Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-12-13 / 36. szám

4. OLDAL - 2000. FEBRUÁR 12-13., SZOMBAT-VASÁRNAP KÖR KÉP Orosháza Hatottak a városra A német kisebbségi önkor­mányzat éppen egy eszten­deje költözött be a volt pártház épületének harma­dik emeleti irodájába. A félmillió forint értékű bú­torzat és számítógép be­szerzése után tartottak iro- daavatót. Élelmiszer-nagykereskedést nyitott a Rocco # ANTIFASISZTA CIVILEK. A ci­vil társadalomnak nem csak Bu­dapesten, hanem vidéken is meg kell emlékeznie arról, hogy Magyarország 55 évvel ezelőtt megszabadult a nácizmustól - hangoztatják a vasárnapra ter­vezett antifasiszta demonstráció szervezői. Kérik, hogy mind­azok, akik a vasutassztrájk miatt esetleg nem tudnak eljutni dél­után 15 órára a budai Várba, a Dísz téri békés megemlékezés­sel egy időben, otthonaikban gyújtsanak gyertyát vagy tegye­nek virágot ablakaikba. HIVATÁSOS HADSEREG. Az SZDSZ számításai szerint az ön­kéntes, hivatásos hadseregre történő áttérés nem jelentene többletkiadást. Jelenleg a Ma­gyar Honvédség létszáma 56640, személyi kiadásai 81,4 milliárd forintot tesznek ki. A szabaddemokraták elképzelései szerint 40 ezer katona - 50 szá­zalékos fizetésemelést is figye­lembe véve - 85 milliárd forint­ba kerülne, miközben a kor­mány 2001-re 96 milliárd forin­tot irányoz elő hasonló célra. FELMONDTÁK A BANKOK. A MiZo-Baranyatej Rt. bankjai a hatályos megállapodások ellené­re összehangoltan felmondták a társaság hiteleit, s működőké­pessége végső határára sodorták az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb tejipari társasá­gát. A MiZo vezérigazgatója lemondott tisztségéről. VÁSÁRI EGYEZSÉG. A német Leipziger Messe vásárszervező vállalat szándéknyilatkozatot írt alá a Hungexpo Rt.-vei hosszú távú együttműködésük elősegí­tésére. A két cég várhatóan 2002- ben Budapesten rendez először közösen szakkiállítást környe­zetvédelmi témakörben. ■ Az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese, Frank Gábor is elfogadta a meg­hívást, és köszönetét fejezte ki a képviselőknek, hogy nem hely­kereséssel, hanem elöljáróban igényes rendezvények szervezé­sével tették le névjegyüket és hatottak a város közéletére, hoz­zájárultak a német nyelvoktatás színvonalának emeléséhez. A házigazdákat arról biztosí­totta, hogy ha tovább folytatják ezt az építő munkát, újabb pro­jektekkel rukkolnak elő, akkor az országos önkormányzat és annak oktatási bizottsága is támogatja majd ezeket a törekvéseket, cs. i. A Rocco Élelmiszer-nagykereskedés a négy évvel ezelőtt épült Rocco C+C mögött található D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Hétfőtől új nagykereskedés várja a környék viszonteladóit Gyulán. A Roxin-Rocco Kft. Csabai úti áruháza mögött épí­tette fel az ezer négyzetméter eladótérrel rendelkező Rocco Élelmiszer-nagykereskedést, ahol nagy tételben szolgálják ki a kereskedőket és vendéglátósokat. Gyula A Roxin-Rocco Kft. 1996-ban nyi­totta meg Gyulán az első nagy élelmiszeráruházat. A Csabai úti Rocco C+C-ben a vevők kedvez­ményesen juthatnak hozzá a ter­mékekhez. Minden kártyával ren­delkező nagykereskedelmi áron vásárolhat az üzletben. Az eltelt időszak alatt a tulajdonosok fo­lyamatos fejlesztéseket hajtottak végre, új berendezéseket vásárol­tak és bővítették az árukészletet. Tavaly a kft. újabb több milli­ós beruházásba kezdett. A meg­lévő áruház mögött építette fel ezer négyzetméteres eladóterű élelmiszer-nagykereskedését, amelyhez külön parkolót is kiala­kítottak. A több részből álló léte­sítményben zöldség-nagykeres­kedés található, emellett mélyhű­tött és tejtermékek, valamint egyéb élelmiszerek kaphatók. A Rocco Élelmiszer-nagykereske­désben csak viszonteladókat és vendéglátósokat szolgálnak ki, nagy tételben. Oktatás: viták kereszttüzében A szakszervezet aláírásgyűjtéssel tiltakozik A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Bé­késcsabai Városi Szervezetének felmérése szerint tagjaik akár tüntetésre, a tanulmá­nyi versenyek és a millenniumi nap bojkott­jára, végső esetben pedig sztrájkra is ké­szek, ha a békéscsabai önkormányzat nem áll el az oktatási szférában tervezett 80 mil­lió forintos kivonástól. Békéscsaba A PSZ egyelőre aláírásgyűjtéssel tiltakozik a meg­szorítások ellen. A megyeszékhely polgármestere ugyanakkor nem lát esélyt arra, hogy a február 17-ei közgyűlésen a 2000. évi költségvetés terve­zete megváltozzon, és a szigorítások elkerüljék az oktatási intézményeket. A PSZ városi szervezete nemcsak a pedagógu­soktól, hanem az iskolás gyerekek szüleitől is tá­mogatást vár a csütörtökön kezdődött és 16-áig tartó aláírásgyűjtési akcióban. A PSZ szerint a ter­vezett elvonás a közoktatási törvény megsértésé­re kényszeríti az oktatási intézményeket, emellett úgy vélik: alkotmányos jogok is sérülnek, ha 80 millióval kevesebb jut az oktatásra.- A probléma az, hogy az oktatási, nevelési fel­adatokhoz szükséges forrást veszik el az iskolák­tól - mondja Szilágyi Róza, a PSZ városi titkára. A szakszervezet szerint a városban folyó oktatás olcsó, és a gyermeklétszám csökkenése sem indo­kol ilyen mértékű kivonást.- Indokolatlan és jóvátehetetlen károkat okoz ez a lépés. A város nem ismeri el valós értékén az oktatást - állítja Szilágyi Róza. Az önkormányzat álláspontja viszont az (és ez a költségvetésről a közelmúltban az érdekképvi­seletekkel megtartott érdekegyeztető fórumon is kitűnt), hogy a tervezett elvonás a közoktatási törvény megsértése nélkül teljesíthető az oktatási intézmények részéről.- Az intézményeknek meg kell találniuk azo­kat a törvényes lépéseket, melyekkel meg tudják oldani ezt a helyzetet - fogalmaz Pap János, a vá­ros polgármestere. - Az intézményvezetőknek át kell gondolniuk, melyek azok a feladatok, ame­lyekről lemondva még el tudják látni a kötelezően előírt feladatokat.- Lát arra esélyt, hogy a közgyűlés visszalép a tervezett 80 millió forintos elvonástól?- Arra látok esélyt, hogy ahol minden lehetsé­ges megtakarítási formát megléptek, és azután már valóban csak törvényt sértően lehet további megtakarításokat elérni, ott módosítani tud a tes­tület. Arra nem látok esélyt, hogy a közgyűlés visszalép a tervezett elvonástól. Az intézményve­zetők felelőssége, hogy megtalálják a megtakarí­tást szolgáló törvényes lehetőségeket. _____________ ______________ KOVÁCS ATTILA A Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Kara (volt: Kossuth Lajos Tudományegyetem Műszaki Főiskolai Kara) várja Úí SZAKTAIRA: vegyész- mérnöki, villamosmérnöki, valamint RÉGEB­BI SZAKÍAIRA: építészmérnöki, építőmérnö­ki, gépészmérnöki, környezetmérnöki, mű­szaki menedzser, településmérnöki szakokra az idén érettségiző, illetve korábban érettségizett fiatalokat, akik elhivatottságot éreznek a műszaki pályák iránt. Részletes felvilágosítás a 2000. évi Felsőoktatási Felvételi Tájé­koztató 446-449. oldalán található. A felvételi jelentkezési la­pok kitöltése során felmerülő kérdések megválaszolása céljából Beiskolázási Tanácsadó Iroda nyílt, ahol hétfőtől péntekig 9-15.30 óráig személyesen (Deb­recen, Ótemető u. 2-4. I. emelet) vagy telefonon - (52) 415- 155- lehet felvilágosítást kérni a tanulmányi osztály munka­társaitól. A szakképesítéssel és oktatással kapcsolatban felmerülő kérdésekre dr. Szabados Mátyás oktatási főigazgató-helyettes telefonon: (52) 415-155/7743, vagy sze­mélyesen válaszol. .W789. Kisközség — kis költségvetéssel Szigorú takarékosságot hirdettek a falaban Szigorú takarékossággal el­lensúlyozható Tarhos idei, 74,5 millió forintos, 14 mil­lió forint forráshiányos költségvetése — hangzott el a képviselő-testület csütör­tök esti ülésén. Tarhos A testület idei, második ülésén tűzte napirendjére a falu ez évi költségvetését, melynek forráshi­ánya 11 millióval alacsonyabb a tavalyinál. Mint ahogyan azt a testület megfogalmazta, szigorú gazdálkodással és takarékosság­gal, az alapellátás biztosításával bizonyos mértékben ellensúlyoz­ható. A költségvetésből a legna­gyobb tételt az oktatási intézmé­nyek működőképességének meg­tartására fordítják, ez az összeg 33 millió 970 ezer forint. A legna­gyobb hiány ebben az ágazatban mutatkozik, ugyanis a központi támogatás összege csupán 20 millió forint. Ennek ellenére a községben nem kerül sor iskola bezárására - szögezte le a testü­let. Beruházásra - járdaépítésre, autóbuszmegálló kialakítására - az ingatlanok értékesítéséből be­folyt összeget fordítják, felújítás­ra jelentősebb összeget nem ter­veztek. A testület a támogatások­ról is döntött, a helyi társadalmi és civil szervezetek együttesen 180 ezer forintot kapnak ebben az esztendőben.