Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-10 / 59. szám

2000. MÁRCIUS 10., PÉNTEK ÁRA: 48 FORINT LY ÉVFOLYAM 59. SZÁM üiÜ m ÉRTÉKES TERMÁLKINCS A MÉLYBEN. Három hete Iának munkához a mezőberényi strandon a kútfúrók, hogy a strand alapját képező termálkutat elkészítsék. Jelenleg 820 méter mélyen járnak. (írásunk a 3. oldalon) d-fotó. lehoczky peter Csalás, vesztegetés... Kegyesebb volt az idei tél A gyulai elkerülő második ütemét a nyáron befejezik A vásárcsarnok építésére hívta életre az orosházi ön- kormányzat a Piac Kft.-t. Az egyszemélyes kft. ügyveze­tője K. L. János, a volt al­polgármester lett. Őt né­hány vállalkozó azzal vá­dolta meg, hogy anyagi el­lenszolgáltatásért juttatta őket megbízáshoz. Az ügy­ből per lett. Orosháza A vádpontok között csalás, meg­vesztegetés, magánokirat-hami­sítás is szerepelt. Az Orosházi Városi Bíróságon Kissné dr. Verasztó Éva tanácsa tegnap hir­detett ítéletet. A folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre el­követett csalás bűntettében, ma­gánokirat-hamisítás vétségében és vesztegetésben találta bűnös­nek az I. rendű vádlottat, K. L. Jánost a bíróság. Két év börtönre ítélte, a közügyektől három évre eltiltotta, mellékbüntetésként 300 ezer forint pénzbüntetést és 240 ezer forint értékben elkob­zást határozott meg. A II. rendű vádlott, B. Éva büntetési tétele egy év, amit a bíróság két év pró­baidőre felfüggesztett és 150 ezer forint pénzbírság megfizeté­sére kötelezte. A III. rendű vád­lottat, S. Ferencet 30 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kö­telezte a bíróság. A IV. rendű V. P.-nét pedig megrovásban része­sítette. Az indoklásban elhangzott, hogy a védőkkel szemben a bíró­ság szerint ennek az ügynek a sértettje az önkormányzat, hi­szen direkt a vásárcsarnok meg­építésére hozta létre a kft.-t, az önkormányzat utalta a kft.-nek azokat a pénzeket, amelyeket a vállalkozók részére kellett volna kifizetni. A védők az első- és a másod­rendű vádlottak esetében felmen­tésért fellebbeztek, az ítélet a III. és IV. rendű vádlott esetében jog­erős. CS. I. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu Megkérdeztük... Büntetnék-e a koldulást? — kérdeztük töb­bek között Vin- cze Ferenc zsa- dányi olvasón­(foldal) Nő a brókerek világában Hogyan bol­dogul egy nő a brókerek világában? - kiderül ab­ból az inter­júból, mely Fajó Ágnes üzletasz- szonnyal ké­szült. (6. oldal) Nem mindegy... A magas vér­nyomás fő ellensége az egészséges életmód. Sorsunk, és életünk gyakran már a konyhában eldől. (7. oldal) Egy show-zenekar... Nevet keres magának a Milla- Trió Kékegyi „Bubu” Istvánnal bővült show-zenekara. A zenés humortársulat pályázatot írt ki a nevére. (8. oldal) A bírósági eljárások... A bírósági eljárásokat jelentős mértékben érintő jogszabályok változásáról kétrészes összeállí­tás készült. Ezúttal a büntető jogszabályok módosítását is­mertetjük. (11. oldal) — Remélem, hogy már be­szélhetünk múlt időben a télről. November 1-je óta több, mint 140 nap telt el, ebből — közutas fordulattal élve — a fagyos napok szá­ma 62 — mondta lapunk kérdésére Szabó László, a Békés Megyei Állami Köz­útkezelő Kht. forgalom-sza­bályozási és hálózatkezelői osztályvezetője. Békés megye- Az idei tél valamivel kegyesebb volt a tavalyi szezonnál. Tavaly közel 4 ezer tonna sót szórtak szét a közútkezelő munkagépei megyénk útjain, most az időjá­rásnak köszönhetően megúsztuk 2 ezer 870 tonna só felhasználá­sával. Békés megyében járhatat­lan út nem volt a télen, de 12 órá­nál hosszabb ideig még fél szé­lességben járhatatlan sem - vont gyorsmérleget a téli helyzetről az osztályvezető. A tél elmúlta nem jelenti a tét­lenség kezdetét a közútkezelő­nél. Március 