Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-11 / 35. szám

2000. Február 11., péntek - 5. oldal MEGYEI KÖRKÉP Körös-vidéki Zsaru Törött lábú betörő Békés Törött lábbal nem szoktak ugrálni, sőt mászkálni sem az emberek, jobbára otthon gyógyítgatják begipszelt végtagju­kat. Vannak, akik kivételt képeznek, s mankóval is el-eljá- rogatnak betörni. Igencsak meglepődtek a békési rendőrök, amikor kiderült, hogy a múlt héten egy régi „törzs­vendégük” törött lábbal járt az egyik kamuti tanyában. Az össze­szokott békési betörőpáros, a 44 éves B. L. és 45 éves cimborája, R. A. kerékpárral indult beszerző út­ra: az említett külterületi lakból 50 ezer forint értékkel távoztak, szódásballont és szivattyút szaj- réztak. Nem sokáig örülhettek a Üzemanyagtolvajok is horogra kerültek. Január 13-a és február másodika között a Hidasháti Me­zőgazdasági Rt. bakuczi kerületé­ben parkoló erőgépekből ismeret­len tettesek rendszeresen leszív­ták a gázolajat. A tolvajpáros, a 30 éves A. Zs. és a 21 éves H. Sz. - mindketten békési lakosok — ösz- szesen 300 ezer forint értékű üzemanyagot csapoltak le a gé­pekből, mígnem tetten érték őket. Kihallgatásuk során kiderült: ko­rábban A. Zs. a nagyüzemben dolgozott, alapos helyismerettel rendelkezett, s tudta, hogy gép­kocsival mikor melyik úton lehet közlekedni. ___________________________ro Súlyos zsákmány a kamrából Megkérdeztük olvasóinkat Fizessen-e kártérítést Románia a ciánszennyezésért? BETÖRÖK, (z) A hét végén is­mét betörők jártak a mező- berényi laposi kertekben, ezút­tal is három hétvégi házat törtek fel. Két lakból elvitték az evő­eszközöket, poharakat és kony­hai berendezéseket, a harma­dikból két kikészített őzbőrrel és egy birkabőrrel, összességé­ben több tízezer forint értékkel távoztak a betörők, miközben mindenütt jelentős rongálási kárt hagytak maguk után. FAHÁZI BETÖRŐ, (cs) Gádo­roson, a Fő utca 2. szám alatti Faház büfébe zárfeszítés mód­szerével jutott be a tolvaj január 27-éről 28-ára virradóra. Onnan eltulajdonított két kerékpárt, 6 ezer forintot, cigarettát, csokolá­dét, valamint 5 üveg italt. Az okozott kár 110 ezer forint. HAMAR ELKAPTÁK, (i) A vésztői Cs. J.-né lakásából janu­ár 26-án valaki ellopta a 10 ezer forint értékű gázpalackot. A szeghalmi kapitányság nyomo­zói rövid időn belül elfogták R T. helyi lakost, aki a cselekmény elkövetésével alaposan gyanú­sítható. P. T. lakásában a gázpa­lack is előkerült. RONGÁLOK, (z) A Békési Rend­őrkapitányságon a Hungarotel tett feljelentést ismeretlen tette­sek ellen. A városban már koráb­ban is elszaporodtak a telefonfül­ke-rongálások, a minap egyetlen éjszaka többet is jelentősen meg­rongáltak. A Szarvasi úton, a Rá­kóczi úton, a Petőfi utcában, a Jantyik utcában és a Szabó De­zső utcában lévő fülkék váltak használhatatlanná és estek van­dál pusztítás áldozatává. ELTŰNT VÁLTÓPÉNZ, (i) Fü­zesgyarmaton, a Pelikán kocs­mából január 29-én máig isme­retlen körülmények között el­tűnt 38 ezer forint váltópénz. Az ügyben ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a rendőrség. Szarvas Két mázsa krumplit, húsz kiló al­mát, ugyanennyi káposztát cipelt el ismeretlen tettes Szarvason, a Nép­hadsereg utca egyik házának kam­rájából. A betörő a kamraajtó lakat­ját lefeszítve jutott a nyolcezer fo­rintot érő zsákmányhoz. Nyolcvan- ezer forint a kára annak a szarvasi tulajdonosnak, akinek lakatlan há­zából 80 liter pálinkát loptak el. Ugyancsak Szarvason, egy máso­dik külkerületi tanyába törtek be. Sarokcsiszolót, láncfűrészt, he­gesztőt, gázpalackot és 40 liter pá­linkát loptak el a betörők. A lopás­sal 200 ezer forint kárt, a rongálás­sal 10 ezer forint kár okoztak. Isme­retlen az az elkövető is, aki Hunyán besurrant egy lakásba, ahonnan 30 ezer forint készpénzt és egy arany­láncot zsákmányolt, összesen 70 ezer forint értékben. <ri Kifosztott járművek Százhúsz liter gázolajat lopott is­meretlen tettes a szarvasi Kisfoki csatornánál lévő kotrógépből. A kár 25 ezer forint. Ugyancsak Szarvason, a Dózsa György utcá­ban szemelt ki egy járművet isme­retlen tettes. A gépkocsit feltörte és küopott belőle egy számlatöm­böt, egy bélyegzőt, továbbá kisze­relte és magával vitte az akkumu­látort. A kár nyolcezer forint. Megkárosították azt a szarvasi gépkocsi-tulajdonost is, akinek kocsiját feltörték és ellopták a tu­lajdonos okmányát, bankkártyá­ját, az autós rádiót, valamint 25 ezer forint készpénzt. ________w Somogyi Ti­bor, 48 éves, magyardomb- egyházi mun­kanélküli:- Ami Nagybányán történt, annál az ausztrál­román cégnél, abban Magyaror­szág teljesen vétlen. Úgy gondo­lom, feltétlenül kell kapnunk kártérítést a természeti kataszt­rófáért. Hallom a rádióban, hogy százezres vagy talán milliós nagyságrendben sodorja a Tisza lefelé a haltetemeket, köztük még ötven kilogrammosak is lát­hatók! Bizonyára vannak olyan fajták, amelyek örökre kipusz­tultak. Ez borzasztó, s már csak abban reménykedem, hogy Szolnokon, Csongrádon vagy Szegeden nem követel emberi életet a ciánszennyezés. Tóth Lajosné, 75 éves, ma- gyardomb- egyházi nyug­díjas:- Mi az, hogy ránk en­gedik a ci­ánt!? Semmi sem változott ezerkilencszáz- negyvenegy óta? Akkor kinyitot­ták a zsilipeket, átvágták a gáta­kat, s az így előidézett árvíz a határtól 20-25 kilométerre is iszonyatos pusztítást végzett; az utcán is csónakkal közleked­tünk. Lehet, hogy a mostani gát­szakadás valóban a véletlen mű­ve, de ahhoz, hogy bekövetkez­zék, nagyfokú felelőtlenség is kellett. En természetesen amel­lett vagyok, hogy aki a másiknak kárt okoz, az fizessen, másrészt pedig tegyen meg mindent a ha­sonló tragédiák elkerüléséért! Daróczi Já­nos, 76 éves, battonyai gazdaköri el­nök:- Megdöb­bent, hogy ilyen ala­csony szintű a környezetvédelem Romániá­ban. Azon sem lepődnék meg, ha utóbb kiderülne: szándékos károkozás történt. Magyaror­szág vesztesége több milliárd fo­rintra tehető, és ennek csak egy kis része a halállomány kipusztítása! Hol voltak, hol vannak a román szakemberek? Hogy történhetett ilyen mérhe­tetlen környezetszennyezés? Nekem az a véleményem, hogy a magyar kormánynak erélyesen föl kell lépnie Romániával szem­ben, beleértve a nemzetközi bí­róságokat és más fórumokat is. Horváth Lász­ló, 33 éves, battonyai tér­ségmenedzser:- Hál' is­tennek, sike­rült úgy akti­vizálni a ma­gyar védelmi rendszert, hogy a lakosság talán- talán megmenekül az egészség- károsodástól, a mérgezéstől. Ed­dig emberi életben nem esett kár, a természet sebei viszont öt év múlva sem fognak begyógyulni. Mindez rendkívül kedvezőtlenül hat az ott élőkre: a halászok el­vesztik munkájukat, csökken az üdülőövezetek látogatottsága, a turisták elkerülik majd a „ciá­nos” vidéket. Pillanatnyilag föl- becsülhetetien a kár, s Románia legfeljebb az Európai Unió nyo­mására fog tárgyalni róla. M. Gy. A SZERZŐ FELVÉTELE Egy nyíláson bújt be A nyomravezetőnek jutalmat ajánlottak fel Tótkomlós A vegyesipari szövetkezet üzemvezetője tett feljelentést a rendőrségen, mert január 21-24. közötti időben a szö­vetkezet tótkomlósi asztalos­műhelyébe - feltehetően a darabológép beadónyílásán át — bejutott az ismeretlen elkö­vető, és az épületből szer­számgépeket lopott el 230 ezer forint értékben. Elvitt egy spenótzöld Makitta maró­gépet, egy kék színű láncfű­részt, egy fekete színű körfű­részt, egy fekete EG- fúrógépet, egy fekete Skil- fúrót, egy szalagcsiszolót, egy ITT rádiós magnót és egy pénztárkazettát. A Tótkomlósi Vegyesipari Szö­vetkezet nagyobb összegű kész­pénzt ajánlott fel a nyomraveze­tőnek. ________________________ICtETEI A kultúra, a kapcsolattartás helyőrsége Kongresszusra készülő ápolók Látogatás a Lencsési Közösségi Házban Az elidegenedés korában a kommunikációs hiányban szenvedők nagy számát ismerve, különleges helyet foglalnak el és szerepet töltenek be napjainkban a közösségi házak. Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Ház lassan másfél évtizedes múltra tekint vissza. Békéscsaba A Ház gazdája, vezetője, Takács Péter meg­érkezésemkor körülvezet a házban. Az épí­tés körülményeit magyarázza. Megtudom, hogy a tervek még a nyolcvanas évek elején születtek. A lakótelepiek számára egy sza­badidőközpontot álmodtak meg az alkotók. A beruházás 1986-ban vette kezdetét, és még abban az évben, október hatodikán át­adták. Ezzel az építkezés abba is maradt. Az objektum 1990-től működik közösségi fel­adatokat ellátó területi központként. Városi intézménnyé egy közgyűlési határozat kap­csán lett.- A ház jelenlegi feltételrendszerével a • kis közösségek összejöveteleire a legalkal­masabb: kilenc, az intézmény fenntartásá­ban működő csoportunk van. Nyugdíjas­klub, kertbarát kör ifjúsági-, jóga-, baba-ma­ma-, csipkeverőklub, nemezelő-, bélyeggyűj­tő kör. Ezenkívül sokféle tanfolyamot szer­vezünk. Egyesületek, szám szerint négy is, működnek a házban. Ezek közül érdemes megemlíteni a lakótelepen ténykedő polgár­őrséget, mely nem csak a szőkébb környe­zet, de Békéscsaba közbiztonságának szem­pontjából is jelentős eredményeket tud fel­mutatni.- Úgy hallottam még evangélikus istentiszte­leteket is tartanak itt.- A lakótelepen élő evangélikusok, különö­sen az idősek számára ez azért jó, mert nem kell rossz időben buszozniuk a városközpont­ba.- Kiemelt figyelmet szentelnek a fiatalabb korosztályoknak is.- A gyerekek számára nyáron szünidei programokat szervezünk. Szolgáltatásaink kö­zé tartozik még a konditoma vagy Mi­kulás-szolgálat.- A házban gyak­ran rendeznek kiállí­tásokat is...- A Lencsési Galé­ria keretében eddig több, mint 25 békés­csabai képzőművész, fotós mutatkozott be. Alkotó jellegű csoportja­ink közül nagy sikerű kiállításon mutatkoztak be csipkeverőink.- Szabadtéri rendezvényeik már hagyo­mányszámba mennek.- Rendkívül látogatottá vált a népünnepély jellegű majálisunk, és a Szent István-napi ren­dezvényünk. Utóbbin az elmúlt évben háro­mezren voltak.- Napjainkban egyre több művelődési házat működtetnek az önkormányzatok vállalkozási formában. Mi erről a véleménye?- Valóban megyénkben is van vagy három- négy példa erre. Úgy gondolom, mint minden más, ez is erősen személyfüggő. Szerintem megfelelő szakember vezetésével mind gazda­sági, mind tartalmi értelemben megfelelően le­het működtetni egy ilyen intézményt. Az alap­ja egy, a fenntartóval kötött korrekt és pontos megállapodás, melyhez mindkét fél tartja ma­gát.- Milyen programokra készülnek ebben az évben?- Márciusban nemezelő szakkörünk tagjai mutatkoznak be alkotásaikkal. Március végén a kerti munkákkal kapcsolatban előadássoro­zatot indítunk, melyre a Kertészeti Egyetem neves professzorait hívtuk meg előadónak. Ért­ve az idő szavát, szolgáltatás formájában ter­vezzük az internet lehetőségének biztosítását látogatóink és érdeklődőink számára. A ház­ban minden korosztály — a kisiskolástól a nyugdíjasig - jelen van. Tudja, szeretnek ide járni az emberek, mert nálunk mindenki ott­hon érzi magát. PANICS SZABÓ FERENC A nemrégiben létrejött Békés Megyei Ápolók Egészségéért Alapítvány újabb nagy rendezvényre készül. Az ápolók nem­zetközi