Békés Megyei Hírlap, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-10 / 7. szám

KÖRKÉP 2000. Január 10., hétfő — 3. oldal MEGYE Farsangkezdet a Csabai Páholyban Lukrécia jósnö (középen) a színház gazdasági helyzetéről Is jövendölt Az idei évad második Csabai Páholyának lehettünk tanúi szombaton este. Nem voltak könnyű helyzetben a szerve­zők, hiszen a szomszédban évadnyitó városi jótékonysági bál csábította a Vigadóból a Fiúméba a közönséget. DFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER VÉLEMÉNYEK CSETE ILONA Kérem a következőt! Dátumváltás, évszámkezelés, világvége-hangulat, nagy várakozás - túl vagyunk rajta. A 2000. év első munkanapja szinte semmivel sem volt különb, mint az 1999. esztendő utolsó „robotja”. Aki ezt az évfordulót ráadásul betegen élte meg, annak egyáltalán nem hi­ányzott a XX. századi magyar egészségügy „gyengélkedése”. A rendelőben - nem a mámoros másnaposság, de még csak nem is a számítógépek és az egészségügyi műszerek 2000. évre va­ló átállási nehézsége miatt - természetesen nem a kiírás szerint kezdték meg a gyógyítómunkát. A lázrózsáktól kipirult arcok, a nátha nyomai, a dülledt szemek azt sejtették, akinek az év első útja ide vezetett, az már tényleg szen­ved! Hadd szenvedjen! Sőt! Aki ke­vésbé „kóros”, arra is másszon át a bacilus a várakozás több órás kín­lódása során! A drága időről nem is beszélve! Ja! Bocsánat! A beteg ráér - mi dolga is lenne?! Hogy gyógyulni szeretne? Az más lapra tartozik. Az egészséget megcsil­lantó halvány reménye éltesse (majd csak bejut a „megváltóhoz”, orvosához), de addig még van ám idő! Merthogy az éppen soros beteggel kiüzennek a fehérruhások (a nagy trécselésekből, telefon- vonalak izzásából kiderül, sokadalom szorgoskodik odabenn), hogy szünet következik. Cirka 10 perc - vagy több... Már megint? - néz össze két meggyötört asszonyság az ajtóban állva. Órájukat igyekeznek szaporább ketyegésre ösztönözni, de a percek ólomlábakon bandukolnak. Bentről kanálcsörgés, nevetgé- lés hallatszik, teaillat lengi be az amúgy már teljesen érzéketlen és közömbös arccal várakozók térfelét. Én bekopogok, mit gondolsz, mit szólnának? — csillantja fel az elnyomottak lázas lázadásának szikráját az egyik türelmét vesztett náthás. Úgyis mi húzzuk a rövidebbet - brummogja rekedt bari­tonján a sorstárs, miközben kivágódik az ajtó és csicsergő biztatás­sal kiszól az egyik fehérköpenyes: kérem a következőt! MÉNESI GYÖRGY Nagyságrendi különbségek Hat-hét éves 1500-as Lada, fehér és rozsdabarna. Arra a borítékra, amelybe a fényképét tettem, csak ennyit írtam emlékeztetőül: „Plezúros autó”. Merthogy a két első sárvédőjét cefetül kikezdte a korrózió. Mostani használója, a mezőhegyesi V. József élettársát (egyben a kocsi tulajdonosát) idézi: rózsaként virulnak rajta a rozs­dafoltok. A Lada — csere útján — Csongrádból került egy Békés megyei autókereskedő céghez. A Tömörkényben lakó egykori tulajdonos készséggel elismeri, hogy rozsdamarta sárvédőkkel. V. úr viszont állítja, hogy a járgányt hibátlan karosszériával vásárolta meg a ke­reskedőtől 450 ezer forintért. Tes- sék-lássék lekenhették — véleke­dik -, aztán két-három hét múlva elkezdtek nyiladozni rajta a „rózsák”. Elmondása szerint aján­lott levélben tette szóvá a szomorú fejleményt, ám az eladó cég vá­laszra sem méltatta. Ezért fordult az újsághoz, azaz szerény szemé­lyemhez. Hívom az autós cég nagyfőnökét. Azt mondja, szeretne meg­kímélni