1-jén átadták a kivi­telezőnek a megerősítésre, felújí­tásra váró Battonya-Mező- kovácsháza-Orosháza-Szentes útvonalat. A gyulai elkerülő má­sodik ütemének várható befeje­zési határideje - az időjárás függvényében - vélhetően július vége lesz. Zajlik a gyomai Hármas-Körös-híd felújítása. A 118 milliós beruházás eredmé­nyeképpen 40 tonnára változik a korábbi 20 tonnás összteher- bírású korlátozás, s megszűnik a 3,80 méteres magasságkorlátozás is. GLASS Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 13. Telefon: (66) 440-505, 440-468. BMW, ROVER, LAND-ROVER MÁRKAKERESKEDÉS HITELKAMAT MÁR 6,2%-TÓL! Orbán és Dzurinda Csabán Szombaton 11 órakor a me­gyeszékhelyi Szlovák Kul­túra Házában fogadja Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnököt Orbán Viktor, a Magyar Köztársa­ság miniszterelnöke. Békéscsaba- A magyar és a szlovák kor­mányfő négyszemközti megbe­szélést folytat a szlovák kultúra otthonában. Utána a Békési Úti Közösségi Házban hagyomá­nyos csabai szlovák disznótoros ebéd következik — tájékoztatott Végh László, Békéscsaba alpol­gármestere. Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda felkeresi a le­endő szlovák főkonzulátus épü­letét, majd visszatérve a Szlovák Kultúra Házába, a megyeszékhe­lyi és szarvasi szlovák szerveze­tek, közösségek és intézmények képviselőivel találkozik, beszél- get, ______________________(B)- BOTH ­Múzeum: senki sem akarja? A Balassit és a társastáncklubot átveszi a megyeszékhely Elvi megállapodás született arról: Békéscsa­ba önkormányzata előreláthatóan ez év kö­zepétől átveszi a megyei önkormányzattól a Balassi Táncegyüttes és a társastáncklub működtetését. A két önkormányzat tegnap tartott egyeztető tárgyalásokat a megyei ön- kormányzat által fenntartott intézmények jövőbeni városi támogatásáról. A két önkor­mányzat együttműködésének legkényesebb pontja a Munkácsy Mihály Múzeum sorsa. Békés megye A megyei önkormányzat új alapokra szeretné he­lyezni az együttműködést Békéscsaba városával. Á megyeszékhely ugyanakkor egyre inkább meg­gondolja, mennyivel támogatja a városban műkö­dő megyei intézményeket. Az együttműködési kényszer idén vált igazán „élessé”. A megyei ön- kormányzat és a megyeszékhely nehéz költség- vetési évet kezdett. A kiadásokat mindkét fél - saját költségvetéséből - szeretné minél jobban lefaragni. A két önkormányzat „közös pontjai” a megyei könyvtár, a Jókai Színház, a megyei mű­velődési központban működő négy nagy együttes Népszerűtlen döntések A Munkácsy Mihály Múzeum és a megyei önkormányzat által a városi önkormányzat­oknak átadni kívánt múzeumoknál a leg­rosszabb esetben - pénzszűke miatt - a bezárás is felvetődhet. Egy ilyen döntést azonban sem a megyei, sem a békéscsa­bai, sem más városi önkormányzat nem szí­vesen vállalna fel. Múzeumbezáróként ugyanis egyetlen köztestület sem szeretne elhíresülni. (Balassi Táncegyüttes, társastáncklub, szimfoni­kus zenekar, Napsugár Bábegyüttes), valamint a Munkácsy Mihály Múzeum a szloválk tájházzal. Az említett intézmények és együttesek „tulajdonosa” a megyei önkormányzat. Ugyanak­kor valamennyi a megyeszékhelyen működik, és a statisztikák szerint például a megyei könyvtár és a színház látogatóinak zöme békéscsabai. Ar­ról, hogy Békéscsaba önkormányzata mennyivel támogassa a megye intézményeinek, együttesei­nek működését: évek óta — hol kisebb, hol na­gyobb erővel - folyik a kötélhúzás. A megye idén szeretett volna egy hosszú távra szóló fix megállapodást kötni a várossal, erről azonban a város közgyűlése még nem hozott végleges dön­tést. A februári városi közgyűlés a múzeum és a négy nagy együttes tekintetében csak a tárgyalá­sok megkezdéséről döntött. A két önkormányzat között a Jókai Színház és a megyei könyvtár finanszírozása úgy tűnik, megoldódott. A város minden színházi évadban egy darab színre kerülését - idén 6 millióval - finanszírozza, illetve a két önkormányzat együtt­működik a békéscsabai Városházi Esték prog­ramsorozatban is. A megyei könyvtár működését 2000-ben összességében 12 és fél millió forinttal támogatja a város. Jövőre lakosságarányosan száll be a működtetésbe, és külön tétel lesz a fi­ókkönyvtárak fenntartásának kérdése. A négy nagy együttesből a Balassi Táncegyüt­test és a társastáncklubot a tervek szerint átveszi a város, a végleges döntést e kérdésben az áprili­si testületi ülésen hozzák majd meg a képvise­lők. A jövőre vonatkozóan felvetődhet a Balassi közalapítványi formában történő működtetése, illetve elképzelhető, hogy a társastánc helyileg az ifjúsági házba kerül át. (Folytatás a 3. oldalon) Vár a vadászati felfüggesztés A Gyula—Gyulavári— Dénesmajori Földtulajdono­si Közösség egyik tagja, Lo­vász Sándor többek megbí­zásából tegnap az FVM me­gyei hivatalában átadta ké­relmüket. Korábban beszámoltunk már a vi­haros december 17-ei közgyűlés­ről, amikor a közösség többsége nem fogadta el a képviselő pénz­ügyi beszámolóját. A képviselő bezárta az ülést, és akik folytatni akarták a gyulavári vadászház­ban, máshová kényszerültek. Itt új közösségi képviselőt választot­tak a földtulajdonosok 62,25 szá­zalékát képviselők, akit azonban nem jegyzett be az illetékes vadá­szati hatóság, az FVM megyei hi­vatala, mivel a vadászházban ki­sebbségben maradtak a Gyulai Városi Bíróságon kérték a többsé­giek határozatainak megsemmisí­tését. Az FVM-hivatal a bírósági döntésig nem jegyezte be és nem függesztette fel a vadásztársaság vadászaü jogát, amit a földtulaj­donosi közösség maga szeretne gyakorolni társult alapon. Lovász Sándor tegnap lapunk­nak elmondta, sem a földtulajdo­nosi közösség érvényes működési szabályzata, sem a vadászati tör­vény szerint a polgári peres eljá­rás miatt a határozatuk végrehaj­tásának nincs halasztó hatálya. Ezért kérték írásban a hivatalban a többség által megválasztott kép­viselő bejegyzését, a vadászat fel­függesztését. A hivatal ezzel tud­ná segíteni, hogy a földtulajdono­si közösség törvényes működése helyreálljon. Az összehívott gyű­lésen szeretnének minden vitás kérdést tisztázni, per nélkül, amely elhúzódhat. - Azt szeret­nénk, hogy néhány ember ne sa­játíthassa ki a vadállományt - összegezte. _______________sz. m. Dobogós szél Békéscsaba Ha nem is hosszú ideig, de min­denképpen erős széllökésekkel kísért zivatar tombolt tegnap Bé­késcsabán. A 108 kilomé- ter/órás szél, a zivatar és a vil­lámlás, ha szokatlan is, de nem számít egyedi jelenségnek már­ciusban Békés megyében. A bé­késcsabai meteorológiai állomás környékén nem esett az eső, és a megyeszékhelyen is csak 0,8 milliméter csapadék hullott teg­nap az esti órákban. Utoljára Bé­késcsabán 1995-ben mértek ha­sonló erősségű szelet. A villámlással járó zivatar ugyan nem jellemző március­ban, de heves, és gyorsan levo­nuló vihart már regisztráltak Bé­késben. Hasonlóan erős szelet egyébként az ország már terüle­tein tegnap este nem regisztrál­tak. _________________________CQ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VAN SZÜKSÉG. Az öt leghátrányosabb helyzetű megye - köztük Békés - kap többlettámogatást a Gazdasági Minisztérium célelőirányzataiból. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá az érintett megyék területfejlesztési tanácsainak elnökei, valamint Matolcsy György gazdasági miniszter. Felvételünkön középen Domokos László, Békés megye területfejlesztési tanácsának elnöke. (Cikkünk a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents