Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-08 / 32. szám

M E GYEI KÖRKÉP 2000. FEBRUÁR 8., KEDD — 5. OLDAL Körös-vidéki Zsaru AUTÓBÓL PÉNZT, (i) Körös ladányban egy utcán parkoló te­hergépkocsi vezetőfülkéjét is­meretlen tettes valahogy kinyi­totta, s a gépjárműből „el­emelte” az autóstáskát, amiben személyes iratok és 40 ezer fo­rint készpénz volt. Az ügyben lopás vétség alapos gyanúja mi­att indított eljárást a Szeghalmi Rendőrkapitányság. LOPTA, ADTA. (i) Egy vésztői lakos lezáratlan autójából január 27-én valaki ellopott egy 30 ezer forint értékű rádiótelefont. A Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatársai másnap előállítot­ták T. L. vésztői lakost, aki ala­posan gyanúsítható a cselek­mény elkövetésével. T. L. el­mondta: a rádiótelefont egy szeghalmi lakosnak (akitől a ké­szüléket már lefoglalta a rendőr­ség) értékesítette 6 ezer forintért. KÖZEL FÉLSZÁZEZRET, (i) Szeghalmon T. J. lakásába még januárban hatolt be ismeretlen elkövető. Az ajtóbefeszítés ré­vén érkező betörő némi kutatás után 45 ezer forint készpénzzel távozott. Az ügyben lopás bűn­tett alapos gyanúja miatt isme­retlen tettes ellen indított eljá­rást a Szeghalmi Rendőrkapi­tányság. ZÁRATLAN AUTÓBÓL, (i) Az okányi pékség udvarán parkoló két kenyérszállító kisteherautó vezetőfülkéjét is meglopta isme­retlen személy február elsején. A tettes mindkét vezetőfülkét nyitva találta, s onnan egy-egy autóstáskát vitt el a bennük lévő készpénzzel, iratokkal. Az ügy­ben lopás vétség miatt indult el­járás. Eljárás a Tisza királynői miatt A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancs­nokságának munkatársai a január 31-étől február 2-áig tartó héten 112 esetben derítettek fel jogsértő cselek­ményt összesen 176 millió 474 ezer 742 forint értékben. A legnagyobb eljárás alá vont tételt (együttes értékük 174 millió forint) „a Tisza királynői” jelentették. Dél-Alföld Két lepusztult autót, egy 240 ezer forintot érő BMW-t és egy 380 ezer­re taksált Mercedest foglaltak le a vámosok a kiskőrösi és a kiskunha­lasi rendőrök közreműködésével. Jelenlegi gazdáik alaposan elcso­dálkoztak, amikor megtudták, hogy a járgányok — minden bizonnyal évekkel ezelőtt - vámkezelés nél­kül kerültek Magyarországra. Akasztón 15 ezer liter űrtartal­mú földbe ásott fémtartályra buk­kantak a fináncok egy magánház udvarán. A színültig telt tartály­ban ismeretlen összetételű sze­szes kotyvalék erjedt. Ha bebizo­nyosodik, hogy tulajdonosaik (hamis) borként kívánták forga­lomba hozni, akár 60 millió forint is lehet a kiszabható és behajtha­tó jövedéki bírság összege. No, de lássuk a medvét, illetve a három királynőt! Történt, hogy decemberben három önjáró uszály (A Tisza királynője I., II. és III.) belépésre jelentkezett Ju­goszlávia felől. A rajtuk lévő áru­kat vámkezelték, majd kirakodás után elhagyták az országot. Csak ezután vált ismertté, hogy a ha­jók tulajdonosa külföldi állam­polgár, így belépéskor kérni kel­lett volna a vízi járművek ideigle­nes behozatalban történő vám­kezelését is. Mivel a személyzet ezt elmulasztotta, a vámhatóság csempészet elkövetésének ala­pos gyanúja miatt eljárást, illetve nyomozást rendelt el a 174 millió forint elkövetési értékű ügyben. Az elmúlt héten vámszabálysér­tés miatt 1000 karton cigaretta, 118 liter szeszes ital, 58 farmernadrág és 25 kg őrölt paprika került a vám­raktárakba - tudtuk meg a pa­rancsnokság sajtófelelősétől, Bunyevácz Miloje őrnagytól. De ezeknél is elszomorítóbb, hogy 1 ezer 235 liter „tiszta” szesz is fen­nakadt az ellenőrzésen. A zömé­ben szennyezett alkoholból vélhe­tően 3 ezer liter, súlyos egészség- károsodást előidéző „tömény” itó- ka készült volna... természetesen belföldi fogyasztásra. _______m.gv. Elismerések, jutalmak a rendőrségen Dr. Ábrahám Béla ezredes, a megyei rendőr-főkapitány­ság közbiztonsági igazgatója adott át tegnap elismerése­ket, dicséreteket és jutalmakat rendőröknek Békéscsa­bán, a főkapitányság épületében. Békéscsaba A belügyminiszter a rendőrség ál­lományában töltött szolgálati idő elismeréseként szolgálati jelet adományozott tízéves szolgálat után Kiss Tibor őrnagynak, a Gyulai Rendőrkapitányság őrspa­rancsnokának és Bai Attila száza­dosnak, a felderítő osztály főnyo­mozójának. A belügyminiszter a rendőrség állományában töltött szolgálati idő elismeréseként szolgálati jelet adományozott, egyben Békés me­gye rendőrfőkapitánya a BM- szervnél alkalmazási jogviszony­ban eltöltött évek után dicséret­ben és jutalomban részesítette húszéves szolgálat után Fiilöp Fe­renc zászlóst, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság helyszínelő és balesetvizsgálóját. Tízéves szolgálat után Petruska László törzszászlóst, a Szarvasi Rendőr- kapitányság nyomozóját, Kovács László zászlóst, az Orosházi Rendőrkapitányság váltáspa­rancsnokát, Váradi József zász­lóst, az Orosházi Rendőrkapitány­ság körzeti megbízottját, Hucz András zászlóst, a Békési Rendőr- kapitányság járőr vezetőjét és Kmellár Tibor főtörzsőrmestert, a Szarvasi Rendőrkapitányság hely­színelő és balesetvizsgálóját. Dr. Kurucz Ferenc ezredes, megyei főkapitány a BM-szervnéí alkalmazási jogviszonyban eltöl­tött évek után dicséretben és juta­lomban részesítette harmincéves szolgálat után Hraskó Andrásné főmunkatársat, a Szarvasi Rend­őrkapitányság előadóját és 15 éves szolgálat után Takács Zoltán őrnagyot, a Sarkadi Rendőrkapi­tányság őrsparancsnokát, wy. l Megkérdeztük olvasóinkat Az iskolai fegyelmezésről Szabó Emil- né, 47 éves dombiratosi nyugdíjas:- A gyerekek csintalanok, de alapvetően nem rosszak! Én azt tapasz­talom, hogy a tanárok játékos módszerekkel próbálják lekötni a figyelmüket. Ma már a nádpál­ca, a fenekes, a kormos nem megengedhető, bár néha ezek sem ártanának egy-egy vásott kölyök ráncba szedésére. Ezt ar­ra alapozom, hogy nagyapáin­kat, nagyanyáinkat is kiporol­ták, ha rossz fát tettek a tűzre, s mégis ember lett belőlük. De hangsúlyozom, nem vagyok hí­ve a testi fenyítésnek, mert az a tanári tehetetlenségnek a beis­merése. Rostás Attila, 15 éves batto- nyai állami gondozott:- Egy-két kivételtől elte­kintve jól megvoltam minden taná­rommal. Valójában én rontottam el a dolgot, mert nagy volt a szám, s időnként megjátszottam a nagyfiút. Az lett a vége, hogy elbocsátottak az iskolából. Most választhatok: vagy egy szigo­rúbb intézetbe megyek Zalaeger­szegre, vagy haza, anyámékhoz, Vásárhelyre. A tanárok? Utólag úgy gondolom, ügyesebben kel­lett volna váltogatniuk a szigort és az engedékenységet, attól füg­gően, hogy rossz vagy jó ked­vemben voltam-e aznap. Szántó Má­ria, 38 éves kunágotai mérlegkezelő:- A jelen­legi helyzet­ről csak any- nyit tudok, amennyit a gyermekek elmondanak. Van olyan pedagógus, aki nem tud rendet tartani, s ezért megenged­hetetlen fegyelmezési eszközök­höz folyamodik. A külvilág nem szerez tudomást minden túlka­pásról: a „rosszalkodót” nekiütik a vasoszlopnak, betörik a feje, de nem viszik orvoshoz, nem ké­szül látlelet, nincs vizsgálat. Per­sze az is igaz, hogy ezek a mos­tani gyerekek már elevenebbek, mint mi voltunk, nagyon nehéz lekötni a figyelmüket, sok közöt­tük a kezelhetetlen. Alb József, 43 éves kunágo­tai mező- és vagyonőr:- Az úgy­nevezett problémás gyermekek szinte kivétel nélkül elhanyagoltak, rossz csa­ládi környezetben élnek. Nekem úgy tűnik, egyre nő a számuk. Főleg a betelepülő etnikum kö­réből (de nem csak onnan!) kap­ják az utánpótlást. Ez a helyzet nap mint nap próbára teszi a pe­dagógusokat. Szerintem a kér­dés a családban dől el: azokkal a gyermekekkel, akik odahaza megfelelő, szeretetteljes légkör­ben élnek, szinte semmi gond nincsen. Ménesi György A SZERZŐ FELVÉTELE A város nagyjai A millenniumi évfordulót Gyomaendrőd a város ne­ves szülötteit megörökítő köztéri szobrok állításával is emlékezetessé teszi. Gyomaendrőd Idén az önkormányzat Rózsahe­gyi Kálmán színművésznek, a Városunk Nagyjaiért Közhasznú Alapítvány pedig Tímár Máté írónak bronz mellszobrát készít­teti el. A szobrokat a Ligeti holt­ág partján és a Rózsahegyi Kál­mán Általános Iskola előtt állít­ják fel. A képviselő-testület két művésztől kért árajánlatot. A testület legutóbbi ülésén Mihály Bernadett szobrász ajánlatát fo­gadta el. Az önkormányzat tá­mogatást remélve pályázatot nyújt be a Képzőművészeti Lek­torátushoz. _______________________________151 Sorsoltunk A Békés Megyei Hírlap Plusz január 21-ei számá­ban Kalandozás a kalendá­riumban címmel megjelent játékunk helyes megfejté­se: farsangi bál. Békés megye A 876 helyes választ beküldő kö­zött megtörtént a sorsolás. Nyertesek. A fődíjat, egy sé­tálómagnót nyerte: Tárnok Fe­renc, Geszt. Tollkészletet nyert: Balogh Tünde, Ecseg- falva, Hegedűs Gréta, Domb­iratos, Szlinka Edina, Békés­csaba. Hírlapos pólót nyert: Kotroczó Bernadett, Magyar- bánhegyes, Varga Dorina, Tót­komlós, Popovics Magdolna, Almáskamarás, Setény László, Gyulavári, Németh Anikó, Zsadány. Társasjátékot nyert: Andó Roland, Csorvás, Berta­lan László, Biharugra, Kovács Csilla, Orosháza, Paróczai Szilvia, Battonya, Szabó Eni­kő, Sarkad. A nyereményeket postán ki­küldjük. ■ —------7-----------------------------------­Akadozik az árusítás Békés megyében teljesen megszűnt a lapfeldolgozás Sok olvasónk panaszkodott a napokban arról, hogy az el­múlt hetekben nem vagy csak későn tudta megvásárolni a Békés Megyei Hírlapot. Mi ennek az oka? — tettük fel a kér­dést dr. Tóth Miklósnak, a Hírlapot kiadó Népújság Kft. ügyvezető igazgatójának. — Az egyébként jogos panaszok­ra a következőket mondhatom: az elmúlt években a postai szer­vezetből kivált, regionálisan szer­vezett részvénytársaságok foglal­koztak az árusításos lapterjesz­téssel. Nálunk a Csongrád, Bács- Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok megyét ellátó Délhír Rt. irányítot­ta ezt a tevékenységet. Az orszá­gos hálózatot, melyet időközben privatizáltak, a tulajdonos 2000. január 1-jétől átszervezte. Az át­szervezés természetesen a Békés Megyei Hírlapot is érintette.- Melyek a főbb változások?- A legfontosabb, hogy létre­hozták a két megyés — Békés, Jász-Nagykun-Szolnok - Kőrös­hír Kft.-t, az expediálást, azaz a lapok árushelyek szerinti csopor­tosítását pedig Békéscsabáról Szolnokra helyezték. Ezzel me­gyeszékhelyünkön teljesen meg­szűnt a lapfeldolgozás, a szolnoki üzem viszont nagyon akadozva működik. Ennek következtében rendszeresen késnek a napilapok - nemcsak a Békés Megyei Hír­lap —, a gyulai mutációnkat, a Gyulai Naplót sok esetben más településre irányítják vagy éppen Szolnokon felejtik a példányokat, mint legutóbb január 22-én a bé­késcsabaival előfordult.- Ezekről a problémákról bizo­nyosan tud a Kőröshír Kft. is.- Természetesen, hiszen mi az árusokkal együtt jeleztük a kft. vezetésének a hiányosságokat. Ők tőlünk és az olvasóktól is tü­relmet kértek, hivatkozva az in­dulás nehézségébe. Persze egy évek óta lapárusítással foglalkozó cég belső át­szervezésénél ez a türelem vé­ges és üzleti szempontból sem elfogadha­tó. Ezért a Kő­röshír Kft. ne­vében mi is el­nézést kérünk azoktól, akik nem előfizetni, hanem reggelente megvásárolni szeretnék a Békés Megyei Hírlapot.- Az előfizetéses terjesztésre van ennek valamilyen hatása?«- Szerencsére nincs. Az előfi­zetőknek továbbra is a mi kézbe­sítőink viszik házhoz a lapunkat a kora reggeli, hajnali órákban. Ráadásul egy példányszám ára ebben az esetben 35 forintra jön ki, ami havi szinten 330 forint megtakarítást jelent, nem beszél­ve az egyéb kedvezményekről. Előfizetőink, olvasóink egyéb­ként továbbra is hívhatják a 06/80/922-012-es, ingyenes zöld­számot terjesztési ügyekben. ■ Négy megyéből versenyeztek Szemet gyönyörködtető produkciók és színpompás ruhák jel­lemezték Szeghalmon szombaton a millenniumi év első jeles eseményét, az immár 25 esztendős Sárréti Társastáncklub ju­bileumi versenyét, amelyen négy megye táncosai vettek részt. Szeghalom Devics János, a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériuma főosz­tályvezetője, a rendezvény fővéd­nöke hangoztatta: a minisztéri­um nagy jelentőséget tulajdonít minden olyan önszerveződés­nek, mint amilyen ez a táncver­seny. Az ilyen események hozzá­járulhatnak ahhoz, hogy hazánk­ban a kultúra virágozhasson. Vígh Ilona országgyűlési kép­viselő, a művelődési központ igazgatója Sziliné Csáki Emíliá­nak, a Sárréti Társastáncklub ve­zetőjének gratulált 25 éves példa­értékű munkájáért. Sziliné Csáki Emília elmondta: a 25 esztendő nagyon hamar eltelt, mert sok öröm és boldogság volt benne. A junior I. kategóriában a latin versenyt a Bálint Tamás—Baráth Enikő (szentesi Bolero Társas- táncklub) páros nyerte. Második helyen az Ambrus Zoltán- Gulyás Viktória (szeghalmi Sárré­ti Társastáncklub) kettős, harma­dikon a Borbás Csaba-Szepesi Anetta (szentesi Bolero Társas­táncklub) duett végzett. Szintén junior I. kategóriában a standard versenyében ugyanez az ered­mény született. Nyert a Bálint Tamás-Baráth Enikő kettős az Ambrus Zoltán-Gulyás Viktória páros előtt. Őket ismét a Borbás Csaba-Szepesi Anetta duett kö­vette. A junior II. kategória latin tán­cát a Hegyesi László-Flach Mária (szeghalmi Sárréti Társastánc­klub) kettős nyerte meg. Második lett Vaszkó Zsolt-Martinák Erika (gyomaendrődi Rumba Társas­táncklub), harmadik Szatlóczki Tibor-Jakab Anita (nyíregyházi Basic-Junior Táncegyesület). Ugyanebben a kategóriában a standard táncban a Torma Bencze-Magony Szilvia (szentesi Szilver Táncegyesület) kettős győzött a szeghalmi Hegyesi László-Flach Mária duett előtt. Harmadik helyen a Kerékgyártó Gábor-Kappelmayer Zita (debre­ceni Salome Táncegyesület) pá­ros végzett. Öt zenekar éjszakája Egy új, angol nyelvű zenei maga- Európa-szerte ismertek, most kö­zin, a Hypnos&Thanatos első zel egy év koncertmentes időszak számának megjelenése alkalmá- után lépnek újra színpadra. Az Of ból nagyszabású koncertet szer- Man's First Disobedience című, vez a Negative Art Productions. A Hollandiában felvett anyag várha- fesztivál helyszínén, a békéscsa- tóan tavasszal kerül a boltokba, bai helyőrségi klubban öt zene- Végül az eseményt nemzetkö- kar lép színpadra február 19-én. zi sorba emelve, színpadra lép az Elsőként a budapesti The Art aradi black-metal horda, a of Dethronement, akiknél a ha- Grimegod. Ők a nemzetközileg gyományos metal-felállás billen- ismert kiadó, a Bestial Records [ tyűkkel, hegedűvel és csellóval egyik zászlóvivő zenekara, egészül ki, majd őket követi a A várhatóan hajnalig tartó szintén budapesti Land of fesztivál remélhetőleg felejthetet- Charon országszerte népszerű len élményt nyújt majd a söté- dark zenéjével. Körülbelül 22 tebb muzsikák kedvelőinek, hi- órakor kezdi műsorát a veszpré- szén évek óta nem volt az ország­mi Without Face, amely komplex ban e műfaj hazai élvonalát ilyen progresszív-gothic muzsikáját szinten felvonultató fesztivál, gyönyörű női vokál színesíti. Az élőzenét támogatják: Békés Az éj csúcspontjaként a nem- Megyei Hírlap, Csaba Honvéd rég felvett új lemezük anyagát be- Kulturális Egyesület, Diáktanya mutatandó koncertet ad a békés- (Békéscsaba) és Ifjúsági Kabinet­csabai Evensong. Ők előző leme- iroda, Szombathely. Információ: zük és hollandiai kiadójuk révén 66/323-693. ■

Next

/
Thumbnails
Contents