napja alkalmából megyénk ápolóinak első kongresz- szusát rendezik május 11-én és 12-én Mezőhegyesen. Gyula A gyulai székhelyű alapítvány pá­lyázatot ír ki a megyében tevé­kenykedő egészségügyi dolgo­zóknak, így az ápolóknak, asz- szisztenseknek, védőnőknek, szociális munkásoknak, gyer­mekgondozóknak a szakma ün­nepe alkalmából. A beérkezett pá­lyamunkák legjobbjait díjazzák, de valamennyi elhangzik majd a mezőhegyesi kongresszuson - tudtuk meg Herczegné Szabó Ma­riannától, az alapítvány koordiná­torától. A kongresszus fő témái tükrözik az alapítvány alapvető céljait: az ápolói hivatás helyét napjainkban, a szakdolgozók sze­repét és lehetőségeit a lakosság egészségnevelésében, a három műszak hatását az életvitelben, a pszichés és fizikai ártalmakat a mindennapos munkavégzésben. S hogy miért Mezőhegyes a kongresszus helyszíne? - Alapít­ványunk a Gyulától távolabb eső területek ápolóira is gondolt, akik nehezebben juthatnak el szakmai fórumokra, emellett bí­zunk benne, elsősorban a vidék egészségügyi problémái, az itt dolgozó szakemberek gondjai kerülnek felszínre. Szeretnénk kollégáink szakmai fejlődését se­gíteni. A régióban jó kapcsola­tunk alakult ki a mezőhegyesi önkormányzattal, amely egyetért céljainkkal - mondta el az ala- pitvány koordinátora. sz. m. Megruházta szomszédasszonyát Újszalonta Rossz szomszédság, török átok - azon a tájon is. Eddig.sem volt felhőtlen a szomszédi vi­szony T. Ilona (60) és P. Sán­dor (63) újszalontai lakosok között, de december idusa óta kutya-macska barátságban él­nek. December 16-án előzetes szó­váltást követően a kellő bátorsá­got hörpintett P. Sándor szom­szédasszonyát saját otthonában tángálta el úgy, hogy az idős asz- szony nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Kijutott a bántalmazásból T. Ilona lányá­nak is rendesen. T. Ilona feljelentette szom­szédját, P. Sándor ellen súlyos testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás. ___________________________ffl Egykori csabai kollégistáknak Az 50. évfordulót nem sikerült megünnepelni, most — a 2000. év tiszteletére — mégis megszervezik Békéscsaba két legrégebbi kollégiumának találkozóját, amelyhez az intézmények nyugdíjas igazgatói fogtak nagy lelkesedéssel. Békéscsaba A Némethné Olaszi Mária által vezetett Szabadság téri és a Lász­ló István, valamint Medovarszki János által igazgatott Vandháti úti kollégiumok évtizedekig szolgál­ták a megye vidéki térségeiből Békéscsabán tanulni vágyókat. A volt igazgatók büszkén mondták: sokan keresik meg őket manap­ság is a régi diákok közül, így döntötték el, hogy megtartják az 1998-ban elmaradt évfordulót 2000 augusztusának utolsó szombatján, a békéscsabai Deák Kollégiumban. Várják minden volt tanárukat, diákjukat az összejövetelre, ahol lehetőség lesz a méltó megemlé­kezésre, előzetesen elküldött írá­sokkal is. Egy kiadványban meg­jelentetik majd az összegyűlt szö­vegeket és a két intézmény törté­netét. Az igazgatók örömmel ven­nék további szervezők jelentke­zését személyes1 megkeresés alapján. Azoktól pedig, akik megtehetik, szívesen fogadnak minden anyagi segítséget a ren­dezvény létrehozásához, a kiad­vány megjelentetéséhez, de a mai tehetséges kollégisták támo­gatásához is. VJ. zsákmánynak, ugyanis hama rendőrkézre kerültek, s a nyomc zók meglepetésére az egyik elkc vető, a „fekvőbeteg” B. L. voll Hősünket az előző napon egy ái tala elkövetett másik bűnügybe: lakásán hallgatták ki, mert mii] mondotta, az idézésre nem tu megjelenni, ugyanis mozgáskéf télén. Most egy újabb bűncselel mény kerül a számlájára, s azéi lehet majd mozgásképtelen, mei a rácsos ajtót egy időre bezárjá mögötte.

Next

/
Thumbnails
Contents