a fölösleges munkától, magyarán ne írjak semmit. Ha V. úr megkeresi őket, rendezik a problémát. Nekik - nagyságrend­jükből adódóan - két sárvédő nem oszt, nem szoroz. Nekem vi­szont igen! Egyrészt azért, mert kötelességem meghallgatni a la­punkhoz fordulókat, másrészt pedig azért, mert az ügy kibogo­zására időt és pénzt (autó- és telefonhasználat, fényképkészítés, stb.) fordítottam. Nem vagyunk tehát azonosak... nagyságrendi­leg. Megadom a nagyfőnöknek a plezúros Lada tulajdonosainak mezőhegyesi telefonszámát azzal, hogy rendezzék a vitás kérdése­ket egymás között. Tíz-tizenöt perc múlva visszahív, hogy rend­ben, V. úr felkeresi őket, és nagy valószínűséggel orvosolják is a pa­naszát. Ennek megtörténtéről V. úr fog értesíteni — mondja. Köszö­nöm, akkor a szeplős és a szeplőtlen Ladáról is lesz egy-egy fotóm. Majd egymás mellé teszem őket. Intemetszolgáltatás a könyvtárban A beteg ráér, mi dolga lenne?! BELVÍZ, (f) Tizenegy vízügyi igazgatóság területén tartanak jelenleg belvízvédelmi készült­séget az országban. A belvízzel elöntött területek nagysága nem változott lényegesen szombaton és vasárnap. A mi térségünkben viszont valamelyest csökkent a belvízzel elöntött terület nagy­sága. A Szakember azt mondja: ne bizakodjunk el, mert az olva­dás még ezután jön. A belvízzel elöntött terület nagysága — or­szágos szinten - a pénteki ada­tokhoz képest nem növekedett és nem is csökkent, mintegy 325 ezer hektárnyi földterületet bo­rít víz. Ez a szám Békésben mintegy 51 550 hektár, közel kétezerrel kevesebb, mint egy nappal korábban. Ez azt is jelen­ti, hogy 37-ről 32-re csökkent az üzemelő szivattyútelepek szá­ma, míg szombaton három, va­sárnap reggel már csak egy bel­vízvédelmi szakaszon volt ér­vényben harmadfokú készült­ség. A hét végén az országban csaknem 600 ember, 120 mun­kagép, 177 szivattyútelep, 30 hordozható szivattyú vett részt a védekezési munkákban. Az ország települései közül 141 helyen van érvényben valami­lyen fokú belvízvédelmi ké­szültség. ÚJ ADÓ. (i) Az új esztendőben Körösújfaluban is módosultak a helyi adók. A kommunális adó az évi 1000 forintról 1200 forint­ra, az iparűzési adó 9 ezrelékről 12 ezrelékre változott. FÜTÉSTÁMOGATÁS. (z) A csárdaszállási önkormányzat az elmúlt év decemberében össze­sen 600 ezer forint támogatást nyújtott a helybelieknek. Az érintett családok 2 ezertől 5 ezer forint közötti összeget kap­ták. BEKÖTŐÚT. (1) A végegyházi önkormányzat 800 ezer forintot költött a 73-as majori bekötőút felújítására, mivel az út több szakaszon szinte járhatatlan és balesetveszélyes volt. A kátyú­zás befejezésével - a korábbi tervekkel ellentétben — a Volán menetrend szerinti járatait sem kell ritkítani vagy megszüntet­ni, továbbra is közlekedhetnek ezen a szakaszon. KÖZEL 300 MILLIÓ, (i) A füzesgyarmati önkormányzat pályázatot nyújtott be a telepü­lés 2-es számú szennyvízcsator­na-hálózatának a megépítésé­nek támogatására. A beruházás összköltsége eléri a 294 millió forintot. Ha a pályázat nyerő lesz, akkor az önkormányzat­nak 167 millió forintjába kerül a beruházás. A NŐ REJTVÉNY. MÉGPE­DIG KERESZTREJTVÉNY. NÉGY BETŰ VÍZSZINTE­SEN, NÉGY BETŰ FÜGGŐ­LEGESEN. (Karinthy Frigyes) HÉTSZERES FELTÖRŐ, (f) Szom­baton reggel őrizetbe vette a békés­csabai rendőrkapitányság a 25 éves R. T.-t, aki alaposan gyanúsítható hét gépkocsi feltörésével. ŐRIZETBE VETTÉK, (f) Orosházán elfogta a rendőrség a 46 éves K. 1.-t, aki ellen a békési városi bíróság ren­delt el körözést. K. I. hajléktalan. VAKLÁRMA, (f) Havonta többször is előfordul, hogy oktalanul riasztják a tűzoltókat. A hét végén két példa volt ilyenre. Szombaton délelőtt Békés­csabán a Czuczor utcába, délután Orosházán a Huba utcába kérték a tűzoltók kivonulását, ők azonban semmi veszélyt nem észleltek. Oros­házán öt tűzoltókocsi tartott fölösle­gesen a Huba utcába, közülük egy Hódmezővásárhelyről, egy pedig Mezőkovácsházáról. Elöljáróban annyit, Shakespeare Vízkeresztje vidám előadás, ki­ki hogyan veszi, egy azonban bi­zonyos, a klasszikus műre nem­igen ismer rá a néző. A látottak inkább a cím másik felét igazol­ják: vagy amit akartok. Egészen modern rendezői koncepció alapján született, színészi alakí­tásaiban sem hagyományos a A címből talán az is sejthető, melyek a legfontosabb tenniva­lók télen az autósok számára. A Békésben 6500 klubtagot szám­láló Magyar Autóklub háromme­gyés területi igazgatója, Tóth László, öt nagyon fontos szem­pontot ajánl azok számára, akik nem garázsban tartják kocsiju­kat vagy legalábbis gyakran köz­lekednek télen, hidegben.- A nálunk segítséget kérők száma is jelzi, legtöbbjüknek az akkumulátorral gyűlik meg a ba­juk. Ilyenkor még a jól karban­tartott akkunak is drasztikusan, a hideggel egyenes arányban csökken a teljesítménye. Nézzék vagy méressék meg: 13,2-13,4 voltot kell mutatnia a biztonsá­gos működéshez. Ha már elővet­te a szerelő a műszert, a töltés­erőre sem árt odafigyelni. Persze ahhoz, hogy tovább is adja telje­sítményét az akkumulátor, meg­csiszolt, fémszerű sarkok - elő a smirglit! - szükségesek, erre is érdemes figyelni. Miként szin­tén sok bosszúságot okozhat, ha a fagyálló nem bír ki legalább mínusz 20 fokos hideget. Az au­tóklub állomásainál ingyen elvé­gezzük a dermedéspont-ellenőr­produkció. No, de nem tisztem ezúttal a kritikai értékelés, ame­lyet lapunkban már megtettünk. A parti közönségének többsé­ge már jó ismerősként köszönti egymást. Elvárjuk, megszoktuk Papp Endre (Magyar Televízió) színvonalas műsorvezetését, a kellemes vendéglátást Gurcsó Lászlóék konyhájáról. Pohárkö­zést. A benzines autóknál afféle rejtett és komoly hibaforrás, ha vízcsepp kerül az üzemanyag­vezetékbe, pontosabban meg­fagy és jégdugót képez. Segít, ha leengedik az üzemanyagot, ha ez sem használ, ne habozzanak, irány a szerelő! A gázolajos au­tók használóinak nagyon ajánla­nám, hogy ilyenkor térjenek át a kisebb parafintartalmú, az üzemanyagszűrőt kevésbé eltö­mítő hajtóanyag használatára.- Sokan úgy vétik, télen aján­latos összébb ütni a gyertyahé­zagot...- Ez nem segít sokat... Ma­radjunk a gyertya gyárilag meg­adott hézagértékénél. Ha egyéb­ként minden beállítás rendben van, télen is éppen akkora a szikra, mint nyáron... Ha már sikerült elindítani az autót, az első jégbordánál szem­betalálkozhatunk saját lelkiis­meretünkkel: „fog-e” eléggé a gumi, mert a tükörradiál télen kivált kockázatos, ráadásul má­sokat is durván veszélyeztet, ha akaratunkkal ellentétben, önálló életet, vagyis irányt kezd élni a kocsi. Az autóklub referenciaműhe­szöntőjében Konter László igaz­gató-főrendező kívánt minden jót a jelenlévőknek. Szépen, temperamentumosán táncolt a Bottá Tibor, Gábriel Kata ver­senytáncos páros, majd az ACID modern és Jazz tánccsoport. Lukrécia jósnő gazdasági, ma­gánéleti, üzleti sikereket, válto­zásokat jósolt a vállalkozó szel­lemű jelentkezőknek. Legszín­vonalasabbnak Rálik Szilvia ma­gánénekes operett- és nótapro­dukcióját éreztük. Játszott a Fantázia zenekar. b. zs. lyeként jegyzett orosházi Jetinek és Társa cég főnöke, Jetinek László éppen 30 éve szereti a ke­rekeket, minimum a gumik dok­torának nevezhetjük.- Hazánkban 30-35 gumití­pus használatos, mindegyiknek akad előnye, hátránya. Télen legnépszerűbb talán a Michelin, a Barum, de feljövőben a valaha csak futózott gumimárkaként is­mert Marangoni. Mindegy azon­ban, melyiket használjuk, csak arra odafigyeljünk: télen mini­málisan 3 milliméter mély le­gyen a rovátka, vagyis az általá­nos, 8 millis gyári méret egyhar- mada! - véli. - Tudom, pénz­tárca kérdése is, hogy külön téti gumival járjanak az autósok, de sose feledjék, utólag mindig okosabb az ember! Ha egyszer csak nekiszalad valakinek és hir­telen tíz centivel rövidebb lesz az autója, vagy ott áll a hegyi úton síelés közben tehetetlenül, távol a világtól... Jetinek László tapasztalata, hogy az autósok főleg novem­berben egy időben rohanják meg a gumiszervizeket, aztán keve­sebb dolguk van, majd' minden­ki letudta a téti autózás „gumis” előkészületeit. Ilyenkorra nekik, a szervizben is többnyire elfogy a téti gumikészletük, de ha kell, azonnal rendelnek. A bajt sosem árt megelőzni! ___________________________IfAbiáhi Jövő héttől intemetszolgáltatás működik a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A számítógépeket az olvasójeggyel rendelkezők vehetik igénybe, té­rítés ellenében. A szolgáltatás indításának első napján, január 10-én ingyen használhatják az olvasók a világhálót. A négy számítógépet a beirat­kozott könyvtári tagok a felnőtt olvasó előterében használhatják hétfőtől péntekig az intézmény nyitvatartási ideje alatt - tájé­koztatta lapunkat Kraszna- horkai Géza igazgató. A szolgál­tatás ára félóránként száz forint­ba kerül. Az olvasók a szöveg- szerkesztői programot is hasz­nálhatják és elektronikus levele­zést bonyolíthatnak, amennyi­ben rendelkeznek saját postafi­ókkal. A városi könyvtárban be­vezetett új szolgáltatás közel kétmillió forintba került, mely­nek 80 százalékát az intézmény pályázati úton nyert pénzből fe­dezte. A könyvtár nyolc éve tag­ja a Hungarnet Egyesületnek, amely lehetővé tette, hogy a pia­ci ár feléért vehessék igénybe a szolgáltatást. A német tanulók számára je­lent kitűnő segítséget az Einblicke középfokú nyelvtanfo­lyam teljes hang- és könyvanya­ga. A kazetták, munkafüzetek és tanári segédletek az MTV 1-es csatornáján, január 19-től azo­nos címmel induló műsor lecké­it tartalmazzák. A könyvtár né­met olvasótermében valameny- nyi segédanyagot helyben hasz­nálhatják a nyelvet tanulók. A Magyarok Világszövetsége Békés Megyei Szervezete támo­gatásával a könyvtár új lappal gazdagodik. A Romániában ki­adott Erdélyi Magyar Közéleti Krónikát naponta olvashatják a határainkon túl élők sorsa iránt érdeklődők. A napilap magyar- országi terjesztése február 1-től indul. - BARACSI ­Legalább 20 fokos hideget „kibíró" fagyálló és jó minőségi gumik! - a biztonságos téli közlekedés alapvető feltételei •*. DFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Ha nem indul az autó... Bár már jócskán benne vagyunk a télben, de a hozzáértők azt jósolják: sokáig hidegelünk, a Tábornok még sokáig csattogtatja fogait. Ha pedig így van, érdemes tudni, mire figyeljünk leginkább, ha autónk van és nem zártuk márci­usig a garázsba... Két sárvédő nem oszt, nem szoroz.

Next

/
Thumbnails
Contents