közvetlenül az idei növénytermesztési napok előtt rendezik. Mezőhegyes Mint Takács Győző képző- és iparművész, az alkotótábor művészeti vezetője ismertette, az első esztendőben tíz hazai, közte három olyan Békés megyei művészt hívnak meg, akik elismert alkotók, számos kiállításon és pályázaton bizonyították már a vidék iránti elkötelezettségüket, rangjuk van. Pályázatukban pedig vállalják, hogy hitet tesznek a vidék új, sajátos szellemi műhelyének megalapozásában, emellett készek a Ménesbirtok, Mezőhegyes életének magas színvonalú művészi megjelenítésében. A kuratórium azt szeretné, ha az alföldi növénytermesztési napok megnyitóján (június 2-án, pénteken), majd az ősszel sorra kerülő teljesebb, közös kiállításon olyan művészeti alkotásokkal mutatkoznának be, amellyel hozzájárulnak Európa egyik legrégebbi állami ménesbirtokának méltó megörökítéséhez, segítenek megőrizni a paraszti hagyományokat, a ló iránti szeretetet, tiszteletet. Dr. Megyeri Zsolt cégvezető-vezérigazgató elmondta, szeretnék megnyerni támogatóul a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot is, hiszen az alkotótábor egyetemes műhely lesz, nem csupán a régió értékeit gyarapítják. A tábor végén Kozma Ferenc-emlékéremmel1 és Gluzek Gyula-nívódíjjal jutalmazzák a legsikeresebb alkotókat, egyben emléket állítva a Mezőhegyes felemelkedéséért egykor sokat fáradozó „ménesbirtokosoknak”. Kéktúra a Sárréten Békéscsaba—Körösladány— Vésztő A megyeszékhelyi Körösök Völgye Turista Egyesület kirándulást szervez március 25-én, szombaton. A 25 kilométeres túra útvonala: Körösladány-Dondorog- Fok-köz-Szeghalmi mágor- Mágor-domb—Vésztő. Túróczy József szervező tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy a kirándulás iránt érdeklődő békéscsabaiak találkozója március 25-én, szombaton reggel 6 órakor lesz a megyeszékhelyi autóbusz-pályaudvaron, a körösladányi busznál. Várható visszaérkezés: 15 vagy 16.30 óra. Túróczy József szólt arról is: a jellegzetes sárréti tájat bemutató útvonal a Sebes-Körös és egyik holtága mellett halad. Érintik az egykori ártéri erdőfoltokat, a hajdani szivattyúházat Fok-közön, valamint a védett Mágori-pusztát is. A túráról bővebb információval ma este a (66) 435-882-es telefonszámon szolgálnak. NY. L. Belvízkárok Békéscsabán A tavaly november 22-étől idén január 31-éig tartó időszakban a belvizes károk és a védekezés költsége megközelíti a 200 millió forintot Békéscsabán. Békéscsaba A megyeszékhelyen 113, személyi tulajdonban lévő lakóingatlanban keletkezett kár. A 113 lakásban 22 millió 608 ezer forint becsült kár keletkezett. A helyreállítás költségeit pedig 57 millió 980 ezer forintra becsülik. A megyeszékhelyen 51 nem lakáscélú ingatlanban is károkat okozott a belvíz, a kár értéke 4 millió 173 ezer forint, a helyreállítás költségeit 6 millió 275 ezer forintra becsülik. Védekezésre 1999. november 22-e és 2000. január 31-e között összesen 23 millió 566 ezer forintot fordított a város. Az útburkolatokban keletkezett károk becsült helyreállítási költsége 73 millió 142 ezer forint. ICA Hírek Gyuláról BEMUTATÓ, (ö) A gyulai Váraljai Kutyakiképző Iskola agility csoportja március 25-én, 13.30 órától a Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona lakóinak tart kutyabemutatót. VIZSGABEMUTATO. (ö) Az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban március 25-én, 16 órakor kezdődik a haladó társastánctanfolyam vizsgabemutatója.