-sz­Újabb árhullámok nélkül Csapadék nem hullott, az olvadást éjszakai fagy kö­vette, a következmény: újabb árhullámok nem in­dultak el a Körösökön. A belvízi fronton kedvező vál­tozás, hogy további csökke­nést regisztrálhatunk, 35 050 hektár köbmétert ösz- szegeztek a szakemberek pénteken. Békés megye Bak Sándor, a Kövizig igazgatója lapunkkal közölte: a Tiszát ért ci­ánszennyezés nem érinti az igaz­gatóság területét, annak folyóit. A belvízi védekezés hatékony­sága érdekében 21, úgynevezett záporszivattyút osztottak szét, a legtöbbet a kétsopronyi önkor­mányzat kapott, szám szerint nyolcat, de Telekgerendásra, Méhkerékre és Biharugrára is ke­rült. A szegedi központú Aüvizig il­letékességi területén az említett ciánszennyeződés köti le jelenleg a legnagyobb erőket. Külön vé­delmi osztag működik a haltete­mek eltávolítására.- A dél-békési részeken 7 ezer 050 hektárt borít belvíz, ez a tel­jes, 55 ezer hektárral borított bács-szolnok-békési vizes terü­letnek mintegy egynyolcad ré­szét jelenti. Figyelemre méltó adat, hogy a hóval borított vizes terület változatlanul igen jelen­tős, a sokévi átlag kétszerese Bé­kés megye déli, délkeled területe­in - tudta meg a Hírlap az Ativizig központi ügyeletén. ________________________KJ. Kitüntetett szerepben az oktatás A munkaerőpiaccal össze­hangolt regionális szakkép­zésről, a kerettanterv kidol­gozásáról, s az ehhez igazo­dó tankönyvkínálatról, to­vábbá a legújabb szakmai tankönyvekről szervezett tegnap pedagógiai konfe­renciát a Műszaki Könyv­kiadó és a Békés Megyei Pe­dagógiai Intézet Szarvason. Szarvas A Székely Mihály Szakmunkás- képző és Szakközépiskolában megtartott konferenciára me­gyénk valamennyi szakképző in­tézménye hivatalos volt. A ta­nácskozás résztvevői többek kö­zött az oktatási intézmények olyan időszerű témájával is fog­lalkoztak, mint a minőségfejlesz­tés. Gyulafalvi Ernő szaktanács- adó előadásából kiderült, a minő­ségfejlesztést az oktatási minisz­térium segítí, anyagilag is támo­gatja. Az előadó szerint a minő­ségbiztosítás nem oldja meg az oktatás valamennyi problémáját, ám választ adhat a gazdasági és társadalmi kihívásokra. A tudás alapú, információs társadalom­ban az oktatás kitüntetett szere­pet kap. A minőségfejlesztés az iskolában akkor vezet eredmény­re, ha tartalmi változást hoz. A lé­nyege a stratégiai cél megfogal­mazása, ami az iskola értékvá­lasztását is tükrözi. A minőség- biztosítás kialakításában az in­tézményeknek külső szakértők is segítségére lesznek.________-r­Kiégett az Iroda. Battonyán tegnap délután teljesen kiégett a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány battonyai alirodája. A polgármesteri hivatal földszintjén lévő helyiségben keletkezett tüzet dr. Németh Ferenc jegyző vette észre, amikor egy benn felejtett iratért visszatért az üres hivatalba. A lángok minden bizonnyal a fénymásoló berendezésben keletkeztek, és onnan terjedtek át az iroda bútorzatára, számítástechnikai eszközeire. Lapzártakor a mezőkovácsházi tűzoltók még dolgoztak a helyszínen _________ ________ D-FOTÓ: MÉNESI GYÖRGY A Ik A ’íaiatesz tagja Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN * Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, NIEDZIELSKY KATALIN * Kiadja a Népújság Kft. * Felelős kiadó: DR. TÓTH MIKLÓS ügy vezető igazgató * Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. * Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. * Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató * HU ISSN 12151068 * Hirdetésvezető: NÁNÁS1 JÁNOS * Terjesztésvezető: RAJTÁR JÁNOS * Telefonszámok: köz­pont (66) 527-200; sportrovat: (66) 527-247 * Szerkesztőségi telefax: (66) 527-231 * Kiadói telefax: (66) 527-201 * E-Mail: kiado.bekes@axels.hu * Hirdetési telefon: (66) 527-227, fax: (66) 527-211 * Telefonos hirdetésfelvétel: (66) 527-222 * Terjesztési telefon (66) 527-217, fax: (66) 527-221. * Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresz­tül. Árusításban terjeszti a „KŐRÖSHÍR" Kft. * Előfizethető a kiadónál, az ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél. * Előfizetési dij egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, egy évre 10740 Ft. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejt­vénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az ada­tok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségé­be tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents