Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-02 / 52. szám
12. oldal - 2000. Március 2., csütörtök SPORT MEGYEI HÍRLAP Előtérben az utánpótlás Szerdán a Kórház utcában tájékoztatót tartott az NB I- es labdarúgó-bajnokság tavaszi idényével kapcsolatban az Előre FC Békéscsaba vezetése. Békéscsaba Szabó Zoltán ügyvezető igazgató elmondta: felkészülten várják a tavaszi rajtot. Az elnökség a nyáron az 1-12. hely elérését tűzte ki célul, a közepesnél jobb őszi szereplés után az ötödik hely környékére várják a csapatot. Fontos feladatnak tartják az utánpótlás-nevelést és a korábbi évek hagyományainak megfelelően a megyei tehetségek felkarolását. Tizenegy utánpótláscsapatukban kétszáz- negyven gyerek jár az edzésekre, s közülük százhetvenhat igazolt játékos. Az utánpótláskorúak hatvan százaléka a megye különböző településeiről került az Előréhez. Egy felmérés szerint a megyei csapatoknál jelenleg százhúsz-száz- harminc olyan labdarúgó szerepel, akik korábban a lila-fehér klubban játszottak. Az utánpótlás területén folyó szakmai munka színvonalát mutatja, hogy a kor- osztályos válogatottakban kilenc békéscsabai fiatal szerepel. A továbbiakban a tulajdonosok nevében Dénes Zoltán elmondta: ezért is tartják érthetetlennek, hogy a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség létre akar hozni egy utánpótlás-nevelő megyei egyesületet, mivel inkább a már jól működő műhelyeket - ahol biztosított a szakmai háttér és a tárgyi feltételek is adottak - kellene támogatniuk.- Számomra, érdekes, hogy amikor éveken át Pillér Sándor, az MLSZ Utánpótlás Bizottságának elnöke, az Előre FC elnökségi tagja volt, miért nem akkor szorgalmazta az ilyen utánpótlás-nevelő megyei egyesület létrehozását? Jó lenne, ha a megyei szövetség felülvizsgálná korábbi elnökségi határozatát és visszavonná az utánpótlás-nevelő klub megalakulásáról hozott döntését - mondta Dénes Zoltán. A továbbiakban arról szólt a tulajdonos, hogy 1998-ban az ön- kormányzat egyik alpolgármesterének irodájában írták alá a kft. alapító okiratát azzal a szándékkal, hogy a későbbiekben az ön- kormányzat is beszáll a gazdasági társaságba. - Mi többször kértük az elmúlt évek során, hogy az önkormányzat lépjen be a tulajdonosok közé, ám mindig elutasító választ kaptunk. Ezért tűnik érdekesnek számomra most az a hír, hogy a város önkormányzata beszáll a női kézilabdát megmenteni kívánó gazdasági társaságba, miközben nálunk két éve nincs botrány, rend van a csapat körül. Lapunk kérdésére válaszolva Szabó Zoltán elmondta: a tavaszi idény költségvetése huszonhat millió forint, amiből tizenöt-tizenhat millió biztosítottnak látszik. A többit a jegyár-bevételből és reklámokból kívánják pótolni. Örvendetes, hogy a meglévő Szponzorok mellett újakkal is kötöttek szerződést, így hat év után visszatért a Hungária Biztosító, de segíti a klubot a Nova Invest és a Körös Volán Rt. is. Az ügyvezető bejelentette, hogy a kft. elnyerte a pályán lévő büfék üzemeltetési jogát, ám a tulajdonos és a régi bérlő közötti jogi vita még nem zárult le. _________v^l. Négy régióban versenyezhetnek Fogathajtásban is fontos az utánpótlás Tápiószentmártonban tartotta közgyűlését a Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakága. A szakmai és a pénzügyi beszámolót vita nélkül fogadták el a jelenlévők. Nem is „tehettek” másként, hiszen a fogatsport szempontjából rendkívül eredményes évet zárt a szakág. Tápiószentmárton A 8. Kettesfogathajtó vüágbajnok- ságon a díjhajtás kiemelkedő, a maratonhajtás zseniális, az akadályhajtás csúcs volt - fogalmazott röviden dr. Sahin Tóth Tibor szövetségi kapitány. Dr. Fugli Károly, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára is a szövetség legeredményesebb sportágaként említette a fogathajtást. Az idén két kategóriában (egyes- és négyesfogat) rendeznek vb-f, ahol a magyar fogatok helytállására számítanak. A kettesfogatok ebben az évben több külföldi versenyen állnak rajthoz, így folyamatos lesz a nemzetközi szintű megmérettetés. A tavalyi eredmények összegzése után „robbant a bomba”. Kocsi János szakági elnök mint fogalmazott, egy hirtelen jött ötlet alapján, áprilistól lemondana az elnöki posztról és egy új szisztéma szerinti választást javasolt. Tette ezt azért, hogy a régiós versenyrendszer bevezetésének, a régiók képviseletének ne legyen akadálya a jelenlegi elnökség. Ezt az elnökség tagjai és a teremben ülők közül is többen nem értették, hiszen ekkor szembesültek először ezzel az elképzeléssel. Végül a jelenlévők megpróbálták a személyi kérdéseket és a szervezeti teendőket különválasztva tisztázni, hogy miért akar lemondani az elnök. Miután ez nem sikerült, maradásra bírták Kocsi Jánost. A régiós versenyrendszer bevezetését minden hozzászóló megerősítette. E szerint ebben az évben „B” kategóriás fogathajtó versenyt a dél-alföldi régióban három helyszínen (Mélykút, Csongrád, Füzesgyarmat) rendeznek, majd a döntőt Kecelen tartják. A régiós bajnokság első két helyezettje indulhat 2001-ben az „A” kategóriában. A közgyűlés támogatja, hogy ettől az évtől a kezdő fogathajtók is tegyenek rajtengedély-vizsgát, Békés megyében már három éve működik ez a rendszer, amelyet követendő példaként említettek. A jelenlévők elfogadták egy új kitüntetési forma kezdeményezését, amely a világbajnoki cím mellé az „örökös magyar bajnok” címet adományozza. A Magyar Lovas Szövetség április 7-én, Hortobágyon tartja ünnepi közgyűlését, amelyet a 75. évforduló jegyében szerveznek. SZABÓ ZSUZSA Thai-box érmek A Magyar Thai-box Szövetség 10 versenyzőt indított a sportági Európa-bajnokságon, amelyet Cipruson, Paphosban rendeztek. A viadalon 28 ország 250 versenyzője vett részt. Gyula A Gyulai Shido-kan Karate Thai-box Klubból öt versenyző kapott meghívást az Európa-bajnokságra. Eredményeik. Lepkesúly: 6. Juhász András. Kisközépsúly: 7. Döme Balázs. Középsúly: 5. Kósa Gábor. Nehézsúly: 5. Sárközi Róbert. Szupernehézsúly: 3. Varga János. A magyar csapat támogatói: Malév Hungarian Airlines (Budapest), Gyula város önkormányzata, Party-Zóna Kft. (Gyula), Háromszög Söröző, Szelezsán Péter (Gyula), Hamburger Bár, Juhász Attila (Gyula), Fani Sport Kft. (Gyula), Fuszek Vendéglő, Himmer József (Gyula), Békés Casino Kft. (Békéscsaba), Ke- gyi Trade Kft. Békéscsaba, Black Galaxy Kft. (Hunya), SHS Union Kft. (Eger), Bessy Szeged Kft., Polip Kft. (Szeged), Szote Club (Szeged), Mega Game Kft. (Szeged). ____________________________________________________________■ Kígyós, Békés: harc a dobogóért Folytatódik az NBI B-s pontvadászat A hét végén megkezdődik az NB I B-s kézilabda-bajnokság tavaszi idényének küzdelemsorozata. A három érdekelt Békés megyei együttes, a Gyulai SE női, a Békési FKC és az Újkígyós Csaba KC férficsapatának szakvezetőitől a következő kérdésekre kerestük a választ. 1. — Mikor kezdték a felkészülést? Sikerült-e elvégezni a kitűzött feladatokat? 2. — Milyen változások voltak a télen a keretben? 3. — Milyen tervekkel vágnak neki az új szezonnak? Bizto- sítottak-e a feltételek? Kézilabda 1. Szabó Károly (Gyulai SE): - Január közepén heti négy edzéssel kezdtük a felkészülést. Februárban részt vettünk három tornán, amelyből kettőt megnyertünk és két előkészületi találkozót játszottunk. Az ősszel sérült Medvegy januárban bekapcsolódott a munkába, s mára teljesen felépült. Az eltervezett feladatokat a téli szünetben sikerült elvégeznünk. Nagy József (Békési FKC): - A télen új edzőként kerültem Békésre. Január 14-én kezdtük a munkát, heti öt edzéssel. Részt veszünk a Téli Kupán és a felkészülés harmadik hetétől előkészületi mérkőzéseket is játszottunk. A fiatalítást helyeztük előtérbe, a játékosok becsületesen elvégezték a munkát, úgy vélem felkészülten várjuk a jó erőkből álló Gyöngyös elleni szombati bajnoki rajtot. Vörös Árpád játékosedző (Újkígyós Csaba KC): - Január 4-én heti öt edzéssel kezdtük a felkészülést. Január közepe óta részt veszünk a Téli Kupán, míg februárban már több előkészületi mérkőzést is játszottunk. Sajnos sérültjeink közül Jarabekre az egész tavaszi idényben nem számíthatunk, Glembóczki továbbra is maródi. Szenics és Unyatinszki már felépült, ők várhatóan pályára léphetnek a Gyömrő elleni nyitányon. A felkészülés megfelelően sikerült, bár az is igaz, hogy valamennyi edzésen csak öt-hat kézilabdázó vett részt. 2. Szabó Károly: - A tél fontos feladata volt a keret megerősítése. Úgy érzem ez sikerült, hiszen hozzánk került Zsákai Hódmezővásárhelyről és Csenki Csilla kölcsönbe az NB I-es Vácból. A Németországból hazatérő Csenki Judit átigazolása is folyamatban van, remélem, a második fordulóban, a Kiskőrös ellen már szerepelhet. Jó lett volna még egy kapust igazolni, mivel az edzéseken csak Lovászáé áll a csapat rendelkezésére, a mérkőzéseken a kettős játékengedéllyel rendelkező Lovas is pályára léphet. Egyedül Lisztóczki távozott a Békéscsabába. Nagy József:Gávai Szarvasra távozott, Kiss S., Mikó és Árdeleán L. Mezőberénybe igazolt. Nagy József is máshol folytatja, három ajánlata van. Tóth Barnabás munkahelyi elfoglaltság miatt nem látogatta az edzéseket, rövidesen beszélünk vele a jövőről. Az őszi idény után százszázalékos teljesítménnyel listavezető ifjúsági csapatunkból Susán, Nyitrai, Nagy T., Kovács, Sze- kerczés és Minya felkerült a felnőtt keretbe. Vörös Árpád: - Új embert nem igazoltunk. A legnagyobb erősítésnek azt tartom, hogy együtt maradt a gárda, s ha a sérültek rendbe jönnek harcban lehetünk a dobogós helyekért. 3. Szabó Károly: - A bentmaradás kiharcolása a cél, ezért erősítettünk a télen. Az anyagi feltételek biztosítása érdekében a szakosztályvezetés mindent megtesz. Az idei ön- kormányzati támogatás összege még nem ismert, mivel a város költségvetését még nem fogadták el. Nagy József: — A tabellán elfoglalt harmadik helyezés kötelez bennünket. A vezetés a szezon előtt az első öt hely elérését tűzte ki célul, ezt elérhetőnek tartom ezzel a megfiatalított együttessel. Az elnökség munkájával biztosítja a működés feltételeit, így nyugodtan dolgozhatunk a tavaszi idényben. Vörös Árpád: - A szezon elején az első három hely elérését tűzte ki a vezetés. Jelenleg a második helyről várjuk a folytatást. Információim szerint a vetélytársak erősítettek, ám úgy gondolom, ha a rajt jól sikerül harcban lehetünk az érmes helyekért. A feltételekben annyi változás történt, hogy a télen amatőr alapokra helyezték a sportágat Újkígyóson, ennek ellenére, bízom abban, hogy a játékosok teljesítményén mindez nem látszik meg, és a szurkolók támogatása mellett sikerül a célunkat elérni. (VERASZTÓ) A fehér mezes Bodzás megcélozza a vendégek kapuját. A rutinos szélsőtől jó teljesítményt és gólokat várnak a tavasszal Gyulán _____________________________________________________________________________________FOTÓ, LEHOCZKY PÉTER Nagy volt a játékosmozgás Nagy tervekkel vágtak neki a mezőkovácsháziak a Békés megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Bíztak a Battonyáról érkezett labdarúgókban és Juhász Zoltán edzőben. Jól is rajtoltak, de a folytatásban alábbhagyott a lendület, az eredmények is elmaradtak, s az utolsó fordulóban már Zámbori Zoltán ült a kovácsháziak kispadján. Végül is 27 pontjukkal a negyedik helyen zárták az őszi idényt, kilencszer győztek, hatszor vereséget szenvedtek. Mezőkovácsháza Marócsik Pál szakosztály-igazgató a változásokról, a folytatásról, a felkészülésről a következőket mondta:- Csapatunk Zámbori Zoltán tréner irányításával január 18-án 22-es kerettel, heti öt edzéssel kezdte meg a felkészülést. Nagy volt a játékosmozgás. A battonyai különítmény: Mákos Árpád, Mákos Attila, Árgyelán György, Turbucz Csaba, Simon Tibor visszaigazolt. Csordás István az OMTK-hoz távozott. Érkeztek a battonyai együttesnek kölcsön adott labdarúgók: Józsa Béla, Gyapjas László és Márkus István. Málik István és Tóth Róbert Magyarbánhegyesről igazolt hozzánk. Koncz Krisztián is nálunk edz, de az ő igazolása még nincs rendben. Csordás Csaba Mezőhegyesről érkezett. Az ifjúsági labdarúgók közül Besenyei Krisztián, Besenyei Norbert és Janiga András az első csapattal edz. Az edzéslátogatottságunk jó, 70-80 százalékos, csak munkahelyi elfoglaltság miatt maradnak távol a labdarúgók a tréningekről. Pályáink, létesítmény-ellátottságunk megfelelő, rendelkezünk villany- világítással, így későbbi időpontban is tarthatunk edzéseket. Javítani akarunk a védelem biztonságán és a csatársor gólképességén. Új csapatot építünk, jó szellemű gárdát szeretnénk kialakítani, amely közönségcsalogató és támadó szellemű játékot produkál. Célunk az első öt hely valamelyikének megszerzése. Csak öt ponttal vagyunk lemaradva a harmadik helyezettől, az éllovasok is hozzánk jönnek, így nem mondtunk le még a feljutásról sem. Főtámogatónk az önkormányzat és Szokol István. Persze, több helyi vállalkozó is a csapat mögött áll. Ha az eredmények pozitív irányban javulnak, még több támogatónk és szurkolónk lesz, mert nálunk a labdarúgás népszerű. _______ _____ H. OY. Kizárják a Szegedet? Csak úgy, mint a PNB tavaszi nyitányán, a második fordulóban sem lép pályára a Szeged LC. A Tisza- partiaknál egy hét alatt sem tudtak egy csapatra való játékost „összeszedni". Szeged Nagylaki Kálmán a Szeged LC elnök-tulajdonosa elmondta, hogy szombaton egészen biztosan elmarad a Haladás FC elleni mérkőzés, mert a klubnak mindössze 4 labdarúgója - Kenesei Zoltán, Dobó Csaba, Mórocz Zsolt, Tamás Attila — van, s nincs is lehetősége sem a felnőtt, sem pedig a juniorcsapat keretének feltöltésére. Nagylaki szerdán is hangsúlyozta: ő nem mondja ki a Szeged LC felett a „halálos ítéletet". Ha azonban csütörtökön az MLSZ elnöksége úgy dönt, hogy kizárja a PNB-ből a csapatot, akkor azt tudomásul veszi. ■ „Schumi” milliárdjai Március 12-én Melbourne- ben az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik a Forma—1-es autós gyorsasági világbajnokság. A száguldó cirkusz idei költségeit 10,55 milliárd schillingnek megfelelő összegre becsülik, ennek a felét a szponzorok állják. Hamburg A legnagyobb költségvetéssel a Forma-l-es csapatok közül a Ferrari büszkélkedhet: az olasz istálló 3,17 milliárd schillingnek megfelelő összeggel rendelkezik. Ebből 844 milliót a főszponzor Marlboro áll. A pénz legnagyobb részét a kétszeres világbajnok német pilóta, Michael Schumacher fizetése (évi bruttó 600 millió schilling, kb. 10 milliárd forint) teszi ki. A Marlboróhoz hasonló nagyságrendű támogatást biztosít a McLaren-Mercedesnek a Reemtsma cigarettagyár West márkája. A két fél kölcsönös megelégedését jelzi, hogy az eredeti szerződést már lejárta előtt meghosszabbították 2006- igA Jordannek 420 millió schil- linget biztosít a Benson and Hedges. A Williamsnél egy másik cigarettamárkát, a Winfiel- det a Compaq számítógépes vállalat váltotta fel, évi 350 millió schillinggel. A kisebb támogatók közé tartozik a Beckís sörmárka (140 millió a Jaguárnak) és a T-Dl telekommunikációs cég (42 millió a McLarennek). _______ ■ Röviden ÖKÖLVÍVÁS. Budapesten rendezték meg a junior korúak részére az Énekes István emlékversenyt, amelyen a Békési TE versenyzője, Krátki Mihály a 71 kg-ban ezüstérmes lett. Maczik Pál edző másik békési tanítványa a jelenleg kecskeméti színekben versenyző Kurtuc Csaba a +91 kg-ban aranyérmet nyert. ATLÉTIKA. Az Egyesült Államokban tanuló Máté Gábor, a Csabai Atléták SE versenyzője az arkansa- si egyetem hét végi atlétikai versenyén súlylökésben 16,94 m-es eredménnyel a hatodik helyet szerezte meg. ASZTALITENISZ. Vasárnap 9 órától rendezi meg Orosházán, az OMTK-Hungarotel a Fürdő utcai teremben a város amatőr nyílt női egyéni és páros asztalitenisz bajnokságát. Nevezés: vasárnap 8 órától a helyszínen. TENISZ. Steffi Graf először cáfolta nyilvánosan azokat a híreket, amelyek szerint nyárra tervezi esküvőjét Andre Agassival. A visszavonult német teniszezőnő az interneten, saját honlapján tette közzé saját verzióját